Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Nagyon erős hajhullásom van. Mit tegyek? fórum

Nagyon erős hajhullásom van. Mit tegyek? (tudásbázis kérdés)


1 2
2013. ápr. 25. 13:42
vashianyra nem gondolt a doki?hisz az is okozhatja.
2012. okt. 18. 17:30

Sziasztok! Először járok a fórumon, de szeretném megosztani az én kis kálváriámat a hajhullással kapcsolatban.

2009-ben egyik napról a másikra csomókban kezdett el hullani, akkor voltam 25 éves. Mindenféle kivizsgálásra elmentem, rengeteg pénzt beleöltem, végül kiderült h PCOS-em van, magas tesztoszteronnal. Kaptam rá gyógyszert, melyet fél évig szedtem, de 2010-ben meg is műtöttek. Minden rendbe jött.

Idén aug-ban megint brutális hullásnak indult, nem tudom h foltokban-e, mert talán a bal oldalon sokkal több kihullott már mint a jobb oldalon, de mindenhonnan hullik igazából. Az elején idegi okokra gyanakodtam, mert a férjemnek agyműtétje volt, utána pedig komoly magánéleti problémáink. Valahogy mégis úgy éreztem, csak nem hullhat az idegtől ennyire. Irány a nőgyógyászat, mivel első sejtéseim a PCOS mellékhatásaira irányultak. Minden speckó hormonom rendben volt + az általános dolgok is, mint süllyedés, szóval az általános, mindenre kiterjedő vérkép csillag nélküli volt. Egyedül a prolaktin volt magas, ami mindig is az volt, a nőgyógyászommal nem egyszeri konzultáció alkalmával abban maradtunk, h akkor kell majd lecsökkenteni, ha babát akarunk, mert hiába csökkentjük most le, vissza fog ugrani (részben a PCOS miatt). Nőgyógyászati vonal ezzel ki lett lőve, a doki 100%ban meggyőződött, h a hajhullás nem nőgyógyászati eredetű. Irány a góckutatás 2. lépésként. 2 fül-orr-gégész is megállapította, h nagyon gócos a mandulám, ki kell vetetni mielőbb, valszeg ez lesz az ok. (Fogászatig nem jutottam, az szokott még gócos lenni, de nekem nincs lyukas fogam sem... (kopp-kopp-kopp)). 4 napja jöttem ki a kórházból, és még mindig nagyon hullik. Kérdésem az lenne, tudja-e valaki, ha a mandula a góc, mennyi idő míg csökken a hajhullás? Vagy ez azt jelenti h nem a mandula volt az oka? Várom válaszotokat...

2012. szept. 23. 21:53

Sziasztok, páromnak 1 éve kezdődött a hajhullása , kis pontban, fél év alatt tenyérnyi nagyságu lett, orvosrol orvosra jártunk, elvégeztek minden lehetséges vizsgálatot de nem találtak semmit, így elküldték azzal, hogy várjon! kérdés hogy mire?? hihetetlen h ennyire fejletlen legyen az orvostudomány M. o. -n. . felkerestünk egy magán klinikát, horribilis összeget kértek kezdésnek, aztán a főorvos nő , minden vizsgálat nélkül megállapitotta , hogy felső üregi gyulladása van, és 20 kezelésre kell jönni , ami szintén sok pénz / alkalom.a kontrollért is fizetni kell,nem keveset..a kezeléseknek vége javulás nincs! nem tudjuk mi tévők legyünk. . .külföldre kell menni , hogy hozzáértő orvost találjunk?

utolso probálkozás ként felkeressük a legjobb specialistát, kerülhet bármibe a kezelés, csak sikerüljön, reméljük nem hazudnak nekünk megint valamit, csak azért , h kifizessük a vizsgálati dijakat és a kezeléseket!

2011. máj. 10. 15:03
Van még mandulád?
48. Kata0816 (válaszként erre: 47. - Ritapam)
2010. aug. 20. 18:06
Türelem, általában 3-4 hét után venni észre az eredményt, de folyamatosan, legalább 3 hónapig kell szedni, és azután is lehet,kevesebbet. Egyébként a környezetemben nagyon sokan panaszkodnak hajhullásra, ugy látszik ez már népbetegség.
2010. aug. 10. 19:07
biovannet szedem és ugyanúgy hullik, pedig 1 dobozzal már beszedtem :( vérképem jó, gyulladás nincs...
2010. aug. 10. 18:09
Sziasztok! Jelenleg a hairclinicet szedem, + lucerna árpa tablettát, és a bánfi sampon+balzsam+hajszeszt használom. 1 hete kezdtem el, amint lesz változás megírom.
2010. jan. 14. 19:13
szerintem meg olvasd el a többi hajhullásos fórumot,ne indíts feleslegesen újat....
44. Andreina27 (válaszként erre: 41. - Kefekötőke)
2010. jan. 14. 19:04
Terhesség alatt kb. 7 hónapon át szinte naponta ettem friss élesztőt -hát a végén már nagyon nehezen ment le-, a hajamnak nagyon szép fénye lett, egyebet nem tapasztaltam.
43. Andreina27 (válaszként erre: 39. - Freeyaah)
2010. jan. 14. 18:55
Azok a rövid hajszálak nem mindig nőnek tovább,sajnos visszatöredezhetnek, tapasztalat.
42. Andreina27 (válaszként erre: 37. - A1a1223a33)
2010. jan. 14. 18:50
Menj el egy jó bőrgyógyászhoz! Én is azt hittem, vitaminok, pakolások segítenek, hát nem igaz, orvos kell hozzá. Ne várd meg, míg kihullik a maradék is!
41. kefekötőke (válaszként erre: 37. - A1a1223a33)
2010. jan. 7. 14:22

Nem kell hinni a csodakenőcsökben.

Egyél naponta 1 teáskanálnyi mennyiségű friss élesztőt joghurttal.4-5 hónapos kúra után figyeld meg mi történik a hajaddal!Ezt a hülye zseléző divatot meg felejtsd el!Ez teszi tönkre fejbőrötöket.Mármint a korosztályod fejbőrét.

4-5 naponta NIZORAL gyógysamponnal moss hajat,semmi kenceficét ne tegyél rá!Nem is beszélve rettenetes rondák vagytok a zselézett fejetekkel,de ez az magánvélemény megsértődni nem kell.

40. 7f0949b8f0 (válaszként erre: 39. - Freeyaah)
2010. jan. 7. 13:30

Szia freeyaah!

Megírnád mit használsz? Mert ilyen hamar nem tudom melyik szer használ. Ez nem hiszem, hogy természetes termék lenne!

Üdv: Amanda

2009. dec. 21. 21:02

sziasztok!


Nekem is hullott (és hullik is) a hajam, DE vettem hajszeszt, 3-szor használtam és a homlokom tetején már kandikálnak a kis 3-4 milis hajszálacskák! :)

Annyira megörültem ahogy ma észrevettem, hogy gondoltam megosztom másokkal is, eddig a sírás kerülgetett mikor belenéztem a tükörbe, de itt a bizonyíték, hogy van remény, úgyhogy ne adja fel senki!

38. marlenee (válaszként erre: 37. - A1a1223a33)
2009. nov. 21. 12:10

Szia!

Nem tudom mennyire ragaszkodsz a zselézéshez, de nem hinném, hogy jót tesz neki, ki lehetne próbálni, hogy milyen, amikor nem használod. Ki kell deríteni, hogy miért hullik, addig is alpecin c1 sampont pont a férfiaknak találták ki, hajhullásuk kezelésére.

2009. szept. 29. 18:05

Sziasztok!

24-éves srác vagyok és kérlek segítsetek rajtam!

Nekem mindig is nagyon sok hajam volt és alig tudtam mit kezdeni vele.

Három hónapja elkezdett hullani és minden hajmosáskor 1-2 száz hajszálam kihullot.

Odáig fajult a dolog hogy mára már alig tudom felzsellézni mert ujhegy nagyságban vannak haj nélküli foltok.

Szerintetek mit használjak hogy ezt visszafordítsam???

Kérlek segítsetek!!!

2009. szept. 29. 11:19
Sziasztok! Nekem a fogamzásgátló abbahagyása után kezdett el erőteljesen hullani a hajam. Ezt a tényt egy hajgyógyász is megerősítette, miszerint a tabi elhagyása volt az ok. Nála vettem O'Rising sampont +ampullákat, bár nem olcsó ( a 2 együtt 18E ft) de a hajhullásom szinte két mosás és ampullázás után teljesen megállt!!! Hihetetlen! emellett a hajam minősége is jelentősen megváltozott, eddig csak nagy adag hajformázóval sikerült oroszlánsörényt varázsolnom, most pedig nem használok semmit! Tényleg bámulatos az eredmény!!Minden kétségbeesett bajtársamnak ajánlom!! A kúra egyébként 3 hónapra elegendő!Kitartást és dúsulást mindenkinek! :)
2009. jún. 28. 12:12
éppen ma volt szó erről a 2 testőrben.sok-sok bétakarotint egyél és szelént.
2009. jún. 28. 12:02
Sziasztok! Nekem is nagyon hullott a hajam. Kiderült, hogy vashinyom van. Szedtem 1 doboz Maltofert meg B-vitamint. A fodrászom pedig ajánlott egy hajpakolást, amit mindig hajmosás után kell beledörzsölni a hajba. Alfaparf márka 6 db van benne és 4200Ft, van hozzá sampon is, az 1800, de nagyon sokáig tart. Nekem ez a párosítás bevált. Mostmár tényleg csak minimális hajam hullik ki mosáskor. Remélem tudtam segíteni:)
33. varga.nora (válaszként erre: 32. - C8012ab2c6)
2009. jún. 28. 11:55

Igen az lehet!!

Anyu is kb 1-1,5 éve nagyon sokat idegeskedett öcsém miatt, és őneki pl. foltokban kihullott a haja teljesen.

És csak drága szerekkel tudtuk visszanöveszteni neki, minden nap ecsetletem, naponta többször is és szerencsére mára semmi gondja.

32. c8012ab2c6 (válaszként erre: 30. - Varga.nora)
2009. jún. 28. 11:51
Akkor nálam lehet,hogy az a gond!!A psziché...Nem vagyok túl jó lelkiállapotban
2009. jún. 28. 11:46
2009. jún. 28. 11:45
Hajhullást nagyon sok minden okozhat: pl. rossz fog, góc valahol a szervezetben. De pszichikai okai is lehetnek.
29. klúú (válaszként erre: 27. - C8012ab2c6)
2009. jún. 28. 11:42
igen, én isúgy hallottam, h gyulladás okozhat ijeneket, dokihoz mindenképpen menj el, emr veszteni valód nincs, cask egy kis idő, meg pár ampulla vér:)
28. varga.nora (válaszként erre: 26. - Klúú)
2009. jún. 28. 11:40
Még csak tegnap vettem meg én is, mert ezt is ott javasolták.
27. c8012ab2c6 (válaszként erre: 22. - Klúú)
2009. jún. 28. 11:39
Szia!Totál egy cipőben járunk!!!Az enyém is iszonyatosan hullik!!!!!Annyira durva!Végighúzom rajta a kezem és egy rakás kijön...és nem csak a hajmosáskor!!Én is fogyózok!márciuzs közepe óta!!Ezek szerint attól van??Én dokinál nem voltam még,nem tudom milyen a vérképem!Mondjuk nekem sokszor begyullad a vesém..egy régebbi bajom óta.lehet,hogy attól van????
26. klúú
2009. jún. 28. 11:38
Köszi a tippet:) és amúgy az a fejbőrtisztító neked használt vmit?
25. varga.nora (válaszként erre: 24. - Klúú)
2009. jún. 28. 11:37
Azt hiszem, hogy igen. De amúgy is be kell jelentkezni előre, úgyhogy szerintem a hét elején valamikor menj el a gyógyszertárba.
24. klúú
2009. jún. 28. 11:35
Hát mindenképpen bejelentkezem. Akkor szombatonként van csak?
23. varga.nora (válaszként erre: 22. - Klúú)
2009. jún. 28. 11:33
Szerintem érdemes elmenni erre a vizsgálatra, ráadásul ha a nő úgy ítéli meg, akkor kontrollra is vissza kell menni, anyuval pl. két hét múlva megyünk vissza.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook