Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Kedvenc idézetek fórum

Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)


2010. szept. 7. 17:17

Fodor Ákos

Hagyd


Hagyd a világot szélként át- s átfújni

életed lazaszövésű gyolcsán:

mintegy száradni kirakott ing, lobogj, lebegj,

hálásan szélszagusodva, ellenállás nélkül

- - hadd örüljön neked majd, ha ki fölvesz.

2010. szept. 7. 17:16

“Nincsenek véletlenek, minden a gondolataidban gyökerezik – abban, hogy mit akarsz, és mit tudsz meglátni egy fordulat mögött.”


Tatiosz

2010. szept. 7. 17:16

Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenéstelen arccal bír ki mindent.



/ Csernus Imre /

2010. szept. 7. 17:16

"Boldogok, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői."


(Gyökössy Endre)

2010. szept. 7. 17:16

„Valami hajszol engem.

Mintha mindig elszalasztanék valamit.

Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok.

Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az

üresség;

olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog.”



/ Erich Maria Remarque /

2010. szept. 7. 17:16

Ha az embereknek nem tetszik, hogy így vagy úgy élsz, másképpen, mint ahogy ők szeretnék, elképzelik, vagy másképpen, mint ahogy egyszer, valamilyen kényszerűség vagy félreértés parancsára megfogadtad nekik: ne bánjad. Nem az embereknek élsz.


Márai

8985. Larissa88
2010. szept. 7. 13:53

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

(Seneca)

8984. Larissa88
2010. szept. 7. 13:53

Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.


(Albert Einstein)

8983. Larissa88
2010. szept. 7. 13:53

"Az idö sohasem vár, szigorúan halad

tovább. De nemcsak az idö halad, vele együtt

az életünk is telik, ugyanazon a pályán.

Ha valamit elrontottunk, nem fordulhatunk vissza,

hogy újra próbálkozzunk vele. Az idö nem ismeri

a második esély fogalmát."

(XIV. Dalai Láma

8982. Larissa88
2010. szept. 7. 13:52

"Ha van benned akaraterõ, tevékenységed legyen szeretetteljes. Ha gyönge vagy, s nincs benned tetterõ, legyen gyöngeséged szeretetteljes."

(Lev Tolsztoj

2010. szept. 7. 11:20

Szép vagyok és igazságos

Jó szivű és barátságos

Erős vagyok, nagyon kemény,

Csodálatos, mégis szerény

Okos vagyok, tanult, művelt,

Tökéletes, mégsem öntelt,

Jókepű, imádnivaló,

Minden téren megbízható

Bátor vagyok sérthetetlen,

Győztes tipus, verhetetlen

Elnéző és megbocsájtó,

Egyszerűen: JÓ LEÁNYZÓ.

8980. csirike57
2010. szept. 7. 08:13

Van, aki bizalmadba férkőzik, de nem a helyhiány miatt kerül ki onnan.


Balázs Tibor

8979. csirike57
2010. szept. 7. 07:46
Nincs szégyellnivalód az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni vagy nem mer elfogadni érzéseket. (Márai)
2010. szept. 7. 06:50

Rabod lévén, más dolgom mi legyen,

Mint várni vágyad percét, hogy hívatsz?

Életem üres, vesztegethetetlen,

Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.


Shakespeare

2010. szept. 7. 06:49

Sok időt pazaroltak már el a kérdésre, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. Természetesen a kakas.


Theodore C. Achilles

2010. szept. 7. 06:48

Szerintem azok a férfiak, akiknek ki van lyukasztva a füle, alkalmasabbak a házasságra. Ismerik a fájdalmat és vettek már ékszert.


Rita Rudner

2010. szept. 7. 00:19

Évek óta hívnak a fények

évek óta vinne a vágyunk

annyi mindent, elhalasztunk

mindig holnapra várunk.


Elérhető minden álom,

ne add fel semmi áron

egyszer még valóra válhat

hogyha akarod hogy valóra váljon.

8974. bumburka
2010. szept. 6. 21:46
"Az ég kék,a fű nedves,a nők titkolóznak..."/Az utolsó cserkész c.filmből/
2010. szept. 6. 21:28
"Ha türelmetlen vagy, mindig elrontod az örömödet. Ha valamit szeretnél, legyen öröm a várakozás is. (...) Semmi sem történik előbb, mint ahogy eljön az ideje."
2010. szept. 6. 21:21

"A pillanatok zörögve elvonulnak,

de te némán ülsz fülemben.

Csillagok gyúlnak és lehullnak,

de te megálltál szememben."


(József Attila)

8971. csirike57
2010. szept. 6. 18:32
A "megbocsátok, de nem felejtek" álláspont tömény képmutatás. (Csőgl János)
8970. 4300750b82 (válaszként erre: 8968. - B7086b1501)
2010. szept. 6. 17:10
“Az igazi áldás gyakran fájdalom, veszteség és csalódás képében jelenik meg; de ha győzzük kivárni, hamar megmutatkozik tényleges alakjában is.”
8969. 9242a6388c (válaszként erre: 8968. - B7086b1501)
2010. szept. 6. 16:21

Az életet szépnek érezte, és már arra is rájött, hogy az igazi boldogság titka: felismerni a boldogságot akkor, mikor az ember éppen megéli, s nem utólag visszavágyódni rá.

Alison Weir

2010. szept. 6. 14:25

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.

A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.

Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:

- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.

A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:

- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.

Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!

Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.

Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával: , , Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"

És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés:"FIZETVE".


Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!

2010. szept. 6. 14:22

Bizalom


Egy nap George kifeszített egy kötelet a Niagara felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a kötélen biciklivel. Az emberek felhördültek, de amint látták, hogy George valóban leveszi a gumikat a bringája kerekéről és a kötélre állítja a szerkezetet, biztatni kezdték.

Ahogy haladt, az emberek egyre hangosabban kiabáltak:

- Gyerünk George! Hiszünk benned! Meg tudod csinálni, hiszünk benned!

George átért a túlpartra, majd visszafordult és az emberek üdvrivalgásától kísérve visszakerekezett. Az emberek éljenezték, ünnepelték:

- Fantasztikus voltál, George, hittünk benned, tudtuk, hogy megcsinálod!

- Na, akkor ki ül fel a vázra, hogy átvigyem? - kérdezte George.

Az emberek döbbenten, kissé haragosan húzódtak vissza.

- Senki sem bízik bennem? - kérdezte George - Hisz az előbb még mindannyian hittetek.

Ekkor a tömegből előlépett egy kislány, és azt mondta, ő felül a vázra, és átmegy Georgedzsal. Az emberek felbőszültek erre, szidni kezdték George-ot, amiért egy gyerek életét kockáztatja. Ahogy azonban a bicikli a túlpart felé közeledett, elnémultak. A kerékpár a túlparton visszafordult, és ahogy közeledni kezdett, a néma csendet ismét az éljenzés, az üdvrivalgás váltotta fel.

- Fantasztikus vagy, George! Hittünk benned, és megcsináltad!

Ekkor valaki megkérdezte a kislányt:

- Hogyan volt annyi bátorságod, hogy felülj a vázra George elé?

- Úgy, hogy ez az ember az apám. És nem csak hiszek, hanem bízom is benne.

2010. szept. 6. 14:15

Olvasd el ezt és hagyd, hogy hasson Rád

- aztán te válassz, hogy hogy akarod kezdeni a holnapi napot!


Michael egy olyan típusú srác volt, aki tényleg meg tudott örjíteni.

Mindig jókedvü volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettö lenne belölem. "

Született optimista volt. Ha valamelyik beosztottjának rossz napja volt, Michael azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.


Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: "Ezt egyszerüen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?"


Michael azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak:

"Két lehetöséged van. Választhatsz, hogy jó vagy rosszkedvü akarsz lenni.

Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedöje legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belöle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam. "


"Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerü. " szóltam közbe.


"De, ilyen egyszerü. " - mondta Michael, -"az élet csupa választási lehetöségböl áll.

Te döntöd el, hogyan reagálsz a különbözö helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed. "


Gondolkoztam Michael szavain. Rövid idövel késöbb elhagytam a Tower Industry-t, hogy önálló legyek. Szem elöl tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel késobb megtudtam, hogy Michael súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 11 órás mütét és sok hetes intenzív ápolás után Michaelt elbocsájtották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam megkérdeztem hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettö lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?" Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában.


"Nos, az elsö, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva vizsgázik - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem emlékeztem, hogy két lehetöségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok. "


"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni.


Michael folytatta: "Az mentösök valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgösségire láttam az orvosok és növérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember. ' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást. "


"Mit csináltál?" kérdeztem töle.


"Nos, mikor egy felvételis növérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegöt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett elmagyaráztam nekik: Az életet választottam. Tehát megoperáltak, mintha élö lennék és nem halott. " Michael a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is. Töle tanultam, hogy minden nap lehetőségünk van választani, teljes életet élni.



Hozzáállás kérdése minden.

8965. **csillagok** (válaszként erre: 8963. - Csirike57)
2010. szept. 6. 10:44
Nagyon jóóó!!! :))
2010. szept. 6. 09:49

"Azt mondják, a szerelem vak. Dehogy vak, inkább élesen lát. Felfedezi a sok jót, ami valóban megvan abban, akit az ember szeret."


Mi lesz a párduccal, aki elveszíti foltjait??

8963. csirike57
2010. szept. 6. 04:01

Tudni semmit sem tudok. De a szívével egyet és mást megérez az ember. Hagyd, hogy a szíved szóljon, az arcokat faggasd, ne arra hallgass, amit a nyelvek mondanak.


Umberto Eco

2010. szept. 5. 23:08

„A barát az az ember,

aki mellett hallgathatok,

más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet,

hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat,

mert nem fog beléjük taposni.”


/ Antoine de Saint-Exupéry: A katedrális kövei /

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook