Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)
Nem hittem el, hogy létezik
Akit így lehet, és így szeret.
De bármikor, ha kérdezik
Most már így felel a szerkezet:
Ami érted úgy dobban,
Mint egy erőmű, ha robban.
A szivárványon túl is
Te vagy az álmomban.
A mámor és az élvezet,
Amit nem nagyít a képzelet.
Egy a szív, a gondolat,
Tiszta minden mozdulat.
Igazi boldogság,
Igazi szabadság.
Nekem a magány volt béklyó,
De veled érzem élni jó.
Mert nincs olyan erő,
Ami tőlünk elveheti már
A hitet, mit csak mi értünk
De a végtelenen át.
Nincs olyan erő,
Ami tőlünk elveheti már
A csodát, amit mi érzünk
Egymás iránt.
Flegma szó, csak tompa kés,
A sötét veremből ébredés
Nekem az, hogy megtaláltam,
A társat, akire vágytam.
Kívül-belül szép,
Mindened tudom rég
Az utamon tovább már,
Csak Veled indulnék...
Mert nincs olyan erő,
Ami tőlünk elveheti már
A hitet, mit csak mi értünk
De a végtelenen át.
Nincs olyan erő,
Ami tőlünk elveheti már
A csodát, amit mi érzünk
Egymás iránt.
A csodát, amit mi érzünk,
A hitet, mit csak mi értünk,
A csodát, amit mi érzünk,
Egymás iránt.
Minden újabb percben
Amiben magány vár engem
Erős vágy él bennem
Hogy újra átélhessem
Azt a szépséges csodát
A gyönyör édes mámorát
Amit lényed adni tud
És ami a szívemhez jut
Minden álmod érdekes
Érted érzem érdemes
Magam jobbá tenni
És ha kell megküzdeni
A nagyvilág szemetével
Amitől te rejtettél el
Amikor elfáradtam
De tőled erőt kaptam
Te vagy a vágy és érzelem
Te vagy a szív, mely értelem
Amikor eggyé válunk
És egy álmot látunk
Adj, amit csak te tudsz, mert
Kell aki vagy és ezt nekem hidd el
Itt, ahol ipari közhely a szeretlek,
De én erős hittel
Hiszek a hatalmas erőben
Amit a szerelem adhat itt benn
Hogy tűzön és vízen át
Óvjam gyönyörű angyalát.
Adj, amit csak te tudsz, mert
Kell aki vagy és ezt nekem hidd el
Itt, ahol ipari közhely a szeretlek,
De én erős hittel
Hiszek a hatalmas erőben
Amit a szerelem adhat itt benn
Hogy tűzön és vízen át
Óvjam gyönyörű angyalát.
Hiszek a hatalmas erőben
Amit a szerelem adhat itt benn
Hogy tűzön és vízen át
Óvjam gyönyörű angyalát.
"És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok."
"Csak egy szó, egy nyitott kéz, egy mondat kell. Egy félmosoly biztatás, hogy ne add fel."
:)
"De nehéz nevetni, mikor sírni kéne, csillagot hazudni, a beborult égre! Vidám dallal felverni a házat, mikor szíved mélyén ott lapul a bánat!"
"...Ő éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim,
gondolatban vele... igazából azonban egy egész világ választ el minket.
És a távolság csak nőni fog."
"A kapcsolatok olyanok, mint az üvegek : néha jobb ha összetörve hagyjuk ahelyett, hogy újra megsebeznénk magunk miközben próbáljuk újra összerakni."
"A bohóc sem azért mosolyog, mert jó a kedve, hanem mert az arcára van festve a mosoly..."
Valamennyi kimondott vagy leírt szó közül ezek a legszomorúbbak :"lehetett volna"(John Greenloft W.)
"Nem mondom, hogy szeress, azt sem, hogy gondolj rám! Ha szíved nem mondja, én miért mondanám? :("
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak azt mondanám neked, hogy "szeretlek" és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".
Köszönöm, hogy szeretsz, féltesz, vigyázol rám, hogy betakarsz, ha fázom, átölelsz, ha félek, és hogy neked reggel is szép vagyok. Köszönöm, hogy a szemembe nézel és tudod, hogy mit gondolok. Köszönök mindent, amit adtál és mindent, aminek te örültél. Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy szerethetlek!
Miért van az, hogy a legkevésbé eredeti mondatot akarja mindenki hallani? A "szeretlek" már megszámlálhatatlanul sokszor elhangzott, mégis, amikor kimondjuk, olyanok vagyunk, mint az ősember, aki talált egy szót, és imádattal kezdi tisztelni.
Ha rá gondolsz kit el kell feledni. Rádöbbensz, hogy nem tudod feledni. Feledni akarod, de nincs hozzá erőd. Mert tudod még mindig szereted őt!
Ha sírok, akkor a fájdalmam múlik,
Miért baj az ha könnyem oly sokszor hullik?
Ha rosszkedvem van, akkor nem nevetek,
Tudtam én arról hogy pont belé szeretek?
Nem tudtam, de nem is erre vágytam,
Hogy feledni ne tudjam, s hogy szívembe zárjam.
Szeretem őt, de ne szeretném, mert érte szívem megszakad,
Érte sírok minden este , érte lelkem meghasad!
Jaj , mit tegyek, potyognak könnyeim,
Hangokat hallok, végtelen tetteim.
Végtelem tetteim hangjait hallom,
Nevetni tényleg jobb, igen, bevallom.
De ha tudnád, mit érzek én, neked is fájna,
Ha a szomorúság, a szívedben megszállna.
A könnyedet hullatnád, egyedül, gyáván,
Sírva rohannál, más mosolyát látván.
Szijasztok!Én itt még Új vagyok ezért elhoztam pár versemet!Remélem tetszik fog :)
Hadd sírjak nyugodtan csendben,
Amint látod nem most van a legjobb kedvem.
Legszívesebben utálnálak téged,
De nem tudlak annyira szeretlek,hogy meghalnék érted.
Mikor meglátlak, szemem rajtad akad,
Szívemben egy fájdalmas érzés, dalra fakad.
Mit mondjak ilyenkor, inkább csak mosolygok,
Ne tűnjön fel senkinek h szívemben zokogok.
Oly sokan kérdezik miért szeretlek téged,
Miért sírok naponta többször csak is érted.
Nem tudok válaszolni, mert foggalmam sincs,
De azt tudom hogy a te neved szívemnek egy hatalmas bilincs.
Elfogadom hogy nem szeretsz,
És hogy mikor már nem láthatsz nyugodtan elfeledsz.
De te is elfogadhatnád hogy imádlak téged,
Hogy szívem nem feled soha, és meghalna érted.
Talán legszívesebb elmondanám. Elmondanám, hogy nem tudok másképp érezni és nem tudok felejteni. Őszinte lennék, nyílt kártyákkal játszanék és nem félnék attól, mit mondasz. De igazából félek. Iszonyatosan félek, hogy megint elrontom.
Igen. Egy szép emlék leszel, mi néha megtalál, elidőzik nálam, mosolyt csal szemembe, majd tovább is áll. De helyedre nem léphet senki. Szívem legmélyét többet nem adom ki, megőrzöm magamnak, nem akarok az égbolt szélén lábat lógatni, mert már tudom, előbb-utóbb elengedik a kezem és én lezuhanok megint a földre. Nem feledem, ami volt, megőrizlek Téged magamnak. Ha valaki szép szavakból szőtt fátyollal ismét a felhők fölé csalna,, egy örök mementóvá kövült pillanat utánam nyúlna, a pillanat, mikor szemembe néztél és lelkemhez értél, Te, ki ezek után mégis engedtél földre zuhanni. Nem kérek már szavakat, nem kellenek a mások által nekem álmodott álmok. Léptem nyomát nem őrzi a por, bőröm illatát nem hordja tovább a szél, csupán magányom mélységes csöndje dübörgök végig utamon, melyet magam járok. Egyedül, Nélküled, nélkülük. Szárnyaszegett angyal, ki visszavágyik az égboltra Hozzád és farkas, kit nem köt már csalfa fátyol se lánc, mégis tudja, csodák már nem várnak többé rá. Lépteit elnyeli a sűrű por, idő mossa el nyomát, hogy többé senki se találhasson rá.
Mert fáj, ha rám nézel fáj, ha a közelemben vagy, ha meglátlak, ahogy a korodbeli fiúkkal bohóckodsz. Utálom magam amikor nem bírom ki és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást a szemedben vagy csak egyszerűen látom,hogy milyen vicces amikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet amit néha mintha látnék a szemedben.. De ezen érzések közül a legrémisztőbb az amit én érzek: hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg.Amikor nem velem beszélgetsz , megszakad. Amikor úgy érzem, hogy szeretsz, legszívesebben magamhoz szorítanálak és soha nem engednélek el. Néha elegem van az egészből, de ilyenkor egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. De mégis az egész az én hibám. Mert szeretlek, amit tudom, hogy nem lehet.. ez a legnyomorúságosabb az egészben.. Hogy soha nem szerethettem volna beléd. Sajnálom..
Újra péntek, megint vége egy hétnek, de a nélküled eltöltött napok semmit nem érnek. Értelmetlen mondatok, elharapott szótagok, minden szóban hazudok: kösz, jól vagyok.
Nincs annál rosszabb érzés, mint elveszíteni azt, aki számunkra a minden...amikor tudod, hogy nincs többé, bármit teszel vége, ennyi volt...és bármit csinálsz, látsz, ő ott van a képzeletedben és nem tudsz, nem akarsz tovább lépni;nem akarsz lemondani róla, mert neked ő kell és senki más. Ez a szerelem? Vagy megszokottság? A kötődés, a ragaszkodás?! Vagy puszta önzés? Esetleg mindegyik? Valami ilyesmit éreztem én is mikor a fiú elhagyott.Ott meghaltam, legalábbis meghalt bennem valami, és legfőképp Ő. Akkor nincs kiút a fájdalomból, a magányból és az önsajnálatból.Egyetlen amibe kapaszkodni lehet az az idő! De akkor nem kapaszkodunk, akkor pillanatról pillanatra halunk meg...emészt el minket az a sok érzés: múlt, jelen, jövő és ami ezzel járt, jár! Aztán később magamat hazudtoltam meg, mert igenis élek!Él bennem újra a szerelem! Igen, lehet, hogy ez is fájni fog és lehet, hogy újból meghalok, de most jó. Az ember önző, ezért mindig talpra áll...aztán az önzésből újra szerelem, féltés, törődés lesz.Én újra érzem a szerelmet és ez jó...
Tiszta szívből,önzetlenül szeretni.
Tudjátok mit jelent ezt érezni?
Mikor nincs veled mégis boldog vagy,
Mert látod,hogy ő most az.
Mikor ha hozzád ér megremegsz,
Pedig tudod,hogy nem lehet!
Nem ölelheted át,nem csókolhatod meg,
Nem lehetsz vele,nem szeretheted,
MÉGIS MEGTESZED!!!
" Így érnek véget hát a Nagy Szerelmek
Egy mondat volt csupán, és Ő mégis elment
A hideg ráz, s jeges érzés fut végig testemen
Mikor arra gondolok, hogy menni engedtem
Néztem két szemét ahogy telik meg könnyel
Néztem alakját, ahogy a székbõl felkel
Néztem és két érzelem kavargott bennem
A harag s büszkeség harcol a szerelem ellen "
Miért van, az hogy közel érzel valakit magadhoz és mégis eltávolítod. Miért van az hogy nem kell ha van, de megdöglesz nélküle és ott él benned mindig a vágy nagyon mélyen érte,de tudod hogy nem helyes és más a fontos másra kell koncentrálnod és ez az érzés ritkán tör elő,de akkor feltépi a sebeket,és nem tudod miért van ilyen hatással rád vagy hogy milyen következménye lesz, nem akarsz engedni de vannak gyenge pillanatok amikor bizony a szíved megszakad…”
Tudni semmit sem tudok.
De a szívével egyet és mást megérez az ember.
Hagyd, hogy a szíved szóljon,
az arcokat faggasd,
ne arra hallgass,
amit a nyelvek mondanak.
(Umberto Eco)
Az élet arra jó, hogy megtanuljunk szenvedni,
Az igaz boldogságot soha sem feledni,
Megtanuljuk a számunkra legfontosabbat szeretni,
S hogy a legnagyobb fájdalmat eltudjuk viselni...
Dalolj, ha belül fáj is,
Nevess, ha zokogni kell,
Tanulj meg szenvedni
akkor boldog leszel!
"Kell,hogy emlékezz minden álmodra,Mert csak egy űrt hagy majd múltad számodra.Hogy ha félsz attól, amit most megtennél.Tudd meg,hogy jó lesz, és nem vesztettél!"
(Depresszió)
Álmok,emlékek,szép szavak ez minden,ami a múltból megmaradt.Fájdalom és űr a szív nem felejt,csak tűr és remél,hátha a múlt csodája egyszer visszatér.
További ajánlott fórumok: