Mi van a halál után? (beszélgetős fórum)

Akkor a fény átalakult a legszebb dologgá, amit valaha is láttam, e bolygó emberi lelkeinek mandalájává: Én meg jövök a negatív nézetemmel, hogy mi történt a Földön. Így hát amikor további felvilágosítást kértem a fénytől, megláttam ebben a pompás mandalában, hogy a lényünk, a legbelső lényegünk milyen csodálatos. Mindannyiunknak. Mi vagyunk a legygyönyörűbb teremtmények. Az emberi lélek, az emberi mátrix amelyet együtt alkotunk abszolút fantasztikus, elegáns, különleges meg minden. Nincsenek rá szavaim mennyire megváltozott a véleményem az emberi fajról abban a pillanatban.

Azt mondtam: "Ó, Isten, nem tudtam milyen gyönyörűek vagyunk. "

Bármilyen szinten vagy, alacsonyan vagy magasan, bármilyen alakban is vagy, te vagy a leggyönyörűbb teremtmény, te vagy.

Megdöbbenve láttam, hogy nem volt semmi gonosz egyik lélekben sem.

"Hogy lehet ez?" - kérdeztem.

A válasz az volt, hogy egyetlen lélek sem gonosz eredendően. Borzalmas dolgok történnek az emberekkel, és ennek következtében lehetséges, hogy gonosz dolgokat tesznek ők maguk is, de a lelkeik nem gonoszok. Minden ember a szeretetet keresi, ami fenntartja őt - mondta a fény. A szeretet hiány forgatja ki őket magukból.

Ez a kinyilatkoztatás jött újra és újra a fényből, úgy tűnt folyamatosan, aztán megkérdeztem a fényt: "Ez azt jelenti, hogy az emberiség üdvözülni fog?"

Erre, mintegy trombitaszóként rám zúduló spirális fénnyel jött a válasz: a Nagy Fény szólott, mondta, "Emlékezz erre és soha ne felejtsd el; te mented meg, váltod meg és gyógyítod meg magad. Mindig így volt. Mindig így lesz. Az ehhez megfelelő erővel lettél teremtve még a világ kezdete előtt. "

Abban a pillanatban még valamire rájöttem. Arra, hogy MI MÁR MEG VAGYUNK MENTVE, és magunkat mentettük meg, mert úgy voltunk tervezve, hogy kijavítsuk magunkat, akárcsak a Isten világegyetemének többi része. Erről szólt a második gondolat, ami érkezett.

Teljes szívemből megköszöntem Isten fényének. Nem jöhetett volna semmi jobban nekem most, mint a teljes megbecsülésnek ez pár egyszerű szava.

"Ó drága istenem, drága Univerzum, drága Nagy Én, szeretem az életemet."

Úgy tűnt a fény még mélyebben belélegzik engem. Olyan volt mintha a fény teljesen elnyelt volna. A szeretet fény mind a mai napig leírhatatlan. Egy másik világba léptem be, egy sokkal mélyebbe, és valami többre lettem figyelmes, sokkal de sokkal többre. Egy hatalmas fénysugár volt, mérhetetlen nagy és teljes, mélyen az élet szívében. Megkérdeztem mi az.

A fény válaszolt, "Ez az ÉLET FOLYÓJA. Igyál ebből a manna vízből a szívedbe. "

Így hát eképpen cselekedtem. Ittam egy nagy kortyot, aztán egy másikat. Inni magát az Életet! Eksztázisban voltam.

Akkor a fény ezt mondta: "Van egy vágyad. "

A fény mindent tudott rólam, a teljes múltat, jelent és jövőt.

"Igen!" Suttogtam.

Szeretném látni az Univerzum többi részét; a Naprendszerünkön kívül, túl minden emberi illúzión. A fény azt mondta, hogy mehetek a Folyammal. Így tettem, és elvitt a fényen keresztül az alagút végéig. Egy sor nagyon lágy hangrobbanást éreztem és hallottam. Mekkora sebesség!

Hirtelen, mint akit kilőttek, elkezdtem távolodni a bolygótól az élet folyóján. Láttam tovarepülni a Földet. A naprendszer az összes égitestével süvítve elmaradt. A fénysebességnél gyorsabban repültem keresztül a galaxison, sok tudást magamba habzsolva. Megtanultam, hogy ez a galaxis, és az egész univerzum, tele van az élet sok különböző változatával. Sok világot láttam. A jó hír az, hogy nem vagyunk egyedül ebben az univerzumban!

Amint ezen a tudatfolyamon áthaladtam a galaxis közepén, a folyam csodálatos energia fraktálokra terjedt szét, és egyre tágult. Galaxis szuperhalmazok tűntek tova minden ősi bölcsességükkel együtt. Elöször azt hittem, hogy én megyek valahova, hogy utazok, de aztán rájöttem, hogy a tudatom tágul a folyammal együtt, és lassan már mindent magába foglal a világegyetemben! Minden teremtés felmerült előttem. Elképzelhetetlen csoda volt! Tényleg egy csoda gyerek voltam, egy bébi Csodaországban!

Úgy tűnt, hogy a világegyetem összes teremtménye feltűnik előttem, majd elmerül egy fényfoltban. Majdnem azonnal egy második fény tűnt fel. Minden oldalról jött és erősen különbözött. Egy fény, amely az univerzum több mint összes frekvenciájából állt.

Ismét pár selymes hangrobbanást éreztem és hallottam. Tudatom, vagy lényem kitágult az egész holografikus univerzum méretére vagy még jobban.

Amint a második fénybe érkeztem, az vált tudatossá bennem, hogy éppen most haladtam túl az igazságot. Nincsenek rá jobb szavaim, de megpróbálom elmagyarázni. Amint a második fénybe léptem, az első fényen túl terjedtem. Minden csendességet meghaladó mély nyugalomban találtam magam. El tudnám nézni vagy érezni ÖRÖKKÉ, a végtelenségig. Az ürességben voltam. A teremtés előttiben voltam, a nagy Bumm előtt. Túlmentem az idő kezdetén - az első ige - az első rezgés előtt voltam. A teremtés szemében voltam. Úgy éreztem, mintha megérintettem volna Isten arcát. Ez nem valamiféle vallásos érzés volt. Egyszerűen csak egy voltam az abszolút élettel és tudatossággal.

Amikor azt mondom, hogy el tudnám nézni vagy érezni örökké, azt úgy értem, hogy átélhetném amint az összes teremtés fejleszti, alkotja magát. Kezdet és vég nélkül való volt. Ez egy elme-tágító gondolat, ugye? A tudósok úgy tekintenek a Nagy Bummra, mint egyedi eseményre, amely a világegyetemet teremtette. Én láttam, hogy a Nagy Bumm csak egy a Nagy Bummok végtelen sorában, amelyek vég nélkül, és szimultán módon teremtik az univerzumokat. Az egyetlen kép, amelyik legalább egy kicsit megközelíti ezt a dolgot emberi világunkban, a számítógépek által generált fraktálok.

A régiek tudták ezt. Azt mondták, hogy az Istenség perodikusan új univerzumokat teremt, amikor kilélegzik, és megsemmisít más univerzumokat amikor belélegzik. Egy ilyen korszak neve volt: yuga. A modern tudomány Nagy Bummnak hívja. Az abszolút tiszta tudatosságban voltam. Láthattam vagy érzékelhettem az összes yuga-t vagy Nagy Bummot, amint teremtik vagy megsemmisítik magukat. Azonnal beléptem mindbe egyszerre. Láttam, hogy a teremtés minden egyes apró porcikája teremtő erővel bír. Nagyon nehéz elmagyarázni ezt. Még mindig nincsenek rá megfelelő szavaim.

Évekig tartott visszatérésem után az is amíg szavakat találtam az üresség tapasztalat leírásásra. Most már le tudom írni: az üresség kevesebb, mint a semmi, mégis több, mint minden! Az üresség az abszolút nulla; őskáosz formája minden lehetőségnek. Abszolút tudatosság, sokkal több, mint univerzális értelem.

Mellen-Thomas Benedict művész, aki túlélt egy halál közeli tapasztalatot 1982-ben. Miután meghalt rákban, másfél óráig halott volt. Halála időpontjában kilépett testéből, és a fénybe távozott. Minthogy kiváncsi volt az univerzumra, elvitték hát a létezés távoli mélységeibe, sőt még azon is túl, a Nagy Bumm előtti semmibe. Halál közeli élménye során nagyon sok mindent meg tudott tanulni a reinkarnációval kapcsolatban. Mr Benedict tudományos felfedezésekhez felhasználható felismerésekkel jött vissza, és azóta aktívan részt vesz quantum biológiai kutatásokban. A sejtek kommunikációjával, a fény és az élet összefüggésével foglalkozó kutatás drámaian új elméletet vet fel a biológiai rendszerek működésével kapcsolatban. Mr. Benedict felfedezésének lényege az, hogy az élő sejtek rendkívül gyorsan képesek válaszolni a fényre, és ez a stimuláció egyebek mellett, igen gyors gyógyulást eredményezhet. Kutató, feltaláló, előadó és hat U.S. szabadalom tulajdonosa.

Pár héttel születése után Benedict máris halál közeli tapasztalatokat szerzett, amikor belei megrepedtek. Testét félredobták, mint tetemet, mégis mindenki megdöbbenésére utóbb feléledt. Később, amikor már elég nagy volt ahhoz, hogy meg tudja fogni a krétát, rögtön valami belső kényszertől hajtva a fekete fehér yin-yang szimbólum interpretációit kezdte rajzolgatni. Már nem emlékszik mi indította erre.

Az elemi osztályokat egy bentlakásos katolikus iskolában végezte Vermontban, és még az Üdvhadseregbe is felvették. Mivel mostohaapja katona volt, a család sokat költözött, egészen addig, amíg le nem telepedtek az észak-karolinai Fayetteville-ben.

Amikor Benedictnél operálhatatlan rákot diagnosztizáltak, akkor már visszavonult a zajos filmvilágból, és saját festett üveg műtermében dolgozott. Ahogy állapota rosszabbodott, egyre több és több időt töltött művészetével. Egy reggel azzal a biztos tudattal ébredt, hogy aznap meg fog halni. Így is történt. Amint aztán a tipikus mennyei forgatókönyv kezdett kibontakozni, Benedict tudta mi történik. A folyamat ismerős volt számára, mert sok könyvet elolvasott ebben a témakörben

P.M.H. Atwater a következőket mondta Mellen-Thomas Benedictről:

"Tanúsíthatom, hogy esete hiteles, és állításai az agytumorral, és a halálával kapcsolatban igazak. Találkoztam anyjával és mostoha apjával is otthonukban, és követtem Benedict életét a küzdelmeken keresztül egészen a végkifejletig. Láttam miként kereste a módját annak, hogy tapasztalatát a mindennapi életbe integrálja, hogy betöltse azt, amire érzése szerint küldetett

A halálhoz vezető út

1982-ben haltam meg gyógyíthatatlan rák következtében. Operálhatatlan volt, és bármilyen kemoterápia csak elnyújtotta volna vegetálásomat. Hat nyolc hónapot adtak nekem.

A 70-es években információ őrült voltam, és egyre jobban elkeseredtem a nukleáris válság, a gazdasági válság és a többi válság miatt. Mivel nem volt szellemi alapom, kezdtem azt hinni, hogy a természet hibát követett el, és mi valószínűleg egy rákos daganata vagyunk ennek a planétának. Nem láttam semmi kiutat azokból a problémákból, amelyeket okoztunk magunknak és a Földnek. Az emberiséget egy tumornak láttam, és pontosan azt kaptam én is. Pont az ölt meg engem. Legyél óvatos a világnézeteddel kapcsolatban. Visszahathat rád, különösen ha negatív. Az enyém különösen negatív volt. Ez vezetett a halálomhoz. Kipróbáltam az összes alternatív gyógymódot, de semmi sem használt.

Így hát rájöttem, hogy ez most már csak Isten és köztem zajlik. Eddig soha nem néztem szembe Istennel, sőt még csak nem is foglalkoztam vele. Teljesen tudatlan voltam spirituális vonatkozásban, de akkor elindultam a szellemi világ és az alternatív gyógymódok megismerésének útján. Elhatároztam, hogy mindent elolvasok amit csak tudok ebben a tárgykörben, mert nem akartam, hogy meglepetések érjenek a túloldalon. Különböző vallásos és filozófiai művekkel kezdtem. Nagyon érdekesek voltak, és reményt adtak, hogy van valami a másik oldalon.

Másrészt, mint önálló festett üveg művésznek, nem volt semmiféle egészségbiztosításom. Így hát éjszakákon át kísérleteztem életem megmentésével. Az orvosi szakmával próbálkoztam mindenféle biztosítás nélkül. Nem akartam anyagilag tönkretenni a családomat, ezért elhatároztam, hogy saját magamat fogom kezelni. Nem volt állandó fájdalmam, viszont időnként elájultam. Ezért nem mertem vezetni, és végül is kaptam egy hospice gondozónőt. Nagy áldás volt számomra ez az angyal, aki velem tartott az utolsó - mintegy 18 hónapig tartó - szakaszban. Nem akartam sok gyógyszert szedni, mivel szerettem volna amennyire lehet megőrizni a normális tudatállapotomat. Később volt akkora fájdalmam is, amikor már semmi másra nem tudtam gondolni csak a fájdalomra, amely teljesen betöltötte a tudatomat, de szerencsére az ilyesmi egyszerre csak pár napig tartott

Isten fénye

Emlékszem, egyik reggel otthon, amikor felébredtem fél ötkor, egyszerűen tudtam, hogy ez lesz az a nap amikor meghalok. Így hát felhívtam pár barátot, és elbúcsúztam tőlük. Felkeltettem a hospice gondozónőmet, és elmondtam neki is. Volt egy megállapodás köztünk, amely szerint a halál után hat órán át még békén hagyja a testemet, mert sok érdekes dologról olvastam, ami ilyenkor történhet. Majd visszamentem aludni. A következő dolog, amire emlékszem, egy tipikus halál közeli élmény kezdete volt. Hirtelen teljesen éber voltam, és álltam a testem mellett, ami az ágyban feküdt. Sötétség vett körül. Kiszabadulva a testemből sokkal többre voltam képes, mint rendesen. Például egyszerre láttam az összes szobát a házban. A háztetőt is, a ház körüli részeket is, a ház alatti részeket is.

Volt ott egy csillogó fény. Feléje fordultam. E fény nagyon hasonló volt ahhoz, amelyet már sokan leírtak halál közeli élményükben. Hatalmas volt. Megtapintható. Érezhető. Hívogató. Úgy szeretnél hozzá szaladni, mint ahogy a tökéletes édesanyád vagy édesapád karjaiba szaladnál.

Amint elkezdtem a fény felé mozogni, ösztönösen tudtam, hogy ha bemegyek a fénybe, halott vagyok.

Így hát amint haladtam a fény felé, azt mondtam. Várj egy percet kérlek, álljunk meg egy pillanatra. Szeretném végiggondolni a dolgot. Szeretnék beszélni veled, mielőtt mennék.

Meglepetésemre az egész tapasztalat megállt azon a ponton. Még szabályozhatod is halál közeli élményedet. Nem vagy a hullámvasúton. Így hát kívánságomat tiszteletben tartották, és beszélgettem a fénnyel. A fény közben különböző alakzatokat vett fel, úgymint Jézus, Buddha, Krishna, továbbá mandalák, archetipikus képek és jelek alakját.

Azt kérdeztem a fénytől: "Mi zajlik itt? Kérlek, fény, világosítsál fel. Igazán szeretném tudni mi a helyzet valójában. "

Nem tudom a pontos szavakat, mert egyfajta telepátia volt. A fény válaszolt. A kapott információ az volt, hogy hited határozza meg a fényből jövő visszacsatolás fajtáját. Ha buddhista vagy katolikus vagy akár fundamentalista vagy, a saját hitvilágod szerinti alakban kapod a választ. Lehetőséged van megtekinteni és ellenőrizni, de a legtöbb ember nem teszi.

Amint a fény kinyilatkoztatta magát nekem, ráébredtem, hogy amit valójában látok, az a mi Magasabb Én mátrixunk. Az egyetlen amit mondhatok az, hogy mátrix alakot vett fel, az emberi lelkek mandalája volt, és azt láttam, hogy amit Magasabb Énünknek nevezünk, az mindegyikünkben egy mátrix.

(Vannak akik a Magasabb Ént szellemnek nevezik - a test, lélek szellem hármas felosztásából (fundamentális kereszténység). Vannak akik test, elme (szellem) lélek hármasra osztják fel az embert, náluk a Magasabb Én a léleknek felel meg. ford megj.)

Ez egyben egy vezeték vagy csatorna is a Forráshoz, mindegyikünk számára közvetlenül, mint egy közvetlen megismerés magától a Forrástól. Mindannyiunknak van Magasabb Énünk, vagy ha úgy tetszik egy lélek fölötti része lényünknek. Kinyilatkoztatta magát nekem a legvalódibb energia formájában. Csak úgy tudnám leírni, hogy a Magasabb Én leginkább olyan mint egy vezeték. Nem úgy néz ki, de ez a lényege: egy direkt kapcsolat a Forráshoz. Általa közvetlen kapcsolatban vagyunk Istennel.

Nos tehát a fény a Magasabb Én mátrixot mutatta nekem. És az is világos lett számomra, hogy az összes Magasabb Én össze van kapcsolódva egy lénnyé, minden ember össze van kapcsolódva egy létezőként, valójában ugyanaz a lény vagyunk, különböző aspektusai ugyanannak a létezőnek. Nem foglalt állást egyik vallás mellett sem. Szóval ezt kaptam válaszként a kérdésemre. És láttam az emberi lelkeknek ezt a mandaláját. Ez volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha is láttam. Egyszerűen csak elborított, olyan volt mint az összes szeretet, amit valaha is akartam, és az a fajta szeretet, ami gyógyít, helyreállít.

Amikor a magyarázat folytatására kértem a fényt, megértettem mi a Magasabb Én mátrix. Van egy hálózat a bolygó körül, amelyben az összes Magasabb Én össze van kapcsolódva. Olyan mint egy nagy társaság, a körülöttünk levő következő kifinomult energiaszint, vagy nevezhetjük szellemi szintnek is.

Aztán pár perc múlva, további megvilágosodást kértem. Igazán tudni akartam miért van a Világegyetem, és akkor már elszántam magam az indulásra.

Azt mondtam: "Kész vagyok, vigyél."

Hát igen, imét offoltam, de csak nem kapok ki nagyon Hoxanénitől :))

Nekem a halál utáni témával megint csak egyoldalú bibliai nézetem van, és megmondom őszintét nem kutattam ez úgy, mint a megváltást, vagy a kereszthalál körüli dolgokat.

Egész életében a bibliát tanulmányozta, és erre a megállapításra jutott.

No comment.

A biblia egy igével elintézi ezt, csak hát az érzéki embernek ez bosszantó, vagyis bolondság...

Amúgy szia.

Mindenki abban hisz amiben akar, ez egyértelmű, csak azt nem kell belemagyarázni a bibliába, amit végképp nem állít.

Nem abbé fater volt agyament, bizonyára egy tiszteletreméltó, és igen művelt , tanult ember volt, én az efféle kijelentéseire gondolok:

"a vallás nem egyéb, mint a korlátok emberi elmék olyasmivel való elfoglalása, ami felfoghatatlan számukra"

Az hogy egész életében valaki a bibliát tanulmányozza, még nem jelent semmit.

Az alapvető kijelentéseivel is szembement, hisz ő sem fogadtal el Isten kinyilatkoztatásának, vagyis Isteni ihletésű kijelentésnek.

Ismétlem, én a biblia egészét igazságnak fogadom el, I. Mózestől a jelenésekig.

Lehet, hogy fanatikus vagyok? :)

Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg." (ismét Pál apostol)

A vallás a hiszékenységen alapul

Azt mondják, az isteni tulajdonságok nem olyan természetűek, hogy a korlátolt elmék megismerhetik őket; ennek az elvnek az lenne a természetes következménye, hogy az isteni tulajdonságok nem a korlátolt elmék számára valók; mégis, a vallás arról biztosít bennünket, hogy a korlátolt elméknek sohasem szabad szem elől téveszteniük azt a megfoghatatlan lényt, amelynek tulajdonságait ők nem érthetik meg soha; mindebből az látható, hogy a vallás nem egyéb, mint a korlátolt emberi elmék olyasmivel való elfoglalása, ami felfoghatatlan számukra.

""Es ez a "de csak ennek v annak,ez szerintem hulyeseg!Nincsennek kivalasztottak.""

Kiválasztottak valóban nincsenek, te magad választod ki magad rá, az által , hogy hiszel.

"Hat persze,mert ezt csak a teljesen "gyermeteg gondolkodasuak erthetik meg sszal akinek egy kicsit is tobb esze van az bizony fel nem foghatja!"

Hagy idézzem Pált:

"18. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.

19. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.

20. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?

21. Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.

22. Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.

23. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;

24. Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét."

Az a rengeteg ész még nem képesít arra, hogy megértsd a biblia üzeneteét, ugyanis szellemileg lehet megítélni:

"Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg." (ismét Pál apostol)

Sokkal több ember van aki nálam többet tud a bibliáról, mint aki kevesebbet, mégis egy benne hívőnek már az első olvasás után kezd derengeni a dolog. A benne hívőnek...

Annyi de annyi efféle kritikai jellegű irat született már, jaj de annyi.

És meg is kajálják azok, akik nem voltak meggyőződve, megerősödve a saját hulyesegukben"

Es azok akik valaha is elgondolkoztak es atlattak a szentszovegeken.

A biblia kijelentéseit nem lehet megérteni csak gyermeteg lelkülettel, s a kijelentést egyedül Isten Szelleme adja, de csak annak, aki hisz Jézusban

Es milyen az a gyermeteg lelkulet?Valoszinuleg te ilyen gyermeteg vagy.Es ez a "de csak ennek v annak,ez szerintem hulyeseg!Nincsennek kivalasztottak.

Mennyien szerették volna kritizálni az Írásokat, olyanok akik nem is hittek benne. És még azt sem értették meg, miért is nem értik...

Hat persze,mert ezt csak a teljesen "gyermeteg gondolkodasuak erthetik meg sszal akinek egy kicsit is tobb esze van az bizony fel nem foghatja!

Abbé fater előtt is születtek ilyen agymenések, és az óta is.

Szerintem is de hogy kik voltak azt inkabb hagyjuk.Abbe fater pedig egesz eletet a biblia tanulmanyozasaval toltotte es csak a vegrendeleteben merte leirni rola oszinten a velemenyet.Hogy miert annak tobb oka is volt,de hagyjuk.Egy biztos,hogy toled sokkal tobbet tudott a bibliarol.

"Szamodra cseppet sem atlathato a bibliai szentszoveg."

Gondolom számodra teljesen átlátható, ezért is teszel fel efféle kérdéseket:

-Akkor most ki engesztelt ki kicsodat,es ki miatt?

-Szerintem egyaltalan nem szolgaltam ra a halalra,ki meri ezt allitani es mi alapjan?

-Hat eppen ezert a teremtmenyeinek is tokeletesnek kene lenni ez evidens nem?

-Most megint kerdezem mifele engesztelo aldozatrol?Kit engesztel vele ki,es kicsoda?Es vajon mi ebben az ertelmesseg?

;)

Hidd el sokkal tartalmasabb az az ismeret, amit magad szerzel az írásból, s nem bemagolod.

Teljesen fölösleges bibliai idézeteket idecitálnom, gyanítom nem fogadod el Isten kinyilatkoztatásának a bibliát, csak hát trendi szentszövegnek hívni.

Olvasd, és ne kritizáld, míg nem kutattad.

Ha nem érted, mondom, hogy olvass utánna.

Én abból a feltételezésből indulok ki, hogy amit a biblia ír, az igaz.

Ha már ebben sem értünk egyet, nem tudunk e téren vitázni.

Az Ige szerint Jézus örökké állandó Isten, de mikor emberré lett, Önmagát kiüresítette, s szolgai formát vett föl, épp azért hogy engesztelő áldozat lehessen.(tanulmányozzátok az Ószövetségi áldozati rendszert, vagy olvassatok C.H.Mackintosht)

Akkor most ki engesztelt ki kicsodat,es ki miatt?

A bűn zsoldja a halál, de a kegyelem nem rád mérte a megsemmisítő csapást, holott teljességgel rászolgáltál.

Ettol ostibb kijelentest meg sose hallottam!Szerintem egyaltalan nem szolgaltam ra a halalra,ki meri ezt allitani es mi alapjan?

Isten végtelenül több, mint mindenhatóság, Ő a tökéletes szentség, a kegyelem, az igazságosság, és a szeretet egyben.

Hat eppen ezert a teremtmenyeinek is tokeletesnek kene lenni ez evidens nem?

Ha Ő nem gondoskodik engesztelő áldozatról, nincs aki megmentsen!Az igazságosság viszont megköveteli a bűn büntetését teljesen jogosan. És a kör bezárult.

Most megint kerdezem mifele engesztelo aldozatrol?Kit engesztel vele ki,es kicsoda?Es vajon mi ebben az ertelmesseg?

Szerintem te csak daralod amit megtanultal es beteve tudsz,de meg semmin de semmin nem gondolkoztal el igazan.Szamodra cseppet sem atlathato a bibliai szentszoveg.

"Mi ertelme lenne Istennek sajat magat kiengesztelnie a sajat fia felaldozasa altal?"

Az Ige szerint Jézus örökké állandó Isten, de mikor emberré lett, Önmagát kiüresítette, s szolgai formát vett föl, épp azért hogy engesztelő áldozat lehessen.(tanulmányozzátok az Ószövetségi áldozati rendszert, vagy olvassatok C.H.Mackintosht)

Épp ez ad a keresztnek mindennél nagyobb méltóságot.

A bűn zsoldja a halál, de a kegyelem nem rád mérte a megsemmisítő csapást, holott teljességgel rászolgáltál.

Isten végtelenül több, mint mindenhatóság, Ő a tökéletes szentség, a kegyelem, az igazságosság, és a szeretet egyben.

Ha Ő nem gondoskodik engesztelő áldozatról, nincs aki megmentsen!Az igazságosság viszont megköveteli a bűn büntetését teljesen jogosan. És a kör bezárult.

aham, és arról nem írt a szent szöveg, hogy ez a szentéletű remete jámbor imádkozás helyett, miért nem dologzott, mint a többi rendes ember?:-)

amúgy Krisztus istenségében azt hiszem igazad lehet.

Egy kis keleti csemege a keleti "tagoknak:

Bagdad közelében egy szent hírű remete morzsolgatta békés napjait kellemes magányában. A környék lakosai, hogy imáiba foglalja őket, mindennap buzgón ellátták élelemmel és ajándékokkal. A szent ember nem győzött hálát adni istennek azokért a jótéteményekért, amelyekkel gondoskodása elhalmozta. „Ó, Allah - mondogatta -, mily kimondhatatlan gyöngédséggel bánsz szolgáiddal! Ugyan mit tettem én, hogy kiérdemeljem azokat a javakat, melyeket nagylelkűséged osztályrészemül juttat! Ó, egeknek ura! ó, természetnek atyja! miféle hódol'attal dicsérhetném méltóképpen atyai bőkezűségedet és gondoskodásodat! Ó, Allah! mily nagy a te jóságod az emberek gyermekei iránt!" Hálával eltelt remeténk fogadalmat tett, hogy hetedszer is elzarándokol Mekkába. A háború, mely akkoriban a perzsák és a törökök között dúlt, nem tudta eltéríteni jámbor szándékának végrehajtásától. Az istenbe vetett bizalommal eltelve felkerekedik tehát; tiszteletet parancsoló öltözékének biztos védelme alatt bántatlanul áthalad az ellenségeskedő seregek csapatai között; egyáltalán nem zaklatják, ellenkezőleg, léptennyomon tapasztalja a szemben álló katonák tiszteletének jeleit. Végül elhatalmasodik rajta a fáradtság, s kénytelen menedéket keresni a nap perzselő sugarai elől; letelepszik egy pálmaliget frissítő árnyékába: a fák gyökereit tiszta vizű patak öntözi. E magányos helyen, melynek békéjét csak a víz csobogása és a madarak csicser-gése törte meg, isten szolgája nemcsak bűvös nyugalmat, hanem nagyszerű táplálékot is talált; csak a kezét kellett kinyújtania, hogy leszedje a datolyát és a többi kellemes ízű gyümölcsöt; a patak vizével szomját oltotta; majd pedig selyemzöld pázsit hívogatta, édes pihenést kínálva neki; miután felébredt, elvégezte a rituális mosakodást; s örömteli szívvel így kiáltott fel: „Ó, Allah! mily nagy a te jóságod az emberek gyermekei iránt!" Jóllakva, felfrissülten, megerősödve és vidáman folytatja szent emberünk az útját; egy ideíg gyönyörű vidéken halad, ahol csak virágos halmok, tarka rétek, gyümölcstől roskadozó fák tárulnak a szeme elé. A látványtól elérzékenyülten újra meg újra dicséri a gondviselés ajándékozó kezét és nagylelkűségét, mely mindenütt az emberiség boldogságán munkálkodik. Kissé távolabb, néhány meredek hegy magasodik az útjába; s amint felér a csúcsra, hirtelen ijesztő látványt pillant meg; megdöbben. Végtelen síkságot lát, amelyet a tűz és a vas pusztítása teljesen letarolt; több mint százezer holttest borítja a földet, siralmas jeleként annak, hogy néhány nappal ezelőtt véres csata dúlt ezen a helyen. A sasok, a keselyűk, a hollók és a farkasok kedvükre lakmároztak a szerteszét heverő hullákból. A látvány borús gondolatokat ébreszt zarándokunkban; az ég pedig különleges kegyként megadja neki azt a képességet, hogy megértse az állatok nyelvét; s hirtelen meghall egy farkast, amint torkig jóllakva emberhússal, örvendezve így kiált fel: „Ó, Allah! mily nagy a te jóságod a farkasok gyermekei iránt! Bölcs előrelátásod megzavarta a gyűlöletes és számunkra oly veszedelmes emberek elméjét. A teremtményeid fölött vigyázó szemmel őrködő gondoskodásod jóvoltából nemünk e pusztítói egymás torkának esnek, s nekünk pedig fejedelmi lakomát szolgáltatnak. Ó, Allah! mily nagy a te jóságod a farkasok gyermekei iránt!"

Ha Krisztus isten volt, akkor a keresztrefeszítésben nincs méltóság. Egyszerűen nevetséges, mert abban, hogy az Isten elvisel néhány órás szenvedést, nincs semmi hősiesség.

Szerintem ertelmesseg sincs benne.Hogy miert?

Mi ertelme lenne Istennek sajat magat kiengesztelnie a sajat fia felaldozasa altal?

Istennek nem célja a büntetés, a törvényei az emberek boldog együttélését segítik, mint közösségben, mind egyénileg,hogy ez szenvedéssel és lemondással jár?

Szerintem sem celja,sot meg a szenvedes es a lemondas sem.

Istent nem gondolom, hogy olyan szempontból kéne mindenhatónak nézni, aki meghatározza az ember saját felelőségét, és tetteit is, erről magunk döntünk, ahogy az egyetemista is döntött, mikor beugrott a vízbe.

Szerintem minden tekintetben mindenhatonak kene tekinteni.

Amit az ideális Istenről ír, sztem maga a valósg, én legalábbis egy ilyenben hiszek, nem szabad összekeverni az egyház által hirdetett Istent a szívünkben élővel

Igazad van!

Ahogy gondolod:)

A vallás az ember alkotása, s a vallásoskodás az, ami talán a legtöbb kárt okozta az embereknek.

Annyi de annyi efféle kritikai jellegű irat született már, jaj de annyi.

És meg is kajálják azok, akik nem voltak meggyőződve, megerősödve a saját hitükben.

A biblia kijelentéseit nem lehet megérteni csak gyermeteg lelkülettel, s a kijelentést egyedül Isten Szelleme adja, de csak annak, aki hisz Jézusban.

Mennyien szerették volna kritizálni az Írásokat, olyanok akik nem is hittek benne. És még azt sem értették meg, miért is nem értik...

Abbé fater előtt is születtek ilyen agymenések, és az óta is.

Én mondom, minden hívő testvérem olvassa nagy bátorsággal, igazi hiterősítő iromány;)

Ha Krisztus isten volt, akkor a keresztrefeszítésben nincs méltóság. Egyszerűen nevetséges, mert abban, hogy az Isten elvisel néhány órás szenvedést, nincs semmi hősiesség.

Krisztus nem csak Isten volt (pontosabban sten fia), hanem ember is.

Istennek nem célja a büntetés, a törvényei az emberek boldog együttélését segítik, mint közösségben, mind egyénileg,hogy ez szenvedéssel és lemondással jár?

Kéremszépen a társadalom által hozott törvények is.

A harmadik blokkban, a köbö miért szenvednek jó emberek témakört alantabb tárgyalták ki, Istent nem gondolom, hogy olyan szempontból kéne mindenhatónak nézni, aki meghatározza az ember saját felelőségét, és tetteit is, erről magunk döntünk, ahogy az egyetemista is döntött, mikor beugrott a vízbe.

Amit az ideális Istenről ír, sztem maga a valósg, én legalábbis egy ilyenben hiszek, nem szabad összekeverni az egyház által hirdetett Istent a szívünkben élővel.

elsőre és dióhéjban ennyi.

Hallottatok mar Meslier abberol?Es a testamentumarol?

Kevés időzített bomba robbant akkorát a szellemi életben, mint Meslier abbé testamentuma.

Elképzelhetjük, mekkora volt a meglepetése 1733-ban Étrépigny kelet-franciaországi falucska jámbor lakosainak, valamint Leroux úrnak, a méziéres-i törvényszék tisztes ügyészének (mert a gondos pap neki is megküldte három példányban készült végrendeletének egyikét), amikor rájöttek, hogy a puritánságáról és jótékonyságáról ismert, szerény és csendes pap, aki amúgy is csekély jövedelmének maradékát évente szétosztotta a szegények közt, s aki halálakor is mindent a parókia rászorultjaira hagyott, az új eszméktől gomolygó, merész újításoktól forrongó XVIII. század egyik „legveszedelmesebb" írását hagyta a megdöbbent utókorra.

Ha érvei ma már nem is mindig tudományosan helytállók, ha bizonyítása olykor gyermetegnek látszik is, elmélkedése javarészt ma is érvényes.

Részletek

A vallás a hiszékenységen alapul

Azt mondják, az isteni tulajdonságok nem olyan természetűek, hogy a korlátolt elmék megismerhetik őket; ennek az elvnek az lenne a természetes következménye, hogy az isteni tulajdonságok nem a korlátolt elmék számára valók; mégis, a vallás arról biztosít bennünket, hogy a korlátolt elméknek sohasem szabad szem elől téveszteniük azt a megfoghatatlan lényt, amelynek tulajdonságait ők nem érthetik meg soha; mindebből az látható, hogy a vallás nem egyéb, mint a korlátok emberi elmék olyasmivel való elfoglalása, ami felfoghatatlan számukra.

A természet csodái természetes okokból fakadnak

A természet, mondjátok, teljességgel megmagyarázhatatlan valamiféle isten nélkül; vagyis annak megmagyarázásához, amihez vajmi keveset értetek, egy olyan okra van szükségetek, amelyről a leghalványabb fogalmatok sincs. Úgy akarjátok elűzni a sötétséget, hogy megkettőzitek a homályt. Úgy hisztek kibogozni egy csomót, hogy megsokszorozzátok. Ti lelkes természettudósok, ha be akarjátok bizonyítani nekünk isten létét, tanulmányozzátok a botanikai kézikönyveket; gondosan, a legtüzetesebben vizsgáljátok az emberi test részeit; szárnyaljatok a magasba, és szemléljétek a csillagok forradalmát; azután térjetek vissza a földre, és csodáljátok a vizek áradását; lelkesedjetek a pillangók, a rovarok, a polipok, a szervezett atomok láttán, amelyekben istenetek nagyságát vélitek felfedezni; de mindezek a dolgok nem fogják bebizonyítani ennek az istennek a létét; csak azt, hogy nincs meg a szükséges tudástok az anyag mérhetetlen változatosságának és azoknak az okozatoknak a megértéséhez, amelyeket a világegyetemben foglalt végtelenül sokrétű kombinációk hívnak életre. Mindez azt igazolja, hogy nem tudjátok, mi is az a természet; hogy fogalmatok sincs erőiről, mikor azt hiszitek, hogy képtelen megalkotni a formák és az élőlények tömegét, amelynek szemetek, még ha mikroszkóp segítségét veszi is igénybe, csak töredék részét pillanthatja meg; végül mindez azt bizonyítja, hogy nem tudván megismerni a megismerhető mozgató erőket, a dolog könnyebbik végét fogjátok meg, s egy olyan mozgató erőt jelző szóhoz folyamodtok, amelyről sohasem alkothattok valóságos, igazi fogalmat.

Képtelenség azt mondani, hogy az emberi nem a világmindenség kialakulásának tárgya és célja

A saját érdemeitől megittasult ember azt képzeli, hogy istene a világmindenség létrehozásakor csakis az emberi nemben látta a teremtés tárgyát és célját. Min alapszik ez az olyannyira hízelgő vélemény? Mint mondják, azon, hogy egyedül az ember van felruházva olyan értelemmel, amely révén megismerheti az istenséget, s hozzá méltó tiszteletben részesítheti. Azt bizonygatják, hogy isten csakis a maga dicsőségére teremtette a világot, s az emberi nemnek ebben a tervben az a szerepe, hogy csodálja és dicsőítse művéért istent. De ha mindezt észbe vesszük, vajon nem kell-e megállapítanunk, hogy isten nyilvánvalóan eltévesztette a célját? 1. Az ember számára, szerintetek is, mindig teljességgel lehetetlen lesz, hogy megismerje istenét, s a legtökéletesebben megismerhetetlen lesz annak isteni lényege. 2. Valamely lény számára, amelyhez nincs hasonlatos, semmit sem jelenthet a dicsőség; dicsőség csak abból származhatik, ha saját kiválóságát másakéval hasonlítja össze. 3. Ha isten, természeténél fogva, végtelenül boldog, ha önmagában telik gyönyörűsége, akkor mi szüksége lehet gyenge teremtményeinek tiszteletadására? 4. Istennek, minden műve ellenére, nincs része a dicsőségben; ellenkezőleg: a világ minden vallása úgy állítja elénk, mint akit állandóan sérelem ér; valamennyinek az a célja, hogy a bűnös, hálátlan és lázadó embert kibékítse haragvó istenével.

Isten nem az emberért van, és az ember nem az istenért

Ha isten végtelen, akkor még kevésbé van az emberért, mint az ember a hangyákért. Egy kert hangyái helyesen gondolkodnak-e, ha bele akarnak avatkozni a kertész elgondolásaiba, vágyaiba, terveibe? Igazuk van-e, ha azt állítják, hogy a versailles-i parkot csakis az ő kedvükért ültették, s hogy egy pompakedvelő uralkodó jósága csakis őnekik akart fenséges lakóhelyet nyújtani? A teológia szerint az ember jóval alább való istennél, mint a legalantasabb féreg az embernél. így, magának a teológiának a bizonysága szerint, a teológia, amely nem tesz mást, mint hogy az istenség tulajdonságaival és elgondolásaival foglalkozik, a legteljesebb őrültség.

Isten nem lehet változhatatlan

Azt állítjátok, hogy isten változhatatlan! De hát akkor honnan származik az állandó változékonyság ebben a világban, amelyet az ő birodalmának mondanak? Van-e állam, amely gyakoribb és kegyetlenebb forradalmaknak van kitéve, mint ezé az ismeretlen uralkodóé? Miképpen lehet egy változhatatlan, művei állandóságának biztosítására elég hatalmas istent ama természet kormányzójának tartani, amelyben minden szakadatlanul változik? Ha egy állandó istent vélek felfedezni az emberiség számára kedvező következményekben, akkor milyen istent láthatok azokban a szakadatlanul bekövetkező szerencsétlenségekben, amelyek az emberiséget sújtják? Azt mondjátok, a mi bűneink kényszerítik istent a büntetésre; erre azt válaszolom, hogy isten a saját érveléstek szerint sem változhatatlan, hiszen az emberek bűnei késztetik rá, hogy megváltoztassa magatartását irányukban. Egy olyan lény, aki hol haragra gyűl, hol pedig megbékél, hogyan lehet állandóan ugyanaz?

A pokolbéli kínok örökkévalóságáról szóló hit-tétel kiagyalásával a teológusok megvetésre méltó lénnyé, elvetemült és céltalanul, kéjjel kegyetlen zsarnokká tették istenüket, aki rosszabb a legalávalóbb embernél

A pokolbéli kínok örökkévalóságáról szóló hittétel kiagyalói istent, akit oly jóságosnak mondanak, a legmegvetésreméltóbb lénnyé tették. A kegyetlenség az emberekben a rosszindulat végső foka; nincs érző lélek, aki ne indulna meg és ne lázadozna ama gyötrelmek hallatára, amelyeket a gonosztevők legnagyobb része elszenved; de a kegyetlenség még inkább felkelti méltatlankodásunkat, amikor alaptalan, ok nélkül való. A legvérengzőbb zsarnokoknak, a Caliguláknak, a Neróknak, a Domitianusoknak is volt valamilyen okuk arra, hogy gyötörjék áldozataikat és nevessenek szenvedésükön; vagy saját biztonságukat féltették, vagy a bosszúállás dühe fűtötte őket, vagy szörnyűséges példát akartak statuálni, vagy talán hiúságból hatalmukat fitogtatták, esetleg barbár kíváncsiságukat akarták kielégíteni. De vajon isten esetében beszélhetünk ezeknek az okoknak akármelyikéről is? Haragjának áldozatait gyötörve olyan lényeket büntet, akik valójában sem megdönthetetlen hatalmát nem veszélyeztethették, sem boldogságát nem zavarhatták meg, amelynek semmi sem árthat. Ezenkívül a túlvilági büntetés semmit sem használ az élőknek, hiszen nem lehetnek tanúi; ez a büntetés semmit sem használ az elkárhozottaknak, hiszen a pokolban már nem térhetnek meg: a megbocsátás ideje elmúlt. Mindebből az következik, hogy örökké tartó bosszúja gyakorlásában istennek csak az a célja, hogy szórakozzék és hogy gúnyolódjék teremtményeinek gyöngeségén.

Az egész emberi nemhez szólok. Akad-e a természetben olyan ember, aki elég kegyetlennek érzi magát ahhoz, hogy hidegvérrel gyötörjön nem is egy másik embert, de akármilyen érző élőlényt, ha nem fűződik hozzá haszna, érdeke, ha nem kíváncsiság hajtja, s ha nem kell tartania semmitől? Lássátok be, ó teológusok, hogy istenetek, saját érveitek szerint is, összehasonlíthatatlanul rosszabb a legalávalóbb embernél.

Talán azt hozzátok fel ellenem, hogy végtelen sértések végtelen büntetést érdemelnek. Én erre azt válaszolom, hogy nem lehet megsérteni istent, akinek boldogsága végtelen; azt válaszolom még, hogy a véges lények sértései nem lehetnek végtelenek; azt válaszolom, hogy ha isten nem akarja, hogy megsértsék, akkor nem tűrheti, hogy teremtményei örökké sértegessék; azt válaszolom, hogy egy végtelenül jóságos isten nem lehet végtelenül kegyetlen, s nem teheti teremtményeit örökéletűvé csak azért, mert gyönyörködni akar gyötrelmeikben.

Csak a legvadabb barbárság, a legalávalóbb ravaszság, a legkorlátoltabb nagyravágyás agyalhatta ki az isteni büntetés örökkévalóságáról szóló hittételt. Ha volna isten, akit sértegetni vagy káromolni lehet, akkor nem volna a földön nagyobb istenkáromló annál, mint aki azt meri mondani, hogy ez az elfajzott zsarnok az öröklétig élvezi gyenge teremtményeinek hasztalan gyötrelmeit.

A teológia nem egyéb, mint nyilvánvaló ellentmondások sorozata

Az az állítás, hogy istent sérthetik az emberek cselekedetei, mindama eszmék megsemmisítésével egyenlő, amelyeket egyébként erről a lényről a fejünkbe akarunk tölteni. Ez ugyanis annyit jelent, hogy az ember felforgathatja a világmindenség rendjét, hogy meggyújthatja a villámot istene kezében, hogy keresztülhúzhatja terveit, vagyis, hogy az ember erősebb istenénél, hogy ura saját akaratának, hogy őtőle függ, vajon kegyetlenséggé akarja-e változtatni isten jóságát. A teológia nem tesz egyebet, mint egyik kezével lerombolja azt, amit a másikkal felépít. Ha minden vallás olyan istenen alapszik, aki hol haragra gerjed, hol megbékél, akkor minden vallás mélyén egy nyilvánvaló ellentmondás rejlik.

Minden vallás egyetért abban, hogy lelkesen hirdeti az istenség végtelen bölcsességét és hatalmát; de mihelyt feltárja viselkedését, nem bukkanunk másra, mint oktalanságra, az előrelátás hiányára, gyengeségre és ostobaságra. Isten, mint mondják, a maga számára teremtette a világot, s mégsem tudta mindeddig elérni azt, hogy érdeme szerint tiszteljék érte! Isten azért teremtette az embereket, hogy birodalmában legyen alattvaló, aki tisztelettel adózik neki; s azt látjuk, hogy az emberek szüntelenül lázadnak ellene!

Isten állítólagos alkotásai semmiképpen sem bizonyítják azt, amit isteni tökéletességnek neveznek

Nem győznek hivalkodni az isteni tökéletességgel; s midőn bizonyítékokat kérünk, olyan alkotásokat mutatnak nekünk, amelyekről azt állítják, hogy e tökéletesség letörölhetetlenül ragyog rajtuk. De mindezek a művek mégis tökéletlenek és múlandók, az ember pedig, akit az istenség legcsodálatosabb remekművének tartanak, telve van tökéletlenséggel, amely miatt az őt teremtő mindenható mester nem néz rá kedves szemmel; e meglepő mű végül is oly felháborítóvá, oly gyűlöletessé válik alkotója számára, hogy kénytelen tűzre vetni. De ha az istenség legértékesebb alkotása tökéletlen, akkor miből ítélhetjük meg az isteni tökéletességet? Egy olyan mű, amellyel maga az alkotója is elégedetlen, ébreszthet-e bennünk csodálatot a mester ügyessége iránt? Az ember fizikai részének ezernyi betegség, számtalan baj s végül a halál az osztályrésze; morális része telve van hibákkal; mégis erőnek erejével azt állítják, hogy ő a legtökéletesebb lény leggyönyörűbb alkotása!

A föld valamennyi vallási rendszere szerint isten a legszeszélyesebb és a legértelmetlenebb lény

Nincs furcsább szerep, mint amelyet a világ minden táján a teológia játszat az istenséggel. Ha valóságos dologról volna szó, akkor az ember, a legszeszélyesebb és a leghatalmasabb lényt látná benne; kénytelen volna azt hinni, hogy isten csak azért teremtette a világot, mert ott akarta vívni szégyenletes harcát a teremtményeivel; hogy csak azért teremtette az angyalokat, az embereket, a démonokat, a gonosz szellemeket, mert ellenfelekre akart szert tenni, akikkel éreztetheti hatalmát. Engedi sértegetni magát, s azok elég ravaszak ahhoz, hogy felforgassák a terveit, elég makacsak, hogy ne adják meg magukat soha: s az egész história azzal a gyönyörűséggel jár isten számára, hogy megharagudhat, kiengesztelődhet, lecsillapíthat és helyrehozhatja azt a rendetlenséget, amelyet teremtményei idéztek elő. Ha már eleve olyanokká formálta volna teremtményeit, amilyeneknek lenniük kellene ahhoz, hogy elnyerjék tetszését, mennyi gondot takarított volna meg magának az istenség, vagy legalábbis mennyi fejtöréstől szabadította volna meg teológusait!

A föld valamennyi vallási rendszere szerint isten nem foglalkozik egyébbel, mint azzal, hogy rosszat tesz saját magának; úgy viselkedik, mint azok a sarlatánok, akik mély sebet ejtenek magukon, hogy megmutassák a közönségnek, mennyire használ a gyógyírjuk. De mindeddig még nem látjuk, hogy az istenség alaposan meg tudta gyógyítani azt a sebet, amelyet az emberek kezével ejtett magán.

Képtelenség azt mondani, hogy a rossz nem istentől ered

Isten mindennek a teremtője; mégis azt bizonygatják, hogy a rossz nem istentől ered. Hát akkor honnan ered? ...talán az emberektől? S az embereket vajon ki teremtette? - isten: tehát istentől ered a rossz. Ha nem olyanoknak teremtette volna az embereket, mint amilyenek, akkor az erkölcsi rossz vagy a bűn nem léteznék a világon. Istent kell tehát felelőssé tenni azért, amiért az ember ilyen romlott. Ha az embernek hatalmában áll rosszat cselekedni vagy megsérteni istent, akkor kénytelenek vagyunk ebből azt a következtetést levonni, hogy istent saját akaratából sértik meg; hogy a teremtő isten döntése alapján viszi véghez az ember a rosszat: máskülönben az ember olyan okozat lenne, amely ellenkezik a létét előidéző okkal.

Az istennek tulajdonított előretudás feljogosítja az általa megbüntetett bűnös embereket, hogy panaszkodjanak kegyetlensége miatt

Istent azzal a képességgel ruházzák fel, hogy előre lát és előre tud mindent, ami a világban bekövetkezik; de ez az előretudás nemigen válik dicsőségére, s nem is védi meg azoktól a szemrehányásoktól, amelyek az emberek részéről jogosan érhetik. Ha isten előre tudja a jövőt, vajon nem kellett volna előre látnia boldogságra szánt teremtményei bűnbeesését? Ha elhatározta, hogy megengedi ezt a bűnbeesést, akkor ezt nyilván azért tette, mert akarta, hogy az bekövetkezzék; enélkül szó sem lehetne a bűnbeesésről. Ha isten szükségszerűségből vagy kényszerűségből tudná előre teremtményeinek bűneit, akkor feltételezhetnénk, hogy igazságosságánál fogva kénytelen megbüntetni a bűnösöket; de vajon nem istentől függ-e - akinek megvan a képessége, hogy mindent előre lásson és a hatalma, hogy mindent előre meghatározzon -, hogy ne szabjon ki magának kegyetlen törvényeket, vagy meg se teremtse azokat a lényeket, akiket későbbi ítéletével büntet vagy tesz szerencsétlenné? Mit számít az, hogy isten az embereket az előre-tudásából adódó megelőző elhatározása alapján vagy pedig az igazságosságából adódó későbbi ítélete alapján szánja boldogságra vagy szerencsétlenségre? Elhatározásainak, ítéleteinek sorrendje változtat-e bármit is a szerencsétlenek helyzetén? Nincs-e joguk mindkét esetben szemrehányással illetni azt az istent, aki bár a nem-lét állapotában hagyhatta volna őket, mégis életet adott nekik, pedig nagyon jól tudta, hogy igazságosságánál fogva előbb-utóbb kénytelen lesz kiszabni rájuk büntetésüket?

Az eredendő bűnről és a sátánról szóló teológiai mesék képtelensége

„Az ember - azt mondjátok - tiszta, ártatlan és jó volt, amikor kikerült isten kezéből; de vétkének büntetéseképpen természete rosszra hajló lett." Márpedig az embernek, ha képes volt vétkezni alighogy kikerült az isten kezéből, mégsem lehetett tökéletes a természete! Miért engedte isten, hogy vétkezzék, és természete rosszra hajlóvá legyen? Miért hagyta elcsábítani, amikor nagyon jól tudta, hogy nincs elég ereje ellenállni a kísértőnek? Miért teremtette isten a sátánt, a rossz szellemet, a kísértőt? Isten, aki annyi jót akar az embereknek, miért nem semmisítette meg egyszer s mindenkorra azt a sok rossz szellemet, amely természeténél fogva ellensége boldogságunknak? Vagy miért teremtett egyáltalán rossz szellemeket, hiszen előre kellett látnia győzelmüket és az egész emberiségre gyakorolt szörnyű hatásukat? Végül, micsoda végzet az oka, hogy a rossz elv a világ minden vallásában oly határozottan felülkerekedett a jó elvén, vagyis az istenségen?

Az ördögöt, miként a vallást, a papok meggazdagodása érdekében agyalták ki

A következő naiv história egy itáliai szerzetes áldott jó szívéről tanúskodik. Egy napon ez a jóember prédikálás közben indíttatva érezte magát, hogy bejelentse hallgatóságának: hosszas elmélkedések után, istennek hála, végre megtalálta a biztos módját annak, miképpen teheti boldoggá az embereket. „Az Ördög - úgymond - csak azért kísérti meg az embereket, hogy szerencsétlenségéhez legyenek sorstársai a pokolban; forduljunk tehát a pápához, aki kezében tartja mind a paradicsom, mind a pokol kulcsait; kérjük meg, könyörögjön istenhez az egész egyház élén, hogy nyújtson békejobbot az ördögnek, vegye vissza kegyeibe és helyezze vissza magas rangjába: ez bizonyára romba dönti majd az ördög sötét terveit, amelyeket az emberiség ellen sző." A derék szerzetes talán nem értette meg, hogy az ördög a szerzeteseknek éppoly hasznos, mint isten a papoknak; kapóra jön nekik kettejük veszekedése, mert kitűnően megtalálják számításukat a két ellenség között, akiknek küzdelme biztosítja létüket és jövedelmüket. Ha az emberek nem lennének többé kitéve a kísértésnek, és nem vetkeznének többé, akkor nem lenne szükségük a papok szolgálataira. A manicheizmus (Mani perzsa vallásalapító (i. u. III. század) óperzsa és keresztény elemekből álló tanítása. - Szerk.) nyilvánvalóan minden vallás tengelye; de sajnos, az ördög, akit azért találtak ki, hogy eltereljék az istenségről a rosszindulat gyanúját, lépten-nyomon bebizonyítja nekünk égi ellenfelének tehetetlenségét vagy ügyetlenségét.

A szabad akarat ábránd

A teológusok azt hangoztatják, hogy az ember szabad, holott minden tételük arra irányul, hogy tönkretegye az ember szabadságát. Midőn igazságot akarnak szolgáltatni az istenségnek, valójában a legsötétebb igazságtalansággal vádolják. Azt állítják, hogy kegyelem híján az ember kénytelen rosszat cselekedni; s ugyanakkor azt mondják, hogy isten megbünteti, amiért nem részesítette a jócselekedethez szükséges kegyelemben!

Bármily felületesen gondoljuk is végig a dolgot, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy minden cselekedetében kényszer hatása alatt áll az ember, s hogy szabad akarata még a teológusok rendszerében sem egyéb, mint ábránd. Az embertől függ-e, hogy világra jöjjön vagy ne jöjjön világra, s megválaszthatja-e szüleit? Az embertől függ-e, hogy átvegye vagy ne vegye át szüleinek vagy nevelőinek nézeteit? Ha bálványimádó vagy mohamedán szülőktől származtam volna, tőlem függött volna-e, hogy keresztény legyek? Teológusaink mégis azt bizonygatják, hogy az igazságos isten kímélet nélkül a kárhozatra taszítja mindazokat, akiket kegyelme híján nem vezetett a keresztények vallásának ismeretére!

Az ember születése semmiképpen sem a saját választásától függ; nem kérdezik meg tőle, hogy óhajt-e a világra jönni vagy sem; a természet nem kéri ki a véleményét szülőföldje és szülei felől; eszméi, véleményei, helyes vagy helytelen nézetei szükségszerű gyümölcsei neveltetésének, amelynek nem ő volt az ura; szenvedélyei és vágyai szükségképpen következnek jelleméből, mely a természet adománya, s eszméiből, melyeket beléje oltottak; akaratát és cselekedeteit egész élete folyamán meghatározzák kapcsolatai, szokásai, ügyei, örömei, beszélgetései, gondolatai, melyek akarata ellenére támadnak benne, egyszóval azok az események és körülmények, amelyek kívül esnek hatalmán. Képtelen lévén előre látni a jövőt, nem tudja sem azt, hogy mit akar, sem azt, hogy mit fog cselekedni a mostanit közvetlenül követő pillanatban. Az embert úgy éri a vég, hogy születésének percétől halála percéig egyetlen pillanatra sem volt szabad.

Az ember, vetitek ellen, akar, mérlegel, választ, határoz; s ebből arra következtettek, hogy cselekedeteiben szabad. Igaz, az ember akar, de nem ura sem akaratának, sem vágyainak; csak olyat tud kívánni és akarni, amit kedvezőnek ítél a maga számára; nem tudja szeretni a fájdalmat és megvetni a gyönyört. Azt mondják, az ember a fájdalmat néha előbbre helyezi a gyönyörnél; de ez olyankor fordul elő, amikor azért választja a múló fájdalmat, hogy azután nagyobb és tartósabb gyönyörben legyen része. Ez esetben a nagyobb jó gondolata készteti szükségképpen arra, hogy a kevésbé jelentős jótól megfossza magát.

Nem a szerető ruházza fel hölgyét azokkal a vonásokkal, melyeket elragadtatással szemlél, következésképp nem ura annak, hogy szeresse vagy ne szeresse gyöngéd vonzalmának tárgyát; nem ura a lelkét hatalmában tartó képzelődéseknek és érzelmeknek. Mindebből világosan következik, hogy az ember nem uralkodik a lelkében tőle függetlenül ébredő akaraton és vágyakon. De az ember, mint mondjátok, ellen tud állni vágyainak; tehát szabad. Az ember akkor áll ellen vágyainak, ha az indítékok, melyek elfordítják valamely dologtól, erősebbek azoknál, amelyek feléje taszítják; de az esetben ellenállása szükségszerű. Ha valakiben erősebb a félelem a becstelenségtől vagy a büntetéstől, mint a pénz szeretete, az szükségszerűen ellenáll a vágynak, hogy megszerezze másokét.

Nem vagyunk-e szabadok, amikor mérlegelünk? De hát tőlem függ-e az, hogy tudok vagy nem tudok, bizonytalan vagyok avagy bizonyos? A mérlegelés szükségszerű következménye annak a bizonytalanságnak, amelyben cselekedetünk eredményét illetően vagyunk. Mihelyt az eredmény felől bizonyosak vagyunk vagy bizonyosnak véljük magunkat, szükségképpen határozunk; s akkor szükségszerűen cselekszünk is, aszerint, hogy jól ítélünk-e avagy rosszul. Helyes vagy helytelen ítéleteink sem szabadok; szükségképpen meghatározzák őket azok az eszmék, amelyeket környezetünktől kaptunk vagy amelyeket saját; szellemünk alakított ki.

Az ember egyáltalán nem szabad a választásában; nyilvánvalóan az kényszeríti a döntésre, hogy mit tart leghasznosabbnak vagy legkellemesebbnek a maga szempontjából. Nem szabad akkor sem, ha választását felfüggeszti; kénytelen elállni a választástól mindaddig, amíg úgy nem véli, hogy már megismerte vagy megismerni vélte az előtte álló tárgyak tulajdonságait, vagy amíg fontolóra nem vette cselekedeteinek következményeit. Azt is mondjátok, hogy az ember lépten-nyomon olyan cselekedetekre határozza el magát, amelyek ártalmasságáról meg van győződve; néha meg is öli magát: tehát szabad. Ezt tagadom. Az embertől függ-e, hogy jól vagy rosszul okoskodik? Esze és bölcsessége vajon nem egyrészt nézeteitől, véleményeitől, másrészt testi adottságától függ-e? Minthogy egyik is, másik is független az akaratától, ez semmiképp sem bizonyítja a szabadságát.

„Ha fogadok, hogy megteszek vagy nem teszek meg valamely dolgot, nem vagyok-e szabad? Nem tőlem függ-e, hogy megteszem avagy sem?" Korántsem, válaszolom én; a fogadás megnyerésének vágya szükségképpen arra kényszerít, hogy megtedd vagy ne tedd meg a szóban forgó dolgot. „De ha beleegyezem, hogy elveszítsem a fogadást?" Akkor a vágy, hogy bebizonyítsd nekem szabadságodat, háttérbe szorította benned a fogadás megnyerésének vágyát; tehát ez az indíték késztet szükségképpen arra, hogy megtedd vagy ne tedd meg a dolgot, amelyről szó volt köztünk.

De, erősködtök, szabadnak érzitek magatokat. Ez nem egyéb, mint illúzió. Ama mesebeli légy jut eszünkbe, amelyet egy nehéz kocsi rúdjára tettek, és amely boldogan hitte, hogy ő kormányozza a kocsit, holott az vitte őt. Az önmagát szabadnak hivő ember nem más, mint az ilyen légy, mert azt hiszi, ő mozgatja a világmindenség gépezetét, pedig az viszi magával őt, tudtán kívül.

Az a benső érzés, amely elhiteti velünk, hogy szabadon teszünk meg vagy nem teszünk meg valamely dolgot puszta illúzió. Ha cselekedeteink valóságos indítékaiig hatolunk, azt találjuk, hogy azok nem mások, mint a hatalmunktól mindig független akaratunk és vágyaink szükségszerű következményei. Szabadnak hiszed magad, mert azt teszed, amit akarsz; de vajon szabadon döntőd el magadban, hogy akarj-e vagy ne akarj, kívánj-e vagy ne kívánj? S vajon akaratodat és vágyaidat nem olyan tárgyak vagy tulajdonságok ébresztik fel szükségképpen, amelyek semmiképp sem tőled függenek?

A teológia csak úgy tudja elfogadtatni az istene által megengedett rosszat és igazságtalanságokat, ha felruházza ezt az istent az erősebb jogával, vagyis minden jog megsértésériek jogával, vagy ha az embereket ügyefogyott jámborságra kényszeríti

Szinte hallom a teológusok tömegét, amint mindenünnen azt kiáltozzák, hogy isten végtelenül igazságos, de igazságossága nem az emberek igazságossága. Milyen jellegű, milyen természetű hát ez az isteni igazságosság? Miként vélekedhetem az olyan igazságosságról, amely oly gyakran az emberi igazságtalanságra emlékeztet? Vajon nem zavarják-e össze az igazságosról és az igazságtalanról alkotott összes fogalmainkat, midőn azt mondják, hogy ami istenben igazságos, az teremtményeiben igazságtalan? Hogyan lehet példaképnek tekinteni egy olyan lényt, amelynek isteni tökéletessége éppen a visszája az emberi tökéletességnek?

„Isten - mondjátok - sorsunk korlátlan irányítója; szuverén hatalma, amelyet semmi sem korlátozhat, feljogosítja arra, hogy keze művéből azt csináljon, amit jónak lát; egy féregnek, mint amilyen az ember, még zúgolódni sincs joga." Ezt a dölyfös hangot nyilván a zsarnokok szolgáitól kölcsönözték, akik rendszerint ily módon fogják be az önkényüktől szenvedő alattvalók száját; ez semmiképp sem lehet egy olyan isten szolgáinak nyelve, akinek dicsérik igazságosságát; de olyan sem, amellyel felül lehet kerekedni egy gondolkodó lényen. Szolgái az igazságos istennek! Én mondom nektek, hogy még a legnagyobb hatalom sem jogosíthatja fel magát a ti isteneteket sem arra, hogy igazságtalanul bánjon akár a legalantasabb teremtményeivel. Egy zsarnok nem isten. Egy olyan isten, aki vindikálja magának a jogot, hogy rosszat cselekedjék, nem más, mint zsarnok; egy zsarnok nem példakép az emberek számára, hanem szükségképpen utálatos szörny.

Nem különös, hogy midőn igazolni akarják az istenséget, lépten-nyomon a legigazságtalanabb lény színében tüntetik fel? Ha panaszkodunk viselkedése miatt, arra hivatkozva próbálnak csendre inteni bennünket, hogy az isten az úr: ami annyit jelent, hogy isten, lévén az erősebb, nincs alávetve a közönséges szabályoknak. De az erősebb joga sért minden jogot; csak annak a vad hódítónak a szemében számíthat jognak, aki indulatától megrészegülve azt hiszi, bármit cselekedhet, kénye-kedve szerint, az általa legyőzött szerencsétlenekkel; ezt a kegyetlen jogot csak azok a vak rabszolgák tartják törvényesnek, akik szerint mindent szabad a zsarnokoknak, s akik sokkal gyöngébbnek érzik magukat, semhogy szembeforduljanak velük.

A legnagyobb bajban valami nevetséges együgyűséggel, vagy inkább a fogalmakat nyilvánvalóan összekeverve azt mondogatják az istenfélő hivők, hogy a jó isten küldi rájuk a pestist; hogy a jó isten sújtja őket a háborúval; hogy a jó isten az oka az ínségnek; egyszóval, hogy a jó isten, bár jósága egy pillanatra sem szűnik meg, akarattal és jogosan okozza nekik a legnagyobb rosszat, amit csak el tudnak képzelni! De legalább ne nevezzétek isteneteket jónak, ha rosszat cselekszik nektek; ne mondjátok, hogy igazságos, inkább azt, hogy ő az erősebb, és hogy nem tudjátok elhárítani a csapásokat, melyeket szeszélye mér rátok.

Azt mondogatjátok, hogy isten azért büntet, mert javunkat akarja. De miféle valóságos jó származhatik ebből egy olyan nép számára, amelyet elpusztítottak a járványok, tönkretettek a háborúk, megrontott elvetemült urai példája, szüntelenül kínoz a kegyetlen zsarnokok egész sorának vasjogara, megsemmisítettek egy olyan rossz kormányzat okozta szerencsétlenségek, amely évszázadokon át, unos-untalan éreztette a nemzetekkel romboló működésének hatását? A hit szeme ugyancsak furcsa szem, ha rajta keresztül hasznot lát az ember a legszörnyűbb nyomorban és a legtartósabb bajokban, a bűnökben és az őrültségekben, melyek az emberiséget oly kegyetlenül sújtják!

A Biblia által jehovának tulajdonított sok megtorlás és a megváltás nem egyéb, mint furcsa és nevetséges képzelődés, mely igazságtalan és kegyetlen istent tételez fel

Minő furcsa gondolataik lehetnek az isteni igazságosságról a keresztényeknek, akikkel azt próbálják elhitetni, hogy istenük, meg akarván békülni az önhibáján kívül, atyái hibájából vétkes emberiséggel, halálra adta saját ártatlan, bűnre képtelen fiát! S mit mondhatunk egy olyan királyról, akinek alattvalói fellázadtak, és aki önmaga megnyugtatására nem talál más módot, mint azt, hogy halállal sújtsa koronájának örökösét, aki pedig nem is ártotta bele magát az általános lázadásba? Isten, válaszolják erre a keresztények, csak azért egyezett bele fiának kegyetlen halálába, mert jóságos az alattvalóihoz, akik maguktól képtelenek eleget tenni az isteni igazságosságnak. De az idegenekhez való jósága nem jogosít fel egy atyát arra, hogy igazságtalan és kegyetlen legyen saját fiához. Mindama tulajdonságok, amelyekkel a teológia felruházza istenét, lépten-nyomon ellentmondanak egymásnak: isten egyik tökéletességének a gyakorlása mindig a másik rovására megy.

Vajon a zsidónak ésszerűbb nézetei vannak az isteni igazságosságról, mint a kereszténynek? Egy király a gőgjével magára vonja az ég haragját; Jehova pestissel sújtja ártatlan népét; hetvenezer alattvaló pusztult el azért, hogy helyrehozza annak az egyeduralkodónak hibáját, akit az isteni jóság meg akart tartani!

Az adomány teljsen igei dolog, olvass csak utánna az apostoli levelekben, úgy hogy ez nem érv.

A pénzzel való manipulálás már más kérdés. A gond nem a pénz, hanem a pénznek a szeretete, és ezen kísértésnek mindenki ki van téve, legyen az akár egy felekezet.

Gyóntatószékbe boríték?

Erről beszélek. Felekezeti, igei alap nélküli tan, vagy a kőszikla?

Krisztusi szemléletről kár addíg beszélni, amíg az ember nem az Igei szemszögből tekint Krisztusra...