Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Az igazi boldogság forrása önmagunkban rejlik, és mások nem tehetik igazán boldogtalanná azt, aki boldog akar lenni!
Haldokló napban búcsúzó táj,
mozdulatlan magány a fűben,
résekből szökő árva pillanat.
Szívemre sebet éget hiányod.
Ajándék voltál. Attól - eddig.
Az ezután nélküled telik, de nélküled volt az előtted is.
Ajándék voltál, nem jog, nem tulajdon.
Köszönet, hogy ennyi is telhetett veled.
Ajándék voltál. Itt-töltött időddel gazdagabb a világ.
Amit adtál, eztán is itt marad.
Ajándék voltál.
Attól - eddig. S nem kevesebb attól, hogy nem tovább.
A világ legszomorúbb szava: bárcsak...
"Negyven felett szép igazán a nő, akkor már kiül a belső. Meghozza gyümölcsét az élet, meglátszik ki a finom érett. Sokak arcán mennyei szépség ül, nőiességük kiteljesül! Az értő szem őket nézi, ki szerencsés, karjukban végzi” :)
A pokol ott kezdődik, ahol megszűnik a remény.
Mindenkinek annyi boldogság jár, amennyit maga is képes adni.
Az emlékek csendben fájnak.
Ne várj arra, hogy az álmaid maguktól megvalósulnak.. menj, élj, és tegyél róla, ha valóra váljanak!
A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság, egyre kevesebb szex, előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet?
Coelho
Már nem születik mese abból, ha látlak, csak néma nevetés, hogy miért volt nekem sok, ami vagy - most meg kevés..
A tündérmesék néha igenis valóra válnak.. hisz a boldogság ott van egy ölelésben, egy mosolyban, egy ízben, egy illatban, egy szóban..
Az ember, csak az idő elmúltával jön rá, hogy mennyire lehet szeretni másokat...
Talán egyszer foghatom a kezét, s nekem adja majd a szívét.
Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.
Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert... elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most.És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!
..Nem az számít, mid van, hanem az, hogy mit kezdesz vele..
Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem.
A hűs szellő végigfut a kezeden, az arcodon, majd az egész testeden, magad köré fonod karjaid mintha valaki ott lenne, mintha valaki ölelne
Szeretünk kapaszkodni álmokba s szentül hisszük, hogy valóra is váltjuk majd azt. Ha nem is most, majd talán egyszer az életben. Valahol, talán itt, talán máshol. Talán lesz esélyünk.
Az életben az egyik legnehezebb dolog azt megtanulni, hogy melyik hídon keljünk át és melyiket égessük fel magunk mögött.
A szemét hagytam utoljára, mert tudtam: ha egyszer belenézek, alighanem elveszítem gondolataim fonalát.
Boldog vagyok, mert nagyon szenvedek,
Boldog vagyok: érted vagyok beteg.
Halálra szánt, mint rég ezelőtt,
Mint régen a hajdani nem szeretettek,
Mint régen a régi, bús szeretők.
Ady Endre
Kiszakadtam az időből.
Unod talán. Mindig az elveszettség,
az összeráncolt homlok.
Belekövesedve a hallgatásba.
Nem vagy velem -
nem békülök magammal,
pedig elcsendesedett a világ,
nem gyűrt maga alá az égbolt.
Megmaradtam.
Rád gondolhatok ma is,
s meglehet, elkísérsz idáig
te is.
Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak.
Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk.
Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?
Életem számos kedvenc emlékéhez a te nevetésed a háttérzene...
Egy arc fölbukkan néha a homályból,
Hová eldugta őt a feledés,
Egy régi társnak arca, aki bátor
Tekintetével a lelkedbe néz.
Elhunyt napok és elfakult vidékek
Feléd ragyognak ismét hirtelen,
Fölzendül elnémult szavak zenéje
És lelkeden, lehangolt hangszeren
Ábrándjaid eljátssza újra multad,
Csak bánatod tesz rájuk hangfogót...
A feledés homályából kibukkan
Egy régi arc és feléd mosolyog.
Juhász Gyula:Emlék
"Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek, s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban, oly ösztönösen és gondolattalanul, mint még senkit, soha, s ezért félek tőled. Tőled félek."
Ne menj előttem
Talán nem követlek.
Ne gyere mögöttem
Talán nem vezetlek.
Gyere mellettem,
És légy a barátom.
További ajánlott fórumok: