Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Ha ülsz, ha állsz, ha elringat az álom,
ha félbehagytad a szót, s nem tudod, hol,
ha nekivágtál - s eltévedsz a tájon,
ahol neked az isten se parancsol,
ha úgy érzed, hogy végre tiszta lappal
ébredtél, és nyugodtan élhetsz most már,
ha mégis fojt az éjjel, fojt a hajnal,
ha elmosolyodsz, pedig sírni tudnál:
a kedves úgyis ott van mindenedben,
nem kér, nem hív, nem követel magának,
csak érzed melegét sűrű hidegben,
csak érzed karjait, ha űz a bánat,
örömödben is érzed, érthetetlen,
hogy ivódott így beléd, meddig fájhat.
Mindig azt hiszem: más miatt
ereszkedik a felhő,
púpos az aszfalt,
görcsösek a fák.
Mindig azt hiszem: messziről
érkezik lassan,
költözik belém
a szomorúság.
Mindig azt hiszem: várni kell,
elfogy, vagy felszáll,
tenger színéről
téli pára,
pedig szelíden lakik
hitem alatt, és
biztonsággal
teríti azt magára.
Rémálom
Felsikoltanék!
Talán felébredhetne
a világ. Talán
Most nem elmerülni. Várni.
Nem rosszkedvűnek és nem kishitűnek lenni.
Ezen múlik sokminden.
Most már tudom, hogy a való világ
nem rím , nem fény, nem forró pillanat
Most már tudom, hogy mindaz ami áll
összeomolhat mind egy perc alatt.
Tudom , hogy a könny, munka és kacaj,
a kincs , tudás, a vágy, a szív, az ész,
ha nincs elöttünk cél, hit és remény,
a semmibe, a múló ködbe vész.
Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
A hitet megteremtem majd magamnak,
a ködön át az utat megtalálom,
és meglelem a célokat…, ha vannak.
Csoda az a külső körülmény, amelynek azért nem értjük az okát,
- mert az belül történik.
Ez minden gyógyulásnak, mágiának, alkotásnak a titka.
Először belül - aztán kívül.
Ha nem szenvedted volna el azt, amit elszenvedtél,
akkor emberi lényként nem lenne mélységed, alázatod, együttérzésed.
Tegnap délután könnyezett a föld
Mi lesz fölösleges virágaimmal?
Nincsenek bennem válaszok,
csak a kérdések kanyargós árkai,
s fakóra kopott hiányjelek.
A megzsibbadt remény elnyúlt árnyai
magamba nézve, kétségbe ejtenek.
A célt nem találom, mi életre hívott -
üresen vágtató vak bolond vagyok.
Miért is ülnék múltam vigyázni ott,
hol jövőt nem építhetek,
s a Nincs belém fagyott?
Míg e jeges űrben reszkető tétova hiány
hangtalan kacajra kap,
monoton mormolom istentelen imám,
mert nincs többé csend,
csak a hallgatás marad.
Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.
A szeretet megtörténik.
Nem tudom, van-e ennél erősebb földi esemény.
Karcolgatom a végtelent, simogatom az örökkévalót, s
próbállak megtalálni benne .
Bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.
Márai
A lélek terhes dolog, s mikor az ember megtalálja magában,
elvesztette az Édenkertet.
Sétáló képek
lelkem falán. Neked árny,
nekem a világ.
Ha szólok, az én szavammal,
nem a máséval beszélek.
Magamért is én állok ki.
S igazat igazzal mérek.
Lépteimmel nem a másét,
az én sorsomat járom.
Ha nem leszek majd, magamnak
leginkább én hiányzom.
Alkudoznék a zord idővel,
rohanó léptem fogja vissza,
ne fussak tovább, várakozzak:
Várakozzak az álmaimra...
Ártalmatlan elvágyódás éltet.
Fényét csupán sejtem, mint a vak:
bederengi azt a sötétséget,
ahol az érzékek alszanak.
Az ember egymaga csak a szenvedésig jut.
Akkor megáll és kuporog.
A Hold elketyeg az éjben,
a néma tenger mélyül és a mélység morog.
Ott van idő közelről nézni az árkokat,
az ablakon túli rohanást
és a szemekben megbúvó,
hidegen verítékező, alvadt délutánt.
És mégis. A remegő levelek megérzik,
vakító ezüstjük
mikor szemünkbe villantják:
a fájdalomtól görcsösen virraszt fölöttünk
valaki
Az ember egymaga csak a szenvedésig jut.
A többi
kegyelem.
"Életed nem az határozza meg,hogy az amit hoz számodra,hanem az,hogy te hogyan állsz hozzá"
"A másnap mindig késő-élj ma!"
"Az élet nem az jelenti,hogy túléljünk egy vihart,hanem,hogy tudjunk táncolni az esőben."
"Belesajdult a szívem és végre nem rossz fájást éreztem,hanem a jót,a felszabadítót,a szerelem hirtelen kristályosodását,azt a szent pillanatot,ami néha egy pillantásra,egy érintésre lecsap,hogy igen szeretem ezt az embert,ezt tudtam,de hogy ennyire nagyon szeressem...maga a boldogság.A tiszta szerelem,ami elűzi a rettegést, a kételyt,a borzalmakat.Meleg tavaszi szellőként cirógatta végig testem,az élet szikráját csiholta fel bennem."
"A női lélek nem alkot hanem megért, nem okoskodik,hanem megérez,nem tud hanem megsejt."
"A Földön nincs mennyország de vannak darabjai."
"Sorsodat a döntés pillanataiban alakítod."
"Jönnek.. Megnyílik a sötétség. Aranyszínű bukott angyal jöjj felém! Tüzed lassan mindent felemészt. Haldoklik a sok látó, mert nem vésték neved kőbe. Apokalipszis, prófécia, modern káosz. Meztelenség tengere. Megremeg az ajkam és érzem, hogy itt egy olyan pillanat született, mely kettéhasítja a múltat és a jövőt. Ezt írták a csillagok. Szerelmes vagyok a sötétségbe, de a fényt akarom. Meghasadok, mint minden ember. Hasadással ér véget minden csillag. Gigászi harc a jövőben, majd újabb gigászi harc. Az angyalok pedig röhögnek. Sötétségben fürdik a menny miattuk. Nincs utolsó kor. Nincs utolsó ember. Csak hazug vészjósló szavak vannak és örök lélek élet. Aranyszínű angyal fájdalmad nem érezhetem többet, mert nem akarom! Engedd, hogy prófécia szülessen és engedd feloldozni a világot..."
Echnator