Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Látogatók várjanak! fórum

Látogatók várjanak! (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Látogatók várjanak!

1 2 3
2013. jan. 30. 17:55
Hát ez gyönyörű... Az én családomban úgy zajlik a baba látogatás, hogy 1) telefonhívás, hogy alkalmas-e, kell-e segítség valamiben, mit hozzanak stb 2) ha egy-két barát meg is jelenik, megnézik a babát, gyönyörködnek benne egy kicsit, majd a konyhában (a vendégek "helye") lehet duruzsolni és örömködni, de a családhoz közel állók sem maradnak 45 percnél tovább. A nem velünk élő családtagok, pl tesóim, nagybácsi, nagynéni stb pedig van olyan kultúrált, hogy etetésnél nem csörtet be a baba-mama szobába, hanem majd később, ha a pici elaludt, meg tudják majd csodálni, addig is a konyhában helyet foglalnak vagy lefoglalják addig a büszke nagy tesókat. A rosszmájú megjegyzésekről ("Nem is tudja ellátni a gyereket" meg pl "milyen anya lesz ebből" stb) csak annyit, hogy majd ha a gyerek lesz 3 éves és fülig érő mosollyal, hangosan ráköszön az illetőre, jusson eszébe, hogy mit mondott! ;)
2012. szept. 7. 21:31
27 éves vagyok most szültem az első babámat császárral Júliusban . 3 nap után haza engedtek . Ahogy beléptem az ajtón már rögtön jöttek vendégek .Pedig direkt mondta a párom is meg én is,hogy 1 hónapnál hamarabb nem szeretnénk senkit .Meg is értették akkor.Mindegyik a baba körül zsongott bongott .Én alig tudtam mozogni ,de nem segítettek volna.Aztán mikor elsírtam magam inkább haza mentek . Gondolom utána mit mondhattak . Mert az egyik drága rokon meg is jegyezte . Nem is tudja ellátni a gyereket.Hát igen vannak fura helyzetek és fura emberek .De szerencsére mi hamar elmondtuk a véleményünket . Lehet megsértődtek ,mert azóta sem jöttek pedig mondták ó majd jönnek meg minden .De őszintén ?! Nem is bánom :)
2012. máj. 16. 09:40

Kellett hozzá a harmadik gyermekem születése, hogy igenis meg merjem mondani a rokonoknak, akik szinte versenyt csináltak a családon belül abból, ki látja hamarabb a babát,hogy a kórházban minket csak zavarnak. Nem tudom kiszámítani, mikor nem szoptatok, vagy mikor nem szunyókálok én is, stb. Nekem csak a férjem hiányzott, aki többször bejött, várt rám, ha kellett. Mesélt az otthon hagyott 2 gyermekemről, akik szintén hiányoztak, puszilgatott, csodálta a legújabb gyermekünket. Meg anyukámnak telefonáltam 2X, hozzon be madártejet.:-)

Van akinek jól esik a sok látogató, van, akinek csak nyűg.

Aki ezt nem érti meg és megsértődik, nem is vagy neki fontos igazán. Akkor téged se érdekeljen ő.

78. x18x19
2012. máj. 1. 10:42
Nálunk a boldog apa a szülőszobába hívta be a népes társaságot, egy órával a császármetszés után, ott volt boldog, boldogtalan, azt sem értem a kórházban hogy engedhették ezt meg, valamint az "apa" hogyan engedhette meg azt, hogy egy órával a császármetszés után a rokonai hada lepje el a szobám... elképesztően kellemetlen volt, mozdulni sem tudtam, csak néztem azt a sok idiótát, akiknek csak ennyi eszük volt. Amíg a kórházba voltunk napi szinten jöttek garmadával szintén az ő rokonai... azóta meg csak a kéretlen jótanácsokat kapom tőlük, meg folyamatosan azt próbálják bebizonyítani mennyire alkalmatlan vagyok az anyaságra stb. elég szánalmas a helyezet...
2010. dec. 1. 17:55

Borzasztó volt olvasni ezt az írást. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de megérdemelted!

Én 11 napja szültem, de ezt nem hagynám az biztos!

Látogatók max. fél órára jönnek, senki sem okoskodik, én a kiegyensúlyozott, boldog babámmal egész nap pihenek, jól érzem magam.

Amit írtál, azt csak azzal lehet megcsinálni, aki hagyja magát. Valószínüleg túl fiatal is voltál.

2009. jún. 26. 07:59

Nem Mo-i vagy? külföldön a bölcsöde is másképp lehet, ott valószínűleg nem kell feliratkozni, hogy bejusson a kisgyerek. És visszavárják az anyákat.

Talán változás fog történni itt is jó lenne ha a kismamákat nem tennék lapátra a vissza vétel után 1-2 hónapra rá.!

2009. jún. 25. 23:18

Kedves Eliott!

Ha fenn vagy még ezen a portálon vmilyen néven, nem írnál ide?

Régóta olvastam és szerettem a naplóidat, remélem, jól vagy.

2009. jún. 1. 16:59
Oké, a külföldön élés nem volt számomra világos.
73. Mandula71 (válaszként erre: 72. - Fragolka21)
2009. jún. 1. 11:57

Emlékeim szerint ugyan a cikkből nem derül ki, de valamelyik későbbi hozzászólásból már igen, hogy a történet nem Magyaroszágon volt. És ezzel már meg is magyarázható, hogy az apuka miért csak 2 nap szabadságot kapott a munkahelyétől.


Egyébként Mo-on valóban 5 nap pótszabadság illeti meg az édesapákat, amit a gyermek születését követő második hónap végéig vehet igénybe.

2009. jún. 1. 10:04

Ne haragudj az egyenes szavakért, de szerintem a Te hibád is.

Egy: miért nem maradtál a kórházban? Az első pár napban pihenhetsz egy kicsit, szakértő kezekben vagy, és ha nem tudsz valamit, megkérdezheted. ( Ha jól olvastam ez volt az első szülésed.)Később mész haza és akkor apuci kiveheti a másik napi szabadságát.

2. Az apáknak 5 db apanap jár gyermek születése esetén és ezt ha jól emlékszem a baba 3 vagy 6 hónapos koráig lehet igénybe venni. (Tudom, nem csak bejelentett 8 órás állások vannak, az élet felülírhatja ezzt.)

3. A Ti házatok, miért nem álltatok ( Te és a Párod ) a sarkatokra, ha nem vették észre magukat a vendégek?

Sajnálom, hogy ennyi rossz élmény is kapcsolódott a hazaérkezéshez.

2009. máj. 6. 18:02
Én is így értettem:-)
2009. máj. 6. 17:55
De itt nem is ez a lényeg....
69. 9e7527505c (válaszként erre: 66. - 40163fd81d)
2009. máj. 6. 17:55

Szerintem sem csak az anyára van szükség...

De ha a babának nem is, az anyának mindenképp szüksége van az apára...nálunk nagyon jó volt h ott volt, nekem is és a picinek is.

68. 9e7527505c (válaszként erre: 65. - 09ca1d3343)
2009. máj. 6. 17:52
Én 2008 novemberben szültem és az én páromnak is járt!
2009. máj. 6. 17:44

Nálunk a párom szólt a munkahelyén kb. mikor jön a baba és áttették a műszakot.Amúgyis apás szülés volt, szóval éjszaka bent volt a klinikán úgy hogy ment volna melózni?Szerencsére megértőek voltak.Az a véleményem

nem csak anyára apára is szüksége van a kicsinek!

Legalábbis nálunk az első naptól kezdve apa is csinált mindent(csak szopizni nem :-) ),így mindkettőnknél megmaradt nem csak velem volt el a pici!

66. 40163fd81d (válaszként erre: 62. - 09ca1d3343)
2009. máj. 6. 10:47

Az ,hogy mi jár egy munkavállalónak,mindenki tudja,hogy csak egy dolog!:)))


Egy babának jó ideig csak az anyjára van szüksége,amúgy sem megszokni kell őket ,hanem megszeretni és erre lesz idejük még bőven:))

65. 09ca1d3343 (válaszként erre: 63. - 9e7527505c)
2009. máj. 6. 10:21
Ugye? A páromnak legalábbis járt még 2006-ban !
2009. máj. 6. 10:16
Utólsó két mondat a cikk írójának szólt.
63. 9e7527505c (válaszként erre: 62. - 09ca1d3343)
2009. máj. 6. 10:15

Igen 5 nap fizetett szabi jár az ujdonsült apukáknak:)

A látogatók szégyelljék magukat, felháborító amit leírtál!!!!!Nagyon feldühített és elszomorított:(

62. 09ca1d3343 (válaszként erre: 59. - D569eb49ee)
2009. máj. 6. 10:14

Csak arra reagálnék,hogy a 2 nap szabadság az apa részéről érdekes,mert ha jól tudom az apának is jár 5 nap szabadság a pici születése után,nem? Lehet, hogy téves információ...

Gondolod,hogy 2 nap elég neki,hogy megszokja a babát?

Szerintem még egy anyukának sem 2 nap kell :)

2009. máj. 5. 08:48
Hááát tanulságos.A látogatók nagyon tapintatlanok voltak, ti pedig nem tudtatok nemet mondani.Nem baj most már megtanultátok saját hibátokból és reméljük mások megtanulják a tiétekből.Nekem is van 2 gyermekem és tudom milyen mikor tele van a ház látogatóval.További jó egészséget nektek és kitartás a megpróbáltatásokhoz.
60. 40163fd81d (válaszként erre: 59. - D569eb49ee)
2009. máj. 4. 20:54

Túl vagy rajta ,ez a lényeg!:)))


De ha egy igazán jó tanácsot akarsz hallani,akkor lenne egy .

Tanulj meg nemet mondani.


Sok sikert a babához:)))

2009. máj. 4. 11:46

Visszaolvastam mindenkit.

A gépem nem müködött,ezért irok csak most,ujra regisztràlva.....

Nos làtom a csapat két félre szakad.Van aki megért,és sajnàl(bàr nem kértem)van aki egyenesen hibàztat.

Természetesen mindenkinek meglehet a sajàt völeménye.

Elöször is néhàny kérdésre vàlaszolnék:

1. Miért jöttem ilyen gyorsan haza,és sajàt felelösségre -e?

Vàlaszom:Màr a cikkben is felvan tüntetve,azért jöttem ilyen hamar haza,mert pàromnak csak akkor,és csak 2 nap szabadsàgot adtak,azt akartam szokja meg a babàt,ja és a korhàz messze volt,ö nem tudott volna jönni làtogatni se,mivel autonk sincs....

2. Valaki irta hogy imunnrendszer gyenge stb.

Nos erre csak azt tudom vàlaszolni,hogy bizony a korhàzban sem egyedül voltam egy szobàban,ha akart volna a gyerek ott megbetegedik a többi anyàtol...elég hogy valaki eltüsszenti magàt...(a baba éjjel nappal velünk volt)

És itt van ugynevezett ambulàns szülés,tehàt nem sajàt felelösségre jöttem haza,itt ez egyszerüen megengedett...

3.

Màr azt is olvastam hogy miért panaszkodok hogy a terhesség alatt senki nem segitett????

Nos nem panaszkodok,Azt akartam kifejezni,hogy azalatt senki nem volt kivàncsi ràm,a baba születése meg azonnal làzba hozta öket.

4. miért nem adtam ki azonnal az utjukat?

Na azért mert gondoltam észreveszik magukat a szàjhuzogatàsombol,de sajnos nem...

Én meg nem akartam bunko lenni,hogy kitessékeljem öket,ez inkàbb a pàrom felelössége lett volna,aki szintén nyusziként viselkedett..

Nos nem tudok mit hozzàszolni,mindenki màsképp làtja a dolgokat,ez igy is van rendjén.Nem panaszkodni akartam,hanem màsoknak egy példàt elöhozni.

Egyébként azota màr minden rossz làtogatoval megszakitottam a kapcsolatot.A gyerekem pedig a legnagyobb egészségnek örvend,én is ezidö alatt kipihentem a stresszes napokat.

Mindenkinek kivànok egy stresszmentes szép jövöt!

2009. máj. 3. 13:25

Szia!


Felháborodva olvastam a történetedet!

Azt sem értem milyen banda lehet az ilyen,akik így viselkednek?

Téged pedig azért nem értelek,hogy egyáltalán minek engedsz ennyi népséget 2-3 napos babához?

Hát,én keményen megfizettem anno,amikor a kórházból hazajövet kikötöttem, hogy 2 hétig minimum senki ne jöjjön!

Anyósék vették az adást, a szüleim azóta ránk se néznek! Ez a másik véglet mondjuk...

Én ennyire azért nem voltam egyedül,mert a páromra többet tudtam számítani és az első 2 hétben otthon volt velünk.


Gondolom ez jó lecke volt Neked a következő bébihez! :)

Jó egészséget Nektek!

2009. máj. 2. 10:46

Amikor azt olvastam, hogy "horrorba illő" a történet valami nagyon rémesre gondoltam.

Ha ennyire jó ismerősök (márpedig azok kell legyenek, ha meglátogattak a szülés után), akkor valószínűleg nem sértődtek volna meg, ha udvariasan közlöd velük, hogy szeretnél maradni, vagy elfáradtál, vagy akármi.

Bár nem tudom milyen imerős az, aki vendégségben úgy viselkedik, mint a leírtak..... Szép kis banda...

2009. máj. 2. 10:21

Sziasztok!

Szerintem Eliott, azért írta le a történetét, mert rájött, hogy ez így nem jó! Ő nem volt elég határozott, a "vendégek" pedig tapintatlanok (bunkók) voltak. NEM kell ezt tudatni vele... gondolhatjátok, hogy rájött...

Az pedig, hogy a kórházból eljött nem biztos, hogy rossz döntés volt... Mint írta, volt mindennapos szakmai segítsége. Ha peig a picúr besárgul, akkor a kórházba vissza lehet menni. Nekem kínszenvedés volt a kórházban töltött 3 nap... nem volt több segítségem és pihenésem mint itthon...

Nálunk a pici 5 napos korában jöttek látogatni a szüleim és a tesómék. Nem zavartak, amikor kellett elmentek, békén hagytak. Ez lenne a normális...

55. vviki2 (válaszként erre: 52. - Ice kuszi)
2009. máj. 2. 08:28
Nem bántom, de nem is hiszem el a leírtakat...:-S Ha tényleg igaz, akkor viszont ne panaszkodjon...neki kellett volna bezárni az ajtót! Mi az, hogy nem mentek el..?! Én be sem engedtem volna őket..!!!!
2009. máj. 1. 16:24

Nem akarom az ismerőseidet minősíteni. Ezek róluk, magukról állították ki a "szegénységi bizonyítványt".

Anno huszon-harminc éve, mikor az én gyerkőceim születtek, csak a legszűkebb család jött el (szüleink, nagyszüleink, nagynéni, nagybácsi). Tiszteletben tartották, ha aludt, megnézték, kimentek a szobából. Szopás idő volt akkor megvárták az evést, és csak amikor szóltam jöttek be.

3-4 hetes korukban jöttek a haverok, tágabb rokonság.

Unokám születése után is, csak a szűk család jött.

Ők is tiszteletben tartották az evés, alvás idejét.

Na próbálta volna valaki piszkálni.

Ma lassan 1 éves, de ha alszik, akkor minden vendégnek szobán kívül a helye. Ha eszik akkor nekünk is, mert most már "szórakozik".

2009. máj. 1. 16:14
nem bántunk senkit. De felnőtt ember, ha valami nem tetszik,szólni kellett volna!
2009. máj. 1. 15:29
Nem értem miért bántjátok, nem ő hívta oda őket! Alapvető illemszabály, hogy kisbabához csak akkor menjünk látogatóba, ha az anyuka és a baba már kicsit összeszoktak, és csakis előzetes egyeztetés után! Ezt mindenkinek tudnia kellene, én is tudtam, mikor még nem volt gyerekem akkor is így tettem. Én sem mondtam volna senkinek, hogy ne jöjjön, mert nem akartam megsérteni. Mellesleg mi az alább említett rokonokkal nem is közöltük a hírt, máshonnan tudták meg, mikor meg ott voltak már nem volt pofám elküldeni őket!
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook