Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

A bátorság lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegéséről.

/Edward Frederic Benson/

Mosolyod szép, és kedves még,

Mikor felém fordulsz, ha hozzád szólok,

De észrevettem, szemedbe nemrég

Kihunyt a tűz, s ajkadról fogynak a bókok.

Remélhetem-e közeli jövőnktől,

Hogy újra éljem a régi varázst?

Leégett, széttiport tábortűzből

Nyerhetek még legalább parázst?

Talán az új hajnal lehet gyógyír,

S felfedezzük újra egymást.

Egy őszinte kapcsolat sokat elbír,

S meghálálja az igazmondást.

Reggelre eltűnnek messze a felhők.

Hangod végre, újra nekem zenél.

Előbújunk magány menedékünkből.

Szíved ritmusa a szívemig elér.

Hány perc az élet?

Fut, s rohan - oly messze jár már tőled ő

Menekül, akár az űzött vadállat,

Fél attól, amivé általad válhat,

S nem hiszed, viszontláttatja-e jövőd.

Kérdezhetnél bárkit: Hány perc az élet?

Súghatnád nyögve, átkozódva, sírva

Meddig tart még a létnek szörnyű kínja?

Hány perc még az élet? - már nagyon félek.

Kit már sírfödél takar, nem retteghet

De én - hiszen boldogan élni mámor! -

az elmúlás percében is remegek.

Mióta érzem ízét, mást se vágyok

meghalni bűnös vétek, ha így szeretnek

Hány perc az élet? - kérdem, s tovább várok.

Most nem vagy itt és nem fogod kezem..

Elhagytál..eldobtál..megöltél engem.

Látom amint mosolyogsz a nap fényében..

De felettem nem tündököl felhők rétegében.

Felettem esik és fekete az ég..

Nem tudom... mit adhatnék még?

Az életem nyujtottam de nem kellett..

Én kínáltam egy boldog és biztos életet.

Nyujtottam a kezem..de üres maradt..

A szívverésem meg-meg akadt..

A szemeidben láttam a multam...

Láttam amit mindíg is akartam...

De ajkad dacolt a kedves érzéssel..

A szavaid Betemettek emlékekkel.

Itt hagytál a sötétben egyedül.

Érzem amint lábam elgyengül..

Hirtelen nagyon méllyre süllyedtem...

Minden kedves kis szikrát megöltem.

Sírtam mint egy beteg gyerek..

Zokogtam..nemtudtam mit tegyek..

Mindent elszakítottál tőlem..

elvetted a világon mindenem..

Megölted a remélyt amit építettem..

Multam aki voltam.lettem aki lettem.

A szeretet átcsapott szánalomba..

S a szánalom eltünt könnyekbe fulladva.

A fájdalom megkeményítette az arcom...

Hogy nem vagy enyém?..Már rég tudom.

Mondd újra és újra, hogy szeretsz!

Bár néha, elcsépelt szavaknak érzem,

De szívemnek mégis oly kedves.

Mondd hát, zengjen a kakukknóta,

Legyen hangos minden zóna.

Virágözön nyílik a fákon,s követi majd

A zöld lombözön.

Újjászületve remél a természet,

Lesz újra kikelet.

A hűs fa árnyékában, vándor pihen.

Ne félj, ha az ég túl sok csillaggal ékesít,

S úgy érzed a régi nótát fújod.

Te csak ismételd a jól ismert szavakat,

Nyomában mindig friss virág fakad.

Hidd el, némán is ugyan az marad.

Kínzó az éjszaka,a fájdalom megszokott,

acél a szívem,miattad nem zokog.

Lassan megszokom,a telefon nem csörög,

akiért meghaltam,az most rajtam röhög.

Esküszöm szenvedni miattad nem fogok,

Ajtómon az ördög éjjelente bekopog.

Nem rég a vágyam,ringatott lágyan,

de minden emlékem vissza rángat a mába.

Átjár mélyen és a fülembe súgja,

nem érhet véget az életem útja.

Át kell éreznem újra meg újra

Akkor is ha a fájdalom a szívemet szúrja.

Dobjuk a kútba? Vagy hadjuk a múltra?

Miért fáj ennyire a pillanat búcsúja.

fájdalmas csókja,még is olyan édes,

észre se veszed,és magával ragad Téged.

Ami télen jég volt az nyáron víz,

nem dobban többé a megsebzett szív.

Feledd a szomorúság perceit, de ne feledd el soha, amire azok tanítottak.

Mért fáj a szerelem, mért kell szenvedni érte, majd, ha minden elmúlik megtudod miért sírtam érted!!

Ez a legszerelmesebb szív, mely nem tűr karcolást, mely inkább vérzik, mint szeressen mást

Csak ez az élet fáj!!!!!!!

Mondd, miért nem felelsz,

mit vétettem neked?

Hallgatásod fáj,

mi ez a csöndes őrület?

Veszekedj, vádolj,

kiabálj, csak szólj!

Ne kínozz tovább,

megöl a néma kór!

Mondd,hogy nem szeretsz,

s én megbocsátok Neked;-

az utadból félreállok,

az árnyékod leszek.

Valamit eltitkolsz előlem,

jól tudom!

Hol rontottam el,-

az okát hiába kutatom.

Kérdezném tőled,

de csak a rideg csend felel;

-mindhiába várom,

nem jön az égi jel.

Már a szakadék szélén állok,

sötét alagútban járok;-

lelkemet kiönteném, de nincs kinek

Szavaidat távolról hallom,

de azok oly hidegek.

Fagyot görget elém az északi szél,

a lámpa fénye csillog a friss havon;-

gyémánt szőnyeg terül a lábam elé,

a világ oly csodálatos!

Csak ez az élet fáj,

de az nagyon!!!!!!!!

B. Radó Lili - Ketten a tükör előtt

Barátom, társam, testvérem, ember! még mindig nem tudsz beletörődni abba, hogy egyedül vagy?

Még mindig azt hiszed, bolygó vagy, mely egy másik bolygóban társára talál; hogy fűszál vagy és sokad-magaddal rét leszel, hogy hangya vagy

és sokan vagytok egymás segítségére a hangyabolyban? Vagy azt hiszed, farkas vagy s ha együtt ordítasz a többivel, megtűrnek maguk között

talán?

De értsd meg hát végre, értsed meg és hidd el, hogy egyedül vagy! Nem vagy bolygó, sem fű, sem bogár, csak ember vagy, örökké társtalan.

Simogatásban, csókban, ölelésben és könnyben, szeretetben és szánalomban, mindig, mindenütt magányos maradsz.

Kérdezd csak meg a csendet, mely körülvesz, mikor álmatlanul fetrengsz ágyadon, a könnyedet, mely letörletlenül pereg pillád alól, a kiáltásod,

amelynek visszhangja nincsen, kérdezd meg őket, van-e valakid?

A villámot kérdezd, mely a házadba csap, a két kitárt karodat kérdezd, mely ereje fogytán lecsuklik, Jézus sebeit kérdezd meg, kérj feleletet Jehova bosszúálló szemétől. Buddha merev ajkától követelj választ a kérdésedre, nem vagy-e egyedül?

És mégis, mégis, tárd ki a két karod, inaszakadtáig ölelésre tárd, szíved, ha vérzik is, tenyeredre tedd, magasra emeld, hogy lássék,

messzire, és kiálts, ha ronggyá szakad is a tüdőd, őrtálló katona, posztodon maradj! Ha köd ereszkedik le, ha dér szitál reád, ha ágyútűzben állsz, vagy végigver a vihar, te tárd ki a két karod, ölelésre tárd, mert hátha egyszer kisüt még a nap, valahonnan tán nyúl egy kéz feléd, hogy hidat verjen a parttalan folyón, mely

elválasztja az embertől az embert.

Bartha Sándor - Hópehely

Kövér pelyhekben

száll alá a tél.

Előbb elolvad,

de később visszatér,

s takarót borít

a fekete földre,

így festi a

kietlen tájat fehérre.

Lustán, álmosan

száll a hópehely.

Nem siet, meg-megáll,

majd továbbmenetel.

Csendesen jár,

némán, hallgatagon,

magányosan, szerényen,

de szabadon.

Szabadság,

te hópehelynek vére,

miért nem költöztél

az emberi érbe?

Elhagytad a földet,

a felhőkre hágtál,

hogy hópehelybe

bújva néha alászálljál.

Szürke égen,

messze a felhőben

trónol a szabadság,

vajon én elérem?

Lent a fagyos földön,

a fehér lapályon

kihalt a hópehely...

Már csak fehér halom.

A Te irántad érzett szerelmem:

Őszinte, mint egy gyermek gagyogása,

Frissítő, mint a Nap ragyogása,

Végtelen, mint a Föld keringése,

Ismétlődő, mint a Nap ébredése!

Hisz nap, mint nap beléd szeretek,

Minden nap megköszönöm, hogy Veled lehetek!

(saját)

Szerencse, hogy Rád találtam!

Akkor mikor nem is vártam!

Néztük egymást csendben,

Megkérdeztem félve: Mit érzel? Mit szeretnél?

Puszit adtál, és megöleltél....

Mosolyogva tovább mentünk,

Abba hagyni nem volt kedvünk!

Most pedig pár hónap után,

Nem akarlak elveszíteni már,

Hiszen szeretlek már nagyon,

El nem mehetsz... nem hagyom... !!

(saját)

Holdfényben pillantottuk meg egymást!

Felejthetetlen volt ez a pillantás!

Akkor nem tudtuk, hogy álom-e vagy valóság!

Azóta biztossá vált, hogy maga a MENNYORSZÁG!!!

(saját)

Úgy hiányzol , mint reggelnek a harmat,

Mint virágnak az eső!

Kívánom, hogy szíved felém mindig legyen szerető!

Én mindig szeretni foglak Téged!

És a közös kis életünk is boldog és szép lesz!

(saját)

Hiányod lététől szenvedek,

Mindez azért van mert NAGYON SZERETLEK!

Holnap végre meglátlak,

Erősen megölellek,

Gyengéden megcsókollak!

Bárcsak már ott tartanánk,

Oly lassan telnek a napok és az órák!

Tudom, hogy szeretsz

Tudod, hogy szeretlek!

Ez éltet örökké bennünket!!!

(saját)

Szecsődi Bálint - Eltévedt lélek

Téli könnyek hullnak alá,

végre elhozták a várt ihletet,

mesél a táj, értem minden szavát,

békéjével kényezteti szívemet.

Arcának tükre egy kóbor kutyát mutat,

ahogy az a világból kirekesztve, egymagában ugat.

Néha egy lerágott csontot vet elébe a sors,

miért mindenre készen veti rá magát a korcs.

Habtól csillog pofája, szemei szeretetre éhesen,

keserűen néz körül a veszettségtől véresen.

Nem figyel rá senki, nem érzik a fák dühét,

csak nevetnek rajta, mint mikor kitették a szűrét.

Én látom a kutyát, szánom hitvány életét,

hallom az éjszakában önsirató énekét.

Előttem nincs titka e tájnak, mely megszülte vérebét,

s mi most bölcsőjéből kitagadta gyermekét.

A külvilág zenéje, mely rám eddig oly nagyon hatott,

most rá kell jönnöm, hamis dallamot hallatott.

Már tudom, a kóbor nem magáért csaholt,

az én kósza lelkemért vonyít, ha feljön a hold.

Amikor szomorú és gondterhelt vagy

És szükséged van egy segítő kézre,

És semmi, semmi sem megy jól,

Hunyd be a szemed és gondolj rám,

Hamarosan ott leszek,

Hogy még a legsötétebb éjszakáid is fényesebbé tegyem.

Csak mondd ki a nevem

És tudod, bárhol vagyok, rohanni fogok hozzád,

Hogy újra lássalak

Legyen tél tavasz, nyár vagy ősz

Csak mondd ki a nevem,

És ott leszek

Van egy barátod.

Ha az ég fejed felett sötétbe borulna és felhőssé válna,

És ha a jó-öreg északi szél elkezdene fújni

Ne ess pánikba, csak mondd ki hangosan a nevem,

Hamarosan az ajtódon kopogtatok

Csak mondd ki a nevem,

És tudod, bárhol vagyok, rohanni fogok hozzád,

Hogy újra lássalak

Legyen tél tavasz, nyár vagy ősz

Csak mondd ki a nevem,

És én ott leszek.

Van egy barátod.

Hát nem jó érzés tudni, hogy van egy barátod?

Az emberek olyan hűvösek tudnak lenni,

Megbántanak és elhagynak,

Kiölik belőled a lelket, ha hagyod.

De ne engedd nekik...

Mikor kislányként kinéztem az ablakon,

Egy szerelmes párt láttam ragyogni a napon.

Nagyon boldogok voltak ketten,

Egymáshoz illettek mind a ketten.

Olyan volt őket nézni,

Mintha a mesekönyvből léptek volna ki.

Azt hittem akkor, hogy léteznek csodák,

S a szerelem csak boldogságból áll...

Naiv kicsi lányka voltam,

Nem tudtam, hogy mi is a szerelem valójában...

Most itt állok 17 évesen s szívem összetörve,

Vissza gondolok a mesekönyvből a szőke hercegre...

S az a gondolat kavarog a fejemben,

Miért nem olyan a szerelem mint a mesekönyvben?

Ott a hercegek hűségesek s tiszta szívből szeretnek,

S mindenkit az igaz szerelem életet...

De ha valaki csak a mesebirodalomban él,

Azt hiszi,hogy létezik örökkön örökké.

De a mesék csak mesék maradnak,

Az élet az valóság! Kérlek ne higgy örökké a meséknek!!!

(Saját)

Ha egyszer meghalok,

Őrangyal lehetnék....

Vigyáznék az emberekre,

S az összetört lelkekre...

Vigyáznék az érzésekre,

S az önzetlen szeretetre...

Minden ember vágyik a szeretetre,

Minden ember vágyik a figyelemre....

Én megadnám nekik,

Hisz az őrangyalok ezt teszik...

Őrangyalként megőrizném az emberek mosolyát,

S elfeledtetném velük a szenvedést minden fokát...

S ha mégis szenvednek,

Majd szenvedek én helyettük...

Ha zokognak,

Velük zokognék...

Ha boldogak,

Velük örülnék...

Ha egyedül vannak,

Társuk lennék....

Őrangyalként én ezt tenném!

(Saját)

Szeretlek téged egyetlen szerelmem,

Elmondom hát mi vagy nekem,

Te vagy nekem a fény s az életem,

Te vagy nekem a bánatom s az örömöm,

Te vagy nekem a fájdalmam s a szenvedésem,

Te vagy nekem a mindenem!

A fényem azért mert ragyogsz a szememben,

Az életem azért mert egyszerűen vagy nekem,

A fájdalmam azért mert nem vagy mindig velem,

A szenvedés azért mert anélkül szeretni nem lehet!

(saját)

Egy csendes kis faluban leszállott az este,

Csak egy szomorú lélek sétál a sötétbe!

Szíve összetört s bánatában könnye hull,

Sétált csak sétált már a falun túl!

Tudta hova viszi célja s merre fut,

S hamarosan a gaja patakra jut!

Barna kislány leült a partra,

S nem tudta ki hallja,de szíve bánatát elsírta!

S ezt kérdezte:

-Istenem én minek élek?

-Miért kell,hogy ennyit szenvedjek?

De kérdésére nem kapott választ,

S a lányka nem talált vigaszt!

Csendes gaja parton éjfélt üt az óra,

S egy szomorú barna lányka tűnt el a habokba!!!!

(Saját)

Azt kérdezed tőlem, hogy ki az igaz barát?

Kérdésedet kis versemben megválaszolom hát!

Igaz barát az, ki mindig melletted áll,

Igaz barát az, ki benned is igaz barátra talál!

Igaz barát az, kinek elmondhatod mindig a gondjaid,

Igaz barát az, ki segít megoldani gondjaid!

Igaz barátodnak elmondhatod ha nyomja valami a szíved,

Az igaz barát akkor is ott lesz melletted ha rossza a lelked!

Az igaz barát akkor is a szívedbe lát ha szemedbe néz,

Nem kell szólnod hiszen tudja jól ha valami nehéz!

Ha bajban vagy nem fog elfordulni tőled,

Hanem mindig szorítja majd a két kezed!

Az igaz barát társad jóban s rosszban,

Az igaz barát veled lesz bánatodban s mélypontodban!!

Higgy nekem...

Az igaz barát nem hagy el soha sem!!

Megsebzett szív!!!!!!!

Egy szó mit nem mondhatok el,

Mert a fájdalom a szívembe ver.

Egy remény mely harcolt érted,

Meghalt a szívemben, hiába élt érted.

A szív mely sebzett s bizalmatlan már,

Nem képes elhinni a csodát mi reá vár.

A szívem darabokban hever attól amit okoztál,

De a sértettsége a lelkemnek is elmúlik talán.

Mindent amit kértél Neked adtam,

Mára már a harcot feladtam magamban.

Sajnálom az elvesztegetett időt veled,

De tanulni csak tapasztalatokból lehet.

Rájöttem,hogy a bizalom mekkora kincs,

S milyen fájdalom elveszíteni ha nincs.

Rájössz egyszer Te is talán mekkorát hibáztál,

De akkor már késői a bánat, mert elhagytalak már.

Kértem az istent,minden este imádkoztam,

az emlékeket hadd feledjem nyomban.

Nem,azt hittem h orok nyom marad e szerelem.

de téwedtem..hamar elmult,s mostmár más az életem.

egy herceg,ki sohasem sírat meg,ki becézget,s onzetlenul szeret:)

Leszek egy emlék,amíg gondolsz rám.

Leszek egy akadály a feledés utján.

Tarts meg wagy dobj el,ahogy csak akarod,

én csak egy emlék wagyok turok és hallgatok

:)

Nap mint nap nézem az embereket,

Sokan nem tudják mi a szeretet...

Nem értem miért ilyen kegyetlenek,

Miért kell, hogy így viselkedjenek?

Lassan kivész az emberiség a világból,

Mert jóformán mindenki gyűlöletet kap a másiktól...

A szeretetet mára átvette a gyűlölet,

Mire jó ez ha mindenki csak szenved?

Sok ember csak a külső szépséget nézi,

De mire jó az, ha a belső szépséget nem nézi senki...

Van úgy hogy valaki nem úgy néz ki mint a többi,

De ezért miért kell leköpni s megalázni?

Neki is van lelke ahogy mindenkinek,

Fáj neki ha bántják nem értitek?

Ha bántotok valakit gondoljatok bele,

Milyen lenne ha más tenné ezt veled...

Neked is fájna,te is sírnál,

Akkor azt gondolnád hogy jobb lenne a halál.

Sokkal jobb lenne a világ ha szeretnénk egymást,

Nem azt kell nézni, hogy ki honnan jött,

Meg kell nézni, hogy mi rejlik a belső mögött!!!!!

(saját versek)

Amikor először megláttalak,

Nem tudtam, hogy majd csak téged akarlak...

Amikor először beszéltünk,

Azt hittem barát vagy csak...

Amikor már többet beszéltünk,

Tudtam,hogy szívem már csak téged akar....

Mikor velem voltál nyugodt voltam,

Mikor rám néztél majdnem elájultam...

Amikor megérintettél majdnem eldobtam az agyam,

Nem értem miért hagytam magam!!!

Mikor először éreztem ajkadat,

Nem értettem miért kaptam csókodat...

De azt tudom, hogy hirtelen megszédültem,

S ezt az egy csókodat én soha el nem feledem...

Mikor elváltunk te már nem kerestél,

Magyarázatot vártam de te nem feleltél...

Csak annyit mondtál:

-Időt kérek mert összezavarodtam!!!

Ekkor értettem meg, hogy csak játék voltam...

De miért tetted ezt velem?

Te nem érzed, hogy mennyire fáj nekem...

Miközben én teljesen beléd szerettem...

Neked csak egy lány voltam,

Kinek csak 1 csókra kellettem!!!

(Saját vers)

Szeretek egy helyes srácot,

Kit ha meglátok a lelkem táncol,

Ki ha hozzám szól elolvadok,

S kit én örökre akarok!

Ha nincs velem hiánya megöl,

Kit ha nem látok akkor a bánat is öl!

Nem tudom,hogy meddig szerethetem,

Nem tudom,hogy miért pont őt szeretem,

Azt tudom, hogy már hozzám tartozik,

S elengedni nem akarom míg létezik!

Pici szívem közepébe,

Csak a te képed van benne,

Ha nem hiszed el,

Elég ha szemembe nézel,

Magadat látod majd benne,

Ki szerelem tűzében lángol körbe!!!!!

(Saját vers)

Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott,

s a percekbe szőtt kis csodák

szétfoszlanak, míg szemlesütve

rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt

csókjaink emléke meglapul,

de tűnő álmok nem ringatnak,

csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,

s ha némaságunk összeér,

majd eltűnődve von szemünkre

könnyű fátylat az őszi szél.

Kormányos Sándor

Úgy kellenék, ahogy élni nem tudok,

De hogy eljutsz hozzám ezen az úton, sose várhatod.

Úgy festenék, mint az álomképeid,

Hol a főalak csak érted él és mégsem létezik.