Bánt a lelkiismeretem (beszélgetős fórum)

Párom nagypapája hónapok óta fekvőbeteg volt. Párom és sógorom járt tisztába tenni, stb. Persze, mi is eljártunk hozzá. Egyszer azt éreztem - igaz, nagyon halványan -: ha most nem megyek, késő lesz! Ma sem tudom, miért, de elhessegettem a gondolatot, és nem mentem el hozzá a párommal. Másnap meghalt.

2 évvel ezelőtt a nagymamám került kórházba, és ismét elfogott ez a furcsa érzés... Tudtam, nem akarom még egyszer elkövetni ezt a hibát! Bementem hozzá. Nem volt eszméleténél, de ott voltam, és elmondtam, hogy szeretjük. Másnap hajnalban sírógörccsel ébredtem. Órák múlva tudtam meg: épp az ébredésem percében ment el...

itt segítenek:

[link]

Jobb nem is gondolni rá!

Mert megbolondulok. Hogy én mekkora marha vagyok / voltam!!!

Szia!

Megértem, mit érzel! Az elengedés pedig tényleg nehéz.:0( Képzeld azt, hogy minket embereket rengeteg láthatatlan szál, fonal köt egymáshoz. Minden egyes érzelem, fájó emlék egy-egy ilyen szál. Ezek vmikor hasznosak, mert segítenek, energiát adnak nekünk( ilyen pl a szeretet, hála, öröm, hűség, emlékezés), de vmikor már károsak, mert gúzsba kötnek, bénítanak és folyamatosan energiát vesztünk általuk( ilyenek pl az idejét múlt érzelmek, túlzott szeretet, túlzott ragaszkodás - birtoklás, félelem, bűntudat stb.stb).

A lényeg az, hogy gondold át az apukáddal kapcsolatos érzelmeket, képzeld el ezeket egy-egy szállnak, ami összeköt benneteket, aztán fogj képzeletben egy ollót és egyesével vágd el őket. Én hiszem, hogy a halállal csak a test hal meg, a lélek pedig feldolgozva megszerzett tapasztalatokat készül a következő leszületésre, így az elengedés nem csak nekünk fontos, hanem neki is. Az elengedés persze nem azt jelenti, hogy elfelejtjük az illetőt, de a hiánya, emléke miatt érzett fájdalmunk csillapodik és nem teherként cipeljük tovább.

Amit leírtam az csak egy elengedési technika a sok közül, vmelyik mindenkinél beválik. :0)

:0)

:0)), épp nyaralunk!!!

Szia Mariska! A 23.-ban leírtam már röviden az én történetemet apósommal, ami kapcsolódik a Tiédhez. Most itt csak annyit írnék, hogy megygőződésem, hogy aki elmegy, az már tudja előtte. Lehet, hogy a tudatával tudja és búcsúzik, próbálja rendezni a félbemaradt dolgait, de lehet, hogy csak a lélek szintjén tudja, a tudatalattijával és csak egy megmagyarázhatatlan őszinteségi "roham" jön rá, egy belső késztetés, hogy menjen és elmondja és megtegye. Apósom a halála előtt néhány nappal szépen sorba vette a két gyerekét, ... bocsánatot kért tőlük azért, amit tett v. nem tett gyerekkorukban, miközben mi az életmentő szívműtétére készültünk és a tudatával ő is, a lelke viszont a halálra.

Szerintem az apukád is tudta, hogy hamarosan el fog menni(a lelke biztosan) és így próbálta rendezni, amit elrontott. Beszélgess vele, bocsáss meg neki és szeretettel engedd el!

Ez egy 20 éves történet, s nagyon bánt.((((((((

Hülye vagyok!!!

Egyébként, ha szereted és elfogadod a másikat és ha elfogadod és szereted önmagad, akkor nagy baj nem lehet, sínen vagy.

A rossz hír az, hogy a legtöbb embernek az a legnagyobb problémája, hogy nem tud megbocsátani magának és nem tudja szeretni önmagát.

Ez nálunk is uígy működött régebben. A férjem csinált egy nagy cirkuszt, ettől én szószerint lefagytam, reggelig, napokig próbáltam összerakosgatni a darabjaimat. Aztán elkezdtem különböző alternatív gyógymódokkal, terápiákkal ismerkedni, jónéhányat megtanultam, aminek során az első lépésben mindenki a saját gubancait bogozgatta kifelé ill. egyre tudatosabb lettem(és leszek) és így sokkal hamarabb átlátom a dolgokat: már előre észreveszem a gödröket, már van jópár, amit kitudok kerülni v. ha mégis beleesek, nem ücsörgök már hetekig, hónapokig, évekig az alján, hátha vki kirángat onnan, hanem néhány óra v nap múlva kimászok.

Szóval a fenti szitu ma így zajlik: cirkusz, már nem fagyok le, próbálom higgadtan, nyugodtan megbeszélni vele, ha nem megy, akkor jön az, amit korábban leírtam. Abban persze a párodnak teljesen igaza van, hogy indulatokkal nem érdemes ringbe szállni, de a saját indulataitad te oldhatod azzal, hogy magadban végiggondolod stb.stb.

Próbáljátok ki azt, hogy stressz helyzetben tegyétek az egyik tenyereteket a homlokotokra, a másikat a tarkótokra! Azt fogjátok tapasztalni, hogy 1-2 perc múlva sokkal nyugodtabbak vagytok, sokkal tisztábban látjátok a helyzetet és a megoldás is könnyebben beugrik.

Igen,ez így lehet működne is,ha másmilyen természetű lennék.Nem is természet,ez valami kisiklott nevelés következménye,mégpedig:nem szabad haragudnom,nem szabad saját véleményem legyen,mindig mindent tökéletesre kell megcsinálnom,és nem szabad hibáznom.Erre én:állandóan (jó,ne túlózzak már,sokszor)haragszom,igenis van véleményem,görcsösen törekszem a tökéletes munka elvégzésére,görcsölök tőle,és sosem vagyok megelégedve az eredménnyel,és folyamatosan hibázok úgy munka terén,mint más téren.Tudom mindez honnan ered,de még 40 évesen sem tudtam átigazolni magam egy lazább felfogásba.

Az bántalmazást megbocsájtani valóban úgy tudnám,ha elfogadom,akkor más valaki voltam.Ahhoz bekellene ismernem,hogy igenis a depresszió betegség,meg minden velejárója is az.Megint a berögzült nevelés.A lányomat egyébként kéthónapos koráig csak akkor hagytam magára,ha addig valaki vele volt.Akkor ettem,fürödtem,végeztem nagydolgot amig valaki tudott rá vigyázni.Senki sem tett semmit,sem a férjem,sem a szüleim.Most azt kell mondjam,az egy abnormális állapot volt,már nem gondolom,tudom,hogy szakemberhez kellett volna vinniük.A későbbiekben mentem én magamtól.Nem tudom miért van ez,de a mi(nem messze lakunk egymástól)társadalmunk csak azt tekinti betegségnek ami kézzelfogható.Elég reálisan szoktam látni a gyerekeim képességeit,de nem túlzok amikor azt mondom,ő más szemszögből közelít meg dolgokat,ellentétben a szülőimmel.Megért,megbocsát,ő úgy fogja fel, akkor beteg(ebb)voltam.Az biztos,hogy nagyon megsérült.Azzal tudok enyhíteni sérelmein,hogy megbeszéljük,mesélek a bennem zajló érzésekről.Jó hosszúra sikerült már megint,most nincs is baj,csak úgy jön kifele.Általában jön,csak valami oknál fogva nem ilyen reakciót kapok,mint tőletek.Igen,ide a lelkem,az elmém jön.Sokan nem látnak bele,vagy nem is akarnak.

Na,de legyen ma is jó napunk,aztán meg majd látjuk!:)))