Normális dolog-e az, ha egy anya féltékeny a saját lányára, mert az még fiatal, szórakozik, stb? (tudásbázis kérdés)
A legtöbb szülő ott rontja el,hogy amint serdülni kezd/kezdenek a gyereke/gyerekei,még mindig gyerekként tekintenek rá/rájuk.
Nálunk sajnos ez volt,emiatt pedig nem fogadták el soha,hogy vannak szexuális vágyam,amelyeket ki kell elégíteni valamilyen szinten.
Nem jöhetett egy pasim se hozzám,én jártam a pasikhoz "udvarolni".Mikor bemutattam a páromat,aki később a férjem lett,azt mondták,hogy "ezt minek hoztad ide?"....
A mai napig lenézik,pedig tényleg anyám is beismeri,hogy óriási szíve van és nagyon rendes.
Az apám mondta is egy vendégünknek,mikor az megjegyezte,hogy kész nő lett belőlem,apám szavait idézve,hogy "nem is vettem észre mikor nőtt fel".....mert nem voltam lázadó típus és semmi gondjuk nem volt velem.Egyedül oldottam meg minden szintű problémáimat,nem kaptam soha-semmiféle segítséget tőlük.
Mondjuk így nehéz véleméyt formálni,hogy nem ismerjük a másik oldal indíttatását.
Mert lehet,hogy csak félti a lányát.Ismerjük a mostani éjszakai életet... nem kell ragoznom,hogy mi megy benne,melyik anya engedi el nyugodt szívvel szórakozni a lányát,még egy éjszakára sem,és azért 1-2 kamasz nem elégszik meg ezzel sem,egy egész hétvégét,hetet szeretne távolleni a szülőktől és bulizni...
Hogy legyen nyugott egy szülő ha fiatalok tűnnek el egyik percről a másikra és soha többet nem látják.
Itt van például a gyulai kislány Szatmáry Nikolett...jó mondjuk Ő gyerek volt,de ez megeshet egy huszonéves lánnyal,fúval is.
Szóval azért én kiváncsi lennék a másik oldalra is mielőtt,kimondom azt,hogy az nem normális.Illetve féltékenység-e egyáltalán.
Mindenesetre le a kalappal Előtted, hogy szakítottál az anyáddal, és rendezted az életedet, ahogy tudtad.
Szívből kívánok nagyon sok sikert a továbbiakban, aztán persze szép családot is Neked, gyermekeket, akiknek nagyon jó anyukája leszel majd:))
ja és vissza olvastam, hát eég durva dolgok voltak itt.
Főleg azon akadtam ki hogy egy anya hogyan utálhatja meg a lányát??Mármint vannak akik a süléstől kezdve ama bteges formát választják,hogy utálják a gyereket nade az hogy tizenvalahány éves lányát megutálja valaki....Elég undoritóŰ!
"Normális dolog-e az, ha egy anya féltékeny a saját lányára, mert az még fiatal, szórakozik, stb?"
nem,ez nem normális!!!
Sziasztok!
Szomorúan olvastam vissza a hozzászólásokat. Kemény dolgokról írtatok.
Nekem sem volt soha felhőtlen kapcsolatom az anyámmal, de azt hiszem nem én viszem a pálmát...
Úgy 16-17 éves koromig mindennaposak voltak a pofonok, az ordítás olykor minden ok nélkül. Nem állítom, hogy néha nem érdemeltem meg, de gyakran annyi is elég volt, ha felbosszantották a munkahelyen. Hazaért, és ott volt a gyerek aki úgysem mer visszaszólni, rajta ki lehet tölteni minden mérget. Később már meg mertem védeni magam. Soha nem emeltem rá kezet. Én szavakkal nagyobbat "ütök". Nálunk is elhangzott a "gyűlöllek", az "utállak". Még a barátai is mindig mondták Neki, hogy "Hagyd már békén azt a gyereket!" Mindenki tudta a környezetünkben, hogy hogyan bánik velem. A tanulás utáni kikérdezés volt a gyöngyszem. Magolnom kellett állandóan, mert ha kihagytam egy "a" betűt a szövegből, repült a könyv a fejemhez és ordította, hogy "TANULJ!!!" Szóval a tanulást is sikerült megutálnom. Kétszer megtapasztalhattam a pótvizsga örömeit is. Persze ez most úgy tűnhet, hogy én vagyok a hülye és megpróbálok mindent rákenni...
Sikerült leérettségiznem és utána kozmetikus képesítést szereztem. 20 éves voltam, mikor megnyitottam a saját üzletemet. 2 év alatt teremtettem magamnak egy olyan egzisztenciát, hogy azóta nem kell együtt élnünk. Így már talán nem látszom olyan hülyének, ha erre képes voltam. Legalábbis én erre vagyok a legbüszkébb. Nyolcadik éve megy a vállalkozásom, együtt élek a párommal, és várjuk az első babánkat márciusra. Ma már viszonylag jobban kijövünk, de biztos vagyok benne, hogy ez csak annak köszönhető, hogy nem egy fedél alatt élünk.
Egyben biztos vagyok. Tudatosan másképp szeretném nevelni a gyerekemet, mint, ahogy Ő csinálta Velem. Tudom, hogy milyen nem akarok lenni soha. Ez egy kicsit erős volt, de így érzem.
Az irigységről talán csak annyit, hogy elmeséltem neki tegnap, hogy októberben elmegyünk egy wellness hétvégére. Ha ezt más mondja nekem én úgy reagálnék, hogy "Jaj, de jó, érezzétek nagyon jól magatokat. Rátok fér egy kis kikapcsolódás."
Ehhez képest anyám reakciója az volt, hogy Őt miért nem tudom elvinni soha sehova? És jött a litánia, hogy Ő egész nyáron nem volt sehol. Hát nem tudom ki hogy van vele, de 27 évesen már nem én vigyem a 60 éves anyámat kirándulni, meg nyaralni. Annyi barátja van, hol vannak ilyenkor?
Ez semmi másról nem szólt, csak, hogy ha Ő nem megy én se menjek. Erre mondják azt, hogy "Neked se legyen jobb, mint Nekem"
Hogy tudja valaki sajnálni az ilyen apró örömöket a saját gyerekétől?
Na mindegy, azt hiszem ez kicsit hosszúra nyúlt. Bocs mindenkitől akit untattam, de jól esett leírni.
A címben feltett kérdésre azt írnám, hogy ez akkor van (tapasztalataim szerint), amikor az anyának eleve elcseszett élete van (volt).
Barátnőméknél is ez van, az anyja kiszekírozza a világból őt. (Csak mert a barátnőmet imádja a férje, az anyját pedig csalta a férje.)
mint az már írtam lentebb, sajnos vannak ilyen anyák :(
és valóban nem épp a szeretetet váltja ki az emberből ha pl névnapja van, és reggel azzal kezdik, h jól lecseszik vmi ürüggyel, utána szekálják egész nap, és hogy feltegyék az i-re a délután folyamán még elmennek bevásárolni a másik gyereknek mindenféle dolgokat, és persze elvárják, h jó képet vágjon hozzá szerencsétlen, mert amennyiben nem teszi úgy felképelik, hogy csak na... de annyira nem képes, h legalább azt mondja, h boldog névnapot b***d meg, vagy akármi, hanem leugat a sárga földig még délelőtt, h még csak meg se forduljon qa fejedben hülyegyerek, h bármit is kapsz, nincs rá pénz.... jah, persze hhoy nincs még nekem a qrva anyám, hogy egyáltalán levegőt merek venni :S
nah ez a kemény...
meg az, h mikor más anyukája kedvesen leültet, megkérdezi, h milyen napod volt, stb... mert tényleg érdekli, és meg se tudsz szólalni, akkora gombóc van a torkodban... legszívesebben csak odabújnál és sírnál-sírnál egy jó ideig, mert annyira jól esik az a kis törődés
és jogosan merül fel benned, hogy engem miért nem szeret anyukám? miért ordít velem mindig? én tényleg mindnent elrontok?... és még millió hasonló kérdés
és hiába marcangolod magad, meg hiába próbálkozol semmi eredménye nincsen, szélmalomharcot vívsz... ez az, amiit senkinek nem kívánnék, csak annak, aki ilyet tesz a gyerekével
Siasztok!
Részleteket nem írok,mert túlságosan hosszas lenne az összkép,de élő példája vagyok annak,hogy egy anya féltékeny,irigy és nem szereti saját gyerekét.Ez nem időleges,hanem folyamatos és megváltozhatatlan.
Soha nem tudtam szeretni az anyámat,pedig a mai napig egy fedél alatt élünk,én igyekeztem megváltoztatni az érzelmeimet,de mind ez idáig nem sikerült.
34 éves vagyok,és ennyi idő nem volt elég,hogy megszeressem.Más személlyel nem érzek így,és egyáltalán nem vagyok haragtartó.Én mindent megpróbáltam feléje,de minden igyekezetem falakba ütközik.
Mint ember is nagyon negatív beállítottságú,senki nem elég jó neki,mindenki-mindent rosszul csinál és csak úgy lehet megcsinálni valamit,ahogy ő.Ha valaki másképp csinálja,azt már meg kell szólnia.
Egy bátyám van,akit rajongásig imád,és a mai napig óriási különbséget tesz köztünk.Ezt a férjem is látta és felháborítónak találta ő is.
Nekem az a furcsa,ha valaki szépeket tud mondani az édesanyjáról,nekem ez lehetetlen.
Minden embernek van jó tulajdonsága,ami kompenzálja a sok rosszat.Az én anyám ebben kivétel.Neki nincs.
Próbáltam segíteni neki példamutatással,de kötve hiszi,hogy a szülő is tanulhat a gyerekétől.
Az apám öngyilkos lett többnyire miatta,ez a tény is érzékelteti a probléma súlyosságát.
Eleinte lelkiismeret furdalásom volt,mert én senkit nem tudok gyűlölni,de most már tiszta a lelkiismeretem,mert mindent megpróbáltam,nem rajtam múlt.
normálisnak nem normális, de sajnos van ilyen...
az én "anyám" is ebbe a kategóriába tartozik, de ő mondjuk szerintem tuti elmebeteg, mert az fix, h nem normális, h egy anya a saját 10-12 éves lányát hibáztassa azért, mert a nevelőapja megrontotta :S az meg már tényleg beteges, h elhiszi ennek a pedofilnak, h tulajdonképpen a gyerek erőszakolta ki, és ő nem is akarta megrontani...
és még ugye nem beszéltünk arról, h féltékeny mert a lánya fiatal, és adott esetben 20 éves létére van munkája és párja, akivel jól megvannak... persze erre nem az a legjobb reakció, h kiosztja a lányát, h jobb lenne, ha kezdene magával vmit, mondjuk elmenne takarítani vhova, meg keresne egy magához való fiút, mert ezzel a sráccal nem lesznek együtt sokáig, mivel a lány se nem szép, se nem okos (persze egy világ életében 4-es 5-ös tanuló tök hülyének számít, nem?!)
...és asszem reggelig tudnám sorolni az ilyen szép húzásokat
mindennek persze megvan az oka:
-2 kisiklott házasság, megcsaló és megcsalt férjek, szeretők, futó kapcsolatok -> normál párkapcsolat hiánya az anyánál, amiért irigyli a lányát
-na meg persze az ember az idő múlásával csak öregebb lesz, fiatalabb már soha, jönnek a ráncok, a klimax, meg miegymás, és hiába megy el az ember 40 évesen bulizni, mit ér vele? a gyerek bezzeg fiatal, még eljárhat bulizni szórakozni miegymás -> az anya túl hiú, és irigyli lányától a fiatalságot/szépséget, vagy akáár mindkettőt, stb...
megoldás:
a) elengedi az ember a füle mellett, és nem foglalkozik a féltékenység szülte megjegyzésekkel, beszólásokkal, stb...
b) ha elviselhetetlenné válik az együttélés szedi a sátorfáját, és inkább elköltözik, ezzel kiküszöböli ugyan a mindennapos konfliktust, de utána ő lesz rossz színben feltüntertve, mert az ilyen anyának semmi sem jó, ha azt a lánya csinálja, mert féltékeny rá, és ezért még jóformán még abban is hibát lát ahogy szerencsétlen levegőt vesz ...
elég fojtogató tud lenni egy ilyen anya a leghatásosabb ellenszere a kapcsolatmegszakítás -> ennek eredménye: nagyságrendekkel nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb élet, jóval kevesebb idegeskedés és stressz, stb, stb...
ezeket a dolgokat sokan csak úgy érzik, de valóságalapja nemsok van. Nem állítom, hogy nincs ilyen, mert a közvetlen környezetemben is előfordult, de...
Az meg, hogy különbséget tesz köztük? Különböznek is álltalában a testvérek. Attól, hogy 1 anya szülte, nem kell egyformának lenniük semmilyen szinten!
Tudom, hogy vannak szülők, akik egyik gyereknek a másik gyerek erényeivel példálóznak (helytelenül szerintem), de ez még nem azt jelenti, hogy egyiket jobban szereti, mint a másikat.
Ez az utálat dolog azt hiszem csak időleges :) Ebben a korban a kamaszok is erőteljesen "nevelik" a szüleiket, amiből konfliktusok kerekednek (kinél gyakrabban, kinél ritkábban), elhangzik az utállak, gyűlöllek, stb. Akkor (saját tapasztalat) úgy is érzi az ember, de évek múltán ezek a dolgok igencsak eltompulnak, sőt! :))))
Gyerekekkel dolgozok, és bizony nem nagyon találkoztam még olyan tinivel, akinek vmi problémája ne lett volna az anyjával/ apjával, és viszont :) Azt hiszem, ez életkori sajátossag :)))) Majd az élet, az idő megoldja ezeket a nagy gyűlölködéseket! De addig még sok-sok vita fog lezajlani a kitörni készülő kamaszok és szüleik között! :)
Én személy szerint, 20 éves is elmúltam jócskán, amikor rendeződött a viszonyunk a szüleimmel. Későn érő is vagyok, oroszlán a horoszkópom (tipikusan az vagyok!), erőteljes lázadó voltam, és mégis helyre állt a világrend :)