Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.

Laurell Kaye Hamilton

"Mikor már pont meg tudnám győzni magam a felől,

hogy nincs Rá szükségem,újra előkerül,és ad egy leheletnyi reményt,amibe belekapaszkodok,

és újra csak Tőle függök..."

A mi kötelességünk az, hogy gyermekeinket arra neveljük, hogy szeressenek, tiszteljenek és kövessenek bennünket. Ha nem teszik, akkor meg kell büntetni őket, különben nem tesszük azt, ami a kötelességünk. Ha felnővén szeretnek, tisztelnek és követnek bennünket, az ég megjutalmazott minket azért, hogy jól neveltük őket. Ha felnővén sem nem szeretnek, sem nem tisztelnek, sem nem követnek bennünket, akkor vagy jól neveltük őket, vagy nem; ha jól, akkor valami biztosan nem stimmel velük, ha nem, akkor valami nem stimmel mivelünk.

Ronald David Laing

Szeretni kell az életet, hogy élj, s élni kell, hogy az életet szeresd.

Thornton Niven Wilder

"Mindent elviszek és mindent itt hagyok,

Sohasem voltam és sohasem vagyok,

Te álmodj engem, álmodj tovább,

Soha nem veszíthetsz el.'

Republic

Ha azt tartod, hogy elveszett vagy, akkor el is vesztél. Ha azt hiszed, hogy nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni. Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön. Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél. Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik.

Lafayette Ron Hubbard

ÁGAI ÁGNES

LEVÉL Y-NAK

Szeretlek.

Csak így, ilyen köznapian

ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan

hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,

és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:

mi újság, hogy vagy és effélék.

Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,

mennyi közöny, rosszallás, idegenség,

gyanakvás, harag, meg nem értés,

mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz

kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.

Milyen kevesen figyelnek szavainkra,

ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom,

egyetlen szerelmem ? mikor mit ír elő konvenciónk,

miközben szavaink tartalma rég kihullott,

és ezt nem kéri tőlünk senki számon,

hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,

és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,

nem több közhely szavaink egyikénél,

ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.

De hát én szeretlek, salakmentesen, forrástisztán,

őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,

és őrzi a testem kezed simítását,

őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa

a visszapergetett filmszalagon

az egyszerit, a megismételhetetlent,

az egymásra talált test ünnepét,

az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.

Szeretlek,

és folytathatnám: szeretlek, mint....,

és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,

jól hangzó, kevéssé kopott,

de így mondom pőrén, dísztelen,

vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,

akár messze vagy

akár a szomszéd szobában,

akármi volt, van vagy lesz velünk,

igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:

Szeretlek!

"Könnyű az értelemnek tanácsokat adni, de nehezen hallgat rájuk a szív: a szerelemnek nincs földrajza, tehát nem ismeri a határokat. Köthetsz rá súlyokat, hogy lesüllyedjen a fenekére; fölszáll és felszínre bukkan, s ez nem is lehet másképp; minden szerelem, mely elfér az emberben, szép és természetes, tehát csak a képmutatók mernek valakit hibáztatni azért, hogy mit szeret, vagy az érzelmi analfabéták, vagy azok az aggályoskodó irigyek, akik semmit se tudnak biztosan, s a nyílról, mely az ég felé mutat, azt hiszik, hogy a pokolba vezet."

Truman Capote

„Hogy ismerem föl a Másik Felemet?

Brida úgy érezte, ez a legfontosabb kérdés, amit valaha is föltett.

– Kockáztatva – felelte végül Wicca. – Vállalva a vereség, a csalódás, a kiábrándulás kockázatát, és soha fel nem adva a Szerelem keresését. Aki nem adja fel, az győz.”

Paulo Coelho: Brida

"Szerves életbe merülten

sebeztem és sebesültem.

Mindezeken túlvagyok.

El- és megbocsássatok."

Fodor Ákos

"Az álom magában véve gyógyít. Ő a mi valónk titokzatos működésének ráadásszerű ajándéka. Nem kell tudnod miről szól, akkor is segít. Olyan, mint a mesékben a varázsszerszám: még ha nem érted is,mire való, időben veled lesz. Különben is: a fontos álom újra jön. Újra, meg újra, míg fel nem fogod, mit akar mondani. Ami a beszélni tanuló csecsemőnek az anyai szó, az a felnőtt embernek az álom. Súgnak odaföntről."

(Kornis Mihály)

"Minden újabb kívánságom

S minden egyes régi emlék

Megbotlik egy szivárványon

És összemosódik a festék"

"... ezeket szavakkal elmondani nem lehet. Megpróbálták, de nem sikerült. Ez egyébként minden nagy élményünkkel így van.

Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...

Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!...

De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."

(Müller Péter)

"De most nem félek többé... igézetben élek. Mintha tudnám a varázsszót... De a varázsszó mindössze annyi, hogy szeretek valakit."

( Márai Sándor)

Harcos Katalin

Kincseim

Nincs semmim, mégis gazdag vagyok

mert enyém a végtelen, kékszínű ég,

amelyből két szemed rám mosolyog,

felidézve a tiszta tenger színét.

Enyém a napfény is , mely rám ragyog,

sugárkezével forrón átölel

bearanyozva minden új napot,

hisz minden nap új reménnyel jön el.

Enyém a Hold, mely lopva rám nevet

álmokat hozó sápadt éjeken,

amikor halkan suttogom neved,

s karodban ringatsz álomréteken.

A szerelem az, amikor a másik ember boldogsága fontosabb a sajátodnál.

H. Jackson Brown

Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak. Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után. Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla. Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen, amilyen te vagy nélküle.

Tatiosz

Baranyi Ferenc

FELHÍVÁS

Valaki jöjjön és szeressen,

mert megfullaszt a tavasz engem,

korai volna szenesednem

másoknak gyújtott őrtüzekben,

most még nekem gyúljon ki menten

minden, ami másnak éghetetlen,

didergek perzselő szelekben-

valaki jöjjön és szeressen!

Csepergés indult, őszi dallamú,

a tükrömben sötét maradt az ég,

a hajnalban sem volt fény, csak hamu,

s künn sírt, egész nap sírt a szürkeség.

"Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban

Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül...

Odakint a hűvös, őszi éjszakában

Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedűl.

Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,

Mint az elmulásról?... Ismerem e dalt...

Édes reményekről, amelyek csak voltak,

Melyeknek emléke őrületbe hajt!...

Virágot dermesztő, novemberi szellő

Ne zúgd e siralmas, síró éneket,

Ami régen elmult, ami vissza nem jő,

Sirjokból ne ébressz tört reményeket!

Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,

Szép reménye, vágya mind, mind tova szállt,

Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,

Kéri a megváltást, kéri a halált!...

Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél,

Feledni akartam, altatni szivem,

Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél?

De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen...

Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod

Az emlékezésnek régi lángjait,

Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,

Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!..."

Ady Endre, Egyedül

ese a kislányról, aki elvesztette a Boldogságát

"– Azért ne sírjon hölgyem! – mormogta zavartan. – Ha ennyire fontos önnek az a Boldogság, menjen és szedjen magának!

– Tessék? – kérdezte könnyes hangon a kislány. – Hogy érted azt, hogy szedjek magamnak Boldogságot?

– Itt a mocsáron túl, nem is olyan messze nőnek a Boldogságok. Olyan krumpliszerű kis növények. Ki kell ásni a gyökerüket és ott a Boldogság.

– Értem – mondta Eliza némiképp megvigasztalódva."

„..nem mentem el, csak picit elbújtam, hogy meglesselek, milyen vagy mikor engem keresel.”

(Kaktusz)

Nem akarok semmit.

Állok a közeledben,

beleszagolok a szélbe.

Simogatom a neved.

A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.

Stephenie Meyer