Mi van a halál után? (beszélgetős fórum)

Nem, én az általad említett agyhalottról beszéltem, hogy ő nem víg a szó szoros értelmében.

"Mert önmagán csak az úr, és az víg, ki naponta így kiálthat: Éltem!"

Hát ő sajna nem. :(

Kegyhelyeken pedig sokan látják Máriát, sokan pedig nem. :(

Sőt, előtted beszélegetnek vele. És lehet, hogy te mégsem látod. És akkor mi van? Semmi. Gondolom ettől még nem kezded el bújni a Bibliát!

Az sem jelent semmit, hogy a vak látott, aztán már nem látott

Igazad van,ettol meg nem kezdem el bujni a bibliat.De te mindezt az agynak tulajdonitod?Az az erzesem te csak valaszolgatni akarsz itt.

Végül is rájöttem,engem nem is igazán érdekel ,mi van a halál után:))))

Annyit biztosan érzek ,hogy a halál ,nem a VÉG.

Azt is tudom ,hogy ez a test ,nem Én vagyok ,csak egy ruha amiben meg tudok nyilvánúlni itt a földön.

Ha meghalok ,akkor kilépek belőle ,mert vagy elhasználódott ,vagy mert unom már:)))

Azt is tudom ,hogy utánna már nem fog érdekelni ,mi lesz a testemmel és a férjem már tudja és meg is ígérte ,hogy azt teszi ,amit mondok .Hamvasztás ,aztán szórjon szét ,vagy tegyen egy dobozba ,mit bánom én,de egy fillért se áldozzon a "ruhám " temetésére.:)))

Hát én valahogy így állok a halállal.

Kegyhelyeken pedig sokan látják Máriát, sokan pedig nem. :(

Sőt, előtted beszélegetnek vele. És lehet, hogy te mégsem látod. És akkor mi van? Semmi. Gondolom ettől még nem kezded el bújni a Bibliát!

Az sem jelent semmit, hogy a vak látott, aztán már nem látott.

Ezek is csak feltételezések,szerintem.

Mindenki eldöntheti ,tudományos vagy a spirituális "következtetéseket" tartja -e igaznak.

Kenytelen leszek megint egy kicsit bobeszedu lenni.

Mi az emlékezés szerve és helye? Mi az emlékezés? Hogyan történik a megjegyzés és az emlékezés? A halál utáni élmények, mint az emlékezés megértésének eszközei.

A jelenlegi tudomány álláspontja szerint az agy az emlékezés szerve. Igazolásul fizikai, kémiai és biológiai tényeket sorakoztatnak fel, amelyeket hiábavaló is lenne tagadnunk. A tények: tények. Emlékezéskor bizonyos agyterületek, neuron kapcsolatok nagyon bonyolult módon aktiválódnak. A materialista alapon kutató természettudomány erről részletes ismeretekkel is rendelkezik. Ha szigorúan a tényeknél maradunk, akkor eleinte csak azt mondhatjuk, hogy van emlékezés és van agyi aktiválódás. A jelenlegi tudomány ebből a két tényből azt a következtetést vonja le, hogy az agy az emlékezés szerve és az agyban kell lennie az emlékeknek, legalábbis kódoltan, különben nem tudna emlékezni az ember. Álláspontja szerint az aktiválódás annak jele, hogy az emlékek az agyban vannak és az emlékezés agyi folyamat. Ez még nem tény, de egy jogosult nézet, amíg ennek ellenkezője ki nem derül. A jelenlegi tudomány mindenesetre ezt tényként kezeli.

Azonban ugyanilyen jogosult és logikus a fenti tényekből az a következtetés is, hogy az emlékezés hatására történnek az agyban a mérhető változások, nem pedig fordítva. Eszerint az emlékezés, mint individuumunkhoz köthető szellemi tevékenység előbb létezik, mint bármiféle agyi aktiválódás. Pontosabban az emlékezés szellemi folyamata indítja be a neki megfelelő agyi folyamatokat, de a kettő lényegében egy időben zajlik.

A két nézet, a materialista és a spirituális, az emlékezésben szereplő tények viszonyát, az ok-okozati kérdést szögesen ellentétesen látja.

Közismert tény, hogyha az ember halálos veszedelembe vagy klinikai halál állapotába kerül, akkor különleges élményeket élhet át. Különösen a klinikai halál néhány másodpercét vagy percét átélt emberek beszámolói érdekesek a számunkra. Ezekből ma már több tízezret gyűjtöttek össze a kutatók (pl. Elisabeth Kübler-Ross, Kenneth Ring, Raymond Moody). Az élmények egyik legfőbb sajátossága talán az, hiszen erről a legtöbben beszámoltak, hogy a klinikai halál állapota alatt lepergett előttük egész földi életük. Sokmindenre emlékezni tudtak e rövid idő alatt, ami velük az életükben tudatos jelenlétükben történt. Mi ennek az oka?

A jelenleg elfogadott tudományos álláspont szerint a klinikai halálban átélt élmények az agy „játékai” csupán. Mivel ekkor csak a szív áll le, de az agy még működőképes, ezért azt gondolják, - egyébként logikus következtetéssel - hogy az agy nem kontrollált folyamatai idézhetik elő az egymáshoz kísértetiesen hasonlító élményeket, mintegy „rossz” tréfát űzve az emberrel.

Nem kevésbé logikus azonban az a magyarázat, ami Rudolf Steiner szellemi megfigyelésein alapul. A szellemi kutatásai nyomán az emlékek és az emlékezés hátterére is rávilágított. Számos alkalommal írt és beszélt az ember felépítéséről. Látta, hogy az ember nem csupán fizikai testből áll, hanem érzékfeletti szervekkel észlelhető testei is vannak. A fizikai világhoz legközelebbi testet élettestnek vagy étertestnek nevezte. Minden élőlénynek van életteste. Az élettest az élet hordozója. Az élet nem fizikai jelenség, bár az élőlények fizikai testében életjelenségek figyelhetők meg. Ezek az élet hatásai, nem az okai. Az élőlények fizikai teste növekedésre képes, anyagok keringenek, választódnak ki, egyszóval a legkülönfélébb életfolyamatok zajlanak benne. Ez azonban nem a fizikai test fizikai létéből ered, hanem az élettest fizikailag nem látható ún. érzékfeletti tevékenységéből. Az élettest az élet fizikai testben való fennmaradását biztosítja – minden élőlényben. Az élettest fizikai testből való eltávozása miatt szárad el ősszel a növény vagy szűnik meg minden emberi élet a fizikai testben a halál beálltakor. Mi köze ennek az emlékezéshez?

Ahogy a fizikai emberi élet oka nem a fizikai test bonyolultsága vagy valamely fizikai állapota, hanem az azt átható élet vagy élettesti folyamatok, úgy az emlékek hordozója sem az agy, hanem az élettest. Az agynak csupán az a szerepe, hogy emlékként a fizikai tudatunkba, személyiségünk tudatába emelje az élettestbe vésett jeleket. Akinek nincsenek kifejlődve érzékfeletti világokat észlelő lelki szervei, az ezt közvetlenül nem láthatja, de közvetetten, logikus megfontolással lehetséges voltát mégis beláthatja. Miből? Például a halál kezdeti állapotán átment, de onnan visszatért emberek észleléseinek leírásaiból. A halál pillanatában a fizikai testből kilépő élettest egyúttal a tudatosan átélt élmények révén belevitt emlékeket is magával viszi. A holtan fekvő fizikai test nem emlékszik, de a fölötte lebegő lélek, aki az élettestben szellemként él, emlékezik.

Mi az emlékezés?

Rudolf Steiner: „Akinek gyakorlata van a lélek megfigyelésében, rájöhet, hogy mennyire helytelen az a nézet, amely szerint az emlékezés holnap a mai képzetet hozza újra felszínre, és közben ez a képzet valahol bennünk van. Nem, mostani képzetem a jelennel együtt elmúlik. Az emlékezéskor bennem lejátszódó folyamat olyasvalaminek az eredménye, ami a jelenlegi képzet előhívásán kívül a külvilághoz való kapcsolatomban lejátszódott. Az emlékezéssel felidézett képzet új képzet, nem a megőrzött régi. Az emlékezés abból áll, hogy ismét képzetet tudunk alkotni valamiről, és nem abból, hogy valamely régi képzet újra feléledhet bennünk. Nem a képzet maga ismétlődik meg bennünk. Ami ismét megjelenik, az valami más, nem a képzet. (Erre a megjegyzésre azért volt szükség; mert a szellemtudomány területén pontosabb fogalmakat kell alkotnunk, mint a hétköznapi életben, vagy a külső tudományokban.)

„Emlékezem”, vagyis átélek valamit, ami maga már nincs jelen. Elmúlt élményt kötök össze jelenlegi életemmel. Ez történik minden emlékezésnél. Tegyük fel, hogy találkozom valakivel és megismerem, mert tegnap is találkoztam vele. Teljesen ismeretlen volna számomra, ha a róla tegnap, érzékeléssel, vagyis érzékszervi úton nyert képet nem tudnám összekötni mai benyomásommal. A mai képet érzékeléssel, vagyis érzékszerveim útján kapom. De ki varázsolja lelkembe a tegnapit? Az a bennem élő lény, aki jelen volt tegnapi élményemnél is és a mainál is jelen van. Előbbi fejtegetéseinkben léleknek neveztük. A múlt hűséges megőrzője nélkül mindig új volna számunkra minden külső benyomás. Nem vitás, hogy a lélek azt a folyamatot, amely által valami emlékké válik, bizonyos jellel belevési a testbe, de ezt a léleknek kell megtennie, és neki kell később saját jelét észlelnie, mint valami külső dolgot. Így válik az emlékek megőrzőjévé. A lélek mint a múlt őrzője állandóan kincseket gyűjt a szellem számára.”

Természetesen a lélek ezt a jelet a fizikai testbe nem tudja belevésni, csak az élettestbe. A fizikai test annál durvább felépítésű, hogy ezt a jelenlegi földi körülmények között meg lehetne tenni. A megjegyzés és emlékezés folyamata tehát nem fizikai agyi folyamat, hanem élettesti, azaz érzékfeletti, mert érzékileg nem látható és vizsgálható. A lélek az érzékelés nyomán kialakított képzetet az élettestben folytonosan áramló életbe vési, de nem mint emléket, hanem annak csupán a jelét. Tehát az elevenségbe belekerül egy jel, amit a lélek helyez el. Később, ha az élményre, a képzetre emlékezni kíván, ezt a jelet képes megkeresni, felismerni, abból ismét felépíteni az élményt vagy a képzetét.

Az emlékezés tehát semmiképpen sem az agynak köszönhető. Legfeljebb azt köszönhetjük az agynak, hogy korlátozott módon a fizikai léttel kapcsolatba hozhatjuk általa az élettesti folyamatokban működő emlékezőképességünket. A korlátlan emlékezésben egyelőre éppen az agy jelenléte akadályoz bennünket. Amikor a klinikai halál állapotában az élettest átmenetileg kiszakad a fizikai testből, a korlátlan emlékezés akadálya megszűnik. Ha az agyba vésné a lélek a jeleit, akkor a halál után semmire sem emlékezhetnénk. Emberek ezrei mégis a korábbi emlékezőképességük hatalmas átalakulásáról, kitágult emlékezőképességről számolnak be a klinikai halál állapotából visszatérve. Ennek okát abban láthatjuk, hogy nem az agyban, hanem az élettestben vannak az emlékek és a felidézés képessége sem az agyhoz kötött. (Viszont előfordul, hogy ezt az élményt egyes emberek mégsem tudják a fizikai testbe visszatérve újra tudatukba idézni. Ennek oka az lehet, mint minden más hétköznapi élményünknek, amelyeket elfelejtünk, a figyelemhiány. A kivételek erősítik a szabályt.)

A halál pillanatában az élettel maga a lélek és a szellem is kiemelkedik a fizikai testből. A klinikai halált átélt embereknél ez ugyan csak átmeneti és nem is teljesen megvalósult állapot, de ezért beszélnek oly gyakran egyfajta felszabadultság érzésről, egy a fizikai test „rabságából” való kiszabadulásról. Fizikai testen kívül mindenekelőtt közvetlenül élik át lelkükkel az élettestüket. Eddig csak a fizikai testtel együtt élhették át. Amikor az élettest kiszabadul a fizikai testből, azonnal az élettesttel kiszabadult emberi lélek elé tárulnak összes földi emlékei. Már nem akadályozza egy kicsit sem az emlékezést a fizikai test.

A fizikai testben tehát nehezebb emlékezni, mint azon kívül. Miért? Amíg a fizikai testben bontakoztatjuk ki az emlékek felidézésének képességét, addig egyrészt a fizikai testhez kell alkalmazkodnunk, idomulnunk. Az élet eleven, mozgékony, folytonos áramlásban van az élettestben. A fizikai test viszont önmagában merev, élettelen alakulat, ami a holttest szemlélete során világossá is válik. A lélek az elevenségbe elhelyezett jelét egy merev formában élve nehezebben képes felidézni, mint e merev és önmagában csupán élettelenségre képes formából kilépve. Másrészt az élettestnek az ember fizikai világbeli életben tartását is el kell látnia. Amíg az élettest elsősorban a fizikai testben lévő nedvek és életfolyamatok fenntartásával van elfoglalva, addig nem tud annyi erőt fordítani az emlékezésre, a lélek tudati életének szolgálatára, mint amikor már kiszakadt belőle. Fizikai testén kívül ezért szinte egyszerre emlékezik az ember minden élményére. Sőt, Rudolf Steiner az objektív szellemi megismerése alapján azt mondta, hogy az eltávozott emberi lélek egyszerre, mintegy panorámaszerűen látja az összes fizikai testben tudatosan átélt emlékét. Az élettest ugyanis időtest is. Az élettestet, az időt a fizikai testben élve éljük át egymás utáni jellegűnek. Ezért éljük át az idő múlását. Fizikai testen kívül egyidejűségnek érezzük az időt.

A tényleges halál beállta után tehát hasonló történik mindenkivel, mint a klinikai halálon átment emberekkel, csak teljesebb mértékben. Ez az átélés azonban csak az első pár napra érvényes. Ezt egy másfajta követi azután, ami jelen írásnak nem témája.

Ezen kívül érdemes még megemlíteni, hogy néhány klinikai halál élményben előző életek emlékei is felbukkannak, aminek az a magyarázata, hogy a fizikai test felett lebegő élettest átmenetileg sokkal hozzáférhetőbb az emberi énnek, aki szellemként a fizikai testben személyes lelki életet bontakoztat ki. De ő az is, aki tudatában van minden előző földi életének is. Így aztán az énből, a szellemből belekeveredhetnek az élettestbe a klinikai halál másodpercei alatt előző inkarnációk emlékei is. Erről számolt be pl. Müller Péter vagy Jankovich István is a könyveikben.

Ezt írja Rudolf Steiner: „Szellemünk e kincseket [értsd: benyomásokat, emlékeket] egyáltalán nem változatlan formában őrzi meg. Az élményekkel járó benyomások lassanként eltűnnek emlékezetünkből, de nem tűnnek el gyümölcseik. Nem emlékezünk már összes gyermekkori élményünkre, amikor írni és olvasni tanultunk. Nem tudnánk azonban írni és olvasni, ha ezeket az élményeket nem éltük volna át, és ha eredményük képességek formájában nem maradt volna meg.

Így alakítja át az ember szelleme az emlékezés kincseit. Sorsának engedi át azt, ami az egyes élmények képeivel kapcsolatos, és csak a képességei fokozásához szükséges erőt vonja ki belőle. Bizonyos, hogy így egyetlen élményünk sem múlik el kihasználatlanul; a lélek emlékként megőrzi azokat, a szellem pedig kiszívja belőlük mindazt, ami képességeit, élete tartalmát gazdagíthatja. Az emberi szellemet gyarapítja az élmények feldolgozása. Ha elmúlt élményeinket nem is találhatjuk meg szellemünkben mint valami raktárban, de megtaláljuk hatásukat megszerzett képességeinkben.”

Mindez azonban nemcsak egy adott életen belül érvényes a személyiségünkre, aki szellemi individualitásunk tökéletlen földi mása, hanem individualitásunkra is érvényes az egymást követő életeken átívelően.

Így vagyunk emberek és nem csak lelkek.

Ha külön tudnám választani a lelkemet a testemtől és néha röpködnék egy kicsit ,akkor szent lennék.....mint az aki büdös volt:)

Szerintem ő már azon a szinten "működött",amin az emberek közül csak kevesen.

De vannak akik képesek rá!:)

Arra épül, hogy elhiszed-e vagy sem. Én igen, és ez a te szemedben hiszékenységnek tűnik.

De szerintem érted miről karattyolok itt.

Ha eléd állítanak tízezer embert, akik arról számolnak be, hogy halálközeli élményként látták Jézust, és a trónt, meg az angyalokat a mennyben, meg egyéb bibliai dolgokat, ettől te még nem fogsz ebben hinni, hiába állítják, hogy ez valóságos volt, és immár tudásuk is van róla...

És ez fordítva is igaz.

Akkor mivel magyarázod, hogy az agyműtéten keresztül esetteknek megváltozik a személyiségük?

Ma már egyre több dolgot fedeznek fel az agyról, érdemes pár ilyen tudományos kutatást elolvasni, megnézni.

Na persze es ahanyszor megtortenik vele,mindig ugyanazt halucinalja?!Jankovich Istvan pl mindharomszor ugyanazt halucinalta!Erdekes nem?Sot mikor visszajott,perfekt beszelte az olasz nyelvet,amit ebben az eleteben soha nem tanult!

Egyebkent egyetlen gondolatod sem benned van,a tudatod nem az agyadban van.

:)))

Te csájé, aki kómába esik az még attól nem kezd el oszlani:)