Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Ezek fájnak. Ezek enyémek, szépek.

Ez voltam én. Valaki, aki készül,

Valaki, aki árván erre tévedt

S akinek útja végtelenbe mélyül...

"Áldj most meg, erőt adj, hogy holnap is itt legyek

Fáj a szó, máshol, nélküled."

Apostol : A harcot feladom

1. A harcot feladom, nem megy tovább,

Csak jártam egyedül és vártam rád.

Vártam, hogy eljöjj, hogy átölelj;

A percek gyorsan tűntek el.

2. Volt bennem türelem, sok éven át

Voltam hű szerető és jó barát.

Hazudtál nékem, rájöttem én,

És összedőlt egy szép remény.

R. Most már látom azt,

Hogy tőled mennyit várhatok,

Hogy csak játékod vagyok

Többre nem számíthatok.

Néha már az arcomon

A szégyen pírja ég,

S azt kiáltom én feléd,

Hogy ebből nékem már elég.

3. A harcot feladom, vesztettem én,

Kérlek, hogy ezután, ne jöjj felém.

Kicsordul egyszer a telt pohár,

Jobb lesz, ha vége, vége már.

A szerelem inkább elviseli a távollétet,

vagy halált,

mintsem a kétkedést és az árulást!

várj még nem búcsúztam el

nagyon fáj hogy nem leszel

újra nélküled múlik el

szólj ha érzed neked is fáj

a sok emlék messze száll

mondd miért gondolok rád

sír a szél sír a szívem

nélküled olyan más lett minden

hogy tudnálak elfeledni téged

sír a szél sír a szívem

két szememben olyan könnyek égnek

miért oly nehéz elfeledni téged

várj még nem búcsúztam el

nagyon fáj hogy nem leszel

úja nélküled múlik el

szólj ha érzed neked is fáj

a sok emlék messze száll

mondd miért gondolok rád

sír a szél sír a szívem

nélküled olyan más lett minden

hogy tudnálak elfeledni téged

sír a szél sír a szívem

két szememben olyan könnyek égnek

miért oly nehéz elfeledni téged

sír a szél sír a szívem

BÁRHOVÁ IS SODOR A SZÉL

TUDNOD KELL

ÉN MINDÉG SZERETNI FOGLAK ÖRÖKKÉ

Egy hajnal fény sugár szívemben talál

Egy éjszakán

A fénylö két szemed s az ártatlan szíved

Úgy rám talált

Mért kellett várnom a boldogságra?

S egyedül járnom a nagy világba?

De most eljöttél hozzám

S többé nem engedlek el.

Nincsen annyi csillag fennt az égben

Mint ahányszor eszembe jutsz nékem

Boldogság volt megismernem téged

Kérlek töröld le arcomról a könnyeket.

A múltam nem kell már

S új élet vár rám ,

A boldogság.

Te már itt vagy énnekem

S te vagy az életem

Maradj velem!

Többé nem leszek hütlen, ezt megigérem!

S szívedet majd mindég arra kérem:

Ne hibázzuk el ,s tegyük szebbé egymás életét!

♥"Ne sírj , ha az élet fáj,

ha a bánat szívedbe váj!

Ne sírj, ha érnek csalódások,

s eloszlanak gyönyörű álmok!

Titkold el szíved szenvedését

vagy ne halld meg a sors gúnyos nevetését,

mert két szemed hiába könnyes,

sírni lehet, de NEM érdemes!"♥☺

" Amikor vele vagyok ,amikor ölelem, amikor csókolom, amikor érzem az illatát, amikor fogja a kezem, minden probléma megszűnik körülöttem. Csak arra gondolok, hogy milyen jó vele...a pillanatra, amikor úgy csókol, mint még senki ezen a világon, amikor olyan szorosan magához ölel, mintha sohasem szeretne elengedni, úgy érzed te vagy a világ legboldogabb embere. Semmivel nem foglalkozol....csak vele, csak a pillanatnak élsz. Nem gondolsz a rosszra, ami számíthat belőle, csak rá...egyfolytában."

Ma éjszaka az ég teljesen sötét. Talán ma éjjel egyáltalán nem is világít a hold - holdfogyatkozás van, vagy újhold. Újhold... Összeborzongtam, pedig nem is fáztam.

Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.

Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.

„Biztos, hogy a szívedre hallgattál?

- Nem, mert azt odaadtam neked..."

Annyira szép...*.*

Néha elég egy pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem. Csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül. És félsz, és halára rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot. Amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját, minden mocsoktól és szennytől mentes arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Az életed összeomlik, mint egy kártyavár. De nem bánod, tudod, hogy legközelebb nem kártyavárat kell építeni, hanem biztosat. Megreped a burok, amiben éltél, és kapsz még egy esélyt. Egy esélyt egy más, egy igazabb, jobb életre. Kapsz egy lehetőséget, hogy megértsd a világot, az embereket, az élet lényegét, hogy élni kezdj, és abbahagyd a fejedben lejátszott sakk játszmát. Talán mások vagytok talán nem lehettek együtt, nem a jó időben és a megfelelő helyen találkoztok. Talán sajnálod, hogy ennyi volt, talán tudod, hogy így kellett történnie. Évek múlva az érzés feltör belőled. Csak pár szót váltotok üzenetben, csak röppen egy gondolat, csak megrebeg a szíved újra. Elteltek az évek, változtál, és ő is változott. Minden más lett. Fonalak összegubancolódtak, fonalak szakadtak el, fonalak jöttek létre, por szállt a régi érzésekre. De a tietek mit sem változott. Ott van közöttetek a láthatatlan szál, ami egy életre összeköt benneteket. És ott is marad. Nem fog rajta vihar, idő, hely, por vagy más ember. Ott van, és kész. Egy életre össze vagytok kötve, valahol a csillagok közt. Tudjátok mindketten...

Ha fájnia kell, akkor most fájjon. Mert előttem

Míg kicsi a lány szereti a babát.

A fiú a lovas katonát.

Mire felnőnek megfordul a világ:

A fiú szereti a babát.

A lány a lovas katonát.

"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom,elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól,öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint

egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ...

Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó,ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled,egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült,

boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó,hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."

Ki érzi meg a bánatom,

Nem mutatom, eltitkolom,

Feledni kell, mert fáj nagyon,

Hogy az arcodat nem láthatom!

Mondd, merre jársz most nélkülem,

Pedig azt mondtad, soha nem teszed!

Hiába volt nagy szerelem,

Mégis tudsz élni nélkülem!

Eszembe jutsz néha még,

Hogy engem szerettél,

Hiába volt minden, amit ígértél!

Eszembe jutsz néha még,

Hogy csak engem szerettél,

De mégis oly könnyen elmentél!

Ne felejtsd el a szívemet,

Mert nem lesz több, ki így szeret,

Azt kívánom én, hogy boldog légy,

Néha még hozzám visszatérj!

Mondd, merre jársz most nélkülem,

Pedig azt mondtad, soha nem teszed!

Hiába volt nagy szerelem,

Mégis tudsz élni nélkülem!

Ha nem jön álom a két szememre,

Könnycseppek léptek a helyére már,

Ez mindennél jobban fáj,

Úgy szeretnék csillag lenni,

Két szemedben megcsillani,

Éjjelente csak neked ragyogni,

Tartozom neked egy vallomással,

Nem lehetek boldog senki mással,

Két karomba zárlak,s miénk a végtelen

Tartozom neked egy vallomással,

Nem élhetek én már senki mással,

Kétkaromba zárlak,s miénk a végtelen,

Teli holdnak árnyékában,

Apró könnycsepp fájdalmában,

Nélküled kell élnem az életem,

Úgy szeretnék könnycsepp lenni,

Szép arcodon végig folyni,

Szívedbe boldogságot hoznék én neked,

"Vannak dolgok, mik hiányoznak, érzem,

És néha rád gondolok, álmodozom ébren,

Hogy milyen jó is volt egykor. Szorít a szívem.

Az élet megy tovább, és nekem is tovább kell lépnem."

Szép erre a vidék,

Szép erre az ég is,

Néha, néha elbúsulok mégis.

Valaki hiányzik,

Valakit keresek,

Csak te vagy az,

Akit igazán szeretek.

"Könnycsepp fut az arcomon mikor az ágyam mellé térdelek,

Uram miért nem értelek? Mond, meg miért nem mondod azt hogy ég veled?

Őszintén remélem, tévedek, de rám tekintetedet nem veted,

Csak a fájdalmat kapom reggel beforratlan sebekkel, ébredek,

Lehullt az eső, hangom már a köddel száll az égig,

A napsugár a felhők között fájdalmam híre miatt fénylik.

Nem vágyom a jóra, nem várok dicsőítő szóra,

Soha nem kértem semmit az égtől, még nem jött el az az óra.

Csak egy csalódott srác vagyok ki a semmi közepéről érkezett,

Kinek fáj ha szíven döfik, mikor azt ordítják, hogy ég veled.

Vérzik a szívem, mikor a fájó múltra gondolok,

Igazad volt te tudtad egyszer majd a gonosz felé fordulok.

Néha a tested megremegett de én mindig megfogtam kezedet,

Két szemedbe nézve, magamat láttam, ki a rosszról megfeledkezett.

Elmúltak a fájó rossz idők de még a hegek megmaradtak,

Maradnak is, míg a föld alá nem raknak.

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,

A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,

Könnyeim hullnak, a párnára borulva

Sírok egy végtelen könyvet lapozva.

Tudom már elmúlt, vége a szépnek,

Szépen lassan eltűnnek a képek,

Sebeim maradnak, nyitva a világnak,

Példát mutatva, gátat szabva hibáknak!"