Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (...). Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.

Paulo Coelho

Hányingerem volt attól, hogy minden olyan gyorsan halad, hogy utol sem tudom érni, mintha Hannah halálát már el is felejtettük volna. Miért nem tudott más is úgy megdermedni az időben, mint én?

Maria Housden

Könnyű kedvesnek lenni,

amikor az embert nem bántja semmi.

Könnyű szeretni azokat,

akikkel nem foglalkozunk sokat. - Sillye Jenő

Én úgy mondom nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt vesztem el; amit megtartani próbálok. Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, létformájáért. Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat, vagy akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte, megfosztom a fejlődés, érés, teljes lehetőségétől, az én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, és teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal. Korlátozni és sérteni tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel, és védésem, vagy túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek "Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, rád vigyáznom, mert te az enyém vagy. Én vagyok érted felelős". Ahogy tanulom és gyakorlom egyre inkább azt tudom mondani annak akit szeretek: Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba.

Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben és bánatban. Együtt fogok veled érezni ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok veled érteni. Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan meg fogom neked mondani, hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenedést éreznem. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok.

Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal, akár azzal, ahogyan létezem másokkal és magammal. És ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni. Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy.

- Mennyire kedvelsz?

- Mint egy tavaszi macit?

- Tavaszi macit? (...) Az meg mi, a tavaszi maci?

- Hát sétálsz a mezőn át, egyedül, és egyszer csak eléd jön egy bársonyos szőrű, csillogó gombszemű, cuki kis medvebocs. És azt mondja neked: "Kis hercegnő, nincs kedved ma hemperegni velem egy kicsit?" Akkor összeölelkeztek, és egész nap csak hemperegtek a lóherével borított domboldalban, és rettenetesen jól szórakoztok. Csodás, nem?

- Isteni!

- Hát ennyire kedvellek.

Murakami Haruki

Neked még azt is megbocsátom

hogy nincs mit megbocsátanom,

kegyetlenül jó vagy te hozzám,

a jóságod már fájdalom,

neked még azt is megbocsátom,

hogy vak gyanúsításaim

miatt én bűnhődöm, felőröl

a magam-fabrikálta kín,

neked még azt is megbocsátom.

Baranyi Ferenc

"A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát."

Lewis Carroll

"Meg kell tanulnom örülni magányomnak. Tegyél, kreálj, írj, ­olvass: élj. Vigyázz, nehogy formák köré rendezd önmagad. Kompromisszumokat kötnöm szükséges ugyan, de nem mindegyik elkerülhetetlen. Szétvert álmok romjainak tengerén hajózom így is - úgy is: megtanulok-e örülni annak, hogy itt lehetek?"

Kovács Ákos

Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

(Lázár Ervin)

"A világ kiszámíthatatlan, úgyhogy a sok jó tanácsnak, hogy vigyázz magadra, vedd meg előre a jegyet, nézz körül, mielőtt lelépsz a járdáról, talán nincs is semmi értelme. Akár vigyázol, akár nem, előbb-utóbb jön egy olyan történet, amiből már nem tudsz kikeveredni. Ne gondold, hogy ha változnak a dolgok, csak rosszabb jöhet. Nyugi, néha lehet szerencsénk is! Az életben bármi megtörténhet, és az a csodálatos, hogy az a bármi meg is történik!"

Az egyik kedvenc magyar filmemből, a Kútfejek c. filmből.

"Mennyivel többször szólal meg az emberismeret úgy: Vigyázz, mert ismerlek! - mint így: Ne félj, hisz ismerlek!"

Osvát Ernő

"Ha elfogadom, hogy ügyetlen vagyok, mert kilöttyentem a kávém a szőnyegre, (...) akkor állandóan pirulhatok. A szégyen veszélye végtelen. De a valóság az, hogy a tetteim nem definiálnak engem. Én vagyok az, aki meggondolhatja magát, és legközelebb vigyáz arra, hogy a kávé ne löttyenjen a szőnyegre."

Feldmár András

"Csak az ég őrizheti úgy a maga csillagait, ahogy a felnőtt tudja őrizni önmagában azt, amit a gyermekkor ide-oda röpködő, színes pillangói hoznak vissza az egyszer volt évekből. Derűs, és ki tudja, hányszor borús történetek ezek, de igazak mindig, még akkor is, ha nagyon magasba röpíti őket a képzelet. (...) Jaj, de törékenyek, de sérülékenyek ezek a pillangószárnyak, és de hamar színük fakul, ha nem vigyázol féltéssel rájuk!"

Gúzs Imre

“Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni,

mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki,

annál magabiztosabbá válik.” (Dalai Láma)