Keresztény anyukák (beszélgetős fórum)
Ha nem veszitek buta fecsegésnek akkor még valamit hozzátennék.
Mivel én most nem dolgozom, nincs akkora stressz rajtam és jobban tudok figyelni a férjemre. Elég stresszes munkahelye van, és a napokban neki is betelt a pohár... gondolom mindenki így van ezzel egyszer. Ilyenkor begubózik és forr magában. Kell egy kis idő, míg elmondja mi a baj..ekkor mindent félreteszek, csak rá figyelek. MIndig felajánlom, hogy imádkozzunk együtt érte, sokszor kéri,hogy együtt, de inkább én...vagy csak magamba. A következő időkben meg nagyon figyelek rá és mindent a kedvébe próbálok tenni(pl este hót fáradt vagyok, de szívesen megfőzöm ezt,amit akkor enne; vagy lenyíroma füvet helyette, vagy valami mást csinálok helyette, amivel megkönnyítem az életét). Ő ezt látja ezeket az erőfeszítéseket és ezek megmelengetik a szívét és kinyílik. Utána szoktunk nagyon jókat beszélgetni, mikor ő is felenged és le tudja rakni a problémáit.
Perzse ez nem recept és kaptafa sem, mindenki más és mivel használati utasítást sem kapunk senkihez nekünk kell ezt megéreznünk. Így egymáshoz idomulunk.
A te férjed is hasonló az enyémhez.Az enyém is inkább magába hordozza, semmint kifecsegné.
Természetes, hogy bíztatod arra, hogy adja ki mabából a feszültséget, megteremted neki a közeget, de ha azt érzi,. hogy nyomás van rajta, mert miért nem tud ő is olyan lenni mint te, hiszen ezt te jól kezeled, akkor nem tud felengedni. Szerintem. Neki kell önmagában meghoznia ezt a döntést, mert amúgy úgy érezheti, hogy ezt elvárod tőle. Aki ilyen személyiség az, mint te is tapasztalod, enm lesz egy csapásra más. Ehhez kell neked most nagyon sok türelem és szeretet. Kívánom, hogy az Úr adja meg neked... és neki a lelki békéjét.
Az,hogy egy házasságban a férj a fel a feleség a szív így van jól. hogy egymáshoz hasonlóvá, egymáshoz méltóvá, egymáshoz illővé válljunk nem azt jelenti,hogy átformáljuk a másikat.
Hanem azt, hogy mi magunkat formáljuk olyanná,hogy illővé váljunk a másikhoz. Vagyis ha én pl változtatok egy szokásomon azért, hogy ne maradjon miattam szégyenben a férjem. Ő is megfogja tenni ugyanezt értem.
Most mi éppen egy elég nagy krízis helyzetet élünk túl közösen. Férjem a munkahelyi intrikák és az elismerés hiánya miatt súlyos lelkiállapotba került. Majdnem elveszettem, mert majdnem elvesztette az uralmat a gondolatai felett. Nem volt könnyű ez a pár nap ami mögöttünk van és nem vagyunk még a végén. Súlyos döntéseket hozunk meg és harcolunk a démonjai ellen közösen.
Nagyon szeretném ha ebben a heylzetben amibe bele került olyan lenne mint én. jobban tudná kezelni. Mert engem látszólag nem érdekelnek az ilyen dolgok, látszólag elviselem. De rajta látszik,hogy valami nem ok. Ő képtelen ezekről beszélni én meg kifecsegem. S most arra kell megtanítsam, hogy legyen amit kifecseg itthon.mert így nem lehet élni. Így teszem hozzám illővé.
Sajnos otthonról nem hozott magával valódi megküzdési stratégiákat.. nem tanították meg az élet ilyen dolgaira csak felnőtt valahogy egy olyan családban ahol a két szülő már csak egy fedél alatt lakik.
Ne haragudjatok,hogy rátok zúdítottam. De most ezen keresztül próbáltam megfogni a dolgokat.
Amit leírtál az természetesen így van... vagyis szerintem is minden házasságban így kell lennie. A férj fej szerepét nem úgy gondoltam, hogy csak ő hozza a döntéseket....ez kettőn áll. Nálunk pl ez úgy valősúl meg, hogy a nagy együtt hozott döntéseket a férje irányítja,pl. lakásvásárlás... én úgymond segédkezem, de attól még mindketten döntöttünk, hogy igen vagy nem szeretnénk lakást vásárolni. Ez így természetes... nálunk.
Természetes, hogy a hátastársak idomulnak egymáshoz, hisz együtt élnek. Mi 11 és fél éve ismerjük egymást, gyakorlatilag a fiatal felnőttkort és a felnötté válást együtt csináltuk végig. Sokat csiszolódtunk, volt időnk rá. Személyiségben különbözőek vagyunk, de mivel ilyen hosszú ideje vagyunk együtt, hasonlítunk egymásra. Attól még megmaradtak a főbb személyiségjegyeink, ő kiegyensúlyozott, megfontolt,én inkább szeleburdi, temperamentumosabb, gyorsabb.... Ő kiegyensúlyoz engem, biztos pont az életemben, én meg aktivitást hozok, pörgök... HA hasomló párjaink lennének, ők unatkoznának, mi meg túlfűtenénk egymást. Szóval ezt az Úr jól kietervelte.
A kérdésem,csak az volt, és valószínű, hogy miért kell nekünk a párjainkat úgymond felénk irányítani, hasonlóvá tenni? Egyáltalán kell-e, hisz ez megy valamennyire magáról? Ez egy tudatos döntés élenne vagy ösztönös?
Remélem érthető vagyok.
érdekes kérdés.
Én úgy gondolom,hogy ez közös dolognak kell lennie,mint minden másnak a házasságban.Mi legalábbis úgy élünk a párommal,hogy mindenhová együtt megyünk,minden döntésünk közös,stb...
Igy úgy gondolom,hogy az összecsiszolódás is közös kell hogy legyen.Mind a két félnek vannak/lehetnek "bogarai",más tulajdonságai.
És jó,hogy az apa a családfentartó,de attól még neki is igazódni kell a feleséghez.
Én igy látom,bár nem tudtam jól megfogalmazni a gondolataimat:)
Férjválasztás
Az az igazi, akihez hozzámentél, és neked kell segíteni a párodnak, hogy hozzád illővé váljon. . .
Tegnap óta ezen tűnődöm. Úgy elméleti síkon.
A férjünknek is ezt tanácsolják? Ezzel meg akarom változtatni? A szerepek ugye mások egy keresztény házasságban, apa---fej, anya--szív... Hozzám illővé? Kell az? Milyen mértékben? És én hozzá igazodjak..hiszen valamelyest ő képviseli az erősebbik nemet, ő a családfenntartó....
Szerintetek?
Köszi, hogy leírtad. :)
Ebben a formában az érintett témákat még nem hallottam, nem ismerem, számomra is új...
Most hétvégén voltam női csendes napon Vácon. Isten és a bizalom volt a téma. Nagyon jó volt, bár csak 3 órát voltam ott, a Hedvig miatt, de tényleg sok minden volt, ami tetszett... Csak néhány dolgot leírok, ami megfogott...
Öregkor.
Ezen eddig nem is gondolkoztam... Azt mondta a nő, aki beszélt, hogy a késő öregkor nagyon nehéz, mert az az utolsó idő, amikor a sátán még tönkre akarja tenni az Úrral való kapcsolatot... Egy néni a gyülekezetükben, aki nagyon beteges, azt kérte, hogy imádkozzanak azért, hogy el ne fogyjon a hite... Nagyon érdekesnek tartottam...
Házasság
Azt mondta a hölgy, hogy azok a férfiak, akiknek a felesége elégedett, egy statisztika szerint 10 évvel tovább élnek... Biztatott, hogy elégedjünk meg azzal, ami van...
Férjválasztás
Az az igazi, akihez hozzámentél, és neked kell segíteni a párodnak, hogy hozzád illővé váljon...
Felemás iga
1. Ha 2 hitetlen közül megtér az egyik, nem ok a válásra, csak ha a nem hitetlen úgy gondolja, hogy neki ez így nem jó. "Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj, vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk." (1Kor 7,15).
2. Missziós házasság nincs.
Nagyon szólt hozzám az Úr. Sok dolgon változtatnom kéne...
1. Azok a szegény emberek nem miattad/tatok mentek csődbe. Nem ti/ti idéztetek valamit elő, hogy ez történjen, ez tőlünk független.
2. Nem vásároltok fel sok ingatlant, hogy majd egykor, mikor sokat ér, meglegyen rajta a hasznotok, csak saját otthonra vágytok. Ez különbség!
Együttérzel azokkal az emberekkel, akik kényszerből meg kell válniuk otthonaiktól... ez helyénvaló. Viszont vásárlóként nem csinálsz semmi immorálisat. Szerintem.
Egyik kedvenc igém:
2Korintus 4:15
"Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére."
én azt már "megtanultam" az élettől,hogy nem lehet mindent azonnal megérteni.persze ez sem könnyű,mert az ember-főleg,ha olyan kiváncsi mint én:)-azonnal szeretné tudni,hogy mi miért történt.
De azt hiszem ebben nem vagyok egyedül.
igen,a rosszban meg kell látni a jót.én ezt játékként fogom fel.bár nem mindig sikerül:(
De ha sikerült,akkor jó hálát adni érte,hogy úgy sikerült és nem lett belőle rosszabb.
Csak a tegnapi ige illett ide:
4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, 5 és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: "Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6 mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad." 7 Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? 8 Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. 9 Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? 10 Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11 Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.
Egyszer valaki azt mondta, hogy Isten enm bűntet, mint ahogy szeintem az Ó szöv.ből kiindulva gondoljuk, de vállalnunk kell tetteink következményeit. Ezt sem mindig könnyű.
Az Úr mégis sokszor elfedezi hülyeségeinket. Én azt tapasztalom,pl egy rossz választás után Ő mégis jót hoz ki belőle, vagy szeretettel elfedezi gyengeségeinket. Olyan jó ilyenkor hálát adni érte! Én úgy érzem, hogy számtalanszor volt ilyen az életemben. Ilyen csodás Urunk van! :)
Úgy érzem, hogy az éltemben, a világban még tart a türelmi idő.... meddig? Azt csak az Ő bölcsessége ismeri.
Szerintem Jézus nem vár el semmit. Vagyis ebben biztos vagyok. Minden ami a Bibliában le van írva, az olvasót építi. Istennek nagyon nincs szüksége a mi erőlködéseinkre. Csak nekünk lenne érdekünk odaszánt életet élni. Nekünk lenne jobb ettől, nem Neki!
Valahogy meg kell nyugodni a végtelen kegyelemben, és szeretetben. Nem tudom hogy. Nekem sem mindig megy...
Rencsilánynak:
Én is félek néha a megtorlástól. De nem nagyon szokott szerencsére lenni. Persze egy csomó tettem rosszul sül el, de azt annak veszem, hogy magam büntettem, nem Isten bántott... Néha meg nem értem, hogy miért van nehézség az életemben, de azt igyekszem próbának felfogni, nem büntetésnek, mert nem ad nagyobb terhet, mint amit el tudunk viselni...
Számomra nincs abból kérdés, hogy megtértem-e vagy sem. Ezen nem dilemmázok. Tudom, hogy az Úr megszólított, elhívott...és effelől nincs kétségem.Több évvel ezelött megtértem.
Csak számomra a kérdés ott tevődött fel, hogy teljesen odaszántam-e magam? És kihangsúlyozom a teljesent. MIndent, abszolút mindent odaadni!
Mert valahol Jézus ezt várja el tőlünk, nem? HOgy teljesen Övéi legyünk, hisz Ő felaldozta magát értünk.
Igen, és lehet, hogy túlspilázom a dolgokat.
Ez személyes élményből fakad:görcsösen meg akartam felelni édesapámnak, mindig másokhoz haonslítgatott minket? Z ebben jobb mint te, K ebben ügyesebb...és felnőttként tudom, hogy ezt kivetítem az Atyára. Úgy érzem, hogy cserben hagyom és nem teszem meg minden tőlem telhetőt... és olyan jó az, amikor mindig biztosít szeretete felől. Ilyenkor az ember leborúl és csak csodálja, hogy a Világ Teremtőjének gondja van rá. Ez az én harcom. Agyban tudom, hogy a kegyelmet enm érdemeljük ki, de a szívem nem mindig. És ezt is le akarom tenni, és egy ideig megy, majd mint a jojo vissza..... Lehet, hogy magával a ténnyel kell kibékülnöm.... és enm félnem tőle.
Én Kedit-hez hasonlitok kicsit,abban,hogy szeretnék én is irányítani.Mostanában kezdtem el tanulgatni,hogy "legyen meg a Te akaratod".Keresztanyámmal erről sokat beszélgettem már.Ő segített erre rávezetni.Utána elmondom ugyan,hogy én igy és igy szeretném,de ne az én akaratom irányitson.
Jézus is azt mondta keresztre feszítés elött,hogy ha lehet vegye el tőle az Atya a kelyhet...
Nekem sokszor van félelmem,hogy ha vmit nem jól teszek,vagy Isten ellen teszem,hogy "megbüntet".Pedig jól tudom,hogy Ő nem büntet!!Sosem akar rosszat nekünk.
Ti ezzel hogy vagytok?Hogy élitek meg?
Igazad van az odaszánás egy döntés kell legyen és ha eldöntötted, hogy Istennek tetsző életet akarsz élni onnantól nincs visszaút oda szántad az életed...
S mint mondtam ott a szabad akarat arra ha valami mégsem sikerül. Mert minden döntésünk szabad akaratból történik.. s persze ha bennünk munkál az Isteni szeretet akkor kevéssé tréhetünk el a helyes úttól. Nem kell azon agyalni,hogy oda szántam-e vagy sem... Ez azoknak a fő dilemmája akik éppen megtértek... illetve azoké akik kétkednek önmagukban és Istenben egyaránt. Amikor megtörtént benned a döntés,hogy odaszánod onnantól igazából nincs min agyalni és nem is agyalsz rajta
Nekem igazából azok a fő kérdéseim,hogy tényleg sikerül Istennek tetszőn élnie ? Ne nem várok rá senkitől választ, jól esik ha valaki kívül álló ilyen típusú megjegyzéseket tesz, de nem tulajdonítok neki több jelentőséget mint ami. vagyis egy ember által rólam és a hitem nagyságáról kialakított vélemény.
Az,hogy valójában milyen életet sikerült élni és sikerült e a megfelelő útra vezetni gyerekeinket, ,hogy lesz -e helyünk az Isteni királyságban nem nekünk embereknek a kicsinyke hitünk alapjáén kell megítélni. Megítélni nem mi fogjuk itt a földön.