Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Milyen a TeveClub-on való datolyarendelés? fórum

Milyen a TeveClub-on való datolyarendelés? (beszélgetős fórum)


2009. okt. 3. 21:25

Sziasztok Tevéstársak!

nekem kicsit elvette a kedvemet ez a datolyásdi. Mobilról "vettünk" datolyát szülinapos ajándékként. Hatot kaptunk, ebből elhasznált a leányzó hármat, a maradék három reggelre eltűnt nyomtalanul. Miután üzemeltetéssel kapcsolatos levelünkre sem válaszoltak, ezt már nem említettem meg. Így párnaponta jön egy levél, hogy hiányol a tevém. Elméletileg gondozásra, törődésre tanítaná a gyereket a játék, de a rendszeres látogatás miatt félek, hogy függőségbe vinné az ifjúságot. Tehát nem preferálom. Sőt!

(mennyi idő után múlik ki a szegény pára?)

2009. aug. 5. 02:27
Szülinapjára azt hiszem a 10.-re kapott egy keverék kutyát a lányom. Ismerős nem igazán tudta gondozni. És bizony egy idő után rám maradt. Jobban szót fogadott nekem. Persze állandoan én vittem ki, akár késő este is.
16. globus (válaszként erre: 15. - Anyuca66)
2009. aug. 4. 23:36
Szia, csak úgy, mint a igaziak, amelyet kinyafognak a gyerekek, de végül a szülőkre hárul a feladat, sok ilyent látunk.
2009. júl. 28. 06:23

Nem arra találta ki a " gazdája " hogy a gyerekeket arra ébresszük rá, egy élőléányről gondoskodni kell.

Van egy kutyás, volt is egy darabig. De nem értem rá állandóan rajta lenni és kipurcant....

2009. júl. 27. 16:38
Nekem is van tevém, de nem hiszem, hogy valaha is költenék arra, hogy boldog legyen egy rajz. Persze, a kisebbek biztos élvezik, meg készségfejlesztő dolgok is vannak ott, de nekem az a cél, hogy ne haljon meg:) De az sem ütne nagyon szíven...
13. Henci2
2009. júl. 27. 16:06
nekem is volt tevém, de szerintem kipurcant:S
12. Danica16 (válaszként erre: 11. - Globus)
2009. júl. 27. 16:03
Ez a teveklub több nyelven is létezik, pl. angolul németül... :) Szóval nagyon futhat a szekér...
11. globus
2009. júl. 27. 10:15
Úristen, ez a teveklub még mindig megy? Már öt éve is létezett, jól mehet belőle az üzemeltetőknek.
2009. júl. 27. 04:20

Nálunk a " hodito " megy. Ha vipet küldök egy országnak, sok mindent be lehet állitani a helytartóba, és ha nem vagy gépnél, " dolgozik " helyetted.. Mi esetünkbe nincs akkor reklám!! És valóban ezekből a Ft-okból tartják fenn ezeket az oldalakat.

Én is csak kicsit értek hozzá, ha a párom mondja, megkér adjam el a fölös " embereket " legyen pénze az országnak, tudom mit kell csinálni. Előrelátó gondolkodásra késztet szerintem. És kb nekünk is 600 Ft /hó.

2009. júl. 27. 00:27
Még mielőtt azt hinné valaki, hogy nekem van tevém, pontosítok: a három fiamnak van csak úgy poénból. A datolya nem az etetéshez kell, hanem, ahhoz, a teve ne csak trükköket tanuljon, hanem játszani is tudjon. A gyerekeknek jó játékok, fejlesztők is vannak a TeveClubon, ennyiből tehát értelmesnek találom. Havonta kb. 600 forintba kerül. Szerintem rosszabb helyre is elmegy annyi, a fiúk (főleg a legnagyobb) pedig tudnak játszani ha géphez kerülnek néhanapján.
2009. júl. 26. 22:08
nagyon drága... és az egész oldal csak a datolyákról szól. vannak olyan karavánok, ahol lehet nyerni datit, de hát ja. ahhoz elég sokat fent kell lógni a teveclubbon. :)
7. mohonc (válaszként erre: 5. - Eddit)
2009. júl. 26. 22:01

Nem tudom, mit nem értesz ezen???!!! :)

Vannak emberek, akik jól felmérik a helyzetet és pontosan tudják, hogy van, aki képes virtuális datolyát valódi pénzen venni a virtuális tevéjének, hogy az virtuálisan, az oldal fenntartója pedig valóságosan is boldog legyen.

Válság van, tehát a virtuális datolyával embertársainkon is segítünk. Ráadásul, aki rendeli, még örül is annak, hogy a virtuális tevéje is boldog.

Tudod, egy virtuális tevét nem kell takarítani, csak gombokat kell nyomogatni és datolyákat rendelni neki.

Remélem, minden világos lett. :) Bár az meg számomra rejtély, hogy hogy lehet egyszerre ennyi embert bepalizni. Mindig elcsodálkozok ezen és irigylem azt, aki kitalálta. Mert ha van igény a virtuális teve virtuális datolyájára, akkor ezt az igényt ki kell elégíteni.

2009. júl. 26. 21:53
én is rendeltem,úgy sőt a teveclub újságkupont által is mindig!!
5. eddit (válaszként erre: 4. - A5f2072932)
2009. júl. 26. 21:52
egyébként magyarázzátok már el nekem, mi ennek a lényege, hogy pénzt fizetek azért, hogy egy rajzfigurát "etessek" ???
2009. júl. 26. 21:50
Én már elég régen és elég renszeresen rendelem a datolyákat a három tevénknek, eddig még mindig megkapták egy percen belül a kifizetett mennyiséget. Csak egy sms a tevéd sorszámával, az ott megadott számra és már ott is van a datolya. :-)
3. eddit (válaszként erre: 1. - Kunflex)
2009. júl. 26. 21:47
fizetned kell érte, nem átverés.
2009. júl. 26. 21:46
nem nem át verés
2009. júl. 26. 21:45
Hogy megy ez pontosan?Vagy setleg ez egy nagy átverés???

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook