Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Szombat esti láz fórum

Szombat esti láz (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
2591. Joys
2014. máj. 30. 19:56

R.Judit az első estétől kezdve kiemelkedett a mezőnyből, nem volt kétséges, hogy csak ő nyerhet.

Dicséret illeti az élettársát, Szabó Győzőt is, aki megérdemelten végzett a II. helyen.

2014. máj. 25. 08:21
Rezes Judit minden adásban a legjobb volt, csak gratulálni lehet.
2589. grizus
2014. máj. 25. 02:20
Az nyert, aki a leginkább megérdemelte. Csak három adást láttam, de ebből is megítélhető volt, hogy Rezes Judit volt a legjobb.
2588. Joys
2014. ápr. 27. 19:46

Úgy vélem, azon nem szabad csodálkozni, hogy a zsűri mindenkit agyon dicsér, egymást felülmúlva lelkendezik és a pontozásnak semmi köze a valóságos teljesítményhez, hiszen ez NEM VERSENY, hanem egy vidám show-műsor, ahol a versengés csak látszólagos, és a zsűri maga is tevékeny résztvevője a jókedvű bolondozásnak./Ugyanilyen névleges, azaz mű-pontozás folyt pl. a TV2 legutóbbi, énekes-táncos show-műsoránál is, amit a francia-magyar rádiós srác, Cooky nyert meg./


Ami pedig a táncosokat illeti, számomra az igazi meglepetés Szabó Győző felesége, Rezes Judit színésznő, aki bámulatosan sikkes mozgású, igaz, ő a táncban egyáltalán nem kezdő, hiszen tanult balettozni, ám én ennek tudatában is csodálattal és elismeréssel nézem a teljesítményét. Le a kalapot előtte!


Mindent egybevéve, senki ne várjon itt vérbeli versengést, kritikus megnyilatkozásokat a zsűritől, mert ez a műsor nem erről szól, itt valójában nem verseny folyik, hanem látványelemekkel teli tánc, itt-ott humorral is vegyítve, azaz egyedüli cél a szórakoztatás és semmi más.

Hogy ez mennyire sikerül, az más kérdés..

2587. anoli46
2014. ápr. 7. 14:56
Az uj Szombat esti láz kész csalódás számomra. Látszik, hogy csak úgy össze lett dobva. Műsorvezetőnek sem az Ördög Nórát kellett volna 5 hónapos terhesen választani. Hiszen még két hónapig tart a müsor, szerintem csak nagyon nehezen fogja tudni ezt az időt végigdolgozni.A zsürinek csak két elfogadható tagja van, nem kell részleteznem kikre gondolok.Azt hittem eldobom az agyam, mikor megláttam, hogy 2014-ben a feltartott ujjacskáikkal mutatják a pontokat. A pontozás nem tükröz semmiféle teljesítményt, csak úgy adják ami eszükbe jut. A Máthé Krisztát második helyre hozták, mikor a világon semmit nem csinált, ide-oda hurcolták a színpadon. Egyébként adásról adásra rosszabb lesz, mert egyre elviselhetetlenebbül fog fájni a lába.Ilyen térdsérüléssel egy normális ember nem kockáztat. De úgy látszik van az a pénz. A legszimpatikusabb páros a Szinetár-Angyal páros, szerények voltak és teljesítettek.Sajnálom, hogy már nem a Zolival van itt, de hát ez a magánügye. Én neki fogok drukkolni, nem nagy a választék.
2586. ubi pretium (válaszként erre: 2584. - D1zsúlika)
2014. ápr. 6. 21:05
Maximálisan egyetértek veled!!!
2014. ápr. 6. 21:04
az nekem se tetszik hogy a végén,még adnak öt pontot
2014. ápr. 6. 21:00

Nekem, nem tetszenek az újítások!

Nem tetszik az új díszlet sem. Sajnálom, hogy nincs élő zenekar, és az, hogy nem élő a közvetítés.

Miért csak a finálé lesz élő?!

Azt látom, hogy hirtelen, tűzoltó munkaként dobták össze a műsort, a Csillag születik helyett.


Az "amatőrök" meg elég gyengék. Mármint eddig mindig voltak olyanok, akik meglepően jól teljesítettek. A Bárdos-Máté és az Eszményi Viktória (63 éves)- Heilig Gábor (65 éves) házaspár beválogatása tévedés volt.

Viktória jól bírja magát, de messze elmarad pl. Ungár Anikó, Ábrahám Edit korábbi teljesítményétől. Gábor "tatázása" emlékeztet Somló Tamásra, Rózsa Gyurira. Szegény Südi Iringó,

jól "kifogja" mindig!

A zsűri hülyére dicséri a versenyzőket, aztán lepontozza őket. Jobban tetszett, amikor kieséses alapon működött a dolog.

Az utólag odaítélt öt pont nagyon szubjektív, nem a teljesítményt tükrözi.

Szerintem.

2583. ancsix (válaszként erre: 2580. - D1zsúlika)
2014. ápr. 5. 23:02
Nekem így, hogy nem élő nem tetszik annyira, meg az új szabályok sem :(
2014. ápr. 5. 22:47

Szia "Cucicsillag!"

Nekem sem mondott semmit Rezes Judit neve, de olvastam már róluk.

Jó nehezen jött össze a "csapat" a csatornának.

Jók voltak igen a táncosok, de még nincs "kedvencem". :)

A zsűrivel sincs semmi bajom, csak a "Cilike" sokkkk nekem, de már nem idegesített ma annyira, mint az előző sorozatban.

Azt gondoltam, hogy több embert érdekel a műsor, de tévedtem.


Jövő szombaton itt leszek!:)

2014. ápr. 5. 22:17

Itt vok, engem erdekel, nezem!

Pislogtam ki aza Rezes Judit, szepen tancolt, Szabo Gyozo felesege :)

Jok a tancosok...

2014. ápr. 5. 19:20

Sziasztok!

Ma este kezdődik a Szombat esti láz.

Nézitek? Érdekel Valakit?

2014. márc. 18. 12:33

[link]


Guszti: Az én Margómat ne tapizza idegen férfi!


BUDAPEST – Már lázasan készülnek az április elején induló Szombat esti lázra a sztárok és versenytáncos párjaik, ám a teljes névsor még várat magára. S ugyan még el sem kezdődött a műsor, máris botrányba fulladt a válogató, hiszen vannak olyanok, akik visszaléptek, és olyanok is, akik nem vállalták az RTL Klub felkérését.

2578. zebracsikó (válaszként erre: 2577. - Banános Zselé)
2014. márc. 18. 12:29
alaposabban olvasd a híreket, mert a fele kipotyog a fejecskédből mindig :))
2577. Banános Zselé (válaszként erre: 2576. - Zebracsikó)
2014. márc. 18. 12:26
igen mint tavaly Iza lánya
2576. zebracsikó (válaszként erre: 2575. - Banános Zselé)
2014. márc. 18. 12:22

persze.

eddig azt hitted, a házastársak csak a nézőtéren ülnek majd?

2575. Banános Zselé (válaszként erre: 2574. - Zebracsikó)
2014. márc. 18. 12:21
ja akkor,házastársak is táncolnak profikkal
2574. zebracsikó (válaszként erre: 2573. - Banános Zselé)
2014. márc. 18. 12:14
tévedsz, a versenyzők profi táncossal táncolnak, nem a saját házastársukkal
2573. Banános Zselé (válaszként erre: 2572. - Zsoca1492)
2014. márc. 18. 12:11
mert mindenki a párjával táncol,a táncosok meg segíttik
2572. zsoca1492
2014. márc. 18. 11:04
Most olvastam egy hírportálon, hogy Szabó Győző és felesége, Rezes Judit is táncolni fognak. De Győző már volt ebben a műsorban, a második szériában..., akkor az első adásban ki is esett Pap Veronikával az oldalán... Kíváncsi vagyok, hogy majd most nyolc év után mit tud kihozni ebből...
2571. zebracsikó (válaszként erre: 2570. - Banános Zselé)
2014. márc. 15. 07:50
hogy érted, hogy visszaléptek a Fókusz miatt?
2014. márc. 14. 22:58
a zsűri:Esztergályos C,Keleti Andrea,Jáksó László,versenyző,majd műsorvezető után zsűri tag Csonka András,senki nem fog kiesni,és G.Bernadették visszaléptek a Fókusz miatt,helyettűk új versenyző lesz
2569. zebracsikó (válaszként erre: 2567. - Ubi pretium)
2014. febr. 25. 11:20

:)) köszi


BZS-nek nem erőssége a szövegértés :)

2568. pearl1975
2014. febr. 25. 11:07
idén a főcsatornán lesz, a Csisz helyett.
2567. ubi pretium (válaszként erre: 2566. - Banános Zselé)
2014. febr. 25. 09:14

Úgy oktatsz,mintha az első ilyen műsorra készülődne az rtl!

Fogalmad nincs mi a baja Zebinek,látom.


Én lehet ezt nézném,de ugye tuti rlt2,úgy hogy buktam :S

2566. Banános Zselé (válaszként erre: 2565. - Zebracsikó)
2014. febr. 25. 08:45
de ez nem olyan táncverseny,hanem csak egyik táncos profi
2014. febr. 25. 08:07

[link]



Na, ezt a műsort is lebutítják.... nincsenek illúzióim, a versenyzők is biztos vállalhatatlanok lesznek :(

2014. febr. 22. 07:45
ez lesz,elmarad a Csillag Születik
2014. febr. 22. 07:45

[link]


Örömmel zsűrizik Esztergályos Cecília

2562. elbb
2013. máj. 8. 21:41

[link]



Én drukkolok nekik, még ha Gabit nem is kedvelem:)

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook