Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Kitörölni az emléked

elfelejteni a neved

Nem gondolni rád többet

nincs ennél nehezebb

Hidd el nekem!

Eltakarni a könnyes szemem

hogy ne láthassa senki se

Belül érzem hogy fáj

S nem lehetek vidám

Még nem tudok bucsuzni

a szívem nem bírja ki

Mindennap szenvedés

látni hogy másnak élsz

Tudni h,hibás vagyok ebben

de elfogadom ilyen az élet

Szeretném ha mindig emlékeznél rám

Hogy mást jelentsek neked mint a többi lány!!

Mit is tehetnél mikor tudod

már nincs remény

Semmi remény hogy ujra

boldog legyél

Szívedben csak a fájdalom él

hiszen Szerelmed szerelme nincs többé!

Akkor szeress mikor legkevésbé érdemlem meg

Mert akkor van a legnagyobb szükségem rá!

Szemem könnyes mossa arcom

A mult emlékein gondolkozom

Nem tudom hol rontottuk el

De nem tudok mit tenni ha neked ő kell

Letagadod azt is h,valaha eggyütt voltál velem

Letagadod hogy szerettél és ez fáj nekem

Most tovább kéne már lépnem de nem tudok

Csak az emlékek elől futok

De nem jutok sehova

Gondolataimat irányítani nem tudom

Most már karjába keresem a boldogságot

De még miattad most is szomorú vagyok..Látod..

Lépj ki végre az életemből

Hogy boldog lehessek

Adj lehetőséget h,új szerelmet keressek!

"Ahol a szeretet véget ér ott kezdődik a gyülölet!"

"Mikor tulságosan szeretünk nehéz észrevenni hogy már nem szeretnek bennünket!"

Én csak benned hittem

S most csak azt szégyellem

Hogy én még ígyis

Kevés voltam neked!

Mert ugy szerettelek

Hogy szebben nem lehet

S ha nem is voltam veled

Sose voltam ellenned!

Ne félj,álmaid nem kell

hogy megtagadd!

S hogy ha rosszul döntöttél

mondd hogy tévedtél!

"A halál nem fáj,csak at élet kínozza az embert!"

"Mindenki szeretne a menynbe jutni de senki sem szeretne meghalni!"

"Van akit azért gyülölsz mert szeretni is tudnád!"

"Nem az rendített meg h,hazudtál nekem,hanem az hogy többé már nem hiszek neked!"

"A boldogság egyetlen akadálya a valóság!"

"Nem az első csók a legnehezebb hanem a legutolsó!"

Akit nem szeretnek

Az mindenütt egyedül van.

Engem mindenki csak bánt

Szavakkal v.tettekkel de megbánt

Színlelem h,nem érdekel miközben fáj

Nem érzi senki de legbelül télleg fáj

Mosolygok h,azt higgyék boldog vagyok

De milyen rossz a látszatot megjátszani csak én tudom!

(saját)

Enyém az életem

Enyém a sorsom

Ha valami baj van

Valahogy csak megoldom!

Gyönyörű volt hinni abba hogy el sosem hagynál!

Síromnál sírva meg ne állj!

Nem vagyok ott nincs is halál!

Fogadd el h,szeretlek

Erre az egyre kérlek

Lásd megváltoztattál

És te is váloztál!

Egyszer volt egy szív de eltörött

Majd jött egy srác s ujra létrejött

Boldog órák voltak féltve őriztelek

S most eljött a perc nem lehetek veled!

Mikor máshol süt a nap

Egy embert látsz a fák alatt

Ki már mindent elhagyott

Az a valaki lehet h,én vagyok!

Egy madár azt csicsergi

Teis fogsz majd sírni

Egy fiú miatt fogsz szenvedni

A fiú nemfog téged szeretni

És te miatta mképes leszel meghalni

Állok az esőbe

Már tiszta víz vagyok

Nemérdekel már semmi

A szerelmem elhagyott

Otthagyott engem

Pedig jól elvoltunk

Szerettem őt olyan nagyon

De ő mégis elhagyott

És most itt állok az esőbe

Mint egy madárka:megázva

Véget vetek a fájdalomnak

Elázva az autó elé vetem magam

Hiába utállsz

Hiába vetsz meg

Én akkoris szeretlek

Utállni nem tudlak

Megvetni nem tudlak

Szeretlek imádlak

De jó lenne ha ittlennél

De jó lenne ha ölelnél

Álmokba vagy csak velem

Nem szeretlek de én szeretlek

Lehet neked nem hiányzok

De nekem te jelented az életet

Szeretlek imádlak csak téged

Szomorú vagyok

búsan sétálgatok

Nézem a várost

Már nem ragyog

Ottvan a padunk

Ahol csókolóztunk

Leülök_már majdnem sírok

Már nem vagy itt velem

S nem ölelsz engem

A város is szomorú

Szomorú velem

Hosszú séták,gyönyörű napok

szoros ölelések,forró csókok

Szerelmes szavak,szép versek

mindennek vége a ő elment

_________________________________

Vége a nyárnak

A hosszú sétáknak

Az esti lubickolásnak

Szerelmes éjszakáknak

Vége mindennek

Vége a szerelmünknek

A nyár elment

és teis elmentél vele

utálok minden nélküled töltött percet

és kétejek közt élem életrem

elmondani nem merem néked

félek hogy megijesztene szerelmem

félek te nem igy érzel szivem

félek tiéd soha nem leszek

félek elszekit az idö

mely mérgezi a szivemet

keveset lehetünk együtt

tul téren és idön

elszakit a távol töled

hiányodba meghalok

távol vagyok töled drágám

szivem tépi az idö

hiányzol szép szerelmem

félek soha el nem jö

soha nem jön el az idönk

sosem leszünk boldogok

sose élhetek csak érted

szivem sose lesz boldog

fáj a perc és fáj az ora

fáj a szivem nélküled

fáj a lét és fáj a magány

fáj hogy nem lehetek veled

éjelente kis zsobámban

bámulom az ablakot

titkon azt remélvén

eljösz hozzám angyalom

aztán hajnal fájó szemmel

hajtom párnámra fejem

ma sem látlak édes angyal

ma se foghatom kezed

szivem ma sem lehet boldog

nem láthatlak szerelmem

igy mulnak a percek orák

napok hetek életem

Hosszú az út amin elindultam

Eggyütt indultunk de te lementél róla

Széttépted az álmainkat

S Amiket terveztünk

Elhagytál engem és a szép jövőt

Elmentél messze más lánnyal

Visszasem néztél,itthagytál bátran

Hát most már nemérdekelsz

Haggy engem békén

Maradj azzal akivel elmentél

Már nembírok magammal

Már nembírom ezt

Nembírom a fájdalmat

És a szenvedést sem

Nembírom ha látlak

Mindig más lánnyal

Nembírom ha közel vagy

Nembírom ha messze

Se a közeledbe

Sem távol tőled

Nembírom ha nevetsz

Nembírom ha sírsz

Kérlek ne kínozz

Haggy engem békén

Régóta szeretlek téged

De ezt nem tudtam elmondani neked

Te mindig mással voltál

És rám időt sem szántál

Most úgy döntöttem,harcolok érted

Szeretlek..nagyon szeretlek téged!

Egyszer az utcán sétáltam

És téged megláttalak

Más lányt csókoltál

S a lány fülébe szerelmet vallottál

Úgy ölelted ahogy engem soha

A szívem akkor tört apró darabokra.

×××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××××

Mindenkibe téged látlak

Még éjjel is csak téged várlak

Várom hogy mellettem legyél

Azt hogy szorosan öleljél

Csak én velem legyél

És csak engem szeressél

ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ

Szeretlek!

Szeretlek! Csupán egyetlen szó,

De benne van ezernyi jó.

Szeretlek? Egy olyan kérdés,

Melynek válaszára nincs megértés.

Szeretlek… egy olyan válasz,

Mi minket soha el nem választ.

Szeretlek! Egy fájdalmas kiáltás

Egy könnyekben gazdag csata után.

Szeretlek! Oly sok fájdalmat okoz

Mindaz, mit e szó hordoz.

Szeretlek! Száll a válasz hozzád,

S te nem tudod, mit mondhatnál.

Szeretlek? Szól egy bizonytalan hang,

Mi a nagy csöndben elenyészve pang.

Szeretlek… suttogsz egy bókot,

Mely után ajkadra lehelnek csókot.

Szeretlek! Kiáltasz mérgesen,

Mert nem hallja senki sem.

Szeretlek… visszhangzik fülemben,

Az utolsó szó, mit mondott nekem.

Szeretlek… vajon mit rejtesz…?

Értem talán könnyet ejtesz…?

Szeretlek? Félek e szótól,

Hisz ad s szakít a jótól.

Szeretlek! Nem bánom, elmondom,

Magamban csendesen fohászkodom.

Szeretlek! Kiáltom bátran,

S két karom széttártam.

Szeretlek! Benned van bánat s öröm,

Kezemmel a lefolyó könnyeim törlöm,

De szám ugyonakkor mosolyra áll,

Mely a szél segítségével hozzád talál.

Csupán egyetlen röpke érzés,

Ám benne van féltés és kérés…

Szeretlek! Ezt a szót ne feledd,

Mert ez az, mit az Élet jelent.

"Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szavak, egy egész élet folyamán tartó sebet üthetnek a másikban.

Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak.

Idővel meg fogod tanulni azt, hogyha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága soha többé már nem lesz olyan erősségű.

Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok akik tegnap még veled voltak és most már elmentek, nincsenek....

Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni, – egy sír előtt kimondva – teljesen értelmetlen."

"Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel,

nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj."

Barátok?

Régóta barátok voltak. A lány szerette, de nem tudta, mennyire. Egy egyszerű barátnál többet jelentett neki a fiú, de elmaradt a szerelem, a lángolás, s csak a kielégítetlen vágyat hagyta maga után. A lány sosem vallotta volna be, hogy szíve egy részét a barna fiú birtokolja.

A fiú karjai közt pihen. Lehunyja szemét, és a fiú szívének dalolását hallgatja, mely nem érte zenél. Csukott szemmel mosolyog. Mosolyog, ha meglátja, ha eljön, ha távozik. A gyönyörű szemekbe nézve el akarja mondani. Nem szeretné többet titkolni. Csókolni, simogatni, érezni akarja. Minden porcikáját. De nem lehet. A fiú csak barátként tekint rá. S ez a meghitt barátság is jobb a hideg közönynél.

Eltelik egy hónap. A szobában ülnek. Félhomály. Ritmusos zene. A lány táncolni kezd. Vetkőzik. Tudja, hogy nem kellene. De nem szeretné többet titkolni. Csókolni, simogatni, érezni akarja. Minden porcikáját. A fiú csodálkozik. Elcsattan egy csók, melyet újabb és újabb követ. Megtörténik, mire a lány oly régóta vár, s együtt élik át a csodát. Lassan ébredezik a Hold, s magával hozza az estét. Közeleg a búcsú pillanata, s ők megint barátok. A délután más emberek érzéki élménye volt egy másik időben, egy másik világban. Egy ölelés, majd a lány mosolyogva távozik.

Eltelik egy, kettő, három nap a barna lány jelentkezése nélkül. A fiú keresi, de nem találja. Hívja, de a telefon dermedt némasággal válaszol. Csöngetnek. A postát egy gyászjelentést, és egy napló kitépett lapját hozza: „El akarom mondani neki. Csókolni, simogatni, érezni akartam. Minden porcikáját. Megtettem, de többet nem lehet. Barát vagyok, s ezzel meg kell elégednem…”

A fiú megijed. A lány autóbalesetben életét vesztette. Lehetetlen. Az Ő mosolygós barátnője nem fogja többet megvigasztalni, nem fog ránevetni, s nem énekli gyermeki naivsággal, hogy az élet szép. Soha többé.

Eljön a temetés napja. Szivárvány töri meg az ég kékjét, miközben szitálva hull a langyos eső. Rengeteg ember kíséri a virágos fák alatt utolsó útjára a barna lányt. A fiú hallgatja a búcsúbeszédet. Mindez oly távol áll tőle, hisz nem lehet szavakkal visszaadni azt a pajkosságot, megnyugvást, s derűt, mit a csöppnyi lány magából árasztott.

A fiú utoljára nézi az arcot, mely még a halálban is mosolyog. Rádöbben, hogy a lány Neki adta mindenét, és ő a Mindent elveszítette. Szerette-e a lányt? Nem tudja senki sem pontosan…

Hetekkel később meglátogatja a sírt. Egy angyal őrzi a lány békéjét. A kövön a következőt olvasta: „Isten visszavette angyalát, mert túl sok szeretetet hozott magával, és osztott szét.”

A fiú könnyezve hagyta el a temetőt, s nem jött többet vissza. Nem csókolhatta, nem simogathatta, nem érezhette többet a lányt. Csak egy barát volt, ki örökre elhagyta az úton. De tényleg csak egy barát…?

„Elmentél tőlem kedvesem, és én hagytam, hogy menj. Hiába lett volna minden, ki menni akar, hagyni kell. Mosolygott hozzá az arcom, de mögé már senki sem néz. Játszani a közömbös embert, csak most látom, milyen nehéz. Ha most megkérdeznék tőlem, mondjam meg, mit jelentesz nekem? Egy pillanatra zavarba jönnék, és nem tudnék szólni hirtelen. Csak nagysokára mondanám, hogy egy elmúlt szerelem. S nem venné észre rajtam senki sem, hogy titokban könnyes lett a két szemem. De mást lát e két szem túl a könnyeken, hogy még mindig Te vagy a mindenem. S ha ismét megkérdeznék tőlem, mondjam meg: Mit jelentesz nekem? Büszkeségből azt felelném: Á, senki sem…

…csak az életem.”

Te voltál az életem.....

Könnyes szemmel írom e levelet,

Nektek ki olvasátok a verseket.

Mert nincs bennem vágy sem élni akarás,

De egy szerető szív mindent meg bocsájt.

Hogy ki az a valaki énekem,

Senki más csak az életem értelme.

De hiába sírok már nem segit ez sem,

El ment és nem jön vissza többet.

Szerettelek Téged nagyon jól tudod,

TE voltál kiért a szívem dobogott,

Az együtt töltött percek, napok,hónapok

Hittem hogy mindig Veled maradok

Te voltál a mindenem életem reménye

De most egy másik lány van a szívedbe.

Emlékez vissza, mikor azt mondtad,

A legédibb csaj vagyok számodra.

El vesztettelek Téged és ez oly nagyon fáj

Gondolj majd rám egy csöndes éjszakán,

Hogy volt egy lány ki oly sokat várt reád.

De nincs mitt tenni mennem kell továb .

Megszűnik a világ nem létezik többé,

Már nem várom hogy ujra itt legyél.

Fájdalom csak ez maradt a szerelem helyén

De Tégedet egy életen át foglak szeretni Én....Sz.nek.

Hajdanán mikor kezed fogta kezem....

Mikor súgtad:Szeretlek szerelmem..

Minden szép volt szerettél és én is téged.

De valami mindent széjjel tépett.

Szerettelek de nem tudok tenni érted semmit.

Becsaptát mintmég soha senki senkit.

Eldobtál magadtól gyáván futottál.

Mintha néznél de nem látnál.

Szívem vérzett.Beborullt a kék ég.

Vége lett mindennek ami szép.

Bánatos lettem.

Nem tudom..Mit vétettem?..

S mikor végre beletörödtem mit tettél...

Jöttél felém...Békülnél?

Tán megrémültél...

Ám én nem aakrom ujjra a szenvedést.

Ennyi volt.Hagyjuk az ujjrakezdést.

Szeretlek de elvesztetted a bizalmat.

Nem szeretnék több fájdalmat.

Alkalmad volt hogy szeress.Csókoltál.

Sajnállak.Csúnyán becsaptál.

Sosem hittél bennem nem tiszteltél.

Íme..végleg elvesztettél...

Reménykedni a semmiben, annyit tesz, Várni a csodálatos, ismeretlen érzést,

Ami kétségeket szül, feszélyeztet minket, S talán rájövünk nem kapunk megértést!

Én a világot kínáltam neked, Mondd miért taszítod el a boldogságot?!

A csillagok rád vártak, az öledbe potyogtattam volna az összeset, ha kéred…

Bűnbánást vársz? Talán azt hiszed, hogy nekem könnyű az igényeidhez alkalmazkodni?

Befordultam magamba, önző lennék? A legjobbat akartam neked!

Szerelemmel, őszinte áhítattal csodáltalak, felnéztem rád!

Tisztellek, még ha el is löksz magadtól…

Szeretném visszafordítani az időt, mikor még fiatalabbak voltunk, bár akkor lett volna ilyen gondolkodásom!

Talán még most is szeretnél!

Ha elmúlt ne bándd, csak tudasd velem,mert elégek a pokol kínzó tűzében,és szomjazva vágyom a szerelmed!

Sosem tudom mire gondolsz,melyik percben ringatom magam abba a hitbe,hogy ugyanolyan érzéseket táplálsz irántam,mint én irántad!

Ha nem szeretsz engedj el!Ne kínozz,mert mindennap a rettegés és a félelem ölel magához,hogy elhagysz!

Nem a legszebb búcsú volt, de talán még van egy kis napsugár mely szívemben lobog,hogy a tüzet ami belőled kialudt újra tudjuk lobbantani!

Vágyom az érintésedre,az egész lényedre,mindenedre!

Belehalnék, ha nem mondhatnám el neked, hogy csak te vagy számomra a lét,a minden,az egész univerzum!

Szerelmemnek (saját vers)

Egyetlen szerelmem,

nagyon szeretlek!

Nehezen tudom élni

nélküled az életem!

Sokat jelentesz nekem,

Te vagy a mindenem.

De ha Te nem így érzel,

kérlek időben jelezd!

A nap minden egyes

percében hiányzol,

és Te messze vagy tőlem,

nagyon távol.

Köszönöm a sorsnak,

hogy Téged elhozott,

s szivemben otthonod

mindig megtalálod!

Néhány könnycspp jelzi még az arcomon,hogy nincs vége,

a szerelem tüze még ott lobog szívünkbe.

Mégis néha fáj a valóság,mert tovatünik az álom,

nem érem el a kezedet,és szemed sem találom.

Ilyenkor csak nézek magamelé,és azon gondolkodom,

hogy miért kell így lenni,miért száll el az édes álom,

s végül lehunyva szememet rájövök,

hogy érted igazából csak az álmomban kűzdök,

hisz itt és most a való világban

nincs esélyem,bár rád találtam.

Kavarog bennem az érzés,mint örvénylő szél,

néha felkap és édes csókot ígér,

de amint ajkam ajkadhoz érne,

ledob,mintha nem létezne.

Aggodom érted és értünk,

hisz mi ketten már annyi mindent átéltünk,

és még annyi mindent szeretnék veled,

de nekem nem marad más csak a képzelet,

Tudom,hogy szeretsz és érzem is,

de néha mégis

oly annyira bántod a szívemet,

hogy hidd el egyszer ketté reped.

Tudom,hogy nem kellene álmodnom,

de a való világot már nem bírom.

Elvesztettem a reményt hogy egyszer visszakaplak,

hogy újra szenvedélyesen megcsókollak,

hogy átölellek úgy mint rég,

de te nem akarod,mert a szerelem nem elég.

Talán egyszer megváltozol,talán egyszer átölelsz,

talán az életünk egyszer csupa szenvedély lesz,

talán visszafordulsz még és rám mosolyogsz,

de nekem jut a talán,te pedig imbolyogsz.

MEGTALÁLTALAK!

Én, kit a nyugtalan idő

a maga képére teremtett,

egyetlen hozzám méltó ember,

Te vagy, Téged kereslek.

Zaklatottság és bánat

dúlnak szívemben. Vedd el

tőlem a múlt bilicseit,

Te vagy a holnap reggel!

Látod: magammal küszködök,

mint Jákob és az angyal.

Tedd, hogy az éjszakák mögött,

mint kék csillogó harangvirág

fakadjon ki a hajnal.

Oszlasd köröttem a ködöt

és fújd el a világ felett

a megszervezett végzetet

pirosra gyúlt haraggal.

Szeress csak. Legyél érdekem

hogy legyen mit megértenem

hogy legyen miért kűzdenem

s ne csak valakik ellen!

Mint váz a testben, mint a szén

a bányák koromkék ölén,

mint füst a gyárak tetején

s a füstöt nyelő oxygén

úgy olvadj, tüzesedj belém

s légy bennem ős-szerelem.

Tudom: más minden céltalan

hiszen nem játszom meg magam,

egyetlen hozzám méltó érzés

csak te vagy a jövőm (ha van)

és csak Téged kereslek.

Én, akit ez a forró szerelem

a maga képére teremtett.

Keresem azt, ..

Keresem azt, aki szerethet engem,

aki talán meglátja a jót bennem.

Valaki vár, hogy vigasztaljon,

magához húz, hogy marasztaljon.

Keresem azt, aki így elfogad,

aki talán végig mellettem marad.

Elviseli számtalan hibámat,

felvidít, ha marcangol a bánat.

Keresem azt, aki kiegészít,

aki minden akadályra felkészít.

Ha megtalálnám, megtartanám,

mindenkinél fontosabbnak tartanám.

Keresem azt, aki talán nincs,

pedig nekem ő lenne

a LEGDRÁGÁBB KINCS !!!

Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,

Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.

Kezdem megérteni mi az a "végtelen",

S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,

Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét.

Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,

De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,

Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.

Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,

Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,

Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!

ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,

S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,

Keresd meg a tied, melytől szivedbe nyugalom költözött.

És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,

Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet!"