Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Gyóni Géza
Még nem tudom
Sietve elsuhansz előttem
- Eltűnő árnyék az úton -
Kerülsz-e, futsz-e, félsz-e tőlem -
Még nem tudom.
Sosem nézesz, mint más, szemembe,
Ha szembejősz a fordulón. . .
Pirulnál tán tekintetemre?
Még nem tudom.
És megszólítni én se merlek,
Csak nézek rád, titkon, futón.
De hogy nagyon, nagyon szeretlek -
Tudom, tudom!
"Könnyeim hullnak:
gyöngybezárt emlékeim
hová gurulnak?"
/Szabolcsi Erzsébet/
"Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan."
/Baranyi Ferenc/
Az engedelmesség betartja a szabályokat. A szeretet tudja, hogy mikor szabad azokat megszegni.
Anthony de Mello
Ha akarással szeretlek, megnyesegetem a szárnyadat, és örökre itt maradhatsz mellettem; ha szeretlek, élvezettel figyellek, ahogy nőnek a szárnyaid, és élvezettel figyellek, ahogy repülsz.
Jorge Bucay
"Miért fáj minden ébredés?
Miért annyi a szenvedés?
Miért élünk, ha tudjuk jól,
ez az egész egy tévedés?"
Legnehezebb ajándékaim:
tökéletlenségem csokrai
bánthatóságom ágai
érzékenységem levelei
könnyeim virágai
esendőségem gyökerei
időtlenségem rügyei
fájdalmaim tüskéi
meneküléseim illatai
sebezhetőségem szárai
Jó lesz ez így: egyszer biztosan;
Bár azt, hogy mi, hol, s hogyan,
Na és persze mikor,
Azt nem látjuk, nem tudhatjuk.
Hiába álmodunk, hiába tervezünk.
Persze nem "hiába", nem "csak úgy",
a szél elfújja, a hajók elviszik
Bár senki sem tudja, miért, s hova.
Valaha voltál
nekem, nekünk...
Napok teltek el azóta
és csillagok
miket el akartam érni
hogy Téged elérjelek
napok
és nehéz éjszakák
miket túl akartam élni
hogy Téged elérjelek
messze vagy
túl a csillagokon
a nappalokon, az éjeken
el akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged.
Miért?
Ó, szitkozódva s könnyesen s borongva,
Mindenhogy: árván, tépetten, sután,
Csak ez az egy kérdés, e kínos, tompa,
Leseng a világban. Halljátok? A nagy,
Örök, hatalmas, vén kristályharang,
Az ősharang, a kék menny,
Ezt kongatja az őrült csenden át:
Miért?
Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy. Bizonyos kérdéseket egyedül kell megoldanod, senki nem segíthet rajtad, senki helyetted el nem végezheti. Kifejezhetem ezt úgy is, hogy vállalnod kell valamit az életből, valami kockázatot, valaminek a felelősségét, egyedül, a magad erejéből.
Wass Albert
Olyan üres a város,
pedig mennyi itt az ember!
De te nem vagy köztük,
s ezt én nem viselem el.
Hogy tud fájni minden új nap:
- nélküled, Kedvesem -,
oly lassan vánszorog minden óra, s
bánatom batyuja egyre nehezebb,
mindegyre súlyosabb:
terhét már alig-alig bírom.
Annyira hiányzol,
ezt elmondani sem tudom...
Uram, csak Te tudod:
Mikor külsőleg a legmagasabbra
Emeltek emberek -
Akkor voltam a legsíróbb,
legkisebb, Legbűnösebb
És legmegalázottabb gyermeked.
Farkas István :Sorsom
Talán csak egyetlen könnycsepp
Isten szomorú szemének sarkában.
Mindenkit hozzád mérek én,
hogy úgy szeret-e, mint te;
gurul a hónap és az év,
szegény emlékeimbe
kapaszkodom, hogy el ne essem.
Szabó Magda
Azt hittem a világot megváltani én fogom.
Ám rájöttem már,
Csak egy vagyok, ki megváltásra vár.
Elfáradtam magyarázni a szavakat.
Már nem beszélek.
Amit elfeledtél
visszatér álmodban
és mire felébredsz
csak íze marad meg.
A csendet vágyom,
egy lágy ölelést,
néhány könnycseppet,
mit a boldogság ajtaján hagyott rés
kettőnknek engedett.
Arcodon lopakodó könnycsepp
alásuhan, s gyöngyözve lehull.
A kérges talaj meglágyul,
meghajlik talpad alatt.
Bársony leplet bocsát rád az éj,
s te megbocsátod tűnő titkait.
Tündöklő álom ragyog fel a múlt
tűnékeny párájából.
Párnád telesírtad, s mégsem
jött a megváltó élet.
Élsz még, kedves arc,
harcod hol tart épp?
Képek jönnek és mennek,
s az idő újabb árkokat váj
arcomra a készülő
újabb könnycseppeknek...
Szertefoszló álmaimból
mi az mi végül megmarad?
Egy halvány illat, s túl azon,
arcod...szemed...a szád...hajad...
A történet zárt vonalú,
s bármily tág: kör, akár az élet.
Mitől függ: víg? vagy szomorú?
Hogy hol kezded, és meddig meséled.
Vedd fel cipőmet
Járj az életemben!
Tessék!
Itt van!
Kiáltottam.
Mutasd meg
Hogy kell talpra állni
S szomorúan boldogulni.
Hirtelen átsuhan…
egy gondolat csupán,
a szem könnybe lábad
az érzés nyomán.
Ha néha simogat
jó szó, mint gyógyír,
a szív issza azt,
s hála-gyöngyöket sír.....
… nem emlékszem
inged illatára,
színére,
tapintására,
csak azt hallom,
ahogy lélegzet nélkül
vetkezel le bennem
és arcomra simul meztelenséged
a többi már kegyelem...
Mi van a fejünk felett?
Mi van? Micsoda jel?
A tavasz puha szája
Csak sír, és nem felel,
És nem felel a nappal,
És nem felel az éj –
De hallgat-e valóban,
Aki csak nem beszél?
Hallomásból ismer mind, aki ismer.
Félreért, átsiklik a lényegen.
Csak az isten ismer személyesen.
Mindegy milyenek
a szavak.
Mind az enyémek.
Legyen az fájó,
vagy boldogító.
Talán elérnek
hozzád, - hozzá.
Teljesen mindegy
hogy olvasod,
vagy talán nem.
De az enyémek.
Minden betű, s szó
megmarad nekem,
vagy neked is?
Különös, hogy mindig sebet kapok,
s különös, hogy egész testi valómban
rendítenek apró nyomorúságok,
de tűröm már. Várok. Gyakorlatom van –
s akár hallgatok, akár izgatottan
fecsegek, rángok, – amíg szüntelen,
régóta horzsolt, véraláfutásos
bensőmhöz ér az új: új gyötrelem,
hozzáedződöm lassan a halálhoz.