Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Aggódj kevesebbet, reménykedj többet;
egyél kevesebbet, rágj többet;
panaszkodj kevesebbet, lélegezz többet;
beszélj kevesebbet, mondj többet;
utálkozz kevesebbet, szeress többet;
és az életben minden jó dolog a tiéd lesz.
Minél többet tanul az ember, annál kevesebbet tud.
Antoine-Laurent de Lavoisier
"Néha a legkisebb döntések is örökre megváltoztathatják az életedet."
(Keri Russell)
Most egy kicsit
elhalkult minden;
fákon a lombok friss nesze,
ablakon a zápor permete,
madarak hangja fátyolos lett,
elhallgatott a tücsök-ének.
Most egy kicsit
minden céltalan lett;
a "valami szépre váró"
reggeli ébredések,
a felhőket figyelni,
hisz te is ezeket nézed,
szél tenyerébe temetni arcom,
mert a hűvösét te is érzed.
Most egy kicsit
minden megfakult;
fölöttem félig-nyílt szemmel
közömbös csillagok,
sápadt és gyorsan tünő a holdkaréj,
s alig fényesebbek a nappalok,
nincs kedvük tündökölni.
Te nem vagy itt.
Az idő fáradt bogárlábakon vánszorog.
Moretti Gemma: Most egy kicsit...
Igy nem õrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó, szõke kazlak,
nap szineit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs -
mint téged rejtelek, õrizlek én,
mindent, mi tiéd volt és most enyém:
papirlapot, melyen kezed nyoma,
pillantásod, mely rólam szállt tova,
egy mondatot amely tetszett neked,
dallamocskát, mit dúdoltam veled,
egy virágot, melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent. Oly szegény a szó
mondani, írni, mily boldogító,
hogy kincsem van, és ez a kincs te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül.
Moretti Gemma: Őrizlek
"Talán magunk sem tudjuk. Néha fáj, gyötör, néha pedig csoda és boldogság, egy feledhetetlen öröm !
A szerelmet nem lehet szavakkal kifejezni, nem lehet definiálni.
És hogy honnan tudjuk, hogy valóban szerelem-e, amit legbelül érzünk? Talán onnan, hogy a fejünkben születik egy gondolat, ami elhatol a szívünkig, majd a szívünk gyökeréig!
S itt már sebezhetővé válik a szív. Egy kis hiba, vagy rossz tett is iszonyúan tud fájni. De más szempontból, pedig égni is tud.
Égni tud a vágytól, a forró, feledhetetlen, édes vágytól, melyet úgy akarunk, hogy elveszítjük a fejünket, s nem tudjuk, hol vagyunk, mit teszünk!
Csak a másikat akarjuk, mindig és egyfolytában!
Azt akarjuk, hogy mindig velünk legyen, öleljen, csókoljon és szeressen!
S ha már eljön az ideje, s ha felhalmozódik a rengeteg forró, kívánatos vágy, átadjuk magunkat a másiknak, testtel és lélekkel, és így érezzük egymás szívverését, lélegzetét, egymás forró testét!
És igen. Érezzük azt, amit más nem. Csak mi ketten!
...Hát talán ez a szerelem.”
„A kislányomnak, Melanie-nak egy régi kulcsot adtam játszani.
- És hol az ajtó, amit nyitni lehet vele? - kérdezte.
Azt feleltem, hogy fogalmam sincs.
Melanie csodálkozva végigmért, és megjegyezte:
- A kulcsot szokták elveszíteni, nem az ajtót.”
Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz szíven vert,
S kondor haján kopogtat az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptű papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt...
Tóth Árpád: Szeretnék átölelni
"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."
Müller Péter
"Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek. "
/Radnóti Miklós/
Tudod arra gondoltam,
tudnék-e örülni,
ha látnám a boldogságodat.
Arra a boldogságra gondolok,
amelyikben nem vagyok.
Tudnék-e boldognak lenni,
veled boldognak lenni
a Te boldogságodtól boldognak lenni,
ha egyszer megpillantanálak,
úgy,
hogy te nem látnál,
vagy nem ismernél meg,
és látnálak kéz a kézben,
mással látnám, hogy boldog vagy.
Nem is tudom.
Pedig boldognak kellene lennem,
hogy a boldogságot,
amit én nem adhatok,
mástól megkaphatod.
És mégis,
miért facsarodik el
a gondolattól is a szívem,
miért csukom be a szemem,
a lelki szemem a kép előtt,
te boldog vagy,
mással vagy boldog.
Önzés,
vagy nem szeretlek eléggé,
hisz az egyik vágyam teljesülne,
hogy boldognak lássalak.
Vagy nem kívánom eléggé?
Csak, ha én is boldog lehetnék,
akkor örülnék a boldogságodnak?
De hát én téged szeretlek.
Miért fájna mégis?
Te boldog vagy, és nekem fáj,
ez olyan összeegyeztethetetlen.
Pedig nem változna semmi,
ahogy eddig is,
tovább is szerethetnélek,
te boldog lennél,
csak nem általam.
Igen, azt hiszem, az fájna.
Nem a boldogságod,
hanem,
hogy én nem adhattam
neked boldogságot,
az fájna,
de talán a boldogságod
hamar megvigasztalna.
Ha megkötözöl, hogy átformálj és rabbá tégy,
állandóan a szabadulás útját keresem,
s megtalálom - bármi áron -
akár magamat is megsebezve.
Csak a szeretet igáját viselem el.
Víg Éva
Hajlamosak vagyunk a sikereinket a fizetésünk nagyságától vagy a gépkocsink méretéből lemérni, ahelyett, hogy az emberiségnek tett szolgálataink minősége lenne a mérce.
Dr. Martin Luther King Jr.
Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem.
Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól, nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.
Popper Péter
Talán azért lettem ilyen bátor,
mert Te erős vagy,
és én beléd kapaszkodhatom.
Érzem, hogy szorosan fogsz.
De talán Te is kapaszkodsz,
azt hiszed, én vagyok az erős.
Talán a két félelem,
az enyém, és a tiéd
kioltják egymást.
Együtt repülünk,
közben arról énekelünk,
hogy az élet szép.
Üvöltve énekeljük,
nehogy mást meghalljunk.
Csak egymást.
Néha, ha kifáradunk,
akkor csak súgjuk.
Egymásnak.
Hogy egyikünk se féljen.
Közben elfelejtkezünk róla.
Hogy miért kapaszkodunk
ilyen erősen,
Hogy a vér is kicsordul.
Egyre bátrabbak vagyunk.
Tudjuk, a szakadék is
csak egy állomás.
Ott egy szép felhő,
Ott egy szivárvány.
Látod messziről a földet?
Ugye, milyen szép innen?
Gyere menjünk a felhők fölé
Szeretlek, szorítlak, ne félj.
Én se félek.
A helyeket látom, hol lehetnél.
Fázik az üresség körülöttem.
Mert eláradtak szívemnek szorongásai.
Zsoltárok könyve
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Berzsenyi Dániel
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
József Attila
Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot.
Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe.
Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben.
Elfogadni sebezhetőségünket.
Én pedig szeretlek.
Sokszor csak annyi kell, hogy megérintsen az, akit szeretsz, hogy halld a hangját, és tudd, hogy hazaérkeztél. Néha ennyi is elég ahhoz, hogy visszatérj a másik oldalról.
...
...hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el, nem fordított hátat; elfogadott és szeretett, melletted volt örömben és bajban... vagy mindkettőben egyszerre....
A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt.
Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem.