Csecsemők, kisgyermekek a kórházban (beszélgetős fórum)

Sajnos érintettek lettünk a témában mi is. 11 hónapos kislányomat hétfőn műtötték, összesen 8 napot töltöttünk kórházban. Összességében köszönettel tartozom minden dolgozónak (A takarító személyzettől a főorvosig), de egy tényt nem szabad elfelejteni. A hivatását mindenki önmaga választja, a betegséget azonban nem. Elhiszem, hoyg ők is emberek és van nehéz napjuk, lehet nekik is van odahaza beteg családtagjuk, ezeregy gondjuk.. de sokszor nem tudják, hogy min megy át az a gyermek, ami mit sem tud az egészről (még mi sem tudjuk, akik ott állunk és fogjuk a kezüket) és azt sem értik, hogy mi szülők mennyire elesettek vagyunk akkor. Néha úgy éreztem magamra maradtam... Pláne, mikor friss műtétes lányommal egyedül hagytak a szobánkban, még az ajtót is ránk csukták. Feküdnie kellett volna, még félig kába volt, de ült volna fel. Akkor már 13 órája nem evett, nem ivott, infúzió lógott a kis kezéből, ami ráadásul egy vacak branülbe ment, aminek a következtében teljesen feldagadt az alkarja, és én csak kiabáltam és kiabáltam, hogy jöjjön már valaki. Karomban a gyerek...Rémes volt.

Még valami, ha elvárják, hoyg az intézmény házirendjét mi betartsuk, akkor legalább had érezzük, hogy ők is tartják magukat hozzá. Számtalanszor nem mertem lerakni vizit miatt, már azt sem tudtam, mit kezdjek vele, és kiderült, aznap nem lesz :S Éjjel kapott szurit, álmában... és sorolhatnám. Ez nem pénzfüggő, ez hozzáállás kérdése.

Szia Borzi nagyon nagy szomorúsággal olvasom soraidat((

Mindíg azt vallottam,hogy Mindenkin egyformán kell segíteni, s kaptam már én is annyi jót civilként s szakemberként is a kollégáimtól,hogy győzzem visszaadni,bárhol bárkinek))

Viszont sajnos az ellenkezőjére is van példa,nem is kevés,őszintén sajnálom.

SziasztOk! Én most kerülem oda , hogy "akasztják a hóhért", ugyanis gyerekosztályon dolgozom és a kisfiamat sajnos kiszáradás miatt be kellett vigyem a László kórházba. Azt kell mondjam, nem is gondoltam soha, hogy az embernek ennyire sokat számít, hogy hogy beszélnek vele. Ilyenkor 1000xesen érzékeny lesz mindenki, a jóért sokszorosan hálás, a rossz viszont iszonyat rosszul esik. Sajnos én rövid időn belül oda jutottam, hogy elbőgtem magam, ami rossz lehetett a kicsinek is, de nagyon rosszul esett mind az ügyeletes orvos, mind egy nővér viselkedése. A nővér volt a legbunkóbb, kioktatott engem, hogy mit ehet a gyerek, mikor 4 éve gyerekosztályon dolgozom.A végén saját felelősségre hazahoztam. AZ ügyeletes orvos pedig (aki elvileg a kollégám), hisztis nőszemélynek nevezett, és azt mondta, hogy több értelmem lehetne, ha orvos vagyok. Pedig csak arra kértem, hogy elmehessünk haza, miután a gyerek megkapta az infúziót,és hajnal 4-től este 10-ig semmit nem aludt, és reggel visszahoznám egy K-szint ellenőrzésre, ha nem gond. Még meg is tudtam volna infundálni, mert mindent beszereztem.

Mindenesetre nem a legszívélyesebb hangulatban váltunk el, bosszúból még a branült is kiszedték a gyerek kezéből, hogy csak szúrjam én meg mégegyszer, legyek én a szemét.Vissza se vihettem ionszint-ellenőrzésre. Én soha de soha nem tennék ilyet egy kollégámmal. Mikor dolgoztam is volt, hogy így járt valaki, és én segítettem mindenben.

Nem értem mire jó ez az egész.

Soha többé nem viszem oda a gyerekemet!!!

Hogy bánhatnak akkor ezek a "civilekkel"?

Mindenesetre ez egy jó lecke volt abból a szempontból, hogy mennyire oda kell figyelni nem csak a gyerek betegségére-hiszen a kezelés itt is kifogástalan volt-de az összes többi körülményre is.Remélem én senkit nem bánottam meg így-mint ahogy engem itt (orvos létemre).

Szia

Amiket leírtál az igen csúnyán hangzik.

Miért gondolták ezt rólad, feltettek kérdéseket,hogy mi is történt, vagy rögtön rádfogták?

A gyermeked mennyi idős volt ekkor?

Szia Futrinka

Voltam én is a Madarász utcai gyermekkorházban.

Az embernek vegyesek a tapasztalatai a mai magyar egészségügyről, pláne ugy,hogy benne is dolgozik.

Nem minden ember egyforma sajnos.

Vannak jobb és kevésbé jó emberek igy van ez a szakmában is sajnos.

Van akinek a kezébe raknám az életemet, van aki elől pedig menekülnék.

Ez minden szakmában igy van sajnos, csak nem szabad elfelednünk,hogy itt apró, édes, ártatlan teremtményekről van szó, akik nem tehetnek ssajnos semmiről, s akik még ki vannak szolgáltatva a világnak.

Sajnos már az iskolába való jelentkezéskor sem válogatjáka pályára alkalmas emberkéket, s később is maradnak olyanok akik nem ugy álnak hozzá ahogy az elvárható lenne.

Viszont nagyon sok angyali emberel is találkoztam, akik az életüket adnák már csak azért is,hogy a baba könnyebben kapjon levegőt, nem vicc van ilyen.

Sokféle ember van , nem vagyunk egyformák.

Viszont egy kórházban a beteg gyermek, ember az első és a legfontosabb.

A Madarász utcai kórházban elviszik a gyereket ha vért vesznek tőle. Szerintem ez borzalmas...a fiam szinte sokkos állapotban került vissza hozzám (8hós) és a keze úgy el volt szorítva, hogy az ujjai lilultak és a középső ujjáig bevágott a kötés! És tuti lefogták, pedig szóltam minden nővérnek előre, aki vele foglalkozott, hogy koponytörése van...Ennivalót kapott, mert nem készültem bentmaradásra, papik voltak a szekrényben, ennek nagyon örültem. Az orrszívót nem nagyon tudtam használni, semmi nem jött vele, a szondától meg vérzett az orra szegényemnek, úgyhogy ezt sem tudtuk megoldani és a szürtyögés miatt még bent is akartak fogni minket. :P

Voltak kedvesebb és nem kedvesebb nővérek, azért jó lenne, ha nem ítélnék el az embert elsőre, nekem pl. a koponyatörés miatt rendesen küzdenem kellett, hogy ne higyjék rólam azt, hogy én bántalmaztam a gyereket, vagy hogy magára hagytam és ki- leesett valahonnan.

Borzalmasan embertelennek éreztem a nővérkék körülményeit, egy kis sarok volt csak az övék, félig azon is át kellett járnunk nekünk szülőknek, ha mosogatni akartunk, a szoba is csak vizsgálószoba volt, nem tartózkodhattak odabent.

A rácsos ágyat a fiam sem bírta, vittem magammal ahova tudtam, hordozóban vagy a kezemben, ez sem tetszett minden nővérkének, kaptam beszólásokat. A gyerekekre nem felügyeltek, egy szülő nem tudott bent maradni vele, gyakran kikötötték a kicsi lánykát, hogy ne izegjen-mozogjon...amikor anyuka jött persze levették, de csak úgy, hogy ne lássa, mindig megelőzték.

A koraszülöttekkel viszont nagyon odafigyelve, körültekintően jártak el.

Az orvosunk kedves volt és megértő.

Irjatok, kérlek benneteket.

Irjátok le jó és rossz tapasztalataitokat a témában.

Szaisztok mindenkinek szép estét!!

régen írtatok ide

Lényeg nekem tavaly 560grammal született meg Évikém és 30cm-vel

Én csak jót mondhatok minden dokijáról mentették az életét 2,5hónapig a Sote II es intenzíven, voltunk a Fókuszban is

aztán következett a hízlalda ( PÉTERFY)

egyenlőre kislányom nem fél a dokiktól éppen ellenkezőleg amikor dokit lát mindig nevetgél egyedül a tűt utálja de ki nem 9szer kapott vért amíg az intenzíven volt

Viszont kisfiamnak is kijutott hát a heim Pálról na arról megvan a véleményem sajnos majdnem ott maradt kisfiam ugyanis vakbélgyulladása volt de helyette 5éve vesemedence gyulladással kezelték lényeg 2,5hetet volt 15hónaposan akkor bent és nem fekhettem be hozzá na ezt nagyon nehezményeztem

stegénykém 2hétig nem ehetett és mindig egyedül volt mivel akkor még élt a nagyim és őt is el kellett látnom

Viszont a sebészek nagyon jó munkát végeztek azóta is szépen szuperál a belecskéje pedig két helyen is perforált

Viszont a mandula műtétjénél bent alhattam vele a fül-orr gége osztályon és akkor derült ki hogy allergiás az algopyrinre sajnos:(

Egyetértünk azthiszem

S sokszor nem a kórház vagy a nővérek tudásán vagy az aluldijjazáson múlik minden, sajnos nem.

Szerintem a lényeg azon van mit engednek meg s mit nem.

Az eddigi gyakorlatom alapján ki merem jelenteni, hogy sok lehetetlennek tünő dolgot is véghezvittünk már, csak hogy a betegnek, vagy hozzátartozójának jó legyen.

Az az alapvető gond és probléma, s sajna ez nem szakmaspecifikus, hanem globális probléma, hogy az emberek többségéből hiányzik az :EMPÁTIA

Mi tavaly és tavaly elött márciusban is a Szent László kórházban "vendégeskedtünk".A véleményem róla nem férne be a portál elveibe!

Elhiszem,hogy sok a beteg manó,de mi pl.4 órát vártunk,hogy kiszívják a gyerkőc nóziját!Enni nem adtak neki,mert nem voltak felkészülve egy tejérzékeny gyerekre!A mai világban,amikor szinte minden 2. gyereknek van valami ételallergiája!!!

Mi most voltunk a fiacskámmal a korházban ,nagyon elvoltam keseredve ,ugyanis folt volt a tüdején ,és muszáj volt korházi ápolás ,hogy feltudjon szivodni.Egyágyban aludtunk a rendes korházi ágyban ,mert nem türte a vas kiságyat nagyon félt ,rengeteg injeikciót kapott igy már attól is félt ha ruhát cseréltem neki ,hogy ujra szurit kap...

Amióta hazajöttünk ,is teljesen másképp viselkedik fél ,felsir kiáltja jön a néni ,pedig már nem kap injekciót.

Hát a korház az nagyon kemény dolog még felnöttnek is nemhogy egy csöpségnek ,én nagyon kikészültem sokat busultam ,nemtudtam vigasztalni meg szegénykémet erössen félt már a hallgatótól is...

Ha csak egy mód van rá,mindenki elözze meg a korházi befekvést ,legalábbis ,nekem semmi hasznos nem volt max ,hogy gyogyult ,de nem teljesen ,itthon folytattuk a kezelést fogadtam aszisztenset,és ö járt házhoz reggel ,és este.

3 hetes volt a fiam mikor kórházba került egy tályog miatt. Sejtettem, hogy korán fogja kezdeni, ha rám hasonlít, na de ennyire? A Heim Pálban a sebészeten tündéri ápolónők vannak, imádták a kis gyerkőcöt. Megmutattak mindent egyszer, hogy kell kezelnem, ellátnom a sebét, ha nem volt valami világos a számomra kérdezhettem, segítettek, magyaráztak, de nem okvetlenkedtek. Az osztály nagyon szép volt, színes és vidám amennyire a környezet engedte. Bent alhattam Bencivel, választhattam egy ingyen székecske és egy 3000ft-s ágy között...az ággyal reggeli ebéd és vacsora is járt, amolyan kórházas, de legalább volt.

De anno mikor gyerekként kórházban voltam, találkoztam olyannal aki csak tesséklássék végezte a dolgát és nem érdekelte hogy gyerek vagyok, csak hús-hús alapon vizsgált meg. Az ilyen talán menjen boncmesternek...A bokaszalagszakadásomnál jártam úgy UH-n, hogy felvánszorogtam a vizsgálóasztalra -segíteni senki nem akart, még a mankóim sem fogták meg, letenni meg nem tudtam, így hagytam őket jóóó hangosan eldőlni-, majd a nő egy szó, figyelmeztetés nélkül nyomott egy adag jéghideg zselét a duzzadt bokámra, és rányomta a vizsgálófejet. Persze, ez kellett, de ha szólt volna. Na mindegy, ami végképp rosszul esett, hogy csak hümmögött -ahha, hmmm, hmmm-, és egy kukkot nem szólt, hiába kérdezgettem, melyik szalagom lett oda és mennyire? Szóval mint a hentes bárdja alatt a disznócomb, úgy feküdtem. Remélem a fiam soha nem éli ezt át majd.

Sziasztok!

Vidéki rokonlátogatás alkalmával a másfél éves lányom kapott egy asztmatikus rohamot.Mivel még nem tapasztaltunk ilyet és semmilyen gyógyszerünk nem volt (ráadásul a gyerek közel állt a fulladáshoz) a szolnoki Hetényi Géza kórházba rohantunk vele.Az ügyeletes dokinő közölte (miután a gyerek széthányta magát) hogy bent tartják, de mi nem maradhatunk vele mert sok a lopás az osztályon. Persze elkezdtem lázadni, erre közölte, hogy ha valami nem tetszik mehetek a gyerekemmel(aki már nagyon közel állt a megfulladáshoz)Annyira rám íjesztett, hogy beleegyeztem, addig benn maradthattam vele amíg elaludt. Ez kb. este 10 körül történt.Másnap DÉLIG nem mehettem be Lucához, amikor bejutottam elmondták, hogy nem engedte bekötni az infúziót ezért KIKÖTÖTTÉK.A kezén még napokig látszódott ennek a nyoma. Persze azonnal vittük a gyereket tovább, a Heim Pálba. De a lányom még napokig rettegett mindenkitől, ránk meg haragudott.(Joggal)Azóta is irtózik a fehér köpenytől.

Abban, hogy orvosnak, nővérnek születni kell egyett értek veled, de nem értem, ha valaki orvos, vagy nővér és csak a pénzért dolgozik miért nem megy el kapálni.

Sajnos nálunk is volt olyan helyzet, hogy a négy éves lányom két hétig kórházban, két hétig itthon volt, ez így ment majd egy félévig. A főnővéren kívül minden orvos, minden nővér aranyos és segítő kész volt.

A "rendszerváltáskor" nem minden kórházban volt divat, hogy anyuci a gyerekkel együtt legyen. Mi a lányommal egy ágyon osztoztunk, de ott lehettem vele. Szerintem ez a lányomnak és nekem is nagy segítség volt. Igaz, hogy a férjem a fiammal volt itthon, és ugyan úgy aggódtam értük mint a lányomért. Ráadásul még akkor nem volt mindenkinek telefonja,a munkahelyől, vagy egy-két ismerőstől lehetett telefonálni(meghívásos kb 10 perctől az ördög öreganyjáig tartott a kapcsolás).

Nehéz dolog emberekkel foglalkozni,de ugyanakkor csodaszép is.

Szerintem egyetlen egy dolog ami kezdettől meghatározza a kapcsolatot,az az,hogy erre is mint minden más hivatásra SZÜLETNI KELL.

Viszont és itt következnek a nemszeretem dolgok.Sok olyan kollégával hozott össze a sors, és sok olyan helyen jártam gyakorlataim során,ahol azt tapasztalhattam,hogy az éppen akkor és ott dolgozó szakemberre még az ellenségemet sem biznám.

Na ez katasztrófa,katasztrófa mert az ember ha bajban van,akkor azt szeretné,hogy picit ő legyen az események közponja, egy kicsit ,egy pillanatra ő legyen a világmindenség alfája és omegája.

És sokszor mi történik?

A nővérek és az orvosok kapkodnak ,idegesek,mindenre jut idejük,csak arra nem amire szerintünk,hozzátartozók szerint kellene,hogy ideje jusson a MI HOZZÁTARTOZÓNKRA aki nagyon beteg.

Az,hogy konkrétam kinek milyen élménye adódik egy kórházban,az sok tényező együttállásából alakul szerencséssé avagy nem emberivé.Nem akarom a magyar egészségügyet védelmembe venni, nem akarom mivel ismerem.

Azt viszont tudom,hogy akik benne dolgoznak,azok ( főleg ha már évek óta dolgoznak)

azok már messze nem azért dolgoznak,mert ez a legegyszerübb megélhetési forma,hanem azért mert ez az életük.

Sajnos és most jön a kemény ellenpélda,sajnos nagyon sokan vannak akik alapvetően nem is ezt a hivatást akarták választani,s mégis ebben dolgoznak.

Kérem szépen a növér is csak ember,vannak gondjai,vágyai, szeretne javitani a maga és családja pici problémáin.Szeretné megállni a helyét otthon és a munkahelyén egyaránt.

Sajnos az emberek alapvetően különböznek egymástól,az,hogy kiből lesz odafigyelö,gondoskodó,empatikus EMBER azt nagyon sok minden befojásolja az életben.

Nagyon sok szituáció adódik amikor abszolút nem ugy viselkedünk,ahogy azt környezetünk megszokta tőlünk, sőt továbbmegyek, néha még saját magunkat is meglepjük .

A kórház mindenkinek mást jelent.

Mást jelent akkor ha látogatóként, mást ha ott dolgozóként és alapvetően mást ha résztvevő alanyakét, szenvedő,megrettent segítségre szoruló betegként vagyunk kénytelenek átlépni a kórház kapuját.

Nem igazán értem,mert bármikor ott voltam akkor sokan voltak ott baba-mama szobában.

Sajnálom,hogy ilyen rossz tapasztalatod van onnan.

Szia!

Abban a kórházban voltunk amit te is említettél.Akkor is már létezett a baba-mama szoba,hely is volt gondolom,mivel a dokinak pikk-pakk sikerült szobát találnia,de a nővérek hozzáállása a mai napig is érthetetlen számomra:(

Szia daroki

Minden szavaddal egyet értek,sajna vannak gondolataim miért is nem akarták a nővérek,hogy ottmaradj.

Nagyon prózai okai vannak.

Egyébként ha pesti vagy,akkor ajánloma Budai gyerekkorházat, ott van mama-baba szoba.

Pusz Sanya

Én is sajnos megtapasztaltam pár évvel ezelőtt ezt a kórházasdit:(

A nagyfiammal kellett bemennünk,mert véreset hányt:(Egyből bennt tartották a gyerköt,engem haza akartak küldeni éjszakára,de én ebbe nem mentem bele.Soha egyetlen egy éjszakát nem töltött el nélkülem a gyerek,majd pont egy kórházzal kezdtem volna.Kizárt!Azzal jöttek,hogy nincs olyan hely ahol a gyerek az anyjával lehetne.Láttam a nővéreken,hogy nem is törték magukat,hogy ezt megoldják,így mentem a dokinőhöz.Levázoltam a helyzetet és kértem,oldódjon már meg,hogy a gyerekem mellett lehessek éjaszakára is.Két perc nem kellett és kaptunk szobát.Ráadásul nem is értettem,hogy a nővéreknek miért volt bajuk azzal,hogy én a gyerekem mellett maradnék éjszakára is,hiszen fizetős szoba volt amit én szó nélkül vállaltam.

Szóval nekünk ez elég rossz volt akkoriban,nem tudom,hogy változott-e a helyzet azóta,de bízom benne,hogy igen!

Még ma is kiráz a hideg amikor a 3 éves gyerekem azt kérdezi tőlem,hogy "Anya,te nemsokára haza mész,és én itt maradok egyedül?Ugye nem mész haza,itt alszol te is velem?"Melyik anya az aki nem harcolná ki,hogy ott maradhasson a gyereke mellett ezekben a fontos percekben,órákban?!Engem tuti nem tudtak volna meggyőzni az biztos!

Biztos van még véleményetek)))

Irjatok)