Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

Leleszi Balázs Károly

Fohász

Mielőtt a szerelem felé fordulsz,

előbb mosdasd

meg szívedet a csillagokban.

Mélyebb kapcsolatot csak olyanokkal élhetsz meg, akik a rokon lélek ismerős érzését keltik benned. Ezek az érzések valódi hazád rejtjeles üzeneteit hozzák.

(Müller Péter)

Csak akiben megvan az alázat, hogy elfogadjon,

képes tiszta szívből adni .

- Én a létezés értelmét keresem - mondta az idegen.

- Feltételezed, hogy a létezésnek van értelme? - kérdezte a Mester.

- Miért, hát nincs?

- Ha megtapasztalod a létezést olyannak, amilyen, és nem olyannak, amilyennek te elképzeled, akkor rájössz, hogy a kérdésednek nincs értelme.

Anthony de Mello

"Egyszer meghívlak majd magamhoz,

és pokrócba tekeredve várjuk majd a hajnalt az Óceán partján.

Csak addig fel kell szárítanunk a sivatagot!

Nem tudom megköszönni, hogy mennyire gazdaggá is tettél."

Tornay András

"Az élethelyzeteim adottak. Ebben determinált vagyok. Rajtam áll azonban, hogyan viselkedem e helyzetekben. Itt a szabadságom."

(Popper Péter)

Csupán pillanatról pillanatra lehet boldogan élni,

egészen a legutolsó pillanatig.

(Margaret Bonnano)

Gámentzy Eduárd

Ha akarom...

Ha akarom csillag leszek,

Ködökkel játszó égi gyerek.

Tündöklő seb az éjszakán,

Bennem ragyogna apám s anyám!

Lehetnék vágyak öle és

Elhagyottaknak ölelés!

Egy szó a mondatok helyett.

"Bármit teszel, ha örömmel teszed, ha szeretettel teszed, ha a tettedet nem pusztán a gazdaságosság vezérli, akkor az kreatív.

A kreativitás az a minőség, amelyet te hozol be az éppen végzett cselekvésbe. Ez egy hozzáállás,

egy belső megközelítés - ahogyan a dolgokra nézel.

Élvezd, bármit csinálsz. Ha találsz néhány barátot, aki veled élvezi, jó; ha te élvezed, az elég. Ha téged elégedetté tesz, az elég.

Egyszerűen engedd, hogy az életed festmény legyen, engedd, hogy az életed vers legyen."

Osho

"Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést."

Tatiosz

Micimackó! Mi van, ha egyszer elkövetkezik egy olyan nap, amikor el kell válnunk?

- Ha együtt válhatunk el, akkor semmi kifogásom ellene.

- Na igen-igen, úgy könnyű. De... ha nem lennénk együtt? Hogyha én máshol lennék?

- Jajj... de nem lehetsz máshol, hiszen nélküled egészen elvesznék. Kinek szólnék egy olyan bizonyos holnapon, amikor épp nem vagyok elég erős, vagy elég bátor?

-Hát tulajdonképpen...

- És kitől kérnék tanácsot, amikor nem tudnám, hogy merre tovább?

- Micimackó, mi van, ha mégis?

- Mégsem, az nem fordulhat elő... Ha mégis eljön az idő, amikor nem leszünk együtt, akkor nagyon fontos, hogy megjegyezz valamit!

- Mi az a fontos megjegyeznivaló?

- Hogy bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb vagy, mint sejted és okosabb, mint véled. De a legfontosabb az, hogy ha el kell válnunk, én akkor is mindig veled leszek... veled leszek.

"Életének valamennyi szakaszában lassan-lassan átalakul az ember, míg végül rádöbben, hogy nehéz visszaemlékeznie és korábbi énjeire ráismernie. Ily módon szakaszaival az élet is olyan, mint az újra meg újra születés, és minden szakasz kezdete hirtelen ugrás a szakadék fölött, amely mögöttünk tátong áthidalhatatlanul, úgyhogy nincs többé visszatérés abba, ami már elmúlt."

Mika Waltari

„Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másképp fordult volna minden.”

Charles Dickens: Szép remények

„Ha csalódtál, mindig tedd fel magadnak a kérdést: kiben, miben csalódtál? És miért? Csalódtál egy emberben? Nem lehet, hogy csak nem ismerted? Nem lehet, hogy csak a saját vágyaidat vetítetted ki rá, te halmoztad el olyan tulajdonságokkal, amivel soha nem is rendelkezett? A jelenben éltél vele, észrevetted, hogy már nem ugyanaz az ember, aki tegnap volt?

Csak figyeld meg most azokat az embereket, akiket régóta ismersz. Milyennek látod? Még mindig olyannak, amilyennek megismerted?

Pedig ő már nem ugyanaz, s te sem vagy ugyanaz. Változunk a világgal együtt, de mintha nem vennénk tudomásul ezt a változást. Ha most valóban megfigyeled a szeretteidet, a barátaidat, a családodat, ha VALÓBAN a másik arcát látod, a másik mozdulatait látod, észre kell venned, hogy csukott szemmel jártál mellette, körülötte. Még önmagad sem ismered, hogyan is ismerhetnéd a másikat? Ha magad sem tudod, mi is lenne neked jó, hogyan is várhatsz el bármit is? S honnan is tudnád, mi jó a másiknak, ha magadat sem ismered, s fogalmad sincs arról, hogy mindaz, amit a másiknak adni tudsz, öröm-e, boldogság-e a számára?

Szétcsúszott kapcsolatokban élünk, s ha vége van, megsértődünk. Ha ezt ki merjük mondani: elválnak útjaink, s ilyenkor valakiben mindig tüske marad. És elhangzik a felkiáltás: Csalódtam! Na de kiben? A másikban?

Nem, nem a másikban csalódtál: saját magadban. Mert rávetítetted a vágyaidat, rávetíttetted az általad megálmodott tulajdonságokat. S olyan ez, mint mikor egy sötét szobából a fényre lépsz: minden világossá válik. Azt hitted itt van, azt hitted ő az, s kiderült, hogy mégsem.

Saját magadban csalódsz, s ez nagyon fájdalmas tud lenni. Hiszen hiszékeny is te voltál. Hittél hamis mozdulatoknak, hamis mosolyoknak, hamis ölelésnek. Míg nem a valóságot látod, míg nem a jelen pillanatban vagy, míg nem azt látod, aki most és ott áll előtted bizony, bizony sok-sok csalódásban lesz részed.

Az álmok jók. Az álmodozások is jók. A vágyakozás is. De sose uralkodjon el rajtad annyira, hogy ettől már nem látod a valóságot. Mindent itt rontunk el: nagyon vágyakozunk valamire, valakire. S mindenkire, minden élethelyzetre kivetítjük ezt a vágyakozást, mindenkiben és minden helyzetben ennek megvalósulását látjuk.

Minden vágyakozás valósággá válik, ha kitartóan vágyakozunk rá, de csak akkor, ha már megértünk rá. S az érés folyamata az is, hogy megtanulj a jelenben élni, ne a jövődet színezd a jelen helyett. S ne múlton búslakodj.

Azok a helyzetek, azok az emberek, akikkel kiteljesedhetsz, azok a helyzetek, amiben jól érzed magad, mindig ott vannak körülötted.

A létezés nagyon okos és nagyon szeret téged. Tudja, mi a jó neked.”

Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.

Paulo Coelho

Mint napsugár egy hűvös hajnalon

Ahogy bekukkant egy csöppnyi ablakon

S melenget

Szíveket

Olyan vagy nekem.

Boda Magdolna : Egyszer így lenne jó.

Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az égre,

óvatosan bontogatva ki a világot.

Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.

Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra

és a megszokottság ne törjön ránk.

Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk...

hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.

Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...

vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,

nem elvárva a mező zöldjét,

a virágok színét, illatát,

a szirmok bársonyát.

Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új

értelmet adni új fogalmaknak

és kötni új barátságot a világgal és magunkkal

és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint

és eldobni minden nem a kupacunkba valót.

Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem

vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.

Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,

hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,

hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan

bújjunk az éjszaka csendjébe...

végre kinyújtózva önmagunkban.

Egyszer így lenne jó.

Olvasni annyi, mint egyedül lenni valakivel.

Olvasni annyi, mint számadásra kényszerülni.

Márai Sándor

Úgy észlelni a világot, mintha egyszer már láttad volna,

s úgy beszélni róla, mintha előtted soha senki nem látta volna.

Márai Sándor

Az igényről.

És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorogva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.

(Márai Sándor :Füveskönyv)

Egyetlenegy ember bensőségesebben érdekel, mint egy világváros vagy egy világbirodalom; igaz, egyetlenegy embert nehezebb is felfedezni, bejárni és megközelíteni.

Márai Sándor

Szeress egészen mellékesen és szelíden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon, mikor "nem történik semmi", él az ember. Már nem szeretem, amikor úgy szeretnek, mint egy operaelőadás második felvonásában, mikor az összes kürtök üvöltenek, a reflektorok a szivárvány minden színében játszanak, s a főszereplők ezer pengőt kapnak a mutatványért esténként. Szeress úgy, mint egy nem nagyon fontos magánügyet, figyelem nélkül. Akkor talán majd én is odafigyelek.

Márai Sándor

"Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben."

~Márai Sándor~

Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás.

Beauvoir

Kassák Lajos

Ajánlás

Fogadd el ajándékom oly szerény

csak az eget adja és a földet

a zöld tengert az álcázott gyilkost

ki sok cápát ölt meg és sok halászt.

Fogadd erdőimet mezőimet

hol galamb fészkel szőke nyúl szalad

és fogadj el engem mert végül is

minden én vagyok e zord világon

s én neked ajándékozom magam

egy vörös csókért egy halvány mosolyért.

Fogadd el ajándékom kedvesem

oly hálatelt és oly neked való.

Kassák Lajos

Megállt az óra

E dalt még neked szánom de nem hízelgő ajándékul

hanem hogy láthattam szemed fogad tíz gyöngyház körmöd

s hogy azokban a pokolszülte feketevörös órákban

nem öltél meg engem és én nem gyilkoltalak meg téged.

Bezárom az ajtót s a falról leakasztom a tükröt.

Papíromon fekete tintafolt. Ez az éjszaka.

A sűrű csöndben volt szeretőim szemei ragyognak.

Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé .

Böjte Csaba

Tükrömbe bújtál.

Rám mosolyogsz, ha néha

könnyezve nézlek.

Szabolcsi Zsóka

Mindenkinek szüksége van valakire, akinek mindent őszintén bevallhat,

különben akármilyen értékes ember, magányossá lesz.

Hemingway

Hol állsz te, én szerelmesem, mindenki más mögött s elrejtőzködve az árnyékban? Meglöknek, elmennek melletted a poros úton, semmibe sem vesznek. Én várok itt, fáradt órákon keresztül, szétteregetem neked szánt áldozati ajándékaimat, miközben a járókelők elszedik virágaimat, egyiket a másik után, s kosaram szinte üres már.

Elmúlik a reggel, elmúlik a dél. Az est homályában szemem már kábult az álmosságtól. Az emberek, amint hazafelé mennek, rám néznek, megmosolyognak, és szégyennel töltik el szívem. Ott ülök, mint egy kolduslányka, ruhámat arcomra vonva, s ha megkérdeznek, hogy mit akarok itt, lesütöm szemem és nem felelek.

Ó, hogy is mondhatnám meg nekik valóban, hogy rád várok s te megígérted, hogy eljössz! Szégyenkezésemben hogy is tudnám kimondani, hogy ezt az én szegénységemet menyasszonyi ajándékul tartogatom számodra! Ó, és szívem titkos mélyeiben táplálgatom büszke álmomat.

Itt ülök a gyepen, belebámulok az égbe s álmodom hirtelen elém tündöklő eljöveteledről. Minden fény kigyullad, aranyos zászlócskák lobognak kocsid felett, s az emberek ott az útszélen csak állnak szájtátva, mikor látják, hogy te leszállsz a kocsiülésről, felemelsz a porból, s magad mellé ültetsz: engem, a szegény, rongyos kolduslánykát, ki reszket szégyenkezésében, mint a repkény a nyári szellőben.

De az idő csak suhan tova, s kocsid kerekeinek még semmi nesze. Sok ünnepi menet vonul el mellettem nagy zajjal, kiáltásokkal, káprázatos fényben. Csak te vagy, aki csendesen árnyékban akarsz maradni mindenki más mögött? S csupán én vagyok, aki csak várok, sírok s hiábavaló vággyal emésztem szívem?

Rabindranath Tagore: Áldozati énekek