Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Szeretlek, de nem merem mondani

mert nekünk még nem szabad szeretni.

Teáltalad vagyok mégis oly szerelmes

kicsi szived után szivem majd eleped.

Csendes éjszakán vigasztalj meg engem

súgd a fülembe, hogy te is szeretsz engem.

Szeretnék szobádban titkon, rejtve lenni

mikor a levelem fogod majd olvasni.

Szeretnék a szívedbe titkon belelátni

vajon a te szíved tud-e értem fájni?

Mert fáj a szive annak, aki szerelmes

minden napja, minden perce kedves.

Mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet

ez kíséri végig az egész életet.

Szép emlékek boldogítják szívem,minden arcban téged lát a szemem.Rád gondolok,ha a csillagokat látom,minden reggel a te csókodra vágyom.Emlékszek,hogy milyen voltam hozzád,mennyi kérést ejtett ki a kis szád?S bár a közelségtől akkor nagyon féltem,te mégis megküzdöttél értem.Reméltem,hogy sosem adod majd fel,hogy megbírkózol egy megsebzett szívvel.Tudtam,hogy benned bízhatok.Neked csókot és szerelmet adhatok.Ezernyi akadály áll még előttem,s te segítő kézzel állsz mellettem.Mert tudod a szívem csak téged szerets reszkető kezem szorítja kezed.Tengernyi könnycsepp hullott szememből,nem könnyű utat kaptam az élettől.

s göröngyös utam magásnyosan járom,de úgy érzem van egy segítő párom.Lelkem megnyugszik,ha hallom a hangod olyan,mint egy dal,mit senki sem hallott.S fülembe dúdolja a remény jelszavát,mi elveszi szívem minden bánatát.Ennyire szeretlek kis őrangyalom,az élet veled olyan,mint egy álom.S csodás álmunk sose érjen véget,mert végtelenül szeretlek én téged.Kicsiny kezem most kezedbe adom,hogy milyen lesz a jövő,a sorsra hagyom.Fájó szívem nem kell már félned,

mert veled,csak szebb lehet az élet.

K i s h a l á l k o r a r e g g e l

Én is akartam már öngyilkos lenni... de nem ázott hulla a folyóparton, vagy szerencsétlen alak késsel a konyhapadlón, s nem is „ágyban, párnák közt", valami tablettától. Anyám iránti tiszteletből tán nem volna illő ilyen szörnyűségeket írnom... anyám iránti tiszteletből tán nem volna illő írnom...

De mindenkinek kijár, hogy kissé enyhíthesse cezaromániáját, hogyha már a sorson nem képes változtatni, hát saját élete felett hatalma legyen. De miért, hogy a változás csak a befejezés lehet?

Néha a színházban titokban már várom, hogy legördüljön a függöny, s vége legyen a borzalomnak... Akkor is valami legördülés-félére vágytam. Hát kiléptem az erkélyre, és hosszan méregettem a távolságot, latolgattam esélyeimet. 'Megakadnék az utcai lámpában' - ez világos volt. Tudtam, mire készülök, tudtam, mik a következményei, illetve az az egy.

Azt mondják, aki igazán öngyilkos akar lenni, az meg is teszi... a többiek csak hisztériáznak... hát megtettem: keresztülküzdöttem magam a magas korláton, emlékszem, erősen nyomta a gyomrom, mire végre átbillentem és elkezdtem zuhanni... lábaim az égnek meredtek. Persze megakadtam az utcai lámpában, kiszakította kedvenc hálóingemet.

A talaj hirtelen szippantott magához... aztán csak feküdtem, valahonnan a távolból éreztem a föld szagát és a füvet, ami az arcomhoz ért. 'Nemsokára már alatta leszek' - gondoltam és vártam, hogy történjen valami. Legyen teljes sötét vagy nagy fényesség. Esetleg jöjjön a mozgólépcső, ami Szent Péter elé vezet... vagy kettővel lejjebb.

De nem történt semmi. Az emberek szörnyülködtek, elborzadtak, de azért jól megbámulták a vértócsát alattam... hát csak tessék, csak tessék! Ingyen látványosság... Azok a sajnálkozó arcok! Sajnáltak, mert nem tudták mi elől menekültem meg. Az elől, ami nap mint nap rágja a lelküket: az élet elől. Dühített szánakozásuk, hiszen én akartam őket szánni és gúnyosan kinevetni... de olyan buták... olyan buták az emberek! Legszívesebben felkeltem volna, mint valami élőhalott, véres hálóruhámban. Jajveszékelve szaladtak volna széjjel! De képtelen voltam mozdulni. Nem éreztem fájdalmat, a lelkem már elvált a hústól. Mint egy patkány a ketrecből, ismét kiutat kerestem, ezúttal a testemből, de most, nem találtam...

A temetésen aztán mindenki szépen felsorakozott. Persze előtte volt mentő, meg mindenféle felhajtás... szívesen szóltam volna nekik, hogy 'már úgyis mindegy, már halott vagyok'. Anyám zokogott, ráadásul miattam... azt hiszem akkor láttam életemben először sírni, illetve... ki gondolta volna, hogy a halottak látnak? Szegény, kedves barátaim is próbáltak sírni, de eléggé nehezükre esett. Azért hálás vagyok erőfeszítéseikért, de nem vágytam a könnyeikre. Az ember akkor sírjon, ha szomorú, de ők még nem voltak szomorúak. Igaziból nem is az volt szomorú, hogy egy koporsóban feküdtem, hanem az, hogy nem értették 'így sokkal jobb lesz'. Hoztak szegfűt és nárciszt ízléstelen lila-piros papírokban, meg zörgő, zizegő celofánban. A szertartás elég unalmas volt, azt hittem már soha nem lesz vége, gondolom drukkoltak, hogy a mennyekbe jussak. Utána mindenki elbúcsúzott tőlem, s betemették a koporsómat.

Te csak később jöttél, mikor már egyedül maradtam. Emlékeztél: kerítettél nekem napraforgót, ki tudja honnan! Sajnálom, hogy nem láthattam, csak onnan tudom, hogy mondtad, de az is lehet, hogy megint csak hazudtál. Nem sírtál. Kérdezted, hogy hallom-e, amit mondasz, mert 'trágya dolog egy sírkőnek beszélni'. Hát hallottam, tisztán, minden szavadat... azt is, amikor azt mondtad, hogy most már örökké békét fogsz nekem hagyni... így is tettél: nem jöttél másnap, meg azután sem.

Anyám épp ellenkezőleg... mindennap eljött, ha nehezére esett is, márpedig napról-napra, egyre inkább nehezére esett. Soha nem szólt hozzám egy szót sem... csak a lépteiről ismertem fel, melyek fájdalmasan vádlóak voltak... önvádlóak.

Aztán egy őszi napon - nem tudom hányadika volt, de kicsit beázott a koporsóm az eső miatt- még is megszólalt. Azt kérdezte, mikor jövök haza. 'Nem mondtam? Többé nem megyek haza!' - válaszoltam, de nem hallotta... nem hallhatta! Másnap nem jött a szokott időben, és utána sem.

Hosszú ideig nem is történt semmi, pedig én vártam. Egy nap, ismét lépteket hallottam, de nem anyámét... te jöttél. 'Látod, megint hazudtál nekem, azt ígérted, békén hagysz' - ez volt az első gondolatom. Közölted, amit akartál, elnézést kértél, hogy zavartál, megint megígérted, amit a múltkor s elmentél, ezúttal tényleg örökre.

Azt mondtad, már majdnem két hete, hogy anyám halott.

Baloldalamra fordultam, embriópózba kuporodtam, és elkezdtem keservesen sírni... így sírtam az idők végezetéig.

Egy könnycsepp gördült az arcomon. Hat emeletet zuhant, aztán eltűnt a fűben.

Szerelmes vers

Ha majd egyszerűen ellöksz magadtól,

Mert már nem szeretsz, vagy egyszerűen meguntál,

Vagy olyan messze leszek hol,A csillagok mosolyognak rád,

Hidd el én gondolok rád és veled leszek,

És hogy boldog legyél én mindent megteszek!

Magányos éjszakán, mikor szíved fél és fáj,

Nem kell félned, mert én ott leszek,

És angyalokat küldök hozzád

,Kik megnyugtatnak, elaltatnak és vigyáznak rád!

Én fenn leszek a csillagok közt szabadon,

És onnan nézlek téged, ahogy alszol.

De kérlek addig is szeress engem nagyon,

Ha elveszítelek soha, senkinek a szívem nem adom,

Ez örökre a tied lehet,Akkor is ha nem szeretsz,

De könnybe lábad a szemem,És a kezem is beleremeg,

Ha ebbe, még csak bele is képzelek.

Sajnálom ha valamikor megbántottalak,

Én azt soha nem akartam,

Én téged nagyon szeretlek,Akkor is ha te ezt nem érted meg,

És mindig egyszer többször, mint te,Erre ÖRÖKRE emlékezz!!

Szakítás.....Szakítás, fájó pillanatok sora...

Szíved megkönnyebül a tehertől, mikor elmondod,

hogy te már máshogy érzel, vagy halálos sebet kap,

és nem térsz magadhoz a fájdalomtól...

Majd elbúcsúztok a kínzó szavak után,

s akármelyik szív volt a tied ezen pillanatokban,

akár a vérző akár a megkönnyebült:

elindulsz valamerre s csak kavarognak gondolataid,

s a temérdek emlék mi vele összeköt...

Majd napok, s hetek, hónapok követik egymást.

Néha még eszedbe jut felvillanak emlékképek

a vele töltött gyönyörű pillanatok....

S lehet te voltál ki a végső szót kimondta és

azt hiszed hogy már nem szereted,

sok idő eltelik, távol vagytok egymástól de mégis,

valahogy mégis sokat eszedbe jutnak az emlékek...

Csak azt mondogatod magadnak: nem,

én nem szeretem őt ezek csupán emlékek...

Mondnai mindent lehet,de érezni csak egyet,

szeretni őt mindennek felett...

Mondhatod azt százszor is hogy nem nem én nem szeretem,

szíved akkor is megtagadja szavad és csak szereti csenedesen!

Fáj, mikor látod, hogy már nem szeretnek

Mikor észreveszed, hogy vágyaid romokban hevernek.

Összetörve szíved, és nem remél jót s semmi mást

S azt érzed, hogy a halálod jelentené a megváltást!!!!!!

Hinni akartam, s hittem neked, szeretni akartalak, s szerettelek.

Boldog akartam lenni, boldog voltam, az össze gondolatom neked meggyóntam.

Ez volt a hiba, tudom már, minden egyes mondatér és szóér kár.

Azt gondoltam, együtt boldogok leszünk, de csalódnom kellett, mert elhagytál, s ezzel hatalmas bánatot okoztál.

Csak mennek a napok,

s, Te nem vagy itt velem,

pedig annyira, annyira

kellenél nekem!

Talán nem is sejted

mennyire megváltozott minden,

más szemmel látom a világot,

és ezt Neked köszönhetem.

Tudnál-e szeretni?

Lehetnék a kedvesed?

Kezdhetnénk-e újra?

Begyógyult a régi seb?

Mennyi a kérdés,

és a válasz Benned van,

ne siesd el kérlek,

fontold meg nyugodtan.

S ha úgy érzed,

valamit el kell mondanod,

csak nézz a szemembe,

én majd mindent tudni fogok.

Mert elég egy pillantásod,

hogy megértsem,

lobog még a Láng,

vagy meghalt egésszen...

Az utolsó vers

Csöpög az élet, csöpög a véred.

Nemkapsz több időt, hiába kéred.

Fekszel a sötétben, bíbor borítja tested.

Nem találtál gyógyszert, hiába kerested.

Nem kell a gyógyszer, nem kell már többé.

Had fájjon végre, had fájjon örökké.

Látni akarom mostmár mi szívemből kiárad.

Fájdalom, fáj nagyon, kezemen a kijárat..

Megfeszül a tested, de vége lesz hamar.

Remeg a kezed, szíved percekig kapar.

MOst is ottvan elötted, könnyekkel nézed szemét.

Nincs már több erőd, de újra megfogod kezét.

Szorítod, tudod nincs már több szép.

Élet, halál sok-sok elhomályosult kép.

Ő az, ő kiért az életed adtad.

Ő az, ő kiért az életet kaptad.

Nem kék az ég, nem sötét az éj.

Fény borítja eget, nincs már miért félj.

Elragad a felhő, de kapaszkodsz még kezébe.

Nem akarod multad, de visszanézel szemébe.

Hullnak a könnyeid, megbántam mit tettem.

Te voltál az élet, s mégis elvettem.

Nincs már mit tenni, meghalok, megtettem.

Életem csak egy volt, tevoltál kit szerettem.

Olyan sok dolog kavarog most bennem,

és nemtudom sírjak vagy nevessek.

Nincs olyan nap mikor ne jutnál eszembe,

mikor nem ejtenék könnyet érted.

Még él bennem a remény, egy szikra

ami talán még újbol lángra lobbanhat.

Szeretném ha te is szeretnél, de tudom

erre már kevés az esély.

És hiába súgja a szívem, hogy kellesz nekem

az eszem azt mondja engedjelek el.

Már nemtudom mit higgyek,

nemtudom mit tegyek,

De egy biztos, hogy SZERETLEK téged!!!!!

Ha éjfélt üt az óra, te ott leszel velem

Puszit adsz és pár jó szót súgsz nekem.

De nekem több kell: Soha ne engedj el!

Mert az idő is múlik, s a nap is felkel.

Te elengedsz és többé nem látlak,

nem keresel engem, de én még mindig várlak.

Lassan megőrülök, mert félek,

Hogy ami szép volt köztünk másnak adatik meg.

Másnak tartasz karjaid közt,

másnak mondod: szeretlek,

Édes hangod, Macis tested

más érintheti meg.

Ezért kérlek téged:

Ne engedj elmenni,

Két karod közt hagyj álmodni.

Hozd vissza boldogságom,

hisz nekem Te lennél az egyetlen kívánságom!

Feljött a nap és lement a hold,

Elérkezett a holnap, éjszaka a múlt.

Most boldognak kellene lennem,

De nem vagy itt velem,

Nem ölelsz át és nem fogod a kezem!

Elmentél egy hűvös hajnalon,

Vissza nem néztél és ez fáj nagyon.

Hittem, hogy miattam jöttél el,

S hogy újból velem légy

De a szívem csak darabokra törted szét.

Ébredésem rémálom volt, üvöltött a kétely

1000 apró gondolat marta szívemet szanaszéjjel.

Születésnapomon millió fájó gondolat, mert

ELVESZTETTEM MACIMAT!

Annyira fáj az ébredés,a fájdalom majd megöl.

Lázas éjszaka emléke gyötör.

Maci szemeid pillantását még magamon érzem

Ne felejts el, ha vágyat még érzel!

Egyszer minden véget ér, tova száll az éj

E kép hallgat, az emlék beszél.

Hosszú forró nyári napokon,

csak a hideg jut nekem és a fájdalom,

hogy akit szerettem más érintheti meg helyettem.

Szerelem? Mit ér ez a szó?

Csak azt tudom hallani jó.

Szeretlek, szeretlek, mindig ezt suttogod,

De én kételkedem, mert már nincs bizalom.

Kérded, hogy hova lett?

Válaszul csak némán nézlek.

Szívem zakatol, az agyam forog,

Azon gondolkozik, szám mit mondjon.

Te várod a választ türelmetlenül,

De én nem szólok, csak szememre könnycsepp ül.

Majd nem bírom tovább,

És azon kapom magam, hogy karom téged zár.

Ölellek, ölellek egyre szorosabban,

Könnyeim hullnak, hullnak egyre gyorsabban.

Nem tudod mit csinálj, csak állsz mozdulatlanul,

Megmozdul a kezed,de érzem bizonytalanul.

Majd mint aki nekivág a legnagyobb félelmének,

Olyan gyorsan ölelsz meg engem.

Én már tudom, itt a vége,

E kapcsolatnak ez az utolsó perce.

Így telt el 6 hónap, mindketten hazudtunk.

Egymást szép dolgokkal áltattuk.

Én féltettem minden lépésed,

Minden áldott nap attól rettegtem,

Mikor mondod: „nekem más jobban kell”

Talán ezt hívják bizalmatlanságnak vagy talán csak

féltésnek.

Te pedig mit tettél?

Hazug szavad szívem törte szét.

A legédesebb szó elvesztette értékét:

SZERETLEK!!!!!!!

Magadtól is mondtad talán.

Én rontottam el, bánom már.

Most itt vagyok egyedül,

Várok rád türelmetlenül.

Eltelik egy nap, majd egy hét.

Rájövök, hiába várlak, elfelejtettél.

Se egy telefon, se egy üzenet.

Ebből tudtam, többet nem ölellek.

Emlékeid sorakoznak szobámban,

Fénykép, parfüm, rózsa.

Némán ülök ágyamon,

Lehetetlen dolgokról álmodom.

Azt látom, hogy megint itt vagy,

Hogy újra csókolsz, hallom szavad.

De sajnos ez lehetetlen,

Mert emlékeinket elfelejtetted.

Késő bánat, de hidd el:

Mindent megtennék, hogy minden újra a régi legyen!

Nem tudlak soha elfelejteni,

Próbálom,de kezdem feladni.

Eszembe van a zöld szemed,ahogy rám néz,

Elfeledni,ahogy csillog,most nagyon nehéz.

3 hónapig voltunk együtt és 1 hónapja nem,

És olyan nagy űr van most a szívemben.

Mindig csak azt mondom,hogy nem szerethetlek,

Annál jobban,mint az első szerelmemet.

De aztán visszagondolok és rájövök,

Még fontos vvagy nagyon,és ebbe beleőrülök.

Amit Te adtál nekem,éreztem,hogy nagyon szeretsz,

Most mégis nagyon könnyen elfeledsz.

Szeretnék újra boldog lenni Veled,

És soha többé nem engedni el kezed!

Ha itt vagy velem

elcsendesik a világ

s nem létezik számomra senki más

Ha itt vagy velem

fürdőzöm a végtelenben

két gyönyörű szemedben

leplével beborít a szerelem

Halkan suttognám

hogy szeretlek

de ez a szó mit se jelent

cukros-mézes

mézes-édes

szép szavak nem hagyják el nyelvemet

fényedben fürdetem lelkemet

fényedben megérint a végtelen...

Már két szemedben

Más szeme tükre csillog.

Már két karodban

Más testét szorítod.

Már egész lényeddel

Más szerelmét keresed.

De te engem nem

nem felejtesz...

Te hiába fogsz mást ölelni

Te hiába fogsz mást szeretni

Te hiába fogsz mást keresni

Te hiába fogsz mást...

Addigra én már meghalok...

--------------------------------------------------------------------------------

Nem akarok vitát, sem szidást hallani,

Nem fogok többet senkit se zavarni

Nem akarok bánatot, nem akarok érzést,

A szívem nem bír már el több vérzést.

"Sírj, sírj, csak sírj...

Oly fájdalmas mikor szúr a szív,

Mikor szerelem nyila átdöfi, de elhajlik.

Mikor ránézel arra az egy szempárra

Amit egyfojtában néznél mindennap,

És mikor ő rád néz,

Lassan végig mér,

Elfordul egy másik lány felé,

Rámosolyog, és a te szerelmed már semmit sem ér...

S mikor haza mész, befordulsz a fal felé,

Csak zokogni tudsz s mindenki téged néz..

Csak jön a könny, megállíthatatlan,

A szíved gyorsan ver, nő a fájdalmad...

De az elhajlott nyíl

Lassan kiegyenesedik..

Addig is sírj, sírj, csak sír

Nem tudod megállítani....\"

/You can travel the world,

but you can't run away from the person,

you are in your heart....!/Tiesto/

-Körbeutazhatod a földet , de nem tudsz elfutni attol,

aki a szívedbe van...!/

/I play the same song over and over because it reminds me on you!!/

-Újra és újra ugyanazt a számot játszom le mert rád emlékeztet!!/

I wasn't kising her,

I was whispering in her mounth./

-Nem csókolóztam vele, csak a szájába suttogtam./

/2 words guys hate.Don't Stop.

Unless you put then together./

-2 szó amit a srácok utálnak.

A Ne és a Hagyd abba.

Kivéve ha összerakod őket!!/

/Say what you have to say,

not what you ought.

-Azt mond, amit mondanod kell,

ne azt, amit kellene...!/

/What is love?Because baby I dunno,

yust I've got a strange feeling in my heart.

-Mi a szerelem?Mert édesem, én nem tudom....

csak egy különös érzés van a szívemben./

Hiába mondják, hogy ne a szívedre hallgass,

hanem az eszedre, mert ha egy csöpp eszed van,

a szívedre hallgatsz....

Probálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott ahol vagy, de ne hiányozz onnan, ahonnan elmentél.

Az ember nem akkor hal meg,

amikor örökre lecsukja szemét,

hanem akkor, amikor elveszíti élete értelmét!!!

Ha a szívedbe ütnek sebet,

a vérzés épp elég heves ahhoz, hogy belehalj.

"Mert egyszer mindenki meghal,

a lelke a semmibe vész,

De gondol arra a szép időre.

Amikor átölelte, és vezette egy szerelmes kéz!!!"

"Szeresd aki téged szeret

Hűtlen ne légy soha, mert az

élet lehet bármily mostoha,

szeretni megtanít de feledni

SOHA!!!!!!

Hali.nemén irtam..de téleg ccép vers ...és köcy!!!

ahogy mondod atol fájdalmasab érzés nincs is.

„Régóta lappang egy gondolat a fejemben,

Egy aprócska dobbanás itt bent a szívemben,

Kimondani nem könnyű, de megteszem,

Mert tudnod kell, hogy csak VELED létezem!”

"Melletted lenni minden vágyam,

Csókolni tested puha forró ágyban!

Szerelmes szavakat suttogni füledbe,

Szeretlek míg élek kedvesem örökre!"

"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot...,

Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy nyitott rá..., A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni..., Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza..., Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél..."