Honnantól túlzás? (beszélgetős fórum)

gondolom, hogy remek ember, látszik rajta! a suliba se tartozott a rosszak közé...:)))

köszönöm szépen...kedves vagy!

emlékszem az arcára...asszem kettővel alattam járt.

nem igen változott, csak kicsit szőrösebb lett:)))

Hát igen, az előző párom halál komolyan úgy gondolta, hogy a férfi dolgozik 8órát, hazamegy, megeszi a főtt kaját, fogja a sörét és leül a tv elé. A nő pedig ugyanúgy dolgozik napi 8órát, mint ő.

Mert ezt látta otthon. Hiába mondtam neki, hogy ebben a városban nem fog olyan nőt találni, aki ezt elnézni neki.

Mostani Kedvesem 6évig önellátó volt, szóval nem esik kétségbe, ha nem kap vacsorát. Igaz is, hogy nagyon ritkán csinálok vacsorát, valahogy nem hiányzik. Csinál magának szendvicset ha éhes, vagy rendel pizzát.

:D

Ez aranyos :)

Amúgy nálunk még mondja ezt is: Légyszi, borsot csak picit! :D - mivel általában elborsozom a kaját :$ :)))- szerinte :)))

Na jó, azért az ilyen viselkedésű pasi tényleg gáz...főleg, ha be is jelenti, hogy akkor vacsi vagy ebéd :S Az ilyeneket biztos, hogy lekoptatnám gyorsan én is. :)

De szerintem ezt azért viszonylag gyorsan ki lehet szűrni,- mint ahogy tetted te is azzal, hogy megvontad tőle a jót.

Nálunk volt már ilyen, hogy mondtam, hogy nincs kedvem főzni, és egyből azt mondta, hogy akkor kihasználja az alkalmat, és főz majd ő vmit (persze, ez az esetek 99%ban tészta :D )

Nálunk ez a tipikus:

-Szerintem hiányzik belőle valami.

-szerintem is ezért hoztam, de mi?

-Nem tudom

-Én sem

-Mindegy, jó lesz így

:D

Nálam detto. :)

Jah..a kóstolás..nálunk ilyenkor mindig jön a :még egy pici sót, légyszi- mondat :D

Két éve. Február óta élünk együtt, de előtte is mániákusan főztem neki, ha volt rá alkalmam.

Előző pasim olyan finnyás volt, hogy a mostaninál külön díjazom, amilyen jóízűen megeszik bármit (a zúzát kivéve)

Nem tudom mi van velem, de az utóbbi egy évben iszonyúan könnyezek a hagymától. Ő meg olyan gyorsan végez vele (ha nem is profi munka, legalább nem kell sírnom).

Sajnos a közös főzés nem jön be, ráadásul a konyha is elég pici, csak kerülgetnénk egymást. De a kóstolás az ő feladata:D

Szerintem egyénfüggő, hogy kit mennyire lehet elkényeztetni. Hogy a példámmal éljek: Évekig főztem, minden nap, ráadásul az otthoni dolgok is rám maradtak a fűnyírástól kezdve a takarításig minden. Persze a munkám után... az ő munkája után csak enni kellett meg pihenni. Egyszer beelégeltem, már alig főzök itthon. Eljárunk kajálni, nem kertesbe lakunk és az itthoni dolgokba is elvárom , hogy besegítsen. Szerintem amíg nem teher és addig amíg nem űl bele a "jóba" addig mehet a gondoskodás, de hagyni kell kibontakozni őt is.

Az előző barátomnál pl. megprobáltam persze megfelelni maximálisan. Ha eljött, csináltam mindig valami finomat. Ez után már csodálkozott, ha nem kínáltam semmivel. Sőt volt, hogy bejelentette, hogy délbe jön, vagy vacsira... vagyam a lapot... persze ő sosem hívott meg sehova. Ha ajándékozni kellett, ő hozott egy virágot, míg én elég komoly értékű dolgokkal leptem meg. Ez azért is durva, mert nem volt egy minimálbéres dolgozó, ezért fejtörést okozott párszor én mivel lepjem meg, ő ahhoz képest nem törte magát agyon. De sorolgathatnám... Na az ilyen pasik meg csak a jót szűrik ki, nekik persze a kisújjukat se kelljen mozdítani... Az ilyenek nem fognak sosem változni, én hiába mondtam bármit, az "igazad van, ezen változtatni kell" dumán kívül semmi nem történt, és a változás persze sosem történt meg...

Az ilyenek viszont az Anyjukat keresik, szerintem :)))

A hagymadarabolás az nálunk is fixen az ő feladata. :)

Amúgy szerintem fontos is, hogy legyenek közös élmények a konyhában is (mármint, főzés terén :D ), és szerintem nem az a fontos, hogy most ő főz-e, vagy sem,- hanem ha ilyen pici feladatokat is kap, akkor is megvan az, hogy ő is segít...és a szándék a fontos.

Bár, nálunk van olyan is, mikor csak ő főz (persze, ilyen "gyerekkajákat", mint pl sajtos-sonkás tészta, amiben profi, és ilyenkor én nem is segíthetek :D )

Szeretem nézni, amikor eszi a főztömet:)

Egyébként igyekszem nem elkapatni, szombat reggel sokszor mondom neki, hogy most akkor ő csináljon reggelit nekem, vagy néha nincs kedvem főzni és akkor csináltatok vele paprikáskrumplit (azt profin csinálja, én meg úgysem tudok).

Nincs gond belőle, ha nem főzök, csak mondom neki, hogy ma akkor egyen bennt. Néha biztos örül, ha a haverokkal mehet enni.

Az sajnos nem működik, hogy befogjam a főzésbe, de néha hívom segíteni (hagymát darabolni). Én szeretek főzőcskézni, ő pedig addig gépezhet, meg van az az érzése, hogy békénhagyom, így legalább kaja után velem foglalkozik.

Ha így érzed jól magad és szívesen csinálod, vmint még értékeli is addig örülj!

Nálunk is próbálkoztam ilyennel, de hamar rádöbbentem, hogy nem tart igényt rá és nyolc

év házasság után - 2 gyerekkel a hátam mögött -

tavaly karácsonyra kaptam egy Stahl szakácskönyvet

- a szobámban saját beszerzésből sok szakácskönyvem van - azzal a felkiáltással, hogy tanuljak meg főzni!

Ugyanakkor az egyszerű kajákat szereti!:>

Azt hiszem ez igazán a gáz!

Igen, a bevonás szerintem is fontos.

Nálunk pl sokszor van közös főzés. :)

Én is megcsinálom ezeket, de arra figyelek, hogy legyen neki is mindig valami, amit csinálnia kelljen, hogy értékelje, amit én teszek érte.

Pl vasárnap mindig ő készíti el a vacsimat, és hétvégente néha ágyba kapom a reggelit. És nem duzzogva, hanem szívesen csinálja meg ezeket :)

A reggelijét soha nem pakolom oda, mert úgy is megtalálja magának. Max összedarabolok mindent korábban, hogy reggel ne menjen el azzal az idő. :)

Miért lenne túlzás?

Ha belefér az idődbe, nem az. Meg gondolom nem is ő várja el, és biztos nincs cirkusz, ha nincs időd megcsinálni:)

Szerintem ezt a legtöbben végig csináljuk.

Én is indítom minden reggel a fiúkat (férj, gyerek), ebben benne van a kaja készítés, csomagolás, ruha kikészítés, vasalás (én ezt túlzásba viszem, mert mosás után is kivasalom, és a felvétel előtt is).

Ezeket a dolgokat én is megteszem, jól is esik, bár fel sem tűnik, hogy másként is lehetne. Nekem ez a normális. (Már rájöttem, hogy máshol nem így van)

Sajnos, tisztelet a kivételnek, egy idő után el is várják. Én gondolkoztam ezen, és az ő szemszögükből igazuk van. El vannak kényeztetve, hiszen milyen jól esik tálcán bevinni a vacsorát, nem is várunk eleinte viszonzást. Aztán egyszercsak kezdjük úgy érezni, hogy ez nem teljesen jó. De nem szólunk, hiszen neki magától is tudni kellen. Várunk, agyalunk, robbanunk. Ő meg szerencsétlen nem érti, hogy mi is van. Mivel férfi a lelkem...Szóból ért a drága.

Persze nálatok egyenlőre nem ez a szitu.

De hogy egy idő után el fogja várni, az szinte tuti.