Rettegő Gyermekeink (beszélgetős fórum)

Az elején nem kisfiút írtál?

Ebben az esetben sem könnyű a helyzet, sőt, talán megmerem kockáztattni, nehezebb. Egyéretlműen ( akár milyen nehéz is és nagyon rosszul hangzik ), ki kell vívni a bíróságon, hogy a gyerek ne találkozhasson az apjával.És nagyon sok türelemmel állandóan kedvesen beszélni vele akár mit tesz, sokat beszélni vele arról, hogy ahogy viselkedik az miért nem helyes és sokat mesélni neki szép meséket, terelni a figyelmét az agresszív dolgoktól.Programokat csinálni mint pl. múzeumok, kirándulás, színház ( amit anyagilag esetleg meg tud engedni magának az anyukája ), de abból minél többet. Igyekezni kell, hogy a gyerek szép és jó dolgokat lásson maga köül. Biztos egy ideig az anyukája úgy fogja érezni, hálátlan feladat ez a dolog, mert a kislány nem egyik percről a másikra fog megváltozni. De végig kell csinálni türelmesen. Amikor már nagyon feszegeti az anyukája idegeit, az anyukájának akkor is mosolyogva kedvesen kell hogy magyarázzon neki, hogy beszéljen hozzá. ( még akkor is, ha a legszívesebben adna neki egyet a fenekére ). Hosszú-hosszú türelemjáték, de meg kell lennie az eredményének. Persze nem biztos hogy olyan gyorsan, mint ahogy szeretné az ember, vagy várná cserébe a befektetett türelemért és energiáért. Esetleg beiratni valami művészi sportra ....ami nem agresszív, viszont eltereli a figyelmét és testileg kifárasztja. Én drukkolok hogy sikerüljön.:) Kár lenne egy 8 éves gyerek életét itt elvágni, amikor még bármi lehet belőle!:)

Katicabogár!

Hogy tudtad eltemetni? Nem jut eszedbe? Nem álmodsz róla?

Atyaisten!Ebből én akár könyvet is írhatnék :((

Szinte az egész kislány koromat végig kisérte ...

De én eltemettem magamban mélyen nagyon mélyen.

Különös egy faj az emberállat.....

Nem hiszem, h valaha el fogom mondani akár egyetlen családtagomnak is. Nincs értelme. Gondolom ez az amit úgy hívnak: Magával Viszi a Sírba.....

De a napokban eszembe jutott, manapság a Dédi az egyetlen támaszom és segítségem a kisfiam körüli teendőkben. Természetesen a férjemen kívül. Ha a papa élne, és a kisfiam ott lenne minden nap, néha ott is alszik.....Istenem. Most először nem sajnálom, h nem ismerhette meg őt.

Szia Ármin Márk Anyu!

Sajnálom ami veled történt. Velem ilyen durva dolgok nem történtek. Csak kezdetleges próbálkozások (nyúlj hozzá, "egyszer úgyis meg kell tudnod, h milyen")Még most is rosszul vagyok tőle ha rá gondolok.

De tudod, nálam nagyon fura volt ez a folyamat. Volt egy nagypapám, aki rendes, dolgos ember volt. Mindenki tisztelte és szerette. A gyerekeiért és az unokáiért élt. Meghalt, elég nagy űrt hagyott maga után. Sokszor sírtam, ha nagypapát és unokát láttam együtt. Hiányzott.

És akkor....egyszer csak...ki tudja honnan, ki tudja miért akkor előtörtek az emlékképek. Sokkot kaptam. Főleg, h nem volt ember, akivel ezt meg tudtam volna beszélni. Kamaszkoromban volt, most ahogy visszaemlékszem. Furán éreztem magam, úgy éreztem hálátlanság tőlem, h ilyen eszembe jutott. Szemétnek gondoltam magam, ahányszor próbáltam mélyebbre vájkálni a múltban. Amikor erőt vettem magamon és elmondtam a húgomnak azt mondta, h vele többször csókolózott is. A többire nem emlékszem, de megkérdezni már nem merem tőle. Azt mondta, "Ugyan már, tudod, hány gyerek éli ezt át? Mit foglalkozol vele? Felejtsd el!" Én próbáltam, de nem ment. És a legszörnyűbb az volt, amikor eszembe jutott a mamám viselkedése, akit a mai napig a világon a legjobban szeretek.

Bocs, h ennyire eltértem tőled, de annyira jó kimondani ezeket a szavakat. Végre kimondhatom. Végre megszabadulhatok tőlük. Hihetetlen.

Ha velem ennél súlyosabb dolgok történtek volna, én is leléptem volna, az biztos. Akkor már kiborítottam volna a bilit. Csak féltem. Féltettem a mamámat, ahogy most is, ha megtudja belehal. Szó szerint, mert nagyon lelkis. Féltem attól, h nem hinnének nekem, h szétvágok egy családot és én leszek az oka.

Ha az én fiamhoz vki hozzányúlna: megölném. És ez nem csak közhely, hanem az igazság.

Szia Lencsi!

Hat ha sorstarsra vagysz, en itt vagyok. Tanacsot nem tudok adni ugyan, mert en nem jartam sehova szakemberhez stb. en csak elszoktem amikor mar nem birtam. Legeloszor 13 evesen mostohaapam (szuleim elvaltak, en a ferfi felmenommel maradtam, bocsi a korulmenyeskedesert, de nem tudom annak hivni ami volt maradtam) kostolt be, (ugy hogy anyam mikor hazajott megemlitettem neki, O meg csak razta a fejet, es azota is egyutt el az emberrel) de O nem jutott még messzire. Aztan még ugyanazon a nyaron kezdodtek "otthon" a gondok! nem akarom reszletezni,minden leheto mocskot megtett velem, amit el tudsz kepzelni. Idokozbe csak nehogy mar boldog legyek, a mostoha nagyapam is beprobalt egy alkalommal. Aztan 17 evesen egyszeruen nem mentem haza tobbet! Termeszetesen rendorsegi ugy let belole, mert nem voltam még 18. Az egyik ismeros baratomnal(O mar 20 eves volt) helyeztek el, mert nem voltam hajlando visszamenni "Hozza", de azon kivul hogy a csaladvedelmisnek kenytelen voltam megindokolni, nem jelentettem fel! miert?? nem tudom, talan még akkor is azt hittem hogy banthat engem majd! Utana megismerkedtem nemsokkal jelenlegi Parommal, akivel most mar kulon kis csaladot alkotunk, nevelve 22 honapos fiunkat! En csak azt tudom mondani, hogy mindenhonnan fel lehet allni, nem mondom szereztem lelki serulest nem keveset, de talan egyszer kitorlodik az emlekezetembol! Mar igy haladok, kepes vagyok irni rola, beszelni még nem,de szerintem ez is haladas! En nem tettem semmit azert hogy a csalad tobbi resze megtudja mit muvelt, de senki nem hulye, foleg aki ismer is engem, tudja nyomos okom lehetett ra hogy elszoktem! Es el tudod kepzelni??? A kedves felmenom azt kezdte el hiresztelni, hogy egy drogbandaba keveredtem es ugy szoktem el, O megkeresett es hazavitt, de en ujra elszoktem tole, es most valahol rehabilitalodok egy csomo tartozassal a nyakamban!!!!!! hogy mik vannak?!

Kedves Lencsi! Tudom, hogy főleg olyanok hsz.-t várod, aki személyesen érintettek hasonló ügyben. Én nem vagyok érintett, de döbbenten olvastam a történetedet. Teljes mértékben osztom a 14.hsz-t.

Hogy szakember kell az nem kérdés, hogy milyen szakember az függ a gyerekek korától, meg attól is, hogy melyiken van már túl, mert mint írtad, már sok mindent megpróbált.

Igazából azért indítottam ezt a fórumot, mert van egy ismerősünk, akinek borzasztó élete volt a férje mellett. Nagy nehezen el tudott szakadni tőle, de a gyerekek, főleg a kicsi, olyan sebeket hozott magával, amik szerintem nagyon súlyosak. Sok mindent látott, amit nem kellett volna.

Keresem azokat a szülőket, akik hasonló cipőben járnak. Mi, ki segített nekik? Merre forduljon az anya? Már sokmindent megpróbált, és mégsem történt semmi.

Atya Úristen!!!!!!!!!!!!!!! Most már értem, miért olyan nehéz beszélni erről. Szerintem is beszélj azzal a szülőddel, aki részéről a nagypapád. Ő beteg lehetett akkor is, mikor a gyereke kicsi volt, és tuti, hogy őt sem kímélte.

Viszont azt gondolom, hogy ez a "falakból is szeretet áradt" filing csak szemfényvesztés volt, tele elfojtott feszültséggel és fájdalommal.

Egyetértek Linamelindával, én is kiteregetném ami történt. Méghogy jó ember!!!! Ez egy beteg, pedofil szörny volt!!! És nehogy azt hidd, hogy a családja, főleg a felesége nem tudott, vagy legalább nem sejtett valamit. Csakhát könnyebb volt csöndben maradni, és akkor ugye nincs botrány. Egy 6-7 éves gyereknek meg ki hisz el ilyesmit. Tehát az ő részükről ez volt a legkényelmesebb megoldás.

Szerintem rengeteg feszültségtől szabadulnál meg, ha ledobnád ezt a terhet, amit már sok éven keresztül cipeltél. Mondd a családja szemébe, hogy mi történt! És azt is, hogy ezért ők is felelősek!

Bocs, közben dolgom volt. Abban a pillanatban kiszaladtam a szobából és szóltam a feleségének. Erre az hisztériás rohamot kapott és azt mondta, h ne mondjak ilyen mert ő azonnal el fog válni. Erre persze megijedtem, h miattam megy tönkre egy család, és visszavonulót fújtam. Ekkor olyan 6-7 éves lehettem. A húgom 3 évvel fiatalabb nálam, és az unokaöcsém is....Csak pár éve jutott eszembe. Gondolom ez egy természetes reakció volt az agyam részéről. Több mint 20 évig nem jutott eszembe zárolt az agyam és kész. De az a felnőtt mitől felejtette el? A legszörnyűbb az egészben az unokaöcsém. És az, h már nem lehet tenni semmit. Az illető már meghalt. Béke poraira. Nem volt rossz ember, és a mai napig nem tudom miért tette. Sokat gondolkodom rajta. A feleségével nagyon jó a viszonyom. Már 74 éves. Őt nem hibáztatom. Lehet, h arra gondolt, h csak gyermeki fantázia volt az egész. Pedig, ha tudná...

A húgom azt mondta semmi értelme kiteregetni a szennyest. Csak egy családot döntenénk a lelki nyomorba, más nem történne. Meg nem történtté nem lehet tenni....

Azért jó, h végre elöször kiadhattam magamból.

Susan Forward: Mérgező szülők

[link]

Ez rettenetesen hangzik!

Nem tudtatok semmit tenni a rokon ellen? Az egy dolog, hogy ilyen családtagok létezhetnek, de még rosszabb lehet, ha az embernek nincs kihez fordulnia (nem feltétlenül családtagra gondolok, hanem egy barátra, tanárra, papra...)

Bár engem nem bántalmaztak gyermekkoromban, és Én sem bántom a gyermekeim ( egyszer nyakon vágtam a fiam amikor 7 éves volt mert elfogyott a türelmem , de a mai napig haragszom magamra érte ), viszont egy barátnőmet a szülei igen brutálisan bántalmaztak gyermekkorában. Sajnos kihat az élet minden területén rá. Véletlenül találkoztam egy könyvvel, aminek sajnos az íróját elfelejtettem, de a címe: Mérgező szülők.

Azt hiszem tanulságos annak is, aki gyermeket nevel, és annak pedig segítség lehet, aki bántalmazást szenvedett el gyermekkorában.

Nemcsak hogy nem hálás feladat, de vajon építő?

Ha valaki bántalmazott szülő gyereke, még ha felnőtt sem biztos hogy szívesen teregeti ki. Veszélyes feltépni a régi sebeket... aki pedig komoly sebeket kapott ilyen téren az pszichológusra szorul, egy fórum nem gyógyítja meg.

Ha valaki bántalmazó szülő, ezt méginkább nem fogja felvállalni egy fórumon, maximum névtelen szavazáson.

Sajnos a másságot nem igazán lehet felvállalni még névtelenül sem, mert a torkának ugrik mindenki, láttam erre itt is nem egy példát sajnos.