Halálra várva (beszélgetős fórum)
Kattognak a gondolatok tovább a fejemben: gondoljunk csak II. János Pálra.
Ilyen méltósággal, lelkierővel, elfogadással élni az utolsó napokat.
Van egy temetési ének, így hangoznak az első sorok: Ő nem halt meg, csak alszik földanyja hű ölén.
A lélek örök, a test elenyészik.
Hasonlóképpen gondolom én is. A halál az élethez tartozik. Erre fel kell készülni. Ha jótetteket és szeretetet, mosolyt hagyunk magunk után, élünk tovább az ittmaradottak lelkében. És nem feltétlenül 80 v. akárhány évet kell élni ahhoz, hogy tartalmas legyen. Persze az embert mindig megdöbbenti egy fiatal elmenetele. Itt a városomban karácsony előtt meghalt egy anyuka: kb. 93 éves volt, kétoldali mellrák; másfél hónappal ezelőtt eltemették az egyik lányát 69 évesen gyomor-tüdőrákkal; 3 hete meghalt a másik lánya 55. évesen agydaganattal. 5 gyermeke van, a legkisebb még nincs 14 éves... Évekig egymás mellett laktunk. Ma este lesz a templomban a hamvasztás előtti búcsúztatása.
A halált várni?? - rémesen hangzik, de igen!
Ha nem is várni, de fel lehet és kell is a szeretteinket és magunkat is készíteni.
Sajnos manapság csupán a szépségnek van kultúrája, a kicsikkel, a betegekkel, az idősekkel nem tudnak mit kezdeni. Ahol nem becsülik az időset, pedig mennyi bölcsesség, tapasztalat, lényeglátás rejlik bennük. Ők már tudják azt, amiért mi küzdünk.
Az a társadalom már beteg...
Nekem a férjem egy pillanat alatt halt meg 44 évesen. Ő biztos ezt kívánta volna magának és én is csak mondjuk egy 40 évvel később.
Az édesapám pár hónapot szenvedett, rákos volt.
Mindegyik nagyon megviselt, soha nem leszek már olyan mint régen.
Nekem az apám hirtelen halt meg, egy pillanat alatt a szívével. Azt mondom ő jobban járt! Mert nem szenvedett! Akkor is ezt mondom ha bennem egy világ omlott össze ezzel.
Mert ott volt a tesóm aki nagyon okos, értelmes volt és tudta mi jön és fokozatosan leépült! szenvedett de nagyon. És nem elsőként a fájdalom miatt. Hanem mert látta hogy nem tudja ellátni magát és ciki volt mások előtt.
Én azt mondom ha valakinek meg kell halnia, sokkal kíméletesebb ha hirtelen történik.
De elsőként azt kívánom hogy az a bizonyos családtagotok, gyógyuljon meg és ne kelljen még meghalnia!! Csodák vannak! reméljük megjelennek a megfelelő helyen!!
Egy nagyon jó baráommal egyszer beszéltünk ilyen dolgokról, és azt mondta, hogy ne sírjak, ne legyek szomorú ha meghal valakim, hiszen mért is siratom? semmi gondja onnantól kezdve, minden tehertől megszabadul, és megy tovább az "útján".
Ma már ezzel is egyetértek, hogy a sírás nagy részben önsajnálat egy halálesetkor.
Én viszont nem konkrétan a halál miatt sírok, ha teszem, hanem amiatt, ami előtte van. Miért kell szenvedni??????????? Miért nm lehet szépen elmenni?
Mi értelme hogy az ember minden emberi tulajdonságát, önbecsülését és méltóságát elveszti?Kiszlgáltatott lesz, mint egy újszülött csecsemő.
érdekes történet, és igaz is. Biztos, hogy a betegnek sok erőt ad, ha a család nem szomorú minden látogatáskor, nem feszült stb.
de nehéz.
A halál gondolatára mindannyian megborzadunk. Félünk, és főleg azért mert nem tudjuk mi lesz utána. Mi lesz azzal, aki meghal és mi lesz azokkal akik itt maradnak. De ha beleőrülünk, akkor sem lehet változtatni a lényegen. Ha van időnk felkészülni ez valamelyest megkönnyíti a beletőrödést, ha váratlan, az sokkal nehezebb.
Elmesélek egy történetet, hátha tudunk tanulni belőle.
Egy család 17 éves fiá súlyos veseelégteleségben szenvedett. A betegség hírtelen jött. Az anya majd megőrült. Minden nap félelemmel telve ment be a kórházba, azzal a godolattal, hogy lehet már nem is él a gyerek. Vártak-vártak a donorra, sok-sok hét eltel. Az egész család kikészült, pedig a nyugalomra most lett volna igazán szükség, főleg a beteg szempontjából. Egyik reggel az anya egy rigófészket látott, amiből az éppenhogy totyogni tudó kis rigók egymás után kijöttek. Az anyán egy pillanat alatt átvillant, hogy ha ez a rigó mama el tudja engedni a fiókáit, ezzel Isten kezébe adja az életüket. És innentől kezdve megnyugodott. Nem tett mást, mint elmondta napjában többször "Istenem legyen meg a Te alaratod". Megnyugodott, mosolygó arccal ment a fiához, türelemmel, idegeskedés nélkül tudtak a halál küszöbén várni. Szerencséje volt, mert időben kapott vesét a beteg. Ma is jó egészségnek örvend.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy próbáljuk megkönnyíteni a beteg helyzetét azzal, hogy nyugodtak, türelmesek, mosolygósak maradunk, és elfogadjuk Isten akaratát, akkor is ha mi vagyunk betegek. Tudom, ez nagyon nehéz, de legalább próbáljuk meg.
Köszi
Nem tudom, de nekem most a sok szenvedés, fájdalom, leépülés összekötődik a tudatomban a rákkal..
Bocsi, tényleg azt hittem.
Amúgy anyu is az utolsó két hónapban megzavarodott.
Nem rákos. Idős nagyon, és a fizikai leépülés mellé szellemi is társul.
Sajnálom ami veled történt.
így van.
Illetve, ha valaki sejti, mit érezhet egy szellemileg leépülő beteg.
Gondolom rákos..
Én is most vesztettem el 2 hónapban rákban az édesanyámat..
Sszörnyű volt nézni a szenvedését, a leépülését és azt, hogy nem tudok rajta segíteni.
Te is ezeken mész át most..
Sajnos bölcs vagyok ebben a témában, hsizen bár csak 37 éves vagyok, már eltemettem apát, anyát és két testvéremet. A halálra soha semmilyen körülmények között nem tud felkészülni az ember. Akkor sem, ha látod, szenved már a másik. Az eszed tudja, hogy el kellene engeni, hogy neki már az megváltás, de a szíved akkor sem tud beletörődni a megváltoztathatatlanba.
Robert Andersnek van egy idézete, ami ilyenkor mindíg eszembe jut.
"A halál végez egy élettel, de nem végez egy kapcsolattal. Az küzködik tovább a túlélő gondolatvilágába, megoldást keres, de lehet, hogy nem találja meg soha..."
További ajánlott fórumok:
- Szépségversenyek, életre halálra...
- Te készen állsz a halálra?
- Készülés a halálra, leépülés
- Kérlek segítsetek! Előzetesben az orvos:S Halálra vagyunk rémülve!
- Időskori jog a megválasztott halálra
- Öt hónap együttjárás után döbbentem rá, hogy szerelmes vagyok! Halálra rémültem az érzéstől! Ez normális dolog?:)