Keresztény anyukák (beszélgetős fórum)

Sziasztok... Hogy vagytok?

Serry, no persze mindenkinek szól, csak a témában ő válaszolt kérdésemre... szóval...képzeld, voltunk gyógytornásznál és azt mondta, hogy nagyobb gondot nem lát Panninál, csak a hát és láb izmai gyengébbek. Meg kell őket erősíteni. Mutatott 4 gyakorlatot, amit itthon végzünk, naponta legalább kétszer.... szerinte 2 héten belül lesz változás. Magához is visszahívott. NO, most már bánjuk, hogy nem jártunk babaúszásra... anyagi oka volt, hogy 3 óra után abbahagytuk, de most ha nyáron is tartanak, megint elkezdjük. Talán most fogjuk bírni anyagilag...valahogy megpróbáljuk megoldani.

Bőszen csináljuk a gyakorlatokat, habár utálja és erőlködnie kell, hogy kinyomja magát, ami ugye nem tetszik, de csináljuk..... majd egyre jobb lesz. Nem hagyjuk abba rögtön, ha sír, de figyelem, hogy mikor van tele a hócipője. INkább napjában többször. Ma már csináltuk kétszer.

Szóval így. Remélem tényleg minden rendben lesz.

Sziasztok!

Már megint egy kéréssel fordulnék hozzátok. De Előbb röviden a történet ami történt velem:)

Van egy gyerekkori barátnőm akivel már évek óta alig beszéltem. Sajnos az idők során bizonyos történések miatt az ő és az én életemben eltávolodtunk egymástól. De sohasem felejtettük el a másikat. Most nem rég 1 hónapja a születésnapomkor jelentkezett és mintha kicserélték volna. más volt egészen megjött az életkedve. Végre ismét jó ízűt beszélgettünk. Nagyon örültem neki.

Most arra szeretnélek kérni,hogy imádkozzatok velem a barátságunkért. Azért,hogy ismét megerősödhessen és ha másként nem is tudok majd segíteni a barátnőmnek lehessek mellette a nehézségei során.

S majd ha itt lesz az ideje kérek tőletek még egy imádságot: érte illetve értük.

tudjátok mi a legnehezebb egy nő életében ha azt mondják nem lehet gyereke és járja a kálváriát. Ilyen helyzetben van a barátnőm és ezért távolodott el tőlem. Érthető módon,hiszen nekem spontán sikerült minden ami neki nem.

Valóban én is hallomásból tudom, amit te megerősítettél, nálunk sem a védőnéni reagált... de az nem gond, csak legyen változás.

2 hetet vártunk a doktornénire, amíg szabadságon volt, most meg a gyógytornászra várunk, aki jövő héten jön szintén szabadságolásból. A környékünkön egy gyógytornász van(OEP fizeti), eléggé telített, így hiú reményem nincs, de mindenképp próbálom megbeszélni vele, hogy ne egy hónap múlva fogadjon.... Legalább viszgálja meg és tornagyakorlatokat ha mutat, itthon tudjuk mi csinálni, de ne várjunk a babérjainkkon ülve még egy hónapot. Majd meglátjuk. Megírom majd...

Szia!

Azért erre a kérdésedre reagálok megint, mert utolsó hozzászólásod inkább más témához szól ez konkrétabb.

Nagyon örülök,hogy rátok oda figyelnek és már most mentek gyógytornászhoz. Szerintem Leventével nem tartanánk itt ha anno a védőnőnk nem intézte volna el azzal,hogy nem akar mászni, hogy minden gyerek más majd elindul. Az sem baj ha kimarad.

hát kimaradt és most tornázunk. Még jó,hogy a fejlesztőpedagógus szerint sem vagyunk elkésve. Csak most kerül iszonyatos pénzekbe...

Sziasztok!

A naplómból bemásolok néhány részt, mert nincs időm most újból leírni, mi van.

Pénteken voltunk kontrollon, ma kellett telefonálnom az eredmény miatt.

Sajnos csak 0,64 lett a neutrofilja Barninak, nem is értem, múltkor már 5,4 volt, most meg az összsejtszáma is kevesebb, csak 3,7 (múltkor 8). Rögtön azt kérdezte a doki, hogy volt -e valami gond, de mondtam, hogy nem, teljesen jól volt Barni és most sincs abszolút semmi baja. Azt mondta, lehet valami kis fertőzés, aminek nincsenek tünetei, vagy lehet spontán ingadozás is. Jövő hétfőn mennünk kell megint, amúgy csak aug. 31-én mentünk volna, de ez túl szép lett volna...:(

Remélem, tényleg csak valami kis fertőzés (de ilyen nagyon lenyomhatja a sejteket, mikor nem is látszik rajta semmi?), ez még a legjobb eset lenne. Nehogy a csontvelővel legyen valami probléma...

Egész hétvégén idegeskedtem, mert megnéztem a múltkori leletét, és a globulinja kicsit kevés volt, féltem, hogy még lejjebb megy és pótlást kell kapnia, de erre nem is gondoltam, hogy a neutrofillal lesz gond...

Ritkán imádkozom mostanában, de most annyira ideges voltam, hogy imádkoztam, hogy jók legyenek Barni eredményei. Tudom, hogy Isten nem pénzbedobós automata, és amúgy sem várhatok el tőle semmit, hiszen nem érdemlem meg, de mégsem értem... Talán ez egy próba, hogy tudok -e bízni benne, hiszen igazi nagy baj akkor lenne, ha jövő héten is rossz lenne majd a laborja. Hát nem tudom, egyáltalán nem tudom, mit higgyek. Nagyon-nagyon féltem Barnit továbbra is és aggódom miatta, ez biztos. 13-án mennénk nyaralni, remélem, addigra rendeződnek a dolgok, és nyugodt szívvel indulhatunk majd útnak.

Sokáig nem jutottam géphez, így kiestem a diskurzusból, így csak egy pár gondolatomat írnám le.

Bármennyire is egypt úgy gondolod, hogy nem vagy csodálható, én ezt megcáfolnám. Nagyon ügyes, szerető anya vagy. Rendszeresen olvasom naplódat és szerintem párodat ritkítod. Mindenki ember, hibák becsúsznak, de öröm olvasni, hogy mennyire igyekeztek...és igen, ezért Barni egy alapjában véve boldog gyerkőc, minden nehézség mellett. Olyan sok mindent élt(éltetek át), hogy más egy életre beossza. Fél év kórház, elszigeteltség...

Isten tartson meg és erősítsen benneteket!

Az élete nem fehér-fekete. Szerintem. Én is úgy gondolom, hogy egy hat hetes baba is él és lassan a szívverése is hallható...ő él, érez a pocakban, reagál az ingerekre, válaszol. Mint anyukák ezt ti is tudjátok. Akkor mikor még nem szültél, nem tudod mit jelent, könnyebb talán abortuszt végezni, de mikor már tusod, hogy mit jelent.... értsd a harmadik gyerektől megszabadulni, nem értem. Egyetértek lámpakörtével.

De úgy gondolom, hogy Istennél nincs kaptafa. A katolikusok teljesen elitélik az abortusz, a refromátusok nem, csak hangsúlyozzák az életet.

Pl. valakit megerőszakolnak, fiatalon, nem megy orvoshoz, állapotos marad.... vagyik inkább ilyenkor a terhes a jó szó. Lelkiek miatt őt megérthetjük(?), hisz utálja a gyereket, ami benne van, egy nagy trauma neki.... Hisz, ha megszüli, akkor beadja egy intézetbe a gyereket, akit vagy örökbefogadnak vagy nem... vagy nem szeretetben neveli.

Mivel én úgy gondolom, hogy nincs kaptafa, szerintem mindenki ezt a lépést Istennel külön kell intézze. Egyénileg. Mondja el neki, imádkozzon érte és ha a szíve úgy súgja ne menjen bele bizonytalan dolgokba. A döntés legyen Istené. És ne mi döntsünk egy élet felett. Ez marha nehéz, amúgy.

Igen, én is ismerek embereket, akiknek mégis egészséges lett a babájuk, sőt, de olyan is van, akinek mégsem.... és nem is gyógyult meg a baba.

Örültem, mikoe olvastam, hogy Barni jól van és lassan kezdhet felcsatlakozni egészéges társaihoz. Úgy gondolom, hogy Andris is a szakszerű terápiával rendben lesz.

Mi is elkezdünk gyógytornászhoz járni, mert Panni nem kúszik, majd ő elmondja, hogy kell-e neurológushoz vinnünk őt. Augusztusba fogadnak csak.

Az élet nem fehér-fekete. VAn akinek itt könnyebb, van akinek amott nehezebb, de nincsenek kaptafák. Szerintem. Mindenki viszi a saját, egyéni keresztjét.

Ilyen esetet már én is hallottam:)

És az utolsó mondatoddal nagyon egyetértek!!:)

én könnyen beszélek,mert nem velem történt,történik ez a dolog,de:

arra nem gondoltál,hogy Isten esetleg igy szeretné erősíteni azt,hogy jobban bízz Benne?

Nem tudom,nekem ez jutott eszembe a sraidat olvasva.

Mindenkinek van egy gyengéje ilyen szempontból.

Nekem az,hogy míg nem vagyunk itthon, betörhetnek.És azt a kevéske kis vagyonunk,amit hosszú évek alatt sikerült megspórolni,elveszik.

Bár pénz nincs,csak a használati tárgyak.De azokat sem tudnánk pótolni,örülünk,ha a hitelt kitudjuk fizetni.

Most én is "hadakozok" az Úrral,mert elfogunk menni és félek.

Pedig nemes cél érdekében vagyunk távol,mert egy hittantáborban fogunk tábort vezetni.

Nekem ez a gyengém:)

Amikor Andris pocakban volt és kiderült az agykamra tágulata és ezt nekem megmondták...(nem tudtam erről a dologról semmit,hogy milyen betegség,mennyire súlyos,gyógyitható-e,stb...)

Szóval azt az érzést senkinek nem kívánom.

Továbbá,mikor genetikai vizsgálatok jöttek és ültem a folyóson az eredményekre várva...a sírással küszködtem én is.

Bár ez már olyan fázisban derült ki,hogy ott elvetetni már nem lehetett,de azt gondolom,nem is tudtam volna ezt megtenni.

Aztán az ember kezd úgymond beletörődni.Felfogni,hogy igen,beteg lesz.Mikor azt hittem,hogy oké feldolgoztam,mindig valaki által megtudtam erről a betegségről újabb és újabb dolgokat.A legrosszabb az volt,mikor elmondta nekem valaki,hogy időnként majd leszívják a vizet a kis fejéből.

Ilyenkor újra összezuhantam.És tényleg csak az ima maradt.

És a legutolsó vizsgálaton azt mondták elmúlt.Ugyan sérült szülés alatt és hordani kell a kis buksijával,de lényegesen könnyebb ez a "betegsége",mint ami volt.

Én ezt úgy éltem meg,hogy Isten látta,hogy az nekünk tényleg nagy falat lenne és könnyített:)

Tudom ez elég szabados fogalmazás:)

Köszönöm a történetet, a végével egyetértek, de nálunk mint mondtam, nem egy átlagos genetikai vizsgálatról lenne szó, itt tévedés kizárva. Ha azt mondják, hordozza a baba ezt a gént, akkor az 100% így van, és ha fiú, akkor beteg lesz, és nem éri meg az iskolás kort transzplantáció nélkül.

A másik dologról: én semmiféle tiszteletet nem érdemlek. Már sokaknak mondtam, belekerültem ebbe a helyzetbe, nem kérdezte meg senki, hogy akarom -e, egyszerűen csinálnom kellett, és csak azt tettem, amit minden más anya tett volna a helyemben. Itt nincs olyan, hogy bírod vagy sem, nincs más választásod, mint végigcsinálni. És most már kezdem felfogni, mekkora óriási nagy szerencsénk volt, illetve nem szerencsénk, hanem hatalmas nagy kegyelem istentől, hogy Barni meggyógyulhatott, hogy a betegsége, még ha nem is egyszerűen, de gyógyítható, méghozzá teljesen, és nemsokára remélhetőleg ugyanúgy élhet, mint az összes többi kisgyerek.

Olvasgatom amiket írtok és úgy érzem mi hívők sem értünk egyet abban mi is az életkezdet. Én vallom,hogy a fogantatástól már életről beszélhetünk. Ezért nincs az a magzat akit abortálni lehet. S közben eszembe jut ami lejátszódott bennem amikor leventével terhes lettem.

Levetném abszolút szerelem gyerek. Nászútról már ő is jött velünk. Utólagos számításaink alapján ott kint Skóciában fogant. Nem terveztük, nem vártuk akkor és ott. De aztán miután megbékéltem azzal,hogy őt most kapjuk már minden más volt. A várandósságom alatt végig futott bennem párszor,hogy mi lesz ha nem egsézséges. Képes lennék-e felnevelni. S a válaszom már a második gyerek után is nem. Képtelen lennék felnevelni egy beteg vagy sérült gyereket. Lelkileg képtelen lennék megbirkózni azokkal a nehézségekkel amik ilyenkor az emberre várnak. Ezért minden tiszteletem a tied egypt. S azoké az anyáké akik ilyen más gyerekeket nevelnek.

Akkor amikor terhes voltam ha valaki azt mondja nekem, hogy nem lesz egsézséges a gyermekem nem tudom mit tettem volna. Életem legnagyobb próbája elé állitott volna az Úr. Nem tudtam volna elvetetni de nem tudom meddig bírtam volna a nevelését egyededül. Ezért nagyon hálás vagyok,hogy mindkét fiú egsézséges.

Csodálom azokat aki mind szülőként,mind nevelőként ilyen gyerekkel foglalkoznak. Nagyra becsülöm őket emberileg. Isten tudja kinek miért ad olyan gyermeket amilyet kap.

Míg Leventét vártuk férjem mesélt egy történetet és ez azért jutott eszembe mert te egypt dilemmában vagy elmesélem hátha erőt ad.

Van egy nagyon kedves lekész házaspár ismerősünk. 4 gyerekeük van a nagy lány már 18 éves a következő fiú 15 éves ( a másik kettő 6 és 3 éves). Róla szól a mese. Amikor nevezzük Lacinak, szóval amikor Lacit várták a lelkészék akkor az orvosok közölték az anyukával a 6-7 hét tájékán,hogy ne számítsanak egsézséges gyerekre úgy néz ki nem lesz az. Aztán a 12-13 héten már a genetika aszerint sem volt várható egsézséges baba. Ezért javasolták az abortuszt. Mondván jobban járnak. Nem jó az sem a nagy gyereknek sem a család többi tagjának,ha beteg testvér van. Nagyon elkeseredtek és imádkoztak azért,hogy lesz ahogy lesz életben maradjon ez a gyermek. Imádkoztak a várandósság alatt és jártak mindenféle vizsgálatra. Aztán eljött a szülés napja és megszületett Laci. Egészséges erős fiúcska.

Talán a legjobb ha ezeket is Istenre bízzuk,mert olyan terhet, próbát nem állít elénk amit ne bírnánk.

Ez nem jó szó, mondjuk inkább, hogy ne kísértsük a sorsot?

Nem tudom jól megfogalmazni... Szóval most meggyógyították a kisfiam, kaptam egy ajándékot, úgy érzem, de másodszorra nem biztos, hogy sikerülne. Másrészt tényleg a családomra is gondolni kell, nagyon sok áldozattal járna az ő részükről is.

Ahogy végiggondolom, azt mondom, nem szülném meg. Viszont lehet, hogy akkor jobb volna, ha megelégednék egy gyerekkel.

Él, de mikortól? Egyszer láttam erről valami műsort, ahol vallási szempontból boncolgatták a témát, és nagyon sok álláspont volt. Tehát lehet pl. a fogantatástól, vagy a beágyazódástól, vagy ha már dobog a szíve, vagy az idegrendszer fejlettségétől függővé tenni.

De arra is gondolni kell persze, hogy ha engednénk, valószínűleg élet lenne belőle, akárhány napos vagy hetes is.

Ja és miért éreznéd Istenkísértésnek megszülni?

A gyermek Isten ajándéka,még akkor is,ha beteg:)

Én úgy gondolom,hogy már a pocakban is él.Ha bele gondolsz mi lenne az,ha nem élet?

Minek lehetne nevezni?:)

Igazad van, csak tudod, én valahogy istenkísértésnek érezném megszülni is... A másik, hogy mitől fogva számít életnek? Ebben még egyházon belül sincs egyetértés...

A hibás eredmény itt kizárva, genetikai vizsgálat lenne, 100%-osan meg tudják mondani, örökölte -e a hibás gént vagy sem.

Én most jelen helyzetben úgy gondolom,hogy én is az ismerősöd véleményét osztanám.Nem tudnám elvetetni.Nem tudnám.

Bennem annyira bennem van az,amit korábban hittanórán tanultunk:életet soha ne vegyünk el,mert adni sem tudunk.

És még az is ott van,hogy mi van akkor,ha mégsem helyes a vizsgálat eredménye...annyi dilemma!

Imádkozok Érted,hogy a helyes utat megtaláld ebben a helyzetdben!:)

Én sem rtem az ilyen emebereket.Én ebben a helyzetben annak örülnék,hogy van egy egészséges unokám.Sajnos vannak ilyen emberek.

Olyan jó olvasni,hogy megértőek vagytok ebben is,meg a beteg gyerekekben is!

Eddig csak olvastam amiket irtatok,de most elmondom,hogy Andrissal sem minden kerek.

Hordani kell neurológiára,tornáztatni,mert bizony az agykamra tágulatából maradt vissza valami.Bár azt mondják elmúlt a születésére,de mégis...

Most azt hozták ki,hogy szülés közben sérülhetett meg.

De egyébként annyira aranyos,hogy nem tudnék olyat mondani,hogy bár ne lenne.Igaz nehezebb igy az élet egy picit,de szebb!Én ezt úgy élem meg,hogy ennyivel lennénk szegényebbek.Mert olyan hálásak tudnak lenni érte!:)

Nem úgy értettem, hogy ítélkezel, csak azt akartam írni, hogy én ítélkeztem, ne haragudj, ha félreérthető volt.

Azt akartam ebből kihozni, hogy nem tudhatjuk előre, hogy mi hogyan fogunk reagálni, ha belekerülünk egy helyzetbe. Egészen más elképzelni valamit és a saját bőrünkön megtapasztalni.