Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Mond meg.....

Drága anyukám aki oda fönt vagy nem rég,

Mond meg nekem, hogy miért is élek én.

Hiába küzdök, céltalan, reménytelen az élet,

Mert akit szerettem becsapot engem.

Fáj most a szívem, oly nagyon fáj,

Nincs ki vígasz nyújtson, óvjon s vigyázon rám

Álmaimból kilépnék, de nem tudom hová,

Fútnék az úton, ugy fútnék hozzád.

Panaszkodnék neked, s mondanám bánatom,

Ki törte össze szívem és mért fáj oly nagyon.

Tudom hogy Angyalként vigyázol rám,

Ezért is mondom el szívem bánatát.

Ezernyi gondolat, kavarog most fejemben,

A sors tudom, már előre megírt mindent.

Csak hinni próbáltam de az érzés becsapot.

Szégyelem magam, hogy ilyen gyönge vagyok.

Fáj most az én szívem, ugy össze van törve,

Szerettem valakit,aki elhagyott engem.

Már nem vár rám senki azon a kis padon.

Csak ne fájna ugy szívem, ha nem látom,

Tudom milyen érzés mikor nem mondják.

"SZERETLEK"

Nem tudtam, hogy ez a szerelem ily reménytelen.

Nem tudtam, hogy csak szórakozni kellettem,

Hogy csak fellángolás voltam szívében.

Tudom hogy szívem sosem lesz már boldog,

Tudom hogy már nem változnak a dolgok,

De nem tudom hogy én mit is vétettem,

Miért nem mondta, semmit nem jelentek neki.

Száz sebből, vérzik szívem, s lelkem,

Mélyről jövő érzések mit papíra vetek.

Miért fáj ugy a szív ha igazán szeret,(?)

Miért is oly nehéz, rá mégis a felelet.

SORRY hogy nem igazán szerelemes vers..

"..Egy pillanatig zavarba jönnék

És kissé késve mondanám

'Ó semmiség csak egy elmúlt szerelem'

És nem venné észre senki sem,

Hogy könnyes lett a kéz szemem.

Kacagva búcsúznék az utca végéig,

Aztán elfordulva szememhez nyúlnék,hogy letöröljem a könnycseppet.

Hogyha megkérdeznék mit jelent ez nekem,

Lehajtott fejjel mondanám:

'Ó semiség csak ő volt az életem!'...

Elválás

Még egy csók és vége,

útjaink elválnak már,

Hiszen csak ennyi

Mit kaphat egy fiútól a lány.

Nem kérem többször,hogy csókolj

Nem kérem,hogy szeress,

Most elmész és én nem zavarlak

Hogy boldog lehess.

Volt egy szerelem,

mely hamar véget ért,

Volt egy szerelem mely most is bennem él.

Volt egy lány,akit hűen szerettem,

Miért lett ő hozzám mégis hűtlen?

Nem kérdezem csak gondolom,

Mikozben mégegyszer megfogom,

Miközben mégegyszer szemem lehunyom.

Hisz még 1 csók és vége,

Útjaink elválnak már.

"Egy cigaretta parázslik rég a sötétben,

Tekintettem elveszett szürke tükrében,

Gondolatok kavarognak az éj csöndjében.

Valami elmúlt,valami meghalt a lány szívében.

Valami halk nesz,valami csendes roppanás,

Csak a szívem hullt darabokra,semmi más.

Nem jönn álom a szememre,

Könycseppek léptek a helyére.

VIHAR UTÁN

Hatalmas vihar dúl nyári alkonyon,

csillogó könnycseppek folynak az arcomon.

Futok, rohanok, bele az esőbe,

mindegy, hogy merre, szükségem van csendre,

mert nem hagynak nyugodni kusza gondolatok,

mért nem lehettünk mi együtt boldogok.

Talán a sors az, mi nem enged szeretni,

de a szívem nem hagy téged feledni.

Kifelé a világnak folyton csak tagadom,

elfeledtem, nem jelent semmit az ami volt.

Lelkem hideg, szívem jéggé fagyott,

történjék bármi, még magamnak is tagadok.

Elmúlik a vihar és újra felkel a nap,

melegítő sugarai simogatják arcomat.

S a vihar utáni őrjítő csendben

a jéghegyek olvadni kezdenek szívemben.

Rájövök lassan, nincs értelme tagadni,

hisz nélküled én már úgyse tudok élni.

A ragyogó nap fényében felemelem karom

s hangosan kiáltom: hiányzol Édesem, mert szeretlek nagyon!

Nem születtem csókra, sem szerelemre.

A csalódás megtanított örök türelemre.

Az az út, amelyen eddig jártam, csak tövisekre termett, mert Nekem a jó Isten, csak bánatot rendelt.

Nem fáj az én szívem többé, ha mással látlak,

pedig érzem, feledni sose tudnálak.

Úgy is tudom, hogy másnak vagy a párja,

én meg csak úgy csendben sírok, mintha nem is fájna.

Búsul a madár, ha messze jár a párja,

hát én szívem érted hogyne fájna?

Messze van a csillag, messze van a Földtől,

én is messze vagyok szívem szerelmétől.

A csillag az eget minden este látja,

de én téged kedves szerelmem csak álmomban látlak.

Néha szívemet elfogja a bánat,

elfordulok ne lássák, hogy sírok utánad.

Szép csillagos éjszakán hull a könnyem Érted,

miért van az,hogy nem tudok mást szeretni csak Téged.

Miért kellet a sorsnak minket összehozni?

Csodaszép szemedről miért kellet álmodozni?

Hogyha rád gondolok szívem nagyot dobban.

Senkit sem szerettem soha-soha jobban.

"Érzésemet versben mondom el,

Emlékedet szívem rejti el.

Mert soha-soha nem felejtlek el,

Mert igazán szeretlek."

Nem tudtad

Nem tehetsz te arról,hogy utamba jöttél,

Hogy olyan kedvesen énrám köszöntél.

Nem tehetsz te arról,vágyaid kergettek

Hazug ölelésed közben is szerettelek...

Ne ölelj,ne csókolj!Fáj az ölelésed

Az én fájó szívemre könnyeim peregnek.

Vágyaim sokkal szebb vágyakat temetnek,

Mert nem a lelked,csak vágyaid öleltek.

Nem tehetsz te arról,hogy utamba jöttél

És hogy elfeledtél mielőtt megszerettél.

Nem tehetsz te arról,vágyaid kergettek,

Nem tudtad valaki,lelkével szeretett...

Fáj még..

Fáj még a múlt, mibe néha-néha visszanézek,

Fáj még a szerelem, miben egykor csalódások értek,

Fáj még a szakítás, mibe úgy érzem belehalok,

Fáj még a sok szép szó, mi egykor igaz volt.

Fáj még a szívem, hiszen összetört,

Fáj még a lelkem, mi szétgyötört.

Ennyi volt egy lány rövid története,

Ennyi szenvedés közt él Ő csendesen,

Ez a lány én vagyok,

Egy a szomorú s magányos,

Ki szerelmében óriásit, csalódott

Emlék

Olyan jó volt beszélgetni veled,

a csillagoknál is jobban

ragyogott a szemed.

Mosolyod,arcod itt lebeg elöttem,

vidám nevetésed soha nem feledem.

Kevés ilyen srác van a világon,

s én egyre hangosabban a

nevedet kiáltom.

Remélem emlékszel,

s gondolsz néha rám,

talán a sorsod egyszer

elvezet hozzám.

És ezt a verset ki írta?

Ó csak egy bolond poéta,

ki meg sem csókolt,

csókodra sem vágyott,

csak bolond szívvel

szeretett,imádott!

Feledve

Egyedül az éjben,

téged is feledve már régen,

mindenkitől elhagyatva,

így élek most kedvesem.

Néha még érzem csókod,

néha még elönt a forróság.

S ha felidézem két szemed,

rájövök:még mindig szeretlek.

...De mit ér e tűz,

ez az ősi erő?

Mely majd szétfeszít,

oly erősen tör elő.

Múltam vagy már,

s ez így szép.

Igaz oly nagyon fáj még

ez a gyönyörű emlék.

Úgy fáj a szív!!!

Néma hallgatag most minden, hisz úgy fáj a szív,

Annyi közös emlék maradt, ami rólad mesél.

Közös álmok, s vágyak oly messze tüntek,

Ennyi volt az életünk, ezt soha nem feledjük el.

Most minden szerte foszlott, egy pillanat alatt,

Minden mi eddig édes volt, csak keserű érzés maradt.

Könnyeimmel küszködve, békémet keresve,

Most csendben, a boldogságomat temetem .

Miért is voltam oly buta,s hittem el szavaidat,

Miért mondtad hogy kellek, s én kívántam ajkaidat,

Miért volt az a sok hazugság,s miért hazudtál nekem.

Nézd mivé lett szerelmünk, most összetört szívem.

Tévedtünk hát jol tudom, hisz tévedni emberi dolog,

Semmi sem ugyan olyan mint régen, és ez fáj nagyon

Rájöttem már régen, hogy mily kemyény az élet,

S talán majd egyszer, meglátom a rosszban is a szépet.

Hogy miért nem is vagyok vidám, ne is kérdezd tőlem,

Csak annyit mondok köszönöm a sok gyönyörű évet,

Köszönöm amit nekem adtál, jó volt veled.

De most már mennem kell búcsúzom Tőled.

Fáj még a szívem, mert könnyen nem lehet feledni,

De belenyugodom mert, az élettel nem lehet dacolni.

Egyszer talán az életben, még lehetek boldog, én is,

S talán nekem is fog a szememben, még örömkönny ragyogni.

Szeress!!!

Szeretném ha tudnád, hogy mennyire szeretlek,

Le írni nem tudom mit irántad érzek.

Hiányzik a hangod, hiányzik a léted,

Hiányzol minden egyes percben.

Hogyan tovább mi lessz most velem,

Most csak álmodom,vagy talán képzelet.

Mikor tökéletesnek,és szépnek

látok mindent,

Akkor törik mindig össze a szívem.

Már nem akarok,jó, se tűndér lenni,

Bár eddig boldogan kinlódtam napokig.

Szótlanul vártam bár meddig,

mert szeretlek,

De nem tudok tovább várni,mert az idő végest.

Még dolgom van a világba, teszem a dolgom,

Szeretni csak ugy tudlak ha Te is akarod.

Rossz, nem látni azt kit a sors kűldött nekem,

Nem hallani hangját, már nem emlékszem milyen.

Megint egyedül vagyok,s nincs

ki fogja kezem,

Pedig oly jó lenne ha itt lennél velem ,

Hazug a szó mit mondani fogol

nekem,

Azt hiszem megint tul sokat kérek Én Tőled..

SZERESS!!!!

....nem tudok én meghalni se,

élni se nélküled immár..

gyermekké tettél

hiába növesztett

harminc csikorgó

télen át a kín

nem tudok járni,

nem ülhetek veszteg

hozzád vonszolnak

löknek tagjaim....

Istenem ad vissza nekem!!

Legszebb titkom hogy,eljussak

Te hozzád,

Eléd állni,várni, de szólni, nem merek már.

Kiáltom gyáván,csendnek a nevedet,

Istenem mond meg nekem hogy mit tegyek.

Amióta tudom hogy létezel,

Gondolatom mindig nálad felejtem.

De néha csöndes éjszaka,

álmodozva egyedűl,

Miért van az hogy könnyet ejt szívünk.

Szerettem valakit, tiszta szívvel,

De Ő elment s itt hagyot engemet,

Sokat sírok szenvedek érte,

Úgy hiányzik szívemnek szerelme.

Mulló pillanatok pár emlék képek,

Enyi, nem több mi megmaradt tőle.

Arcomon a könnycseppek sebet ejtenek,

Istenem mond meg feledni miért nem lehet.

Szívem vérzik hisz üres lett helye,

Most egyedül bolyongok, oly

érzéketlen az élet.

Minden perc, mit veled tőltöttem, ajándék volt nekem,

Istenem csak egyet kérek tőled ad vissza nekem.

Vége?

Nem,nem hiszem hogy megtörtént

Hogy kapcsolatunkat egyszerüen száműzték.

Veled megismertem,mi az édenkerti világ,

Melyből most kiszakított az emberi hitványság.

Ami nem más,mint önfejűség,irigység és birtoklási vágy,

S egy döbbenet hogy az élet rég boldogtalanság.

Engem ismeretlenül vádolnak,

Téged minden ok nélkül szidnak.

S tőlem egyszerüen eltiltanak,

Boldogságunknak így határt szabnak.

De jól tudják,ember ilyet nem tehet,

Hisz a szeretetet megtiltani nem lehet.

Rohan az idő

Rohan az idő,alig sütött a nap,

sokszor borongós a hangulat.

Változik minden,változik a táj,

változik az ember,múlik ami fáj.

Idő kell mindenhez így szól a rege,

látszik is hogy ez csak mese.

Nem elég az idő,a feledéshez szív is kell,

hiába felejtene csak az ész,

közbeszól a szív,mi nem mindig tettre kész.

De az ember lelke mélyén

nem akar feledni

csak újra szeretni!

Semmit sem birtokolsz csak őrzöl egy ideig.Ha képtelen vagy továbbadni akkor azok birtokolnak téged. Bármi is a kincsed úgy tartsd mint tenyereden a vizet.Ha megszorítod eltűnik,ha kisajátítod tönkreteszed,engedd szabadon és örökké a tied.

Az embereket ne korlátozd,ne rakj rájuk bilincseket mert azt szabadulni vágyók tépkedik.Ha valakit mindenképp meg szeretnél tartani szeresd igazán és okosan ,ennél többet nem tehetsz.

Amint valamit elkezdesz keresni az is rögtön elindul feléd hogy rád találjon.

A gondolat meghatároz a kimondott szó vezet!

Nincsenek véletlenek minden és mindenki éppen akkor kerül az utadba amikor kell,amikor a legtöbbet tanulhatsz belőle.Néha ami a legjobban fáj az bizonyul a leghasznosabbnak.

Mindenkinek van egy angyala.Szeresd az angyalt és légy hálás neki hogy képes veled maradni akkor is amikor senki sem képes.Ha megtanulod bevonzani magadba kiteljesedsz,erős leszel és határtalan,felül tudsz emelkedni azon …

Bágyadtan sétálok egymagam,

Szememből a könnyem folyik mint a patak.

Szomorúság és bánat ez mind az Én társam,

Mert nem látok kiutat e zürös világba.

De ha egyszer találkozunk mi ketten,

Az öröm könnye fog csillogni szemembe.

Akkor minden más lessz mert itt leszel velem,

Elfeledek Én minden szomorú percet.

Szerelem és öröm mint két jó barát,

Ez lesz itt velem sok-sok éjjen át.

Ha majd az utamon mégis el tévednék,

Szívembe a fény soha elne muljék.

Hozzád

Hiába imádlak,hiába szeretlek...

más nézi tüzét ragyogó szemednek.

Elűzted az álmom,mert másé az ajkad...

Tiéd volt a szívem,de te nem akartad...

Fáradt a lelkem,boldogtalan vagyok...

Talán elfeledlek,talán belehalok!

Csillagok

Fáradt,magányos gázgömbökként

keringtünk az űr végelláthatatlan tengerében.

Kékes fényű,álmodozó csillagok voltunk csupán.

Égtünk kihallhatatlan fájdalommal,érzéketlenül.

Míg egy nap együtt hulltunk le,

s nem csillagok voltunk már,

hanem két megfáradt magányos lélek,

mely egy bűvös pillanatra egyesült,

s azóta elválaszthatatlan.

"Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet."

Gyűlölöm a szemét, mely a bűvkörébe csalt,

Gyűlölöm a testét, mely teljesen felkavart,

Gyűlölöm az ajkát, mely csókkal halmozott el, Gyűlölöm a szívét, mely az enyémet taposta el,

Gyűlölök benne,mindent ami eleven,

Gyűlölöm azt, hogy szeretem!