Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Vallomás

Mint nyári eső lágy cseppjei a nyíló virágokat,

Csókod úgy simítja gyengéden, érzékien ajkaimat.

Ahogy az esőcseppek végigszántják a fűszálakat,

A boldogság könnyei úgy áztatják mosolygó arcomat.

Ahogy a felkelő nap fénye megvilágítja a dombokat,

Szerelmünk úgy űzi el életünkből a gondokat.

Minden szó, mely most némán elhagyja ajkamat,

Szívedhez szól kedvesen, hangtalan.

Vágyom a percet, hogy ismét újra láthassalak,

Két karommal ölelve örökre szívembe zárhassalak.

(Saját költemény by csillagverem)

Én megtanultam erősnek lenni,

S a legnagyobb fájdalmat elviselni,

Csak az igaz boldogságot várom már,

De hiába, a pokol úgyis engem vár...

A szerelmemet kiért élek már megtaláltam,

A síromnál, szellemként mégis egyedül álltam,

Kezemet nem fogta senki, s féltem,

Örökké egyedül maradtam, így éltem,

Szemem könnyezet, széttépte a szívem,

Az érzés kínoz, nem hagyja nyugodni lelkem,

De már mindegy úgy is vége mindennek,

Már meghaltam, mert nem volt értelme az életemnek...

Egy év annyi mindenre képes.

Egy év meggyötörhet minden szépet.

Egy év nem feledtet téged.

Egy éve, hoyg nélküled élek.

Egy éve minden nap félek.

Egy éve veled nem beszéltem.

Egy éve kerülsz engem,

egy éve nem ülsz mellettem.

Egy éve hogy megtettem.

Egy éve nem engedtem.

Egy éve nem értem tettem.

Egy éve, hogy nem szerethetlek.

Egy éve lehetnék melletted,de

Egy éve én elmentem.

Egy éve elengedtelek,de

egy éve nem kerestél te meg.

Egy éve nem ért véget

egy éve, hogy egyedül félek.

Egy éve semmit se érek.

Az utolsó levél

A fényképed nézem éppen

barna hajad barna szemed úgy ragyog mint régen

pillantok tovább s meglátom a levelet...

melyet még nekem írtál emlékszel-e?

sok kedves szo szerelmes idézet

megfakult tinta és bársonyos versek

ez maradt most nekem:

a barna haj a barna szem és egy sárgult papir...

percenként peregnek az emlékek

a nyár a balaton és a titkos percek

orákat tünödöm képes leszek e feledni?!

a randevúk sorát a kélyes csókokat mert

fojt a magány ől a bánat

nem is bánnám tán a halálomat

ki venné észre ha csendesen elmennék itt hagynék mindent

egy örök életért....

te a magányba kergettél de én a halálba megyek

mert nem birom a fájdalmat mit nélküled érzek..

elmentél s én nem tudom hova...

én is megyek egy végtelen világba!

Hiányzol

Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír.

A toll a kezemben reszket, de nem ír.

Nem bír mozdulni sem.

De minek is?! Hisz úgysem

lehet szt szavakba önteni amit érzek.

Száz sebből vérzek,

mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen.

Azt hiszem,

a pokol ilyen lehet.

Ilyen sötéthideg

fájdalom vihar,

mit magányom kavar.

Mi égbe emel, majd földre ejt.

Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt?

Számtalan átvirrasztott éjszakát,

teljesülhetetlen vágy veríték szagát,

visszafojtott lélegzetet,

szégyelve elmorszolt könnycseppeket,

kínt, mi keresztre feszített,

s elveszített,

porba hullt imákat. Könyörgést,

Hiányzol. Mintha éles kést

forgatnának szívemben.

Hiányzol szerelmem!

Hiányzik az ölelésed,

nevetésed, érintésed,

tested, lelked.

Mindened!

Jeges szív

Ha levegő lennél

mélyen beszívnálak,

a tüdőmben tartanálak,

és soha többé nem lélegeznék.

Önző lennék és magamban tartanálak,

és soha többé nem adnálak oda a világnak.

Nem tudom megtenni mert nem vagy levegő,

csak egy emlék vagy mély szívemben elő

örök nyomot hagyott

aki miatt a szívem megfagyott.

Miattad nem tudok többé szeretni,

miattad nem tudok többé nevetni,

életem tüze lassan kialszik,

csak a vágy az mely lelkemben parázslik.

A remény hogy visszajössz csak álom,

de minden éjjel sírva várom,

hogy eljössz, megbocsátani nekem

és újra kifagy a jeges szívem.Jeges szív

Még Fáj Az Emléked

Csak fekszem a fűben, s bámulok az égre,

Babonázva nézek az ezernyi csillagfényre,

Eltűnődöm azon, mily fájó az élet,

Elmerengek mégis a régmúlt kéjben.

A gyönyörű múltba, mi tovaszállt végleg,

Mikor gyermekként játszottál az éji hóesésben,

Mikor istennőként álltál a tengerparti szélben,

S megcsókoltál lágyan egy csodás nyári éjen.

Tudtam jól, hogy te vagy, kit nekem szánt a végzet,

Minden szavad úgy szólt, mint a legcsodásabb ének,

De tudtam azt, hogy egyszer a boldogságnak vége,

S eljön majd a nap mitől olyannyira féltem.

Elmentél és itt hagytad, ki úgy szeretett téged,

Elpusztítva tetteddel a sokezernyi szépet,

Elmentél egy szó nélkül, s ezt soha meg nem értem,

Nem mondtál még annyit sem „Drágám Isten véled”.

Te voltál mindenem e terhes földi létben,

De elmentél, s nekem nincs már miért élnem,

Meghalnék, de nem lehet, hisz az önpusztítás vétek,

Elfeledem bánatom, s inkább tovább lépek.

Még mindig csak fekszem, s bámulok az égre,

Egy gyönyörű hajnalon a felkelő napfényben,

S álmodozom rólad, bár sosem leszel vélem,

De megmarad sok emlék és az elmosódott képed.

arcodon a könnycsepp a fájdalomról mesél

ősztinte érzések és a vak remény

te is mint sok 100 másik egyetlen hibába estél

biztál, reméltél és hittél

biztad hogy ő lesz a jövő, hogy vele szebb lesz majd

remélted hogy szerelmetek hű és igaz,

hitted hogy ő az kire vártál ki többet jelent az egész világnál

de most itt állsz egyedül és vérzel

szertefoszlott emlék már a fiú ki mással van éppen

fáj hogy egy pillanat alatt vége lett a mesének

hogy szőke herceged más csipkerozsikát keresett!

kesed a hibát hol is ronthattad el?!

de lassanként rájössz ez már felesleges hiszen soha többé nem lesz már

se hit se remény

se szerelet!

Ne hidd azt, hogy boldog vagyok tőled messze távol.

Ne hidd azt, hogy mást szeretek rajtad kívül máshol

Ne hidd azt, hogy szívemet nem szorítja semmi.

Nem kell nekem a világon rajtad kívül senki.

Amikor elmentél azt hittem egy világ dő össze bennem,

de újra itt állok előtted, látod? Érted túléltem!

S most, hogy látlak szivemben kicsi harang csendül

Kupidó Lantja végre, ujra dallamra pendül!

Nélküled (Lassan múlnak a napok)

Lassan múlnak a napok,

Örökkévalónak hatnak a pillanatok.

Esténként várok Rád,

Mintha találkoznánk.

Minden nap nélküled,

Tőrdöfés a szívembe.

S ahogy tellik az idő,

A sebek száma egyre nő.

Vérem folyik szabadon,

Lassan múlnak a napok.

Hosszú lesz a szenvedés,

Míg kifolyik minden csepp vér.

Létem csak egy pillanat lesz,

S a Mindenségben elenyészve,

Emlékemet nem őrzi meg

Semmi, Csak Egy Lélek!

A Lélek, Kire hajdanán,

rátaláltam utam során.

Kiért semmi nem nagy ár.

Kiért vérem adni nem kár.

Miért van az, hogy akit szeretnél elfelejteni az szembejön az utcán?

Miért van az, hogy kedvesen rád köszön?

Miért van az, hogy átélsz újra mindent?

Miért van az, hogy mégis el kell mennetek egymás mellett?

Miért követi a nappalt az éjszaka...

Úgy szerettelek volna szeretni,

mintha csak egy perc volna az élet,

s később nem hiányzol úgy,

s nem bánom az egészet,

amit tettem, amit adtam,

amit magamból mutattam.

Ahogy kiestek számból a szavak,

ahogy bőrödhöz értem,

s ahogy később az eltöltött időt

magamban megéltem.

Úgy szerettelek volna szeretni,

hogy minden közös pillanat

mindkettőnk számára rögzül,

és örökre szárnyaló gondolat marad.

Úgy várni olykor a holnapot,

hogy közösen kezdjük a napot.

Úgy szerettelek volna szeretni,

igaz, lángoló testi szerelemmel,

s rád nézni vad éjszakán,

vágy tüzében forgó szemmel.

S egyre úgy akartalak szeretni,

mint még soha senki mást,

mint egy kóbor csodáját a létnek,

mint egy tovatűnő látomást.

De én ezzel szemben úgy szerettelek,

hogy SAJÁT HIBÁMBÓL ELVESZTETTELEK!!!

Tegnap éjjel nem tudtam aludni,

Mert tudom mindennek vége köztünk.

Már nem vagyok szomorú,

Mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt!

És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben,

Boldogan fogok rád mosolyogni,

És majd eszembe jut,

Hogyan hevertünk a fák alatt,

Miközben megtanultunk szeretni!

Az igazi szerelem felemel,

És mindig többre sarkall,

Lángra lobbantja szívünket,

És békét teremt az elménkben!

Te ezt tetted velem,

És remélem én is ezt tettem veled!

Szeretlek! Isten veled!

Egy édes érintés, amit nem tudsz feledni,

Egy szív, amivel csak őt tudod szeretni.

Egy pillantás, ami örökre megmarad,

Egy forró csók, ami égeti ajkadat.

Egy álom, ami minden éjjel csak róla szól,

Egy lázas test, ami minden percben csak érte forr.

Egy élet, amit csak vele élhetsz,

S ha veled van sohasem félhetsz!!

Gyűlölöm a szavaidat,a hajadat,s mit érzel.

Gyűlölöm ahogy vezetsz,azt is ahogy nézel.

Gyűlölöm cipőd,s ha átjár tekinteted tőre,

gyűlöletem oly heves,hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm... gyűlölöm ha hazudsz,

s azt is gyűlölöm ha nem.

Ha miattad nevetek,vagy ha könnyes lesz szemem...

Gyűlölöm ha nem hívsz fel

,ha nem nézel felém,

és gyűlölöm hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,

szemernyit sem,nem gyűlöllek én...!

Te voltál aki megtanitott szeretni

Aki nélkül nemtudtam eddig boldog lenni

Most mégis a sors úgy hozta hogy elváljunk

De sok emlékkel a szívünkben örökké lángoljunk

Még ha egyedül vagy akkor is ott vagyok veled

Minden szívdobbanásban érzem lélegzeted

Ha éjszakánként felnézek az égre

Minden kis csillag szemed tükörképe

Én leszek a napfény én leszek a szellő

Én leszek az eső és én a levegő

Csak hívnod kell és ott leszek veled

Képzeletben örökké fogom a kezed

S csak azt kérem tőled te is érezd

Hogy a távolság nem olt ki 2 lángoló szívet!!

Olyan jó így most Veled,

A sötét megőriz, eltemet.

Nem tudnak rólunk az utcai

lámpák fénykörébe zárt emberek.

Nem mozdulok,

Hozzád simulva teljesen, végre vár a csend.

Egyensúlyban a világ,

Most kellek Neked,

És szükségem van Rád.

A zihálásod figyelem,

S ahogy dobog a szíved

Tenyered alatt megborzong,

A bőröm új életre így ébred.

Csak soha abba ne hagyd,

Ha nem csókolsz, a hajnal elmarad

S én hiányodba belehalok...

...nem létezem már, csak általad

Szeretem a szemed mosolyát,

Mely végtelen gyönyörű útját járja át,

Szeretem kezed bársonyos simogatását,

amik ha megérintenek testemet vágy járja át

Szeretem kecses lépteidet, mely oly gyönyörű,

mint az ébredő kikelet, szeretem a vágyaidat

mert azok mutatják meg nekem az álmaidat

szeretem azt aki vagy, és amilyen vagy,

A lényed bennem gyönyörű nyomokat hagy

Hogy rettenetes, elhiszem,

de így igaz.

Ha szeretsz, életed legyen

öngyilkosság, vagy majdnem az.

Mit bánom én, hogy a modernek

vagy a törvény mit követelnek;

bent maga ura, aki rab

volt odakint,

és nem tudok örülni, csak

a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

szeretnél, teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku: nékem

más kell már: Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja

minden egyéb;

én többet kérek: azt, hogy a

sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg

s fáradt vagyok;

kívánlak így is, meglehet,

de a hitem rég elhagyott.

Hogy minden irtózó gyanakvást

elcsitíthass, már nem tudok mást:

mutasd meg a teljes alázat

és áldozat

örömét és hogy a világnak

kedvemért ellentéte vagy.

Meg míg kell csak egy árva perc,

külön, neked,

míg magadra gondolni mersz,

míg sajnálod életedet,

(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen)

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy fekete lány. Boldogok voltak hosszú időkön át, bár csak ilyen lenne az egész világ...

Boldogok voltak mindhalálig,nem álhatott közéjük akármi...De útjuk mostmár másfelé haladt,szerelmüknek örökre vége szakadt.

Teltek-múltak a napok,s a hetek,de a lány szíve még most sem feledett. A szerelem még most is a szívében egett, de a fiú mostmár másra nézett.

A lány nem értette miért tették,csak azt lehetett rá mondani,hogy mennyire mesés.

Sokáig egy álomvilágban éltek,de ez az álom sajnos ideiglenes.

Sírt a lány.. És sírt,csak sírt.

Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s másnak küldözget rengeteg virágcsokrot. Szerették egymást hosszú időkön át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében. Próbálta abbahagyni a sírást, de nem tudott erőtvenni magán.

A lány leült az asztalához,kezébe tollat fogott és körmölni kezdett... Írás közben potyogtak a könnyei,de a fiú csókját még most sem tudta feledni...

,,Sokan várnak az igaz szerelmere, és amikor megtalálják sosem felejtik el. Sokan vannak kik életük végégig boldogok,nekem az utlsó napok a legfájóbbak. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ilyem könnyen, még most is emiatt folyatom a könnyem. Mire ezt a levelet te megkapod, én már a tulvilágon vagyok.Temetőben a hanarag síró hanggal kondul, a lányt siratja, ki mostmár boldog. Amikor ezt a levelet olvasod, a keresügétől a lány a sírjában megfordul. Még most sem tudja feledni szerelmed, ezért ezt a túlvilágig üldözheted. Tudd,hogy a lány sosem fog feledni, és mindent megtett,hoyg vissza tudjon szerezni"

A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe.

A srác nem tudta,hogy mire vélje, ezért felbontota és olvasni kezdte.

Felismerte a lánynak kézírását, és könnyes szemmel szemlélte írását.

Amikor elolvasta a levelet,faképnél hagyva a lányt, máris a temetőbe sietett.

Egy sír kiemelkedett a többitől, hisz friss volt rajta a virág, és a gyertyái is pislánkoltak talán.

A srác nem hitte el ami történt, csak a feliratot nézte a sírkövén:

,,Itt nyugszik a lány, ki szerelmed sosem fogja feledni"

A fiú összegörnyedve sírt, és csak anynit súgott:

,,Sosem foglak elfeldni!"

Szemem sír, s nem szól szám...

Mondanám, de ezt nem lehet,

Örökké szeret a szívem, mást nem tehet,

Szemem sír, s nem szól szám,

Tudom többé nem vársz rám.

Hallgatom a csendet, lelkem kiáltását,

S érzem fájdalom szétmarását,

Csak ülök, s várom, hogy megöljön,

Akarom, hogy végre értem egy angyal jöjjön.

Szeretném, ha repülnénk, s vinne szárnyain,

S közbe elfelejteném buta álmaim,

Elvinne oda, ahol nem fáj semmi sem,

S ahol eltűnnek a sebek lelkemen.

Amíg nem szerettél senkit e világon,

Szabad voltál, mint madár az ágon.

De ha meglátsz egy fiút, ki szemét rádveti,

Ha még nem szerettél, megtanulsz szeretni!

Kínos nyugtalan lesz éjjeled, nappalod,

Feléje fog szállni minden sóhajod.

Bárhogy is szereted, nem fogod őt bírni,

Ha őszíntén szerettél, megtanulsz sírni.

Mikor azt hiszed, hogy legjobban szeret,

Szíve érted lángol és reszket,

Akkor meglátod őt mással sugdolózni,

Ha igazán szerettél, megtanulsz csalódni.

Szíved ilyenkor marják az érzések,

Kebled olyan, mint egy feldúlt darázsfészek.

Bár csalódtál benne nem fogod feledni,

Ha őszíntén szerettél, megtanulsz szenvedni."

Fájdalom

Miért szeretlek még mindig Téged,

Mikor az élet már úgyis elválasztott Minket.

Az ész diktálja, hogy menj el örökre,

Pedig a szív még ezt el sem döntötte.

Nem telt el nap, hogy Rád ne gondoltam volna,

Ilyenkor érzelmeim irántad nagyon kavarogtak.

Ha e sok szép emlék jut eszembe,

Boldog vagyok és mosolygok örömömben.

Ha a rossz jelenik meg előttem,

Csak arra gondolok, hogy erről, mind Én tehettem.

Most alig tudok felejteni,

Pedig jó lenne már egy kicsit ,,pihenni".

Ha egy hozzád hasonlót látok,

Akkor úgy érzem, hogy újra a múltban járok.

Így nem tesz jót a múltból való emlékezés,

Mivel csak utánad érzett hiányt hoz a felidézés.

Fájdalom gyötri a szívem,

Mert már soha nem érintheted a testem.

Fáj, ha boldog párokat látok,

Mert tudom, hogy Tőled csókot többé már nem várhatok.

Felejteni Akarok,

De sajnos nem tudok.

Nem csak Te vagy egyedül az életben,

Akibe oly hirtelen estem szerelembe.

Most már nem tudom, hogy mit érzek,

Csak annyit tudok, hogy felejtenem kéne Téged.

Az a három nap, amit együtt töltöttünk,

A mennyországba repített engem föl.

Mivel még mindig sokat gondolok Rád,

Ezért fájdalom nekem, hogy a másikra alig nevetek rá.

Pedig az érzelmeim, amit iránta érzek,

Boldoggá tesznek, amit hozzá remélek.

Te nemvolt, elérhetetlen,

Te régvágyott, messzi kedves,

Álmatlan, néma éjeken

Ha lehajtanám a fejem

És figyelném a sok-sok fényes

Álmomat, Téged látna szemem.

Magányban, ha a csend ölel

És rámhajol a némaság

Felrémlik a kép - mint vízjel,

Oly halványan, hogy csak szemmel

Nem láthatnám, de a vakság

Nem bánhat el szívemmel -,

Amint néztél rám olvadón

És vártad a mosolyomat.

Hozzáértem ébenholló

Tincseidhez, és táncoló,

Vöröslő tűzárnyékunkat

És a langyos, mélyen kongó

Csendet figyeltük hallgatag...

De tűnik a kép azonnal,

Midőn megrezzen az ablak

Ahogy csapkodják az ágak,

És tébolyult, őrült zajjal

Nézik bukását a Napnak.

Hangod hallom langy édesen

Meinesgleich, te szép sosemvolt!

Messzevetve, zord üresen

Nem láthatjuk egymást sosem...

Ó-lelkem bár agyonkarmolt,

Érezni nem halott mégsem!

Egy halott szív most hozzád szól,

S beszél neked az igaz bánatról,

Oly halkan suttog, hogy csak szíved hallja,

S az az enyémet újra meg marja.

Érzem, ahogy szíved darabokra töri,

Azt is ahogyan a fájdalom a bánatba löki,

Gyenge vagyok, szomorú, s tehetetlen,

Hozzád bújnék, de tudom lehetetlen.

S megint csak sírok minden pillanatban,

Könnyeim eltűnnek a homályos alkonyatban.

Eltűnnek a ködben, s lelkedhez érnek,

Szívem szerelmének újabb esélyt kérnek.

Egyedül vagyok, s a válaszod várom,

De már rájöttem ez már csak egy álom,

Egy buta álom, mitől remeg az egész testem,

Mert tudom, hogy teljesen a magányba estem.

Telik az idő, s fáj egyre jobban,

Tudom szívem még mindig érted dobban.

Telnek a napok, s érzéseim nem múlnak

S lelkemen a sebek sem gyógyulnak.

Általad szívem a semmiben elveszett,

Pedig annyi a bűne, hogy téged szeretett.

Ez a szerelem egy örökké tartó átok,

Általa úgy érzem lassan semmivé válok.

Mikor eltűnök, értem szíved megint megdobban,

S akkor jössz rá, hogy szíved újra elloptam,

De már nem érsz vele semmit, mert meghaltam,

Rád gondolva, egy hideg ágyon életem eldobtam.

Úgy tűnök el, ahol ki senki nem látja,

S ahol szívem többé senki nem várja.

Nincs is ott senki, csak a szomorú pokol,

Oda kerültem, ott lett szívem örökre fogoly...

Bolyongok az utcán keresem mit elvesztettem.

Ami az embernek kedves, fontos elveszteníe,

ha csak lelkileg is, nagy fájdalom.

Bolyongok az utcán léptem visz egymás után.

Mint testem:lelkem lép a sors mezején

Lelkem igen, de szívem egy nagy része kezedben marad.

Mert akinél most szívem van szeretetem,

szerelmem van.Ö döntróla:

kell neki és újra megkeresi a lelkem vagy elrakja

és hagy bolyongni a kijetlenben.

E pár sor legyen emlék és igazság

Mert szívem szeret úgy ahogy vagy.

Legyen rajtad álarc vagy sem.

Nekem így kellesz!

Várok válaszodra, szívem vajon kell-e neked?

Nem tudom hol vagyok,

Nem tudom ki is vagyok

Nem tudom hova tartok

És nem tudom hova jutok

Nem tudom hova tenni a Világot

Nem találom a legjobb barátot

Nem tudom barátom-e még

Nem tudom mi szaggatta szét

Nem bírom már ezt a magányt

Elvesztett az ami régen megtalált

Nem bírom ezt a kétséget

Nem bírom hogy már széttépett

NEM BÍROM EZT AZ EGÉSZET!!!

Hazudj még, csak egyszer, utoljára,

s ez lesz életem utolsó mentsvára.

Hazudj még, s én elhiszem neked,

hogy megengeded, hogy utoljára szeresselek.

Hazudj még, hogy a világ az enyém lehessen,

hogy utoljára a szerelmet benned keressem.

Hazudj még, s én nem sírok többé,

még ha hazudsz is, elhiszem neked örökké.

Hazudj még, mert a világ oly kegyetlen,

s én poharamat a hazugságra emelem.

Nem érdekel hányszor, mit, hogyan s miért,

hazudj még, s fájdalom nem lesz többé semmiért