Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Mikor kezdtétek az ovit, bölcsit? fórum

Mikor kezdtétek az ovit, bölcsit? (beszélgetős fórum)


11. Anshal
2009. márc. 3. 20:47

KÖszi a tippeket, hát igen, nem egyszerü. Itt (Németország) is három évtöl van a normális ovi, ahová vinni is kell a gyereket mert a tanácstól már összel kaptunk egy levelet, hogy nem jelentettük még, hogy melyik oviba megy a gyerek összel. (azaz augusztus 1-én kezdödik itt az ovi és a suli is.)

Abba az oviba viszi a sógornöm az akkor 1 éves lányát is, ahová a fiamat felvették. Állítólag fiatalabbakat is lehet vinni. Söt, itt nem kell, hogy a gyerek szobatiszta legyen, mikor oviba megy. (Hála az égnek! bár ha jön a jobb idö, megpróbálom végre WC-re szoktatni. eddig egyszer sikerült eljutni a WC-ig, és nem a gatyóba ment a pisi)

Legszívesebben hagynám a lányokat még egy évig, csak arra gondoltam, hogy igaz, hogy ök fiatalabbak, viszont ketten vanna, és Roli is ott lenne velük az oviban, lehet, hogy még így könnyebben megszoknák mindhárman az egészet. Amúgy 9-töl 12-ig lennének ott, én pedig végre el tudnék menni valami német nyelvtanfolyamra, mert mivel 3 éve szinte be vagyok ide zárva a lakásba, még alig beszélek. most készülök az alap nyelvvizsgára, de csak éjjel van idöm, és ez elég húzós, mert másnap a három gyerek eléggé macerás álmatlanul. Otthon klassz karrierem volt, de itt újra kell kezdenem mindent, s föleg elöször a németet teljesen jól megtanulni. Viszont az idö telik. most 34 vagyok, és igaz, hogy nekem a gyerekek a mindeneim, egy percre sem hagyom itt öket sosem, muszáj tanulnom, és gondoltam, ha elmennék végre egy nyelvtanfolyamra, amíg "oviban" vannak, az jó lenne. Egyébként akkor kezdtem ezen gondolkodni, amikor a sógornöm bejelentette, hogy a lánya (ja, még akkor csak 11 hónapos lesz) Rolival együtt kezdi az ovit.

Az is a bajom, hogy Roli tökéletesen beszél magyarul, és az oviban majd ráragad pillanatok alatt a német, de a lányok még nem beszélnek, bár fél év múlva valszeg már fognak, és hirtelen rájukzúdul a német is... Nem tudom... Lehet, hogy így lenne a jobb nekik is, mert még gyorsabban menne a német, max a magyar lesz nekik a gyengébb nyelv.

SZóval nem egyszerü... Már több hete ezen a kérdésen rágódom.

10. 3afdbd21b7 (válaszként erre: 9. - Aidababa)
2009. febr. 28. 14:12

Nem biztos, hogy buzdításról van szó, hanem nagy szerepet játszik a pénz kérdés is ebbe a dologba. Nagyon szerettem volna én is itthon maradni 3 éves koráig, de ha csak a 26.000.-Ft.-os GYES-t és családi pótlékot kaptam volna, akkor megélhetésünk került volna veszélybe. Lakáshitel, rezsi, stb. nem kell magyarázni szerintem. Tudom erre sokan azt mondanák, hogy akkor ne vállajon az ember gyereket, ha nem bírja....pedig nem erről van szó, mert nem az 5. vagy a 6., hanem az első. De amikor feldobják a labdát, hogy akkor jössz vissza dolgozni, vagy keressenek mást? vagy pl. a párom munkahelyén már csak részmunkaidőben kell dolgozni, mert annyira nincs munka, akkor meggondolja az ember...

Aztán valljuk be, hogy sok anyuka (köztük én is) érzi, hogy mikor jön el az ideje a munkábaállásnak és a gyerek közösségbe való bekerülésének. Gyermeke válogatja, ha talpraesett és ügyes, miért ne mehetne, kell az új információ, a hasonló korúak társasága és még nagyon sok érv szól mellette. Illetve a szülő is érzi, hogy most talán már kellene menni, mert több kell, kihívás, munka, stb. nem csak a házi munka.... Ettől én nem szeretem kevésbé a gyermekemet, sőt...jobban értékelem és hasznosabban eltöltöm azt a kevés időt, amit napközben együtt vagyunk...csak azt is érzem, hogy többre is képes vagyok. És jelzem a kislányom azóta sokkal önállóbb, mióta bölcsibe jár, pedig addig sem volt egy alamuszi gyerek.

2009. febr. 27. 21:36
És még valami. Szerintem nem kell annyira elkapkodni az óvoda kezdést. Ameddig lehet, én otthon maradnék a gyerekkel. Ez az idő soha nem jön vissza! És legalább 3 éves koráig egy gyereknek az anyjára van a legnagyobb szüksége. Lesz még épp elég ideje megszokni a közösséget. Úgy érzem, mintha mostanában arra buzdítanának mindenhol, hogy a gyereket minél előbb kiszakítani a családból. Nem biztos, hogy ez jó!
2009. febr. 27. 20:15
Szerintem az óvodát nem véletlenül lehet 3 éves kortól elkezdeni. Ott már egyedül kell enni, öltözködni (esetleg kis segítséggel), szobatisztának kell lenni, sőt wc-re is egyedül kell menni. Az óvónőknek már nem az a dolguk, hogy etessenek, öltöztessenek, meg pisiltessenek. Így kevesebb idejük és energiájuk marad arra, ami a valódi feladatuk. Ezért van a bölcsőde. De ez csak egy vélemény, nem akarok beleszólni, az biztos jó dolog, hogy a testvérek együtt járhatnak oviba. De nálunk, ahol 30 gyerek jár egy óvodai csoportba, ilyen fel sem merülhetne.
2009. febr. 27. 13:36
Nekem egy 2 éves lányom van, aki ahogy betöltötte a 2 évet elkezdtünk a bölcsibe járni. Nagyon élvezi, a beszokatásnál is csak 2 x sírt, egyszer mert felfedezte, hogy nem vagyok ott, egyszer meg amiért haza kellett jönni. Gyerekek közt van, egész nap játszanak és élvezi a gyerekközösséget. Amivel viszont gondunk van, hogy állandóan náthás, elkapják egymástól így 1 hetet járunk, 1 hetet itthon vagyunk. Szerintem érdemes megpróbálnod a lányokkal, bár én inkább a bölcsit javasolnám először... valahogy védettebbeknek tűnik nekem, kis létszám, több odafigyelés, stb. Nálunk is csak 3 évesen lehet oviba vinni és ha szobatiszta. Lehet a fiadnak is nagyobb kedve lesz járni, ha tudja, hogy a lányok is mennek és nem lesz féltékeny, hogy ők otthon vannak veled:)
2009. febr. 27. 11:08
Nálunk nem jelentett gondot a beszoktatás, sőt a gyerekek is örültek, hogy végre nem csak egymással kell játszaniuk.
2009. febr. 27. 11:07

Majd jövőre lesz sajnos 1 év amikor 3 helyre kell őket vinnem, ha nem sikerül ugyanabba az oviba beadni a legkisebb fiam.

Nem egyszerű.De ha a lányom alkalmas lesz sulira hamarabb, akkor arra fogok törekedni, hogy legalább a 2 nagyobb együtt kezdjen a suliban, csak lehetőleg ne egy osztályba.

Nekem ez a véleményem, és így próbálok cselekedni.A két nagy a kis korkülönbség miatt amúgy is jobban össze van nőve, ragaszkodnak egymáshoz.Majdnem mint az ikrek :-)

2009. febr. 27. 11:03

Minden gyerekem 3 évesen kezdte és fogja kezdeni az ovit.

A bölcsit a nagyobb fiú 2,5 évesen, a lányom 18 hónaposan, a kisebbik fiam pedig 22 hónaposan kezdte.Nem bántam meg.

A két nagyobb a bölcsibe együtt járt, de az oviba már jelentkezik a 14 és fél hónap korkülönbség, mert nálunk csak 3 éves kor betöltése után kerülhet be az oviba minden gyerek.

Ha a helyedben lennék együtt járatnám őket.

2009. febr. 27. 11:00

Ha van lehetőség nálatok két évesen már vinni oviba és szerinted érettek rá akkor miért ne?

Nagyfiam másfél évesen kezdte a bölcsit,a kisebbik kettő és fél évesen.Nálunk oviba csak betöltött 3 év után mehetnek.

2009. febr. 27. 11:00
MIIS ÍGY KEZDTÜK SŐT ANYUKA JOBBAN SÍRT MINT A GYEREK....
2009. febr. 27. 10:59

Fiam összel kezdi az ovit, és van egy lehetöség, hogy az akkor már 2 éves elmúlt ikerlányaimat is beadhatom ugyanoda.

Szerintetek?

Nekem leginkább az szól mellette, hogy legalább mindhárman együtt mennek, és így talán jobban bírják nélkülem.

Viszont A fiam is csak most ért meg az ovira, ahogy látom rajta. tavaly próbáltuk, de katasztrófa volt. szegény nagyon félt.(Természetesen most máshová megy majd.)

Mit gondoltok? Vigyem mind a hármat? Vagy várjak a lányokkal még egy évet?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook