Mi is a szerelem? Hogyan határozhatnánk meg? (beszélgetős fórum)

"Senki sem tökéletes, ám egyedül rossz, ezért olyannak kell elfogadni mindenkit, amilyen, és úgy kell tenni, mintha észre sem vennénk a hibáit."

Madame Pompadour

"Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem."

Madame Pompadour

A szerelem az egyik legszebb dologok egyike, amit az ember magából adhat.

Az örület a rózsaszin szemüveg és a hormonok külomös játéka, a pillangó érzete a has tájékán. Olyan klasszzzzz......., hogy bele "halok" a boldogságba.

Szívesen ;-).

Örülök, hogy tudtomon kívül is segíthettem.

Hűű Piczur! Te most mennyire rátapintottál arra a problémára, amin mostanában agyalok, és amin más témákon egész délelőtt másokkal szenvedek.

Én is hasonlóképpen vagyok, csak azt hittem hogy ez nagy baj. Vagyis hogy "Amúgy szerintem a nagy átlag szerelem alatt azt érti, ami az elején van.

Az izgalom, a gyomorgörcs, a bizsergés." mert ez nekem nincs már. Viszont én is úgy gondolom, hogy ő az igazi. Csak már kicsit másként. Nincs az a rózsaszín köd, és bódultság (mondjuk soha nem is voltam az a tipus), de ettől még szeretem, és érzem tudom, hogy ő is szeret. Vannak konfliktusok, nehézségek, de hol nincs, sokmindenben más szeretünk, más a véleményünk, emiatt kicsit félek a közös jövőtől. Nemsokára küldönköltözünk, eddig a családjánál laktunk, ami engem teljesen kiidegelt. Talán ha különmegyünk, de kettőnk közt minden így marad, és már csak egymásra figyelhetünk, én is biztos leszek abban, hogy igent mondjak. Most még nem. De köszi, hogy ezt megírtad, és kicsit felnyitottad a szemem! :D

.))

Ez szép. Kívánom, hogy jó sokáig tartson!

Javítás: dolog, hosszan

Elnézést a gépelési hibákért.

Érdekes, pont tegnap beszélgettem erről a férjemmel.

10 éve ismerem és azonnal beköltöztem hozzá a kollégiumába, majd egy év után már közösen albéreltünk és csak 2 év múlva házasodtunk.

Nem is tudom már, hogy keveredtünk tegnap ehhez a témához a férjemmel, de kb. ugyanaz volt az alapkérdés, mint itt a topik címében.

A férjem szerint, a mi szerelmünk a kezdetek kezdetén nem az a hatalmas lánggal lángoló volt, ami törvényszerűen el is lobban, hanem rögtön az a higgadtabb fajta.

Ő félt, mert éppen akkor léptem ki egy kapcsolatból. (Nem miatta, de a tudat, hogy valakinél tisza lappal indulok és vagy barátság vagy több lesz belőle, segített és erőt adott.)

Én is féltem valamilyen szinten, mert akkor épen az első kapcsolatomból léptem ki. Nem voltam fiatal - 21 éves - és még csak rövidnek sem volt mondható az első kapcsolatom.

Én csak annyit tudtam, hogy vonzódom ehhez a sráchoz és jó vele lenni. Jó őt szeretni és jó általa szeretve lenni.

Azóta is nagyon tudom szeretni és nagyon szeretem, hogy szeret.

Mikor tegnap megkérdeztem tőle, hogy szerinte szerelmes-e még, azt mondta nem tudja biztsoan, de inkább igen. Azt tudja, hogy az az érzése nem változott semmit, hogy velem akarja leélni az életét és teljesen mindegy, hogy hívjuk épp most. Szerelemnek vagy szeretetnek. Úgy szeret, mint előtte mást sosem és úgy szeret, hogy úgy érzi, lehetetlen mást így szeretni.

Neki az a fontos, hogy szeret ide hazajönni, minden egyes munkanap végén alig várja, hogy velem (azaz egy jó ideje most már velünk) lehessen.

Nem tudja, mikor múlt el a csak kémiai szerelem és mikor lett belőle az, amire mindig is vágyott és ami most van.

Akkor kérte meg a kezem, mikor biztos volt abban, hogy velem le tudja élni az egész életét.

Nyugodt, higgadt, élet értelmét adó szerelemnek érzi a mostanit.

Hm. Nehezebb ezt megfogalmazni, mint gondoltam.

Amúgy szerintem a nagy átlag szerelem alatt azt érti, ami az elején van.

Az izgalom, a gyomorgörcs, a bizsergés.

Én azt tudom, hogy mikor meglátom valahol messze (pl. lemegyek elé a gyerekekkel, mikor jön haza) és még kicsit messze van, mindig az jut az eszembe, hogy ha most látnám először, akkor megint őt választanám.

És igen, ilyenkor van olyan, ami a kezdeti gyomorgörcsre hasonlít, de mégsem az. Amint elérhető közelségben van, rögtön meg akarom érinteni, rögtön át akarom ölelni. (Igen, ez meg is szokott történni az utcán.)

Sőt, nem egyszer úgy kell visszafognom magam, hogyne rohanjak oda hozzá. Pedig alig telik el 8-10 óra az előző találkozásunk óta.

És még az is eszembe szokott jutni, milyen szerencsés ember vagyok én, hogy most és itt vele vagyok.

Mi ez, ha nem szerelem?

Vagy fontos egyáltalán, hogy minek, hívjuk ezt az érzést, mikot ennél jobbat elképzelni sem lehet?

Ha nagyon definiálni akarnám, akkor nekem az a szerelem, ami lelki békét hoz, de megvan benne a vágy és vonzalom is, valamint a kölcsönös tisztelet és megbecsülés.

Legalábbis nekem most ez van és én ezt hívom szerelemnek.

Azt ki kell fogni.

Az enyém nem hülye, de nem is ügyes.