Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Kedvencem elvesztése, avagy hogyan tegyem túl magam rajta.. fórum

Kedvencem elvesztése, avagy hogyan tegyem túl magam rajta.. (beszélgetős fórum)


1 2
2014. dec. 14. 17:28
17 éves!!! húú. hát megértem. Hidd el, majd idővel egy kicsit könnyebb lesz. Velem is így volt, soha nem fogod elfelejteni, de gondolj arra, hogy veled milyen sok időt eltöltött, jó élete volt. Ha már az orvos is úgy gondolta, hogy nincs csodaszer, és lehet, hogy nem segít rajta semmi, akkor neked ne legyen lelkiismeret furdalásod. Abban a pillanatban úgy döntöttél, és ennek oka van. A szíved mélyén biztos tudtad, hogy ez a helyes döntés, csak nem akartad elengedni. (utólag rájöttem, hogy én is így tettem). Az viszont biztos, hogy ezzel nem lesz könnyebb a gyász, de erre gondolj, és könnyebb lesz majd.
36. Erz123 (válaszként erre: 35. - Fcaf3033e5)
2014. dec. 14. 07:22

17,7 éves volt és 7,7 évet volt velem.

Nyugtatókon élek egy hónapja már.

Az őrületes bűntudat nem könnyíti meg a gyászolást.

35. fcaf3033e5 (válaszként erre: 34. - Erz123)
2014. dec. 13. 19:22
hány éves volt a kutyus? meddig volt veled?
34. Erz123 (válaszként erre: 33. - Fcaf3033e5)
2014. dec. 11. 13:51

Neked szerintem nincs okod arra, hogy lelkiismeret furdalásod legyen. Ahogy leírtad a kutyus állapotát, az már szenvedés volt neki.

Daganatos volt, nem evett, fulladt.

Lehet, hogy még kicsit életbe lehetett volna tartani, de milyen áron? Tudott volna sétálni, járkálni, vidáman ugatott volna, evett volna?

Nem valószínű. Lehet, ha nem altatod el, akkor még rosszabb lett volna a vég számára.

33. fcaf3033e5 (válaszként erre: 32. - Erz123)
2014. dec. 9. 20:55
Teljesen megértelek. Mai napig hiányzik, pedig már lassan egy éve. Mindenki azt mondja, hogy egy másik pótolja őt, és kellene egy másik, de valamiért nem kell..... még. Még mindig lelkiismeret furdalásom van, hogy elaltattam és nem próbáltam meg megmenteni. Közben a másik gondolatom az, hogy lett volna-e értelme, ha kezeli az állatorvos, vajon meddig élt volna.... illetve szenvedett volna? Ez a cserbenhagytam-dolog a legrosszabb az biztos!! Kívánom, hogy hamar tedd túl magad rajta, bár nem könnyű! Nagyon-nagyon nehéz!
32. Erz123 (válaszként erre: 31. - Fcaf3033e5)
2014. dec. 2. 10:24

Szia!

Én is azt érzem, hogy elhamarkodottan döntöttem amikor az elaltatást választottam. Neki demenciája volt, lábproblémája idegrendszeri probléma miatt, vagy a demenciája miatt.

Még meg kellett volna próbálni egy gyógyszert amit ajánlott egy másik orvos. De az altató orvos azt mondta az sem csodaszer és vagy segít vagy nem.

Nem tudom miért nem adtam még esélyt a kutyámnak.

Talán azért mert már olyan reménytelennek tűnt.

Iszonyatosan fáj a hiánya, de az fáj leginkább, hogy úgy érzem cserbenhagytam. Még talán velem lehetne. Nem tudom, hogy ez a bűntudat elmúlik e valaha. Nem tudom, ha csak elaludt volna akkor is így fájna e. Eddig egyszer látogatott meg álmomban és mutatta, hogy milyen jól tud menni. Remélem ad még valami jelet, hogy jól döntöttem és a gyógyszerrel sem lett volna jobb. Hogy lehet ezt kibírni?

2014. ápr. 11. 21:24
Köszönöm a megnyugtató szavakat... de valahogy mégis csak most utólag úgy érzem, hogy még meg kellett volna próbálnom, hátha még egy kis időt együtt töltöttünk volna (bár ez lehet, hogy önzőség részemről). Fájdalmai ugyan nem voltak, legalább is úgy láttam, hanem inkább fulladt, ami ugyanolyan szenvedés. Bonyolítja a helyzetet, hogy én akartam fogni, amikor megkapta az injekciót, de a doki nem engedte, én háromszor mondtam neki, én szeretném fogni, de "rám parancsolt", úgymond, hogy menjek távolabb. Belebetegedek a gondoltba, hogy az volt az utolsó pillanata, hogy egy idegen ember fogja, és nem érti ,hogy mi történik vele, és én cserbenhagyom, ez az egészben a legrosszabb.....
30. d878fb6317 (válaszként erre: 29. - Fcaf3033e5)
2014. ápr. 11. 21:13

Ne legyen lelkiismererfurdalásod. A lehető leghumánusabb döntést hoztad, erre kell gondolj.

Milyen élet az amikor már csak fekszik és valószínű, hogy állandó fájdalmai vannak.

Inkább arra gondolj, hogy mennyi boldog évetek volt, és, hogy Ő már újra boldogan szaladgál ott a szivárványhídon túl. És türelmesen vár, hogy találkozhassatok.

2014. ápr. 11. 20:58
13 éves volt, l éve derült ki, hogy daganatos, az emlőin, hasán, ciszták és daganatok, de már öreg volt ahhoz, hogy műtét legyen belőle. és most kb. 7-8 napja nagyon legyengült, alig-alig evett, mindig csak feküdt és aludt, és fulladt, nehezen szedte a levegőt, már csak feküdt egész nap. Én már akkor éreztem, hogy nagy baj van, a szívem mélyén. Állatorvos megnézte, és azt mondta, hogy lehet még rajta segíteni, víz van a tüdején, szívelégtelen, és azért nem kap elég levegőt, és tudna neki adni vízhajtót, de nem tudja garantálni, hogy utána mennyi ideig bírja, kezdődne előről az egész. Lehet, hgoy 1 hét, lehet, hogy hónapok, nem tudja.... és hozzak én döntést. A kérdésemre, hogy a ő mit tenne a helyeben, kitérő válaszokat adott, és én döntöttem, ..... utólag azt modnta a doki, hogy jól döntöttem az elaltatást választva, jobb így neki és nem volt már humánus az sem, hgoy egy hétig így hagytam.... de most nem tudok belenyugodni, és nagyon megbántam, nem kellett volna... még meg kellett volna próbálnom, .... vagy nem is tudom,... nagyon hiányhzik, és nekem lelkiismeret furdalásom van, amiért így döntöttem,....
28. d878fb6317 (válaszként erre: 26. - Fcaf3033e5)
2014. ápr. 10. 23:10

Mi történt a cicával?


Teljesen átérzem a helyzeted. Az elmúlt évek alatt 3 cicát, 2 kutyut és egy lovacskát veszítettem el.

Igaz, már nem vagyok fiatal.

Nagyon nehéz elfogadni, de nem tehetsz mást.

Guruljkának igaza van, idő és egy kiscica akit magadhoz fogadsz, csak az enyhíti a fájdalmadat.

27. Guruljka (válaszként erre: 26. - Fcaf3033e5)
2014. ápr. 10. 22:56
Csak az idő gyógyít valamelyest, és egy másik állatka, aki természetesen egészen más lesz.
2014. ápr. 10. 19:16
Segítség!!! Nem tudom feldolgozni a cicám elvesztését, egyszerűen nem megy...nagyon-nagyon hiányzik, és napról-napra rosszabb, nem hogy könnyebb lenne.... nem tudom elfogadni, hogy nincs... Mit tegyek?
25. Guruljka (válaszként erre: 24. - Saca78)
2013. jún. 4. 05:34

Köszönöm, hogy ezt elmesélted!

Én mostanában nem veszítettem el senkit, de vannak cicáim, és két kutyám. Az egyik egy okos kis pumi-puli keverék, akit menhelyről hoztam el, két éve már. Nem lehet tudni, mi érhette őt előzöleg, de csak mostanában tapasztalom, hogy kezd egy kicsit kevésbé zárkózott lenni. Eddig is nagyon becsültük egymást, én őt nagyon szerettem az első perctől fogva, de csak most kezdem azt érezni, hogy felengedett a kis lelke.

Falun élek, de Budapestről költöztünk ide a férjemmel, három gyerekkel. A gyerekek lassan kirepültek, a férjem tavaly meghalt. Egyedül maradtam, és az visz át minden napon, hogy ők, a négylábúim itt vannak, és várják a simogatást, a hangomat, persze az ellátást is...

Nagyon sok boldog időt kívánok Nektek a cicákkal! :D

24. saca78
2013. jún. 4. 04:45
Nekünk tavaly két cicánk is eltávozott. Vacak 12 éves vol, és fiatal korában csodával határos módon menekült meg, amikor a párom rátalált. Kitörték a fogait, belelőttek, és csúgyon csúnyán összeverték. A páromnál szerető "anyukára" talált, és rengeteg betegségével meghazuttolta minden orvos jóslatát mert senki nem gondolta hogy ilyen szép kort ér el. Mikor Vacak meghalt, Maci a 18 éves cicánk nagyon magányos lett. Sajnos ő sem élt már sokáig. Ez a két cica a páromnak megvolt gyermekkoruk óta, és amikor mindkettőt elvesztette azt hittem nem éli túl. Ők voltak a terápiás cicáink. Bár mi baj történt, hozzájuk bújtunk, megszeretgettük őket, és elfelejtettük miért is kezdtünk el szomorkodni. Mindketten pótolhatatlanok. Végül mégis úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadunk egy gyönyörű cicát, és amikor elmentünk meglátogatni, elénk szaladt egy kis félszemű kandúr. Azonnal eladta magát nekünk. Ő is igényli ugyanazt a szeretetet, és törődést, mint a korábbi cicáink, és azóta átesett egy szemműtéten, ahol sikerült rendbehozni a látását. Mondták a menhelyen, hogy neki esélye sincs gazdit találni, mert csúnya a szeme, mi pedig éreztük, hogy bár pótolni nem tudja az elveszített cicáinkat, örökre bánnánk, ha ott hagynánk. Később, mivel nagyon vágyott társaságra (mindig sírt a kinti kóborcicáknak) elhoztuk a volt szobatársát. Hetekig nem mert kijönni az ágy alól, és rettegett akárhányszor megmozdultunk. Szerintem korábban nagyon megverhették, mert iszonyúan félt mindenkitől. Mára megbarátkozott velünk, és együtt alszunk, felugrik az ölembe hogy simogassam. Később pár napra befogadtunk egy kis árva kislányt a két fiú mellé, és valahogy a nyakunkon maradt. Mindhárman sérültek voltak, ki testileg, ki lelkileg, és csak az hogy gondozhattuk, ápolgattuk, és megszelidítettük őket, csak ez segített minket át a mély gyászon. Maci még mindig annyira hiányzik, hogy a mostani cicák egyikét lemacizom, pedig nem hasonlítanak. Ő egy komor vén úriember volt, ezek meg szemtelen kiskölykök. Mi is kicsit sérültek vagyunk lelkileg, rengeteg rossz dolgon mentünk már át az életben, és mivel gyermekünk még nem született ezeken a drága hálás kis terápiás cicákon éljük ki a szeretetünket.
2010. okt. 15. 21:51
Drága kiscicám,tegnap meghalt.Borzasztóan hiányzik!!!!!!Daganatos beteg volt 2 szer lett műtve,de sajnos a betegség erősebb volt nála.Annyira,de annyira hiányzik!!!!Nem tudom megszokni,hogy nincs többé!!!!!!
2009. máj. 2. 20:17
Azt hittem enyhült a fájdalom, de ismét, sőt még jobban fáj az elvesztése. Sokan egy új kutyát látnak megoldásként, de én nem érzem így... Egyetlen egy kutyával sem lesz ilyen erős kötődés köztünk. Őt a sors küldte. Véletlen lett az én kutyám. Ha nem járok futni, nem látom mikor elütik és nem könyörgök anyuéknak, hogy had vihessem haza meggyógyítani, nem lesz az én hálás kutyusom... JAj, de hiányzik!
2009. ápr. 1. 21:51

Lehet hülyeségnek hangzik, de a kutyusom bő 1 hete álmomban visszajött elbúcsúzni. Azóta jobban viselem a hiányát, igaz most is borzasztóan fáj, hogy elment, de már nem sírok, csak hiányzik...

A kötelék meg volt köztünk, ha álmomban "visszatért" és elbúcsúzott... :(

2009. márc. 10. 20:23

Gyerekkoromban minden évben elvesztettünk egy tacsit (elütötték, megmérgezték, stb.), és az egyik csak nemrég ment el, amikor apu talált az utcán egy kb. 2-3 éves tacsit. Én ekkor Németországban voltam, amikor megmondták, hogy van új kutyánk ismeretlenül is utáltam, mert még az előzőt szerettem volna visszakapni. Aztán hazajöttem, és megszerettem... 12 éve fontos társunk, és most már é is attól félek, hogy lassan őt is elszólítja az idő...

Szóval a gyógyír: egy új kis kedvenc.

19. moncsicsi83 (válaszként erre: 18. - Méregkeverő)
2009. márc. 10. 19:58
Igen, biztosan ők sem akarnák, hogy szomorkodjak.. Majd a többi állatkám enyhíti fájdalmam, hiszen ők még vannak nekem! Remélem nem veszítem el őket is..
18. méregkeverő (válaszként erre: 13. - Moncsicsi83)
2009. márc. 9. 19:16
ebben igazad van, ha keveset vagy otthon akkor ne vigyél haza állatot, akkor tényleg az marad , hogy idővel enyhül a fájdalom és az életed nélkülük kell továbbélned. Ne szomorkodj Ők biztos nem akarnák , hogy szomorkodjál , és emlékezz rájuk mindig szeretettel!
2009. márc. 9. 07:59

Köszi, majd benézek... Habár ha szomorú megható történetek vannak, én csak sírni fogok. Most is potyognak a könnyeim és mindjárt dolgozni kell menni. Hogy fogok én kinézni???? :(

NAGYON HIÁNYZIK

2009. márc. 8. 21:01

Van egy fórum : Meghalt a kutyám.

Nagyon szomorú, megható, vígasztaló történetek és versek vannak ott leírva.

15. moncsicsi83 (válaszként erre: 14. - Zsuzsa88)
2009. márc. 8. 20:56
Igen, az állatok mindig megérzik, ha valami baj van. Susi kutyám is mindig megérezte és olyankor bújt az ölembe, nyalogatta a kezem és el nem ment mellőlem....
14. Zsuzsa88 (válaszként erre: 13. - Moncsicsi83)
2009. márc. 8. 20:05
Ez tényleg igy működik, amikor meghalt a cicám, a kutyánk annyira bújt hozzám, mikor zokogtam. Lerogytam a földre, és ő tudta, hogy valami nagyon nincs rendben. Annyira édesen bújt és nyüszitgetett halkan, mintha ő is sirt volna. Nem tudom, hogy tudta -e, hogy Szaros halt meg, vagy csak sirt, mert én is sirtam. De tényleg nagyon pofa volt. Pár nappal később már biztosan tudta, hogy a cicám miatt szomorkodok, mert mindig, mikor bementem a garázsba, jött utánam, és oda nézett mindig, ahol Szaros dobozkája volt, ahol kiszenvedte utolsó kegyetlen napját. És látta, hogy nincs ott se a cica, se a doboz, mert előtte pár napot ott töltött szegénykém.
13. moncsicsi83 (válaszként erre: 9. - Méregkeverő)
2009. márc. 8. 19:59
Sajnos nem olyan egyszerű állatot beszerezni, na meg most nem is szeretnék... Van még cicusom meg maradt egy kutyim, ők ma is valamennyire enyhítették a fájdalmamat. Én csak ott zokogtam, ők meg körbevettek. A kutyi nyalogatta a kezem és a fejével bökdösött, a cicák meg bújtak oda hozzám és hízelkedtek. Ők még vannak nekem. De sajnos ritkán láthatom őket. Pár éve a párommal élek, az állataim a szüleimnél maradtak. Ott magánházban jobb nekik... Panelban állatkínzás lenne állatot tartani, főleg, hogy napi 10 órákat dolgozok
2009. márc. 8. 19:34
Igazán túltenni magunkat nem tudjuk. Nekem szeptember végén HALT meg imádott 8 éves cicám. Bár már kevesebbszer tör rám a sirógörcs, minden egyes nap eszembe jut. Nem tudom annyira lefogalni magam, hogy legalább fél órán keresztül ne rá gondoljak. Borzasztóan hiányzik!
2009. márc. 8. 19:16
Ha van róla fényképed, tedd ki az asztalodra, vegyél egy szép csokor virágot, gyújtsál gyertyát... ezek segítenek.
10. Pné Veronika (válaszként erre: 9. - Méregkeverő)
2009. márc. 8. 19:12
Ebben van igazság, nálunk bevált...
2009. márc. 8. 19:10
ha van rá lehetőség "szerezz" be mihamarabb egy másik háziállatot , és akkor jobban elterelődik a figyelmed a nagy bánatodról. Nálunk ez bevált.
8. 82a31ed4c7 (válaszként erre: 1. - Moncsicsi83)
2009. márc. 8. 19:07

osztozom a fájdalmadban:( Én is elvesztettem már 2 kutyust.

Van egy oldal ahol tudsz készíteni neki egy oldalt és ott gyertyát is tudsz érte gyújtani neki.

[link]

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook