Autizmus - Naná, hogy Esőember! (beszélgetős fórum)

Ha beigazolódik a gyanútok, akkor majd bevezetitek a napirendet, az sokat segít a bizonytalanság kiküszöbölésében. Már előre is annyit bevezethetsz, hogy mikor indultok vásárolni, bemutatod neki a bolt képét, hogy hova mentek. Így nem éri váratlanul, hogy mondjuk ő arra gondolt, hogy csak a sarki boltba mentek, közben meg nem.

Nálunk kiskorában simán bejött az itteni kisboltba. Aztán egy idő után csak átszaladt rajta. Aztán már be sem jött, semmivel sem tudtam becsalni. Ez egy éven át ment, mindig kint megvárt, és csak félve nézett be. Az ok, amiért nem mert bejönni, egy ventillátor volt a mennyezeten. Nagyon félt tőle, akkor is ha épp nem ment. A boltot átépítették, azóta bejön. De sehova máshova, ha van mennyezeti ventillátor.

Én ezt akkor tudtam, mert láttam, hogy fentre néz, és mikor átszaladt még alatta, akkor behúzta a nyakát. No de ki gondolna amúgy erre? Nehéz megtalálni az okot, mikor mitől tartanak. És például ez is egy olyan dolog, amit nem tudok megváltoztatni a kedvéért. Inkább engedtem neki, és nem kell bejönnie, ha fél.

És van egy oldalunk az én-könyvében, hogy majd egyszer bátor lesz, és bejön a balatoni büfébe, ahol van ventillátor! :D

Jaj, tudtam, hogy kérdezni akarok még valamit... A Vadaskert-be ki mehet? Bárki? Kell beutaló valakitől? Vagy csak a tünetek miatt felhívom őket és elmegyünk? Mennyi idő, mire kapunk időpontot? Vagy hogyan működik ez? Most ezt nyilván nem konkrétan tőled kérdezem, de ahogy láttam, itt vannak olyanok, akik jártasak ebben az ügyben.

Én most is azt gondolom, hogy a gyermekem aránylag jól kezelhető. Őszintén mondom, még elkeseredve sem vagyok. Attól például egyenesen a falnak megyek, ha valaki úgy reagál (most itt nem rátok gondolok), hogy ne aggódj, még bármi lehet a gyerekből, ez most nem jelent semmit! Na ettől kiugrok a bőrömből! Nem aggódok, TUDOM, hogy probléma van. Csupán szeretném megelőzni, hogy komolyabb gondok legyenek, illetve nyilván azt szeretném, hogy a fiam jól érezze magát a saját bőrében. Ha homokba dugom a fejemet, még élhetünk simán pár évet így is. Viszont nem vagyok se a magam, se a gyerekem ellensége.

Köszönöm a válaszokat.

Én most a Heim Pál kórházat hívtam, egészen pontosan a Faludy utcát. A fiamnál nem teljesen egyértelműek a jelek. Azok alapján, amiket én olvastam figyelemzavar-hiperaktivitás-autizmus meg mit tudom én még mik voltak, úgy gondolom, hogy esetleg enyhén érintett autista. A doktornő telefonban azt mondta, hogy elsőként az autizmus merült fel benne. Nem tudom még, hogy miket fognak kérdezni, miket fognak vizsgálni, milyen eredményre jutnak, egy dologban vagyok biztos, hogy segítségre szorulunk.

A hiszti szinte mindennapos (naponta többször) és pont olyan dolgokért, ami számomra sokszor érthetetlen. Amióta az autizmussal kapcsolatban olvasgattam, másképp látom ezeket a rohamokat és próbálok másképp hozzáállni, így ha a számuk nem is csökkent, viszont hamarabb sikerül megoldani. Az óvodában a magatartásával nincs probléma, segítőkész, az óvónővel közös játékokban hajlandó részt venni. A gyerekekkel való kapcsolata viszont már nehezebb ügy.Inkább jellemző, hogy mások mellett játszik, mint az, hogy velük.

A bizonyos útvonalakhoz ragaszkodás egyértelműen jelen van, nagyon ki tud térni a hitéből, ha változik valami. És pont úgy, ahogy egyikőtök írta, ez nem sima hiszti, látszik rajta a kétségbeesés.

A bevásárlás már eleve hisztivel kezdődik, amikor bejelentjük, hogy el kell mennünk vásárolni. Ezt sokáig nem értettem, hiszen születése óta mindenhova vittük magunkkal.

Sok apró, külön-külön talán nem is vészes dolga van, de együtt ez már véleményem szerint igenis eltérést mutat az átlagtól-normálistól.

Sokan kérdezik, hogy de akkor az óvodában miért "normális". Én persze erre is találtam magyarázatot:) Ott ugyanis meg van a napirend, ami ugyebár egy fontos dolog. Mivel keveset vagyunk itthon, az itthon töltött idő nem egyforma, ez pedig szemmel láthatóan fusztrálja. A gondok nagyobb része pont az elmúlt 8-10 hónapban jelentkezett. Amíg itthon voltam a gyerekekkel, nekünk is megvolt a napirendünk, nem is voltak nagyobb hisztik, sőt, abszolút kevés volt. Kivéve a hétvégéket, amikor ugye apa is itthon volt. Na akkor borult a napirend, és borult a gyerek is...Ezt akkor nem tudtam igazán megmagyarázni, ma már ezt is egy tünetnek látom.

Most jó hosszúra sikeredett az írásom, de nem akartalak untatni benneteket. Egy csomó dolog van még emellett, például szemkontaktus hiánya, megkésett beszédfejlődés-beszédfogyatékosság, állandó ismétlés (na ez utóbbi engem szokott iszonyatosan kiborítani sajnos.) És egy csomó dolog most tűnik fel, miután látom, hogy a két és fél éves gyerekem tök másképp reagál dolgokra. Végülis mindegy, hogy milyen diagnózist kapunk, a lényegen nem változtat. A gyerekemet így is úgy is imádom, legfeljebb megtanulom jobban kezelni a problémákat és talán egy-két dolgot jobban megértek majd.

A sógornőm fogalmazta egyszer meg úgy ezt a dolgot, hogy szerinte a fiam is végigmegy minden területen egy nt fejlődésén. Csak bizonyos dolgokban lassabban fejlődik. Például 5 évesen jött csak el a miért korszak. Azt hiszem a problémamegoldása valahol lemaradt egy kicsi gyerek szintjén. mintha még mindig két éves lenne. De fejlődik majd ezen a területen is.

Szóval igazad van, egy auti is ugyanolyan kiborulást tud rendezni, mint egy kétéves, csak ez nem múlik el olyan gyorsan, mint a három-négy éves nt-nél. Talán majd ha idősebb lesz, megtanul ő is egy másfajta problémamegoldást. :) Én legalábbis így gondolom, és ebben bízok. :D

Az én lányom szó szerint a fejét verte a falba, illetve a földbe. És nem érintett egyáltalán. (Legalábbis most így ítélem meg. :)) De ezek alatt sosem sírt olyan rémülten és elveszetten, mint a fiam. És a lányom tudott konkrét okot mondani, hogy min akadt éppen ki. A fiamnál ezt ki kell találni. Ez is nehezíti a megoldást. Vagy, még ha tudom is az okot, nem mindig tudom a világot úgy hajlítani, hogy neki kedvezzen...

Szerintem nehéz szétválasztani, hogy mikor mi miatt viselkedik a fiam úgy, ahogy. A gyerek elsősorban gyerek, aztán csak aspergeres. De hogy mi miatt rikoltozik? Mert vicces, vagy mert ezzel zárja ki a külvilágot? Hogy miért nem érti meg, hogy a kettes számú házban nem ketten laknak? Mert egy 5 éves ezt nem értheti, vagy mert túl rugalmatlan?

Idővel minden érthetőbb lesz, és lesznek olyan dolgok is, amikre sosem kapok választ. Próbálom a fiamat egy egésznek nézni. De nehéz még nekem is elfogadni a korlátait, és kitalálni, hogy melyiket tudjuk átlépni, mert csak kis nehézség, és melyik az igazán makacs, autizmusból eredő gát.

Meg ma - itt Pesten legalábbis - a szülők között amúgy is nevelési verseny folyik. Aki nem a linkekhez tartozik, meg a csövi jellegűekhez, azok szinte azon versenyeznek, ki szól többet rá a gyerekre a játszón, ki vár el minél tökéletesebb viselkedést.. No mármost ezek a szegény tökéletes szupergyerekek meg aztán pláne semmit sem tudnak kezdeni velünk..

Engem meg már halálra idegesít. Miért kell egy gyereknek - pláne itt, ahol nincsenek kertek, csak a játszón tudnak szabadon lenni - úgy viselkedni, mint a Ritz előterében? Persze a nagy sérüléseket, vadulásokat meg kell fékezni, de azért jusson már eszünkben, hogy mi is voltunk gyerekek..

Már nincsenek olyan jópofa, laza szülők, akik a más gyerekének a hibáját is tréfásan lekezelik, meg a sajátot is, és csak akkor szólnak bele a dolgokba, ha nagyon muszáj...

Meg azért szerintem vigyázni kell "az NT gyerekem..." dolgokkal.

A nagylányomra nehezen mondaná rá bárki is, hogy autista, osztályelső, társaságközpontja, kiváló színjátszó, táncos, meg minden ilyen... De ahogy belegondolok, nála is vannak olyan, néha érthetetlen rugalmatlanságok, - és már kisebb korban is voltak - amiket ma már autisztikus megnyilvánulásoknak tartok. Az autizmus szindróma jellegű, tehát sok dolog együtteséből áll össze. A fiam annyit örökölt ezekből, hogy már átbillen a határon, a lányom meg csak egy-két dolgot. Persze, ki tudja, hol van a jellem, meg az autisztikus dolgok határa, de nagyon úgy sejtem, hogy a földön fekvős hisztik egy része mögött ez állhatott...

A legkisebb semmiben nem olyan, mint a nagyok... Szótfogad, segít, szeret nyilvánosan, stb.. Hát reménykedek..

Akkor átfogalmazom: szerintem inkább az okok különböznek az érintett gyerekeknél, és a megoldás hiánya. Ha a lányom kiakadna, hogy nincs adott keksz a boltban, akkor őt könnyedén leszerelném valami mással. De az érintett fiam esetében a rugalmatlansága miatt ezt nem hozhatom fel megoldásként.

Azt hiszem kevés nt kisgyerek akadna fenn azon fél órás ordítós jelenet kíséretében, hogy az unokatesója nem a megszokott úton indult haza, és ő vele szeretett volna menni. Csak álltunk a sarkon, és egyik irányba sem tudtunk elindulni. :(

Szerencsére ma már ilyesmiken nem akad fel a fiam sem. De egy éve ezek még előfordultak. Ezeket a dolgokat én nem soroltam be hisztinek, mert látszott a kétségbeesés a gyereken, és a tehetetlenség. Egy útvonal miatt.

Szerintem nagyon nehéz meghatározni, hogy hol a határ a gyerek adott jelleme és az autizmusból fakadó különcségek között. Nekem sokszor nem is megy.

A hisztiket el lehet kerülni, vagy könnyebb kezelni a vizuális eszközök alkalmazásával. Nem borul ki, ha tudja, mi a napirend. Könnyebben felveszi a cipőjét, ha kap érte jutalmat mondjuk. Nekünk sokat segítenek ezek a dolgok.

Ilyen hisztigörcsünk nekünk is volt amúgy. Minden alkalommal, mikor mentünk egy adott boltba, mindig ugyanolyan kekszet vettünk neki. Egyszer aztán nem volt. Ettől nagyon kiborult, persze semmi más nem volt jó helyette. Egyszerűen kivonszoltam a boltból az ordító fiamat, és próbáltam nem nézni senkire. Mikor egy részeg-bolond öreg beszólt a fiamnak, hogy milyen rossz gyerek, és kikértem magamnak, az meg mondta tovább... No akkor üvöltöttem egy sort én is, hogy minek szól bele, és nem mondhatja egy gyerekre sem, hogy rossz, Különösen nem az én fiamra. Vannak ilyen helyzetek is, amiket túl kell élni. Erre a dologra nem lett volna semmi eszköz jó szerintem. Az vigasztal, hogy egy ilyen kiborulás után, valahogy könnyebben alkalmazkodik. Ha egyet túlélünk, akkor legközelebb már könnyebben veszi az akadályt, mintha ő is belátná, hogy "nem dőlt össze a világ".

Idővel könnyebb meglátni, hogy mik az igazi kiborulások... Azok rosszabbak, mint egy egyszerű követelőzés. Olyankor látom a gyerek szemén a valódi rettenetet, és igazi könnyeket hullat.

Ismerős, amit az utolsó két hsz-ban írtatok...

Egyébként még pár hete kapott a kisfiam egy "hisztirohamot" a buszon. Már előzménye is volt, mert előtte bevásárlóközpontban voltunk, ami már sok volt neki és hát produkált 1-2 dolgot, visított, stb.. Én meg rátettem még egy lapáttal: nagyon mérges voltam mire kiértünk az épületből, és tehetetlenségemben életemben először a kezére csaptam az utcán.

Ettől még jobban bepörgött, és a buszon már lerángatta a cipőjét, és eldobálta a kalapját, miközben visítozott. Mondanom sem kell, volt közönség..Hazafele cipő nélkül hoztam az utcán, hogy amiért eldobta, nem veheti fel..Aztán nem akart jönni, és a földön fetrengett. Akkor ölbe kaptam a 20 kilójával, és hazáig cipeltem, miközben továbbra is mérges voltam "csöppet", ő meg persze üvöltött.

És mindezt azért tettem, mert nem tudtam, hogy mi a baj. Hogy ez is az autizmussal jár. Bánom nagyon, de már nincs mit tenni.

De akkor most hol a határ a hiszti (dackorszak-3 éves) és az ezzel járó "hiszti" között? Jaj, nem tudtam ezt most normálisan megfogalmazni.

Nekem sokszor nem is a gyerek a baj, hanem a többi... A hülyék. És az is csak azért, mert a másik két gyerekem is sérül általuk, és ők még csak nem is értik, mi a baj..

Egy kisfiú összebarátkozott a lányommal meg az auti fiammal a játszótéren. Aztán megbeszélték, hogy másnap is jönnek, mert a fiúnak sincs sok pajtása.. Aztán nem jöttek ki másnap, pedig nagyon közel laknak.. Szinte biztos, hogy Fecó miatt nem.. Már előző nap is mondta a nagymama, hogy inkább a lányommal barátkozzon, mint a fiammal.. Pedig nem volt semmi nagy baj, csak Ferinek mindig segítettem értelmezni a szabályokat..

No jó, elég a kesergős hangulatból, mert kár a gőzért... Cél a cél.

Én bent voltam vele a Vadasban. Az elején azt mondták, hogy majd ha lesz az ados, akkor szólnak, és mehetek. Mert egyébként ott délelőtt nem lehetünk velük, meg a délutáni foglalkozáson. Aztán utólag tudtam meg, hogy megcsinálták neki egyik délelőtt..

Pedig érdekelt volna, még úgy tőle függetlenül is..

szia!

Itt a keresőben van egy-két topic erről, többnyire negatívok.

Sziasztok!

Ismeritek a biorezonanciás allergiavizsgálatot? Azt hallottam róla, hogy fájdalommentes. Van valakinek infója vagy tapasztalata erről?

Hát ez nekem nagyon nehezen megy, tisztelet érte, hogy Te ilyen kitartó vagy. Nem is depis vagyok, csak állandóan szomorú. Az is nagyon nehéz, hogy nincs igazán társam, aki tényleg megértene. Nagyon nehezen bírom az állandó kritikát, a házunkban is mindenki megitél, alig köszönnek. Csomóan beszólnak, minek szültem három gyereket. Az a bajuk, hogy sokat zajonganak, elég hangosak vagyunk. Ami kicsinál, az az, hogy ha a fejem tetejére állok se tudok ezen változtatni, bármennyire szeretném, hogy ne zavarjunk senkit. Három gyerek akkor is veszekszik, összekapnak, stb, ha tök NT mindegyik.. A fiam autizmusa nyilván rátesz még egy lapáttal. Már reggel nyüszít, üvölt, hogy apát akarja, vele akar lenni, engem meg utál... A szomszédok meg néznek, milyen család ez... A gyerekekkel csináltunk egy kis kertet a bérház kertjében, hogy lássanak növényt, ültettünk paradicsomot, magról, néztük naponta, hogy kel ki. Feljelentettek, hogy miért ültetünk haszonnövényt, éjszakánként kikaparják a virágainkat... Én azért is veszek hetente újat, és elültetem...

Próbálok vele nem törődni, de mivel ténylegesen időt és energiát vesz el a védekezés, a levelezés, a reagálás, ezért ez már túlmutat néha ezen...

Meg azt is érzem, hogy ez a tesóknak is nagyon rossz, csomó negatívum éri őket, hiába bróbálom ezeket kivédeni. A kicsi NT teljesen, de automatikusan a bátyja "rossz" példáját látja, csinálja. A lányom amúgy is egy cifra liba, de az ő lelke sincs rendbe az auti tesó miatt, meg úgy általában a tesó miatt. Őt is vittem már szakemberhez, de igazából nem tudott vele mit kezdeni, talán nem is kell.

Szóval nagyon nagy dologot vittél véghez már csak azzal a ténnyel is, hogy nem roppantál össze. Azzal az eggyel nem értek egyet teljesen, hogy nem szabad, hogy lássák, hogy szomorúak vagyunk.. Persze, az jobb, ha az "ellenség" nem látja, de igazából ez már nekem nem fontos, hogy látja-e. Had lássa. Arra nem fordítok energiát, hogy ezt titkoljam.

Remélem, hogy a későbbi eredmények majd sokmindenért kárpótolnak minket. Azt mondják egyébként, hogy ha ez a 5-8 éves kor elmúlik, ugrás szerűen javulnak egyet. Mert azért valljuk meg, egy nt 5-8 éves fiú se sokkal "normálisabb", mint a mi fiaink..