Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Érzés

Itt vagyok most Veled

Megigéz a lelked

Álomszerű ez a pillanat

Dalolnak szívemben a madarak

Lángolok, érzem legbelül

Ahogy szívemben a tavasz fakad

Kezem csendesen a kezedben marad.

Bárcsak ez az érzés sose múlna el

Izzana bennünk, nem aludna el

Zúdulj belénk te édes áradat

Szabadulni ne akarj, ne építs gátakat

Imádni-imádni nagyon és egyre jobban.

Boldogság, hogy vagy nekem

Arcomon szemed végre megpihen

Zsongjuk együtt, mint a nyári rét

Szívünkben örvénylő szerelem

Imádlak őrülten Kedvesem.

Te jelentesz mindent nekem

Te vagy első gondolatom reggel,

minden napom Te zárod.

Ott vagy mindabban, amit tenni,

és amit mondani találok.

Te vagy a mosoly arcomon,

Te vagy a szemem fénye.

Éltemnek teljessége vagy,

s a szívemben a béke.

Te vagy a kéz, mely kezemhez ér,

könnyű kabát a vállamon.

Kedvesem, szerelmem,

bizalmas támaszom.

Te vagy az én érett, bolondos,

gondos, bölcs, becsületes barátom.

Aki szorosan ölel,

amikor sírni vágyom.

Te vagy a nevetésem,

és lelkemben az apró remegés,

a hang, melytől ellágyulok,

az örömnek, az örömérzés.

Te vagy, akiről álmodtam,

Te ragyogod be az életem,

Te vagy, akire most is vágyom,

Te jelentesz mindent nekem.

(?)

Első csók

Emlékké olvadsz tudatomban

mely néha-néha feléled

érzem még tisztán, első csókunk

amelyet sosem feledem..

Az évek múlnak, az idő farag

farag, és farag fáradhatatlanul

de az a csók, szívembe marad

emléke élénk, soha nem fakul.

Akkor, amikor ajkamra égetted

nem tudtam, de nem is sejthettem

hogy minden csókot majd ahhoz az egyhez mérem

de egy sem fog majd felérni vele…

És hiába árnyékká szédülsz tudatomban

mely néha-néha feléled

érzem még tisztán, első csókunk

amelyet sosem feledem

A szerelemhez

Még egyszer, szerelem!

Érezzem lángodat,

Még egyszer édesen

Gyötrő hatalmadat.

Add vissza búmnak, ah,

Lyánykám hajfodrait,

Csábító két szemét,

Mosolygó ajkait.

Hagyj andalogni még

A rózsás arcokon,

A tőlem elragadt

Oly égi bájakon;

Hogy majd ha száll a nap

S a csendes este jő,

A hold sugárinál

Derengvén a mező,

Epedve várjam őt

Szerelmi gond között,

Mint vártam egykoron,

Míg lángom üldözött.

És lássam a jövőt

Képzelmem szárnyain,

Mint volt nyiló kora

Legelső napjain;

És halljam őt, gyönyör

Hatván meg lelkemet,

Zengő ezüst szavát,

Ez egy szót hogy "szeret!"

S akkor ha megszakadt

A tündérszép alak,

Utána mély sohaj

S könyűim szálljanak.

Még egyszer add nekem

Érezni lángodat,

Még egyszer édesen

Gyötrő hatalmadat,

S a puszta éveken,

Hol rózsa nem virúl,

Emléked, szerelem!

Legyen virágomúl.

Nem szólni akarok hozzád

"Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.

álmainkban...

"............álmainkban talán mindnyájan repültünk már a kék égen, szabadon... De jó lebegni, könnyűnek lenni - pont a helyünkön lenni!

Jó, mikor leoldódhat rólunk napjaink súlya, fegyelme, erőfeszítése... Lebegni langyos tóban, sétálni zizegő hóesésben... pár percre, pár órára gondtalanná válni, szívedet elcsendesíteni, a percre figyelni? Hagyni, hogy tovafusson melletted az élet. Te állsz, lemondva a rohanás eksztázisáról, dolgok birtoklásáról, kiérdemeléséről, célul kitűzéséről...

Állsz elengedett, nyitott szívvel, nyitott tenyérrel, várakozva, bizalommal, szótlanul - s egyszer csak belépsz az idő tengelyébe... a perc megnyílik, tied lesz... a tenyeredbe simul. Az ilyen perceket nem felejted el soha. Az ilyen percek gazdagok - békéjük betölti lelkedet, erővel szellemedet... Benned mélyen egy ajtó nyílik, melyen át mint remegő, törékeny buborékok - ajándékok úsznak felfelé... mind a tied. Ez csoda... Ez találkozás... De ehhez meg kell állnod, ehhez csönd kell, csönd tebenned, mit csak te teremthetsz - s titkok tudója lehetsz... "

Szeretnék veled lenni minden éjszakán,

Bevallani, hogy szeretlek igazán.

Nézni csöndesen két égő szemed,

Egy forró csók után bevallani,

Hogy nem tudok élni nélküled.

Szeretném, ha tudnád,

Hogy szeretlek téged,

Szeretném, ha tudnád,

Hogy csak miattad élek.

Szeretnék a szemedbe

Mélyen belenézni,

És elmondani, hogy nélküled

Nem tudok élni!"

Egy ölelésben

"Egy ölelésben elveszni volna jó,

Belezuhanni a mély vágyba,

Kinyitni az összes ajtót

S meghalni a karjaidba zárva.

Hol van a cél? Hol van a jó?

Merre van a vágy, a kéj?

Lelkemben békét hozó,

Titkos, rejtett szenvedély?

Szoríts magadhoz, szoríts erősen,

Ne félj tőlem hát!

Perzselő napban vagy zuhogó esőben,

Miénk lesz a Világ!"

(?)

"Ha könnyes a szemed és ég a szád,

Ne félj, én gondolok Rád!

Ha mindenki elhagy és senki sem szeret,

Akkor is tudd, hogy én mindig ott leszek Veled!

Mert Te vagy a Nap, mely lenyugszik este,

Te vagy a Hold, az éjszaka teste,

Te vagy a csillag, mely szemembe ragyog,

Te vagy az Élet, nélküled én sem vagyok!"

Egy másodpercre találkoztunk.

Egy másodpercre láttalak.

Az az egy árva másodperc

Boldoggá tette a napomat."

Hogy szeretlek, hogy erre születtem

Ezért teremtettek engem

Ez a sorsom, ez lesz a végzetem,

Hogy létem fundamentuma,

te vagy.

"Lehet, megtalálsz majd egyszer,

mert nem jól bújtam el

Kicsit megharagszol majd, mert nem tagadtam el

De értelmetlen kérdés, a választ tudnod kell:

A szívemben nincs senki másnak hely"

"Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mi végre,

gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,

így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,

oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,

oly közel, hogy a pillád az én álmomra zárul

Leírni nem tudom mit irántad érzek,

hisz úgy is tudod szeretlek téged.

Elmondom neked s az egész világnak,

ha eddig szerettelek, ezután imádlak."

Halálos szerelem

"Volt egy gyönyörű lány, ki hitt a mesékben,

hitte, hogy lesz egy álom, miből fel nem ébred.

Örökké tart majd, s Ő csak várta,

hitte, hogy többé nem marad árva.

Szeretetre vágyott, megértésre, és két ölelő karra,

arra hogy, viszont szeressék, semmire csak arra...

Nem értette miért kér oly nagyon sokat,

s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.

S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált

hisz találkozott azzal, kire már oly rég óta várt.

A fiú büszke volt,hiú, s naiv,

de a lány olyat érzett, mint még soha addig.

Rájött a fiú is, ez még több is lehet,

lehet ez még igaz szerelem.

Bízott benne, hogy így elfelejti azt a lányt,

ki nem hagyott maga után mást, csak örök talányt.

Szomorú volt, félt, szenvedett,

hisz az dobta el, kit igazán szeretett.

De a gyönyörű lány csak oltalomra várt,

így ő is feledni kezdte a mély gyászt.

Rájöttek, hogy ők talán egymásnak lettek teremtve,

s a szerelem örök oltárára szentelve.

A lány megkapta az áhított oltalmat, s szerelmet,

a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.

Szerették egymást, együtt voltak, míg nap ragyogott az égen,

úgy hitték már nem éreztek ilyet, nagyon régen.

De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?!

s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be.

Mégis hitték, hogy egymással minden jó lehet,

s hogy együtt, ketten legyőzhetetlenek lesznek.

A szerelem csodákra képes, ezt el kell ismerni,

olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.

Mert ki egyszer már tied lett,

S úgy érzed örökre Őt szereted.

Nem hagyhatod, hogy elmenjen, érte küzdeni kell,

ha már egyszer megszerezted, nem engedheted el.

A szerelem erős lánc,

örökké tartó, szédítő tánc.

Úgy fűz magához, hogy észre sem veszed,

s úgy táncol, hogy elveszted eszed.

Örökké remél, örökké bízik,

s megtanít téged örökké hinni.

Hinni a másikban... s ezt el is éri,

hisz elhiszed, hogy örökké mellette fogsz élni.

Így hittek Ők is egymásban,

s vakon bíztak a szeretett társban.

Hisz az igaz szerelem elvakít,

s hiszed, hogy szép, amíg a másik el nem taszít.

S akkor jön a fájó ébredés,

a mindenkori tiszta reszketés.

Hisz egyedül félsz, együtt bármi könnyebb,

De Ő akkor már nincs melletted...helyette más van... a fájó könnyek.

Ez a történet a gyönyörű lánnyal,

s a hiú, naiv sráccal.

A fiú nem bízott az érzéseiben, mindent tagadott,

s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.

Az oltalom, mit annyira áhított, mire annyira vágyott,

s közben nem tett mást, csak kergetett egy álmot.

Szép volt a fiúval, de nem tehetett mást,

érezte, vissza már nem jön, elengedte hát!

A fiú rájött, hogy még mindig a másikat szereti,

akárhogy is bánt vele, soha nem feledi.

A gyönyörű lány hívta, kérlelte, maradjon Vele...

hisz ő nem tenne mást, csak igazán szeretne.

De a fiú hajthatatlan volt, vissza se fordult,

s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul.

A fiú csak rohant, messze már,

Úgy érezte ha kell, a halálból is vissza hozza a másik lányt.

Hisz szerette, csak Érte élt,

de nem tudta, hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.

Eltelt egy hosszú év, s a fiú egyedül maradt,

nem találta meg a lányt, kit annyira akart.

S a fiú újra csak szaladt, szaladt vissza...

de a lány ekkor már búcsúlevelét írta,

Mire a fiú odaért, a lány már a földön hevert,

s véres gyenge kezében szorított egy levelet.

A fiú szólította: "Szerelmem",

de a lány akkor már semmit nem felelt.

Ki egy éve forrón ölelte, s szerelmesen,

az nem lehet már vele többé sosem.

A borítékra csak annyi volt írva:

"A barna szemű fiúnak, kit már nem feledek soha"

Lassan, könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta

"Drága Egyetlenem! Kedves édes Szerelmem!

még mindig kimondhatatlanul szeretlek, pedig már több mint egy hónap telt el búcsúnk óta,

de még mindig előttem lebeg az utolsó óra. Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,

gyönyörű két szemed, mivel egyszer, utoljára szemembe néztél.

Bárhová megyek, és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...

Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége, s hogy szívem elfelejt Téged már végre.

De hallottam csengő hangod,l áttalak, s életre kelt az édes múlt. Hiába küzdöttem, egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.

Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,

A régi, közös, szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!

Hiszen Te jelentesz mindent nekem, s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak, s hogy érezzem illatod.... hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.

Mondd! Miért nem értik meg, hogy Nélküled élni nem akarok?

Hisz ha nem vagy velem, fáj a levegővétel, szinte belehalok.

Nem akarok már nélküled élni, Nélküled nem is létezek.

Nem megy már semmi...minden félj... Nélküled nem élhetek!

Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel, kísér a halál, hiszen két szemem szüntelen keres, de sehol nem talál....

Boldogtalan életemből hiányzik a törődés, s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.

Nincs már szerelem, boldogság, édes és tiszta gyermeki öröm, mindent mit magamban éltem át, már magamban őrzöm.

Nélküled szíven nem nyugszik, szüntelen csak az álmatlanság hál velem, félek, rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...

Gyilkolna, szinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak, fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt. Bár elmondhatnám, hogy öl meg lassan ez az érzés, de megfagynak a szavak, s kínná lesz a légzés.

Most félek! Félek, hiszen örökre elvesztettem tekinteted. Nem sírok már... inkább elfojtom magamban minden emlékedet. Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom, s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.

Szánom magam, hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam, annak ellenére, hogy megbántott, még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.

Óh, istenem! Hányszor mondták, hogy felejtselek el Téged!

Hányszor mondták, értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!

Istenem! Mikor kimondtad azt a szót, hogy VÉGE, mintha minden álmom, s vele életem is véget érne.

S már a halállal sem küzdök, most már csak bátorságot gyűjtök.

Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak, mit remélek,

Le akarok lépni az útról, mit már oly rég óta járok.

Hisz többé már soha nem lesz velem, kit annyira várok, el akarok végre menni, de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...

Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!

Búcsúzok, talán így jobb, hisz nem gondoltam, hogy gyenge is tudok lenni, hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!

Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig, csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."

Ekkor a srác lecsukta a levelet,

melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.

Képzeletben még újra látta szerelmét,

s még egyszer, utoljára szélesre tárta két kezét.

Ölelni akarta a lányt, de már nem tudta,

csak könnyei folytak tovább, újra meg újra.

Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,

Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.

Majd édes, lágy szellőtámadt váratlanul,

kérlelte a fiút fáradatlanul...

Leszáll az éj, s a fiú elhagyta otthonát,

az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.

Két szemével sírva kutatta a sírt,

vérző szívére már semmi nem nyújt írt.

Ekkor elsuhant a szellő, s csend borult a tájra,

a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.

"Ne sírj, kérlek Drága, ne sírjál,

már nem fáj, hogy akkor eldobtál.

Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...

szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,

S veled bátrabb voltam a halálnál...

Nem is Ő keresett engem, én kutattam utána,

s én leheltem csókot mérgező ajkára.

Tudd ,hogy bennem élsz...most már örökre, s én is Veled maradok,

védeni foglak mindörökké, én leszek az őrangyalod!

Óvni foglak végig az utadon, hűen vigyázlak,

hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."

A fiú csak fájdalmasan zokogott,

tudta, hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.

A szellő a sír felöl egy halk, őszinte szót hozott: "Szeretlek

Találkoztunk

Nálam nagyjából éjfélre járt

fáradt

gondoltam s az út mellett

itt elszórva pár nyugodt percet talált

Nem tudtam

városom szelíd sötétlő moraja

mögöttem

jelére csöndesül s melyen nyugtatja

lábát a kő sivár jövőmnek hagyja örökül

e pillanatot..

Kocsim épp lassan kanyarodott

Körforgalom

ívének kiflije együtt simult vele

Egy betonoszlop tetején álmatlan nátriumsárga

utcai

lámpa olvasta utolsó üzeneted

Kérted

tőlem Őt.. rejtve szavaidba

jövőt s szemeim írisze képét ekkor fogadta be

Elmémben

fészkelődtek mondatok-helyüket töprengőn keresők

Telefonom megismételte újra

"a hívott fél pillanatnyilag nem elérhető"

Úgy

láttam csak pár dolgot megigazít

mozdulatait

nyugodt harmóniában ölelték sápadt csillagok

kezében gyors egymásutánban színes gombolyagok

kuszált

fonala .. talán a kátyús út az oka..

Elsuhantam

Az októberi éj köpenye ránk borult

Észrevétlenül szakadt szál s gombolyagja puhán elgurult

Szorgalmas

ujjai nyomán új minta alakult

Más

holnapok kereszteztek újabb sorsokat

s keze alatt szépen sorban minden megváltozott..

Megátalkodott

hitem hogy elengedhetetlenül szeretem

örökre

pusztán a véletlennek köszönhető ?

Maroknyi fonal a hűvös sötétben ottmaradt

elemek marta kő mögött s menthetetlenül itt hagyott

Idő, terheinket cipelve szokott tempójában végül tovább nélkülem ballagott...

A szerelem története ...

Az első csókban égett el a múlt

a többi boldog, vak jelenbe hullt..

Szerelemköd.. a valóság fölött lebegve

hangod olvadt ezüstjét öleltem, mindent elfeledve

..Második Örökkévalóság Nélküled.. tartott Tíz napig

számoltam perceit reggeltől hajnalig

Majd könyörtelen kínok között állt meg az idő

S mielőtt eljött volna.. elmúlt a jövő..

Gondolatok..

még ha százszor szépek is..

a múltat tükrözik..minden más látszat,

minden más hamis

Régesrég kimondatlan szavak..

talán többé el sem hangzanak

másnak kimondhatatlanok

Te elfordulsz tőlük, nélkülük meghalok

Megunt cigaretta, mit égve dobtak el

fénylő parazsa már senkit sem érdekel

illatos füstje kékje elégett álmokat idéz

ki eldobta, többé már oda se' néz...

Szemed oly tiszta még

s féltett titkait az Ég

rubin ajkaidban rejtette el

Amíg csak létezel

szívem örökké Rád figyel

Titkod, talán, harmatcsepp lehet

mely lopva, pillantásodba rejtezett..

vagy istenek fogták bölcsődnél két kezed

s lényedből sugárzik most, e bűvölet...

Tenger partján a víz és homok, így együtt szép e két dolog. Együtt vannak, ölelkeznek, minden percben szeretkeznek. Álmomban én homok lettem, s a tenger vízében rád leltem.

Ha az égen lemegy a nap, te akkor is az eszemben vagy. Te vagy a reménységem csillaga, s e csillag nélkül sötét az éjszaka.

Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek.

Te vagy az első, kinek hinni tudtam, te vagy az első, kinek nem hazudtam. Te vagy az első, kit szívből szeretek, te vagy az első, kit soha nem feledek.

A távolság csak kérkedő ellenfeled, ha igazán tudsz szeretni, legyőzheted. A fegyver a képzelet, idézd fel őt s itt van veled. A szívedben és lelkedben ott a szerelmesed.

Fázom, testem hideg és reszketek. Vágyom rád, vágyom az érintésedet. Csak te hiányzol és az ölelés, melytől más lesz a reszketés. Remélem, hogy gyorsan ideérsz.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki ezen a világon.

Ülök a tóparton és nézem a vizet, várom a pillanatot, amikor újra látlak téged. Tudom, messze vagy, nem lehetsz itt velem, de olyan jó lenne, ha most itt lennél mellettem.

Felforrósodik a levego, kikapcsol az agy és dobogni kezd a szív. Akivel ez most történik, sms-t küld neked.

Egy szú végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába,

ráült a szakácsnő százszor is napjába.

És jött a baj csőstül még a tetejébe,

és az asztalos szöget ütött a fejébe.

Néha percekig már percegni sem tudott,

végül hát megírta e testamentumot:

-A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében,

özvegyemre hagyom, járjon feketében.

Ha a gyászhét letellt, és férjhez megy ismét,

ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.

Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,

a nagy mahagóni könyvesszekrényt bújhatja.

Kerülje a drámát, bölcseleti művet,

mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyűvet.

Lányom, ki szégyent szégyenre tetézett,

s lezabipetézett,

kinnt éljen eztán

a szemétládában, kegyelemdeszkán!

Végül az anyósom.- Megérdemli nagyon:

rá a vadonat új, szép csőbútort hagyom."

cia

ö nyolcadikos korom ota gyüjtök verseket ugyhogy sok van....

nincs konkrét kedvencem rengeteget szeretek

:))

Szia Lovecsaj!

Annyi verset írtál ide, hogy túlárasztottál vele. Írj légyszi egyet, azt, ami a kedvenced!

Kiváncsi vagyok rá.

Köszi

Te vagy a Nap, mely lenyugszik este, Te vagy a Hold, az éjszaka teste.

Te vagy a csillag, mely szememben ragyog, elárulom neked,

hogy szeretlek nagyon.

Fogy a hold, sápadt fénye kúszik be az ablakon, tüzes csókod

perzselését érzem ajkamon. Gyengéden simogat kezed. Veled

szeretnék ébredni, mindig csak veled!

"....Mikor úgy érzed semminek nincs értelme,

akkor jussanak e szavak eszedbe,

mit jelent egy szó,egy meleg ölelés?

nem tudhatja más csak ki érzi a létét.

Érzések közt élünk,igy fontos a vágy,

értsd meg végre kérlek,hogy szükségem van Rád.....