Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás, lelki terror szenvedői és amit erről gondolunk fórum

Családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás, lelki terror szenvedői és amit erről gondolunk (beszélgetős fórum)


1 2 3
2014. márc. 31. 18:17
Nagyon rossz tapasztalatom van a gyermekjóléti szolgálatok "ügyintézésével" kapcsolatban. Gyermekbántalmazásról tettem bejelentést (fizikai és lelki), alátámasztva két fizikai bántalmazásról bizonyítékokkal is, emellett leírtam azt is, hogy betegség esetén nem viszik orvoshoz akkor sem a gyereket, ha napokig 38-39 fokos láza van. Lenyomják a lázát (ami általában sikerül is nekik), s újra iskolába küldik, mindig csak szülői,s nem orvosi igazolással.50 nappal a bejelentésem után előzetes egyeztetés után kiment a családgondozó a családhoz - akik előadták "a harmonikus, szép családot" - , amire a szülők alaposan felkészítették a gyereket. Ráadásul a gyerekkel nem is beszéltek a szülők jelenléte nélkül. Majd egy újabb hónap elteltével behívták az anyát a bántalmazott gyerekkel együtt a gyámhivatalba, ahol egy irodában beszélgettek egy "tanácsossal" a családgondozó jelenlétében, ahol az anya mintaszülőkként tüntette fel magukat,s a gyerek sérelmeit, panaszkodását a rokonainak gyerekes nyafogásként tüntette fel. A gyerek semmiben sem mondott ellent( 10 éves törékeny kisfiúról van szó!). A szülők durva dühkitöréseit, bántalmazásait úgy tüntette fel az anya, hogy egyszer-kétszer rácsaptak. A bejelentésem tartalmazta azt, hogy napokig látszott két esetben a gyerek arcán a verés nyoma, vizeletet öntöttek rá büntetésből, megharapta az anya durván a gyerek karját; gúnyolják rendszeresen, megalázzák. A gyerek az iskola környezettanulmánya alapján zárkózott, nem barátkozik stb. Ennek ellenére a gyámügyi hivatal nem vette védelembe a gyereket, mert nem tartja indokoltnak. Felháborítónak, kétségbeejtőnek tartom a HIVATAL felületességét: csak akkor lesz ez a kisfiú hivatalosan veszélyeztetett, ha majd úgy megütik egy újabb konfliktusnál, hogy kórházba kerül, esetleg maradandó károsodást szenved!?!Idős és beteg ember vagyok, nincs erőm a harcra, pedig ezt nem hagyhatom ennyiben, már csak a többi hasonló sorsú gyerek miatt sem.A törvény azt írja elő, hogy minden állampolgárnak kötelessége jelenteni, ha tudomása van arról, hogy egy gyereket bántalmaznak (ebbe a lelki bántalmazás is beletartozik). A tapasztalatom alapján ennek nincs semmi értelme. A gyermekjóléti szolgálatoknál, úgy tűnik, csak ügyintézők ülnek, akiknek elég az, ha papírokon minden eléjük kerülő ügyet szakszerűen lezárnak. Bonyolult, időigényes számukra az, hogy valóban a kiszolgáltatott gyerek érdekében dolgozzanak úgy, hogy valóban megvédjék még idejében.Hiába vannak a jó törvények!
2013. júl. 23. 00:15

Sziasztok.

Sokk hatására 41 évesen ébredtem fel abból amit több mint 20 évig mélyen elásva tartottam.Meg is lett az eredménye..

80. acuko
2012. szept. 19. 11:05
Hát úgy látszi, szerencsére, ebben az esetben és támában nem sok hozzászólás van..
79. acuko
2012. szept. 15. 16:21
Én is tudnék mesélni.. Sajnos.. :(
2012. szept. 15. 16:17
belőlem megírnád a szakdolgozatod...megmarad örökre a bélyeg.
2012. szept. 15. 16:05
Helo, 21 éves srác vagyok, és a barátnőm van egy nagyon nehéz, rossz helyzetben. 17 éves, és januárban tölti a 18-at. A szülei tiltják tőlem, és bántják otthon, a mai esetben megverték, és nem adtak neki enni, mert velem volt ma. Kérnék tőletek segítséget, tanácsokat, hogy hogyan tudnék/nánk ezen változtatni, mert ez elviselhetetlen.
76. Fiatal nő (válaszként erre: 75. - Enoka)
2011. nov. 7. 10:31
Nagyon szívesen.
75. Enoka
2011. okt. 27. 22:24
Nagyon kedves vagy-Nagyon szépen köszönöm a segítségedet :) Remélem így már menni fog.Szép estét.
74. Fiatal nő (válaszként erre: 73. - Enoka)
2011. okt. 27. 09:26

Az interjú lényege az, hogy az alany beszél, te pedig csak a legminimálisabb esetben szólsz közbe, kérdezel. nyitott kérdéseket kell feltenni, amiről kifejtősen és sokat kell beszélni.

De arra figyelj, hogy tudattalanul se befolyásold a válaszaiban. Az a legjobb, ha nem is tudja pontosan, mit fogsz vizsgálni az interjúban, mert ha tudja, akkor már eleve máshogy beszél róla. Nem könnyű dolog. Eldöntendő kérdéseket például kerülni kell.

Indításnak tökéletes egy olyan mondat, hogy "Kérlek, mesélj magadról!" Vagy: "Kérlek, mesélj az életedről!" Ha az alany visszakérdez, hogy mégis miről, hol kezdje, akkor csak annyit válaszolhatsz neki, hogy ahonnan ő szeretné. Ezzel sem szabad befolyásolni. Hiszen az interjúelemzésben az is fontos dolog, hogy az alany honnantól datálja a történetet, mivel kezd, kikkel kezd, kikről beszél, kikről nem beszél. Ez mind-mind nagyon fontos. A lényeg, hogy nem szabad befolyásolnod semmivel.

73. Enoka
2011. okt. 26. 19:10
Igen azt tervezem, hogy mélyinterjúkat fogok készíteni velük. Csak ha gyerekekkel venném fel ezt nem tehetném meg. Abban esetleg még nem tudsz nekem segíteni ha mélyinterjúkat készítek mégis milyen kérdéseket tehetek fel. Konkrétan kérdezhetek rá dolgokra vagy ez hogy műküdik. Mert ha gyerekekkel venném fel nem tudom mégis milyen teszt lenne erre alkalmas. Nagyon szépen köszönöm a válaszaidat
72. Fiatal nő (válaszként erre: 71. - Enoka)
2011. okt. 26. 10:09
Több módszer is van. Amelyik neked szimpatikus. Lehet kvalitatív és kvantitatív módszerekkel is dolgozni. Kvalitatív például az interjú, kvantitatív például a kérdőív. Vagy pár embert meginterjúvolsz a témában, vagy kitöltetsz velük egy kérdőívet. És a végén elemzed.
71. Enoka (válaszként erre: 70. - Fiatal nő)
2011. okt. 24. 21:23
Igen azt értem, csak azt nem hogy ezt hogyan lehet kutatni ha találok egy gyereket milyen tesztet vegyek fel vele. Ebben nem tudsz segíteni nekem :)?
70. Fiatal nő (válaszként erre: 69. - Enoka)
2011. okt. 24. 13:32
El kell menni olyan intézetekbe, ahol ilyen fiatalok, illetve családok élnek.
69. Enoka
2011. okt. 24. 11:54
Sziasztok. Valaki nem tudna nekem segíteni, most fogom írni a szakdogámat. Témám a családon belüli erőszak viszont teljesen tanácstalan vagyok. Kell csinálnom kutatásokat, vagy teszteket. De elképzelésem sincs, hogyan lehet ezt kutatni. Valaki tudna nekem segíteni nagyon megköszönném.
68. zinnia
2009. nov. 29. 23:47
az a baj..hogy nagyon sok ilyen irányú kezdeményezés volt van és lesz iss, de süket fülek...
2009. okt. 1. 14:40

Ezekben a kényes ügyekben igenis a felsővezetéshez kell fordulni és sürgős változtatásokat kieszközölni és, ha kell peticiót irni megint csak és elérni, hogy a kormány sürgősen változtasson az életbe lépett rendeleten, mert ez nem igazságos és ami benne foglaltatik az csak a hátrányunkra válik felvetődik a kérdés nekik nem fontos a gyerekek miként élik meg a szörnyűségeket és lelkivilágukra is rossz hatással van. Én maximálisan támogatom, ha egy hozzáértő szakember ezt elolvasná és segitene ebben a panaszosoknak.

Közönöm, hogy meghallgatattok Üdv.Anyuci91.

66. zinnia (válaszként erre: 65. - Ohajni88)
2009. szept. 24. 10:12
minden elismerésem, ha ez érdekel, és megpróbálsz tenni ellene...sok ilyen ember kéne...
2009. szept. 21. 19:18

Sziasztok!

Igazából én is kemény fába vágtam a fejszémet,mikor ezt a témát választottam ... de éppen ezért,mert feldühít és elkeserít a helyzet kilátástalansága.Leírhatatlan érzés volt,mikor a történeteteket olvastam. A legőszintébben mondom,hogy felnézek rátok, amiért ilyen nyíltan tudtok róla beszélni. De úgy gondolom,hogy ez nagyon fontos,mert sajnos még ma is nagy a látenciája a dolognak.

Én mondhatni burokban nőttem fel,ezért átérezni nem tudom, amit ti éltetek át,de együtt érzek veletek. Igaz úgy gondolom nem erre van a leginkább szüksége az ilyen bántalmazott családoknak, hanem egy megfelelő jogi szabályozásra!!!Épp ebbe ástam bele magam ...

64. zinnia
2009. szept. 14. 19:37
igen.. megrázó, de sokat lehet tanulni belőle..
63. clugie (válaszként erre: 62. - Zinnia)
2009. szept. 14. 10:52
Éppen olvasom, hát nem semmi.... és sok mindenre választ ad!
62. zinnia
2009. szept. 12. 12:58

mindenkinek ajánlom: suzanne f. mérgező szülők


olvassátok.. megéri..

2009. szept. 11. 19:48
Valahol ezt az állitást hallottam,hogy az ember életét gyerekkorában a szüleik teszik tönkre,felnőtt korában meg a gyerekeik.Hát biztos van ilyen is,sajnos.
60. zinnia
2009. szept. 11. 19:37
bocs,.. de nem olvastam elminden hozzászólást.. előttem már ajánlották az oldalt.. de annál inkább:))
59. zinnia
2009. szept. 11. 19:36

www.nane.hu

ha gondolod írj privit és elmondommik azok, amiket lehet... lehetne tenni...

2009. szept. 7. 09:46

Azokat nagyon sajnálom, akik ezt rendszeresen átélik és az életük kész rettegés és félelem nap, mint nap. Nem akkor kell belevatkozni, amikor már

nem lehet segiteni, hanem időben közbelépni a ható-

ságoknak, de ugyebár meg van kötve a kezük ez is a

vezetőkön mulik az egész és kabineten a parlamentben. Történetesen, ha velük fordulna elő ne féljetek akkor rögtön intézkednének.

Üdv.Anyuci91

2009. szept. 7. 09:42

Sziasztok és mélységesen együttérzek veletek azt

mondják valamelyik fórumon hasonló téma vetődött fel az alkoholproblémákról és ezen az oldalon pontosan ebből indul ki legtöbbször, ha valaki részeg, az tényleg sok mindenre képes, akkor az

ilyet sürgősen el kellene távolitani. Létezik már

távoltartási végzés, de még jobban kellene azt szi

goritani. A cilvilszervezetek is felemelték a szavukat ez ellen sürgősen törvénymódositásra lenne szükség, ami a sértetett védené és nem a gazembert. Állandóan reklamálni kell nem szabad annyiban hagyni, hiszen köztudott nem egyszer végződött tragédiával és eddig sem tettek semmit sem, hogy ezek a szomorú esetek kissé csökkenjenek. Elfogadtak azt mondják egy uj rendeletet, de mennyire lesz visszatartó erő nem tudom mindenképpen tenni kellene ellene, mert a

helyzet már tarthatlanná vált.

Köszönöm, hogy meghallgatattok.

Üdv.Anyuci91.

56. clugie (válaszként erre: 47. - 69dc39df19)
2009. szept. 6. 12:03

Brutális amit leírtál és sajnos nem egyedi, 11 éve? Gondolom a családsegítő és gyermekjólti szolgálat látókörében van már a család. Hidd el ha lennének megfelelő törvények már történt volna valami lépés az ügyben... dehát sajnos...

Nem hiszem, hogy nektek kellene bármit is tenni, kivéve persze, ha feleség kéri ezt tőled. De nem írtad milyen viszonyban vagytok. Esteleg megnézheted milyen lehetőség vannak a lakókörnyezetetekben és ezt elmondhatod neki...

Írj, ha van valmi fejlemény az ügyben.

55. varga.nora (válaszként erre: 54. - Clugie)
2009. szept. 6. 12:00
Egyetértek veled! Nagyon összetett! ÉN már rengeteg szakirodalmon túlvagyok, de ha találok új irodalmat, akkor még mindig találok meglepő dolgokat.
54. clugie (válaszként erre: 52. - Littlered)
2009. szept. 6. 11:55

Ez sokkal összetettebb mint gondolnád,

ajánlom neked a NANE oldaláról letölthető könyvecskét ami azzal foglalkozik, hogy a bántalmazó nők miért nem lépnek ki ezekből a kapcsolatokból. A címe: Miért maradnak?

53. clugie
2009. szept. 6. 11:53
Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat!!! lehet tanulni belőle!!! Végre nekiláttam a szakdogámnak, két gyerkőcöm mellett ez igen kemény kihívás. Olvasgatom a szakirodalmakat és ha kiokosodtam, remélem vissza tudunk térni a témára Veletek. Ezen kivül tervezek egy kérdőívet is, bízom benne, hogy Ti is kitöltitek majd.
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook