Miért és mitől féltik annyira a férfiak a szabdságukat, hogy nem mernek házasodni? (tudásbázis kérdés)
Ez teljesen igaz!
Nincs annál idegesítőbb, amikor egy nő ott liheg a nyakadon. Pedig csak annyi a bűne hogy szeret. Szeretettel is meg lehet fojtani...
Sajnos a nők nagy része úgy érzi, hogy a szeretett férfi a tulajdona. Pedig nem. A szuverénitásukat féltik a férfiak, jogosan. Az a bizonyos 10% szabadság meg engedhető a házasságban is, sőt több is. Az alábbi mondás ugyan a kutyáról szól, de én a kutyát itt a hűségként értelmezem:
"Az a kutya amelyiket szigorúan tartanak, láncra van kötve, ha teheti megszökik, még a szabadon tartottat el sem lehet űzni a háztól."
Bocsánatot kérek a férfiaktól, de valahogyan illik ez rájuk is.
Lehet, hogy idealista vagyok, de akkor is azt hiszem, ha valaki igazán szereti a párját - akár nő, akár férfi - az iránta való teljes elköteleződést nem érzi "igának".
Attól meg nem lesz senki boldogabb, ha az első nehézségnél a háta mögött hagyja a kapcsolatot.
Kezdem belátni, hogy a férjem mégiscsak maga a tökély, legalábbis az én számomra. 18 évesen jöttünk össze, 11 éve, és a mai napig imádjuk egymást, remélem, most már így is marad. Soha semmiben nem akadályoztuk meg a másikat, szerencsére egyikünknek se jutott soha eszébe olyat tenni, ami a másikat bántaná. Az első perctől egyértelmű volt, hogy összeházasodunk és gyereket szeretnénk, a tanulásra, stb. tekintettel ezzel sokat vártunk. Erről szinte nem is beszéltünk, nem volt lánykérés, annyira természetes volt.
Karrier építésben is mindig támogatjuk egymást. Én eljárok a barátnőimmel szórakozni, ő meg focizni, sörözni, amikor akar. De azért legjobban egymással és a kislányunkkal szeretünk lenni...
Pedig kislánykorom óta mindenki féltett, hogy nem lesz férjem, mert vérbeli feminista vagyok, nem tudom befogni a számat, legfeljebb a férjem kedvéért.
A házasság nem egy darab papír, nekem legalábbis nem. Szerintem aki letette a házassági esküt egy bármilyen templomban, egyetért velem.
Én azt hiszem, hogy ha igazán szeretsz valakit, nem jelent lemondást a teljes elköteleződés. Pl. a férjemen nem látom a frusztráció jeleit, pedig figyelem egy ideje :-).
Nem tudom, mi a titkunk, talán az, hogy egymás legjobb barátai vagyunk, és soha nem játszottuk meg magunkat.
Érdekes, valahogy én is így álltam hozzá a dolgokhoz. Annyira féltettem a szabadságomat, hogy nem is vettem fel a férjem nevét, mert úgy éreztem, azzal alárendelem magam. Hogy mégis, miért mentem hozzá? Őszintén: hát, építkeztünk, s a kölcsönhöz így kedvezőbbek voltak a feltételek. Most is ugyanúgy szeretem, mint akkor, nem változott semmi, valóban, de valahogy nem tetszett a béklyó- pedig nő vagyok..:) (Remélem, nem baj, hogy ennek ellenére ide írtam)
Én soha nem kérdezem meg, hogy miért ekkor meg akkor jött haza- ott jár, ahol akar- csakhát, elvárnám ezt visszafelé is. Vajon miért nem működik? Ez itt a kérdés igazából! :)
Sajnos, a mai világ nagyon veszélyes, ha egy pasi szereti a kilengéseket, mindig az asszony húzza a rövidebbet, mert a férfi megússza akár tünetmentesen, a nő meg futkározhat a nőgyógyászhoz...Ennyit a szabadságról.
Egyébként szerintem is ez a helyzet a férfiakkal, látom, pedig nő vagyok, de nem bírják a béklyót. Egyet azért megkérdeznék: ha egy férfinek kell a kilengés, akkor a nőnek, akit párjának tekint, ezt miért nem engedi meg? Valószínűleg azért, mert egyszerre akar szabad lenni és birtokolni. Csakhát, akkor meg azt kellene tudomásul venni, hogy mindezt a kutyával meg lehet tenni, de az nem tud főzni, stb..:)
Akkor erre én is mondhatnám: Uraim....tessék őket megtalálni...
50-100 évvel sem volt jobb a nőknek, igaz, akkor nem jártak el dolgozni, de nagyon máshova sem - nem az úri osztályra gondolok-, a répaföldön kívül, s szülhették halomra a gyerekeket, meg az "ember" akkor is ugyanúgy eljárt a másik asszonyhoz.
Ha szabadság, hát legyen szabadság. Ha te azt csinálsz, amit akarsz, akkor én is! Szabadon azt teszünk, amit akarunk- mint a nyulak...
Kellemes családi fészek? Kinek? Aki hazajön? Mert aki egésznap itthon volt, annak csak egy robot...
Attól, hogy a házasság megváltoztat mindent... pedig szerintem nem sok mindenben változna, ha valaki együtt él élettársi kapcsolatban, vagy házasságban...
de a pasiknak nem mindegy.... ki érti meg őket?? :S
Ez egy jó kérdés.
Különben én 7 éves kapcsolatban élek, de biztos nem házasodunk. A párom nem egy házasságpárti.
Ez van.
gondolod egy házasságtól ez változhat?
szerintm a térhagyás csak a párokpon múlik, semmi máson.
én sem vagyok házasságpárti, de szerintem a papírtól nem lesz zártabb a világ.
Az együttélésben ugyanúgy tartozol némi elszámolási kötelezettséggel, mint a házasságban. Mert ez nem a házasság alapja, hanem az együttélésé. Szerintem bármit megtehetsz azután is ugyanúgy, mint előtte. Mert az csak rajtad és a párodon múlik.
Igen, ez valószínűleg így van.
A párommal 14 éve vagyunk együtt. Gyereket már vállaltunk (mert az nagyrészt az én felelősségem :-) ), de a házasság gondolatától még mindig rosszul van, mert szerinte még nem nőtt fel hozzá.....Soha nem is fog.
Moncus, az a lényeg szerintem, hogy együtt éltek. Bár én házasságban élek, de az együttélést is a házassággal egyenrangúnak tartom, hiszen közös örömek, közös bánat, közös kassza, szerintem gyakorlatilag ugyanaz, mint a házasság. Hogy nem anyuci szoknyája mellől járkál Neked udvarolgatni, már az is nagy dolog, hidd el.
Családunkban van olyan lány, hogy 8 éve járnak, és még se eljegyzés, se összeköltözés, na az már elgondolkodtató. De a Te eseted egyáltalán nem vészes, szerintem.
Sziasztok!
Érdekes ez a téma.Nekem most ért véget egy 3 éves kapcsolatom,ahol a fiú erőltette inkább az eljegyzés-házasság-gyerek témát.Mire kezdett megtetszeni az ötlet,elhagyott,mert mégsem tudja mit akar,azt sem hogy szeret-e.Valahogy mégis úgy gondolom,ha megtalálom azt a férfit,aki nélkül úgy érzem élni sem tudok,bizony igent fogok mondani. Elmúltam 23,és még nem maradtam le semmiről.Egy házasság véleményem szerint akkor is komolyabb kapocs mint az élettársi viszony.
Üdv
Nem konkrétan a házasságtól félünk. hanem a változástól. Elméletileg egy aláírástól nem változik semmi. De, igen. Ha megházasodtál, zártabb lesz a világ. Én sem akarok megházasodni! Nem! Attól a naptól kezdve egy olyan felelősség "zúdul" a nyakunkba, ami elronthatja a kapcsolatot. Én 10 év múlva, munkában megfáradva úgyanúgy be akarok ülni egy sörözőbe egy baráttal, egy üveg sör mellé, és akár éjfélig beszélgetni anélkül, hogy otthon valakinek el kéne számoljak, hol voltam, mit csináltam, miért nem mentem inkább haza stb. Persze mondhatjátok, hogy egy jó kapcsolatban ez nem így van. Persze, a felszínen valóban nem. De a lelked mélyén te is tudod, hogy már összetartoztok, és zavar, hogy nem szól előre, hogy programja van. De persze nem azt akarom mondani, hogy (élettársal élek) élettársam mellett van egy másik életem is, de az így megmaradt szabadságom nem engedném el soha. A házasság csupán egy fogalom. Nem több. Ha összetartozunk, anélkül is összetartozunk. Ha nem, egy darab papír sem segít...