Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Veled minden más...

Megérintett, fejbevágott,

s már más szemmel nézem a világot.

Olyan más volt azelőtt minden,

most meg egy ember szíve lett a legnagyobb kincsem.

Érzem azt, hogy csak Ő, csak Ő kell nekem,

hisz mindig mellettem áll

az életét is ideadná nekem.

S mit érek én ezzel? mindent-

hisz Ő nekem van, velem van, nekem él,

csak megy tovább, mindent tőlem remél.

Persze én itt vagyok neki, csak neki, csak vele.

Hisz az övé már az én szívem.

a világ egy csoda vele,

Hisz olyan erősen szorít a keze.

magához láncolt, nem enged el,

s együtt vagyok ezzel a szerelemmel..."

Az első pillanat mely örök

Melyet feledni nem lehet

Mikor először szemembe néztél

Elvesztem benne, s nem találtam a kiutat

Az első pillanat, mikor megfogtad kezem

Szívem a fellegekben járt

Az első pillanat, mikor megcsókoltál

Olyan volt, mint egy édes álom

S mikor szívedet, szívem mellé tetted

Akkor tudtam, Te vagy nekem a mindenem!"

Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,

amelytől fénylik a szirom,

amelyből felszökik, kévéjében a napnak,

szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,

ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -

mi távolabbról: mint a gyémánt,

az közelebbről: mint a könny.

Victor Hugo /fordította: Nemes Nagy Ágnes/

Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami.

Ha szeretsz és szeretnek, az a minden

Emlék a szerelemről

Szemed tengerén világok élnek,

Sötét éjszakán ha szemembe nézel,

Fellángol bennünk az ősi vágy,

Nem hagy mást csak magányt.

Egyedül a szobám mélyén,

Újra átélem az élményt,

Csábítóan közel vagy hozzám,

Kiáltásom mégse ér hozzád.

Hiába hívlak halkan vagy ordítva,

Itt állok csak széttárt karokkal.

Leengedem lassan, hívó kezeim,

Elsötétül a világ velem is.

Szomorúan ülök csendes szobámban,

Elmerülök lassan a sűrű magányban.

Feltűnik előttem mosolygó szemed,

Mintha újra simogatna kezed.

Kézzel fogható már a hiányod,

Egyedül vagyok, velem magányom.

Miért vagy rám hatással nem értem,

De újra csókod, ölelésed kérem

Ha nem vagy velem kiürül a világ,

Ilyen az élet, s megváltás a halál.

Mért nem lehet elfeledni azt, kit igazán szeretünk,

mért nem lehet mosolyogni, hogyha fáj a lelkünk?

Mért nem szabad azt szeretni, akit úgy imádunk,

akiért egy életen át csak hiába vártunk.

Hogyha minden úgy lehetne, ahogy azt szeretnénk,

milyen szép és jó is lenne, de boldogok lennénk.

Nem fájna a szívünk tája, nem peregne könnyünk,

egy volna csak a számunkra, az igazi szerelmünk.

Ezet a kis verset írom most Teneked.

Szomorú az élet, s Te még mindig nevetsz.

Neked is fáj néha a régi emlék,

de meglátod, hogy egyster visszatér.

Kizöldűl a mező, tavasszal a rét,

megszólal a madár a fa tetején.

Megszólal a szív, ha nem bírja tovább,

várj türelmesen, visszajön Ő hozzád!

Kis szobádban este ha lefekszel,

gondolatod olykor messze tér el.

Kispárnádat magadhoz szorítod,

akkor veszed észre, hogy nem vagy igazán boldog.

Megsúgom azt Néked, ne haragudj érte,

minden barátságnak szerelem a vége.

Itt nyugszik

A Balatonnál történt, tudom nem vitás

Sínekre lépett egy nyár forró éjszakán

Hogy miért tette, nem kérdem, s nem tudom

De itt kísért sikolya minden kék alkonyon

Valaki mentőt hívott de már későn jöttek

Az orvos fejét rázta, aztán eldöcögtek

Túl nagy volt az ütés –mondta -mi a szívet érte

Nem kapott rá esélyt, hogy a reggelt megérje

Fény is látszott arcán tán’ nem szenvedett

Bár tudom sajnálta, hogy csak ennyit élhetett

Kedves arcán fájdalom volt s tengernyi érzelem

De az emberek csak álltak s néztek szenvtelen

Most itt állok egyedül - koporsóján virág

Rajta felirat gyöngybetűkkel kiállt:

Itt nyugszik szerelmünk élt: másfél évet

Nem tudni hogyan, de vakvágányra tévedt

Szeretnék egy holdas estén

fénylő csillag lenni.

Ráhajolni az ablakodra, mikor nem lát senki.

Úgy szeretném elmondani,

könnyes szemmel néked

Hogy soha nem szerettem mást,

egyedül, csak Téged!

Elrepültél az idővel, drága kedvesem

Magaddal vitted ajándékom; az egész életem,

s most hiába szabad a szívem, a világ kegyetlen,

A helyedre más nem kerülhet szívemben

Ne hidd, hogy más utakon járok,

Ne hidd, hogy más valakit várok.

Úgy is tudod, csak Téged szeretlek

Szívem is csak azt dobogja,

Soha - soha nem feledlek!

Kiskertemben szép tavaszi estén

virágokból édes illat száll.

Hívogat a rózsa selymes fényű szírma

hívogat a halvány holdsugár.

Ablakodnál kopogtatok halkan,

jöjj ki hozzám barna hajú srác.

Jobb kettesben veled csak igy szép az élet

Te nélküled bánat borul reám.

Nem baj, hogyha fáj a szíved,

nem lehet az élet mindig szép.

Eltűnik a felfő, elfújja a szellő,

meglásd, újra reánk ragyog az ég.

Egy csendes este

egyedül vagyok.

Szememből a könny kicsordúl,

ha reád gondolok.

Eszembe jut az a boldog este,

mikor elősször néztem a szemedbe

HA ELHAGYNÁL...

Ha elhagynál engemet, - jobban

mi fájna?

hiányod, vagy a szív megdobbant

magánya?

A csalódás kínjától félek,

vagy féltlek?

Szerelmünket szeretem jobban,

vagy Téged?

Szeress, mert rövid az élet

Szeress, mert szeretlek Téged

Szeress, hogy boldog legyél,

Szeress, nehogy egy életet tönkre tegyél

Szeress, hogy viszont szerethesselek

Szeress, hogy tudjam, hogy szerethetnek

Amíg szeretsz, addig élek,

Szeress, mert meghalni félek!

Te vagy a szívem naptárjában a pirosbetűs ünnep,

Maradj egész életedben ilyen jónak, s hűnek

Néked szól a hegedűszó, Néked szól az ének,

Ez az igazi szerelem, most megértem végre.

Holdvilágos csöndes estén

könnyes lett a párnám.

Fájt a szívem, hogy itt hagytál,

oly egyedűl, árván.

Sírok érted éjjel, nappal

majd megöl a bánat.

Álmaimban, hogyha látlak

mindig visszavárlak.

Virágzik a rózsa, zúgnak a patakok,

Nem tehetek róla, szerelmes vagyok.

Virágzott a rózsa, hát megszerettem én,

Szeretem azóta, nem is sejti ő.

Lehullik a rózsa, az én szerelmem nő,

Egyre jobban tetszel, ó te szép legény,

Megtudod tán egyszer, mért szeretlek én.

Én magam sem értem, hogy mi van velem,

Nem volt még ily nagy szerelem

Ne kérj szívet mástzól, ó te szép legény,

Vadrózsa nyilláskor szeress te is belém.

idézetek a szerelemről:

A szerelemben nincsenek évek,

A szerelemben csókok vannak.

A szerelemben jaj a fösvénynek!

A szerelemben csak azok élnek,

Kik szerelemből mindent odaadnak."

(Gyónyi Géza)

"Hogy mi a csók? Egy bál, egy tánc, egy táncterem. Ritmusra pördülés, szerelembe feledkezés..." (Schaller Balázs)

„Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.” (Anatole France)

„Lelked az érzelmeid összességének tárháza.” (Walsch)

"...És beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem." (József Attila)

...és fogadom: legigazabb vágyam,hogy sose hagylak el,

hogy veled végre magammá lehessek,

és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek,

csak szeretlek.

(Baranyi Ferenc)

S idő állj meg egy pillanatra

S ti rohanó percek várjatok,

Amíg ők ketten esküt tesznek,

Hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,

Csak addig várjatok!

MEGHALOK ÉRTED

Boldog legény, istenek párja,

Szemben ki ülhet szép szemeddel,

Édes kacajos közeleddel.

Kacajoddal, mely szíven-vágva

Fogja a mellem.

Hacsak már látlak, elalélok,

Torkomon a szavak elfúlnak,

Bőrömre zápor-szikrák hullnak,

Szememben sötét, vad árnyékok

S lárma fülemben.

Hideg verejték veri testem,

Remegően, félve halóan,

Az őszi fűszálnál fakóbban

Állok és már érzem a vesztem,

Meghalok érted.

A szívem megdobban még most is, ha Téged látlak én.

Hogyha csak eszembe jutsz, aznap könnyes az éjszakám.

Sokszor álmodom én, hogy még itt vagy nálam.

S mikor leszáll az alkonyat, én még mindig Téged várlak.

És bevallom azt is, hogy holtomig szeretlek Téged.

És alázatosan felajánlom újra a szívemet.

Mert nekem Te vagy a boldogság, Te vagy a élet!

Valami szép

A testnek, léleknek szépsége

Mind benned öszpontosúl

S tudom hogy senki sem szeret

Lángolóbban vadabbúl

Az élet minden szikrájában

A te szépséged tükröződik

Az élet minden órájában

Lelkem utánad szomjazik

Halott minden perc nélküled

Egyre csak fogy a remény

Hogy valaha meg érintketlek

Epekedem légy enyém

Azt szó, azt írás nem adhatja

Vissza ami bennem tombol

Minden érzés és gondolat

Rólad szól csak neked dalol

Sebzett lelkemnek csak te és

Senki más nem adhat nyugvást

Nézz rám, érints meg és fogadd

Engem szeretsz és senki mást

Bolond vagyok hisz csak álmot

Kerget ez az érzelem

Nem ismersz és nem hiszem hogy

Tudnád azt, hogy létezem

De akkor is az enyém vagy ha

Nem itt hát az álmokban

Ott te látsz és ismersz, szeretsz

Te vagy az én végzetem

Ezen pici világomban

Ketten vagyunk te meg én

Veled vagyok egész ember

Magányom e szigetén

Szeretlek

Szeretlek, csak szeretlek,

A mennyben és a földön is, legyen szent a te neved.

Mint mindennapi kenyerünket, úgy add maga nekem,

Most, és máskor is.

Jöjjön el az én országom,

Ahol szerethetlek téged,

Hiába szeretsz mást,

S ő is akar téged,

Legyen meg az akaratom, itt len a földön,

Mert én szeretlek akkor is ha már nincs miért,

Ha már nem kell senki kölcsön,

Ha már tudják, ha már tudhatják mások is,

Én bele halok, tudom.

De mégis de még akkor is,

Mert szeretni kell lemondva,

Szeretni kell várva,

Összekulcsolt testek izzadt nyomorával.

Pedig jó lenne úgy ahogy szeretném én,

Jó volna úgy ahogy szeretnéd még,

Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba,

Ne álljunk a gödör szélén tehetetlen, sírva!

Pedig meg fogok halni,

S te nem értettél semmit.

Meg fogok halni,

Mert nem tudtam adni, nem tudtam adni,

Csak ennyit.

Nem tudtam mondani amit kellet volna,

Csak akartam élni, neked játszani,

Játszani nem félni.

Játszani neked a reggel, a nap első sugarával,

A reggelivel melyet ágyba hozok annak,

Aki a kedvesem eljátssza.

Ahogy a földön, úgy a menyben is,

Te szeretsz mást, én szeretlek téged,

Hogy engem fogsz szeretni, soha sem ígérted,

Te ne nekem vagy, de ugyanúgy másnak,

Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva,

Messze vagy, de legyek bárhol is,

Szeretlek, csak szeretlek akkor is.

Még akkor is, szeress vigyázva, ne szeress bántva.

Szeress,

Mert a látszatnak könny lesz egyszer ára,

Borzas szerelmünket kifésüli újra,

Hogyan jutunk a semmiből, a mindeneken túlra?

Talán vagy talán soha...

Ha nehéz a szíved, mert feledni nem tudod,

Ha érzed hiányát, mert szívedben űrt hagyott.

Ha nem tudsz mást szeretni, már próbáltad, hiába

Ha felriadsz álmodból, mert nem ölel imádva,

Ha hangja füledben cseng, bár már napok elteltek,

Ha látod az arcát, bár fényképét eltetted.

Ha úgy érzed, nincs helyed nélküle

Hunyd le a szemed és álmodj vele.

Ha úgy érzed meghalsz, nyisd fel két szemed,

Talán, talán még egyszer újra feléd nevet…

Talán egyszer újra szerelmes szavait súgja a füledbe,

Talán még egyszer bevallja, hogy te vagy a mindene…

Talán még egyszer karjaiban tart kedvesen…

Talán újra megcsókolja ajkad, újra, szerelmesen…

Talán egy nap újra szorítja két kezed,

Hisz talán ő is tudja…hogy feledni nem lehet…

Feledni csak az tud, ki nem szeretett igazán,

Ki csak hamisan nevetett a szerelmese kínján…

Ki csak azért ölelt, mert nem volt egy másik,

Talán most már van más, ki az ölelésére vágyik…

De talán egy nap rájön, hogy mit jelentettem neki,

Mert én az életemnél is jobban tudtam szeretni…

Talán egy nap rájön, vagy talán soha,

DE az élet majd lesz hozzá is mostoha…

Talán egyszer majd hiányzik neki ölelésem,

S hű-igaz-önzetlen szerelmem…

Talán…vagy talán soha…

Ez csak egy kérdés, mi a szél szárnyán repül tova

Elmúltak a szép tavaszi esték,

Elmúltak a lázas éjszakák.

De én téged vissza-vissza várlak,

Belehalok nem bírom tovább.

Tudd meg, hogy mást szeretek é is,

Tudd meg, hogy másé a szívem,

De ha egyszer vissza találsz jönni,

Felújul a régi szerelem.

TE MEG ÉN

Én éj vagyok, te a fény,

ízig, fogytig az enyém.

Ha föld vagyok, úgy te fű,

bennem zöldellsz, holtig hű.

Fénylő csillag vagy, én ég,

nekem ragyogsz, bennem égsz.

Te eső csepp, én fergeteg,

bensőmben langy permeteg.

Én szív vagyok, te a vér,

tőled lüktet minden ér.

Ha én fa, te levelem,

én a csók, te szerelem.

Völgy vagyok, te friss patak,

bennem zúgó zuhatag.

Ha erdő vagy, én az árny,

egyben társ vagy és magány.

Tűz vagyok, s te melegem,

itt lobogsz a keblemen.

Hópehely vagy, én a tél,

csillogásod bennem él.

Ha szemfény vagy, én a szem,

semmim vagy és mindenem.

Én dalnok, te énekem,

életem vagy, s végzetem.

Rohan a táj mellettem,de nekem csak te jársz eszembe.Lehunyom szemem és hallgatok,hallom, csak a szél suttog.Csak annyit súg fülembe,mért foglalkozol már megnit vele?

Nem tudom, csak érte élek,hogy most is csak ő jár eszembe.Gondolataim már messze járnak,nem látom már a rohanó tájat.Az jár a fejembe milyen szép volt,mikor felettünk csak a hold ragyogott.Mikor a fülembe súgtál gyönyörű szavakat,mikor tekintetedben csak magamat láthattam.Akkor még tudtam, hogy engem szeretsz,s azt hittem örökre enyém leszel.

Hát most újra itt vagy,újra csak engem zársz karjaidba.Végre! Már azt hittem nem szeretsz.De újra itt vagy velem.Újra én vagyok kedvesed.

Boldogabb vagyok mint valaha,hisz újra engem csókol ajkad.Hát végre elfeledted igéreted,hogy soha nem leszünk együtt többet.

Olyan jó,hogy itt vagy velem, hogy újra kezemet fogja a kezed.De várj ne menj még el,nem szabad h ily könnyen elfeledj.Ne! Mi történt? Csak álmodtam.

Újra itt vagyok a valóságban.Megint rohan a táj mellettem,már megint csak te jártál eszembe.

Ismét ágyamban könyeim ízlelgetem

Ványom forró csókra, kedves szerelemre.

S eközben csendesen lehunyom szememet...

Lehetek Lovagod ki megment ezerszer?

Ki halálba adná életét éretted?

Lehetek Szék, melyen naponta megpihensz?

Lehetek Ágyad, hol esténként lepihensz?

Esetleg Puha Párnád! Hogy Fejed lehajtsd!

Vagy Kedvenc Takarod hogy betakarozhass!

Egy Lágy Dallam, melyre nap-mint-nap elalhatsz?

Szívesen lennék Ruhád, melyet viselsz

Vagy Pohár, melyből Teát Magadhoz veszel!

Asztal hol tanulsz! Tányér, melyből eszel!

Bármi, csak megszépítsem Életed!

Ja, és persze mindig melletted lehessek...

Ablakom nyitva, arcom lágy szellő csapja...

Ne! Föleszmélek, és eszembe jut mindaz

Melyek történtek, s csak ezt mondom magamnak:

Verd már ki a fejedböl e hülye Álmot!

Pihenned kell, nem Virágos Réten járnod!

Bajvan! Beteg vagyok, halálosan beteg!

Miért? Mert tönkretetted egész éltemet!

De Te erről nem tehetsz, oka én vagyok:

Kellett nekem szeretnem Téged oly nagyon!

Most álmatlan éjszakák előtt állhatok...