Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Milyen mobilt ajánlotok 9 éves lánynak? fórum

Milyen mobilt ajánlotok 9 éves lánynak? (tudásbázis kérdés)

1 2 3 4 5 6
170. dokikám (válaszként erre: 169. - Fadigflo)
2009. ápr. 14. 00:09

Hölgyeim és Vaskohászok,


szerencsére ez a téma elért arra a pontra, hogy megoldódott, bárr akkor is kavart kis szelet és örültünk neki, hogy olyan telefont sikerült választani, aminek szülők és az egyre növekvő következő generáció örül.


Nem tudom a szocializmus hogy jött ide, ne politizáljunk szerintem, itt ilyesmi sosem volt. Ha valakinek úttörő nosztalgiája van megértem, de ennek semmi köze nincs a mobilokhoz. Mint ahogy az első számtech szakkörös Primó-nak és HT1080Z-nek sincs a C64-hez és akkor még csak 20 éveket ugrottam vissza.


Aki meg azt mondja hogy márpedig a holdon járni nem jó ötlet, az mondja csak, de azért ugye nem baj, hogy mások tágítják a gondolkodás határait és ha eddig lehetetlen volt valakivel beszélni, főleg ha fontos (márpedig lehet tudni olyan gyerekekről) és most van rá mód, akkor nem érdemes ebből problémát csinálni. Érvek és ellenérvek, ilyen egyszerű. Én a fiamnak biztosan veszek, sőt, hogy tippet adjak beveszem a családi csomagba és ott velünk ingyen beszélhet, akkor is, amikor le sem tudta beszélni a havi 1600 huf.-ját.

169. fadigflo (válaszként erre: 145. - Tücsimücsi)
2009. ápr. 13. 16:22

A szocializmusban nem lehetett sűrűn hallani kiskorúak megerőszakolásáról és őrült módon vezető barom sofőrökről, akik miatt aggódik a mai szülő.

Erről ennyit.


Amúgy nem az volt a kérdés, hogy SZERINTETEK JÓ ÖTLET E, hanem ha már kell, milyen legyen. Hihetetlen. Szüksége lesz rá igenis. És nem villogni, mert ma már villogni csak 12ezres telefonokkal lehet, amit tavaszilany sem tervezett be. Csak egyszerű vagy használt telefont. Ha kell neki, miért ne? Miért kell itt mindenkinek rögtön támadnia??

Másrészről, ha kicsiny lányka szeretne egy telefont, miért nem kapja, ellenben, ha tamagocsit (régen..) vagy tetrist akarna, azt rögtön megkapná? Semmivel nem olcsóbb, de haszna több van, az biztos.


Nem vagyok még abban a korban, hogy szüljek, DE ha gyerekem lesz, az biztos, hogy nem leszek olyan "begyöpösödött", mint itt egyesek. Ha 7 évesen, akkor akkor kapja meg élete első telefonját. Én azt hiszem 13 évesen kaptam meg. Nincs agydaganatom (egyelőre), nem vagyok nagyképű és felvágós (remélem), és nem villogtam vele a suliban soha. Nem arra kellett.


Ha valaki csak beszólni tud, inkább ne írjon semmit.

Ennyi.

2009. márc. 5. 22:06

9 évesnek? semmilyent!!!!!

én fiamnak csak 8.dik után adok telcsit ,minek? ellopják? elhagyja? stb.......

167. 6ebf587766 (válaszként erre: 166. - SF)
2009. márc. 5. 11:00
hát az pech,hogy tudott egy ejjel alatt annyi szamlat csinalni?nem tunt fel a szuloknek hogy a gyerek egesz ejjel beszel?vagy suttogott?
166. SF (válaszként erre: 158. - Gummy)
2009. márc. 5. 10:46
A srácnak is fix összegű volt, de addig nyafogott az előfizetésesért, hogy megkapta. Anyu is...
165. 6ebf587766 (válaszként erre: 161. - 3a0842d373)
2009. márc. 5. 10:20
Hat igen,ezert kell a mobil.én is azt mondom.mikor sulis voltam en is csak racsorgettem szulokre es ok visszahivtak.
164. Gummy
2009. márc. 5. 10:20

az előbb rosszul írtam,

A hét éves elsős (lemaradt a s)

163. Gummy (válaszként erre: 160. - D879a0c5b4)
2009. márc. 5. 10:19

Ebbem teljesen igazad van. Volt amikor nem tudtam feltölteni a számláját a gyerkőcnek, de megbeszéltük, hogy most van rajta 100 valahány forint, most csak csörögj egyet, visszahívlak, addig amíg fel nem töltöm a számlát.


Azért kapta már a telcsit 6 évesen, amikor még nem tudott olvasni sem, hogy megtanulja, megbeszéljük, miért is van.


A hét éves első fiamnak nem is kell telefon. Még csak meg sem említette.


Ha lement a havi számlája, mint ahogy te írtad, akkor nem töltöm fel. Okozok magamnak inkább egy kis kellemetlenséget, izgalmat, hogy a gyerek nem hív fel, ha kell neki valami, de nem tölteném fel neki újra. NEHOGY MÁR A GYEREK A FŐNÖK...

Csakis a szülő hibás a gyerek viselkedése miatt. Mindent meg kell beszélni.


Amúgy érdemes nézni a Viasaton a SEGÍTSÉG GYEREKEIM VANNAK műsort, 17:00-kor. Látni lehet, hogy a szülö hozzáállása megváltozik, akkor a gyerek viselkedése is más lesz.

162. 6ebf587766 (válaszként erre: 160. - D879a0c5b4)
2009. márc. 5. 10:18
Meg fogja tanulni,hibaibol tanul az ember.1x-2x biztos lesz olyan hogy hamar lefogy mert meg nemtudja hogy melyik szolgaltatora mikor mennyit erdemes hivni.velem is igy volt az elejen.
161. 3a0842d373 (válaszként erre: 159. - 6ebf587766)
2009. márc. 5. 10:17
A mi lányunk csak rámcsörrent és visszahívom. És ha elmarad a délutáni úszás, nem ül másfél-két óra hosszat a suliportán, amíg érte megyek, mert messze van a suli és még nem közlekedik egyedül.
160. d879a0c5b4 (válaszként erre: 159. - 6ebf587766)
2009. márc. 5. 10:05
És ha nem spórol eléggé, mert még nincs tisztában a pénzzel; te meg nem töltöd fel, mert most töltötted két hete 3000-rel, aztán ha baj van, nem tud hívni téged? Akkor ugyanott vagy, mintha nem is lenne telefonja... Ha meg mindig feltöltöd, szintén nem fogja megtanulni, hogy az is pénzbe kerül - nem is kevésbe...
159. 6ebf587766 (válaszként erre: 157. - Gummy)
2009. márc. 5. 09:55

Az én nagymamimnak is most lett mobilja-lassan 70 eves,igaz az en regi nokiamat kapta meg de tudja kezelni,jobban mint az anyum,na o aztan minden elektronikanak ellen van.Maminak is mar miota mondtuk hogy veszunk neki.Na neki aztan nem kell soha,aztan 1x elment dokihoz es este tudott csak hazajonni mert lekeste a buszokat es akkor jott ra hogy biza ha most lenne mobilja tudott volna szolni hogy legalabb merre van hol van,ne aggodjunk mert o kulon lakik maga es nem is szolt hogy megy dokihoz.De harcolni kellett vele uj tv,dvd ugyben is.Utolag aztan mindegyiknek orult.A mobilnak is hogy milyen jo dolog.

Elobb utobb mindenki beismeri hogy kell.

A gyereknek meg nem kell elofizeteses,o nemtudja meg hogy 1perc mennyibe kerul,persze hogy csinalja a szamlakat,de ha elvan mondva neki hogy figyu pl egy honapra van ez ami rajta van es ha lefogy akkor nincs tobb akkor sporolni fog vele.

158. Gummy (válaszként erre: 156. - SF)
2009. márc. 5. 09:47

Azért kell időben adni a gyereknek telefont, hogy megtanulja mire való.


És azért kell neki inkább olyan csomagot venni, ahol fix összeg van, mint pl. a dominó csomag, hogy ne telefonáljon el ekkora számlát. A lányom számláját kb. 2 hónaponként töltöm fel 3000 ft-tal. És még valamikor így is marad rajta.


Szóval a szülőnek előbb kellene gondolkodnia, mert állítólag ők az okosabbak :)

157. Gummy
2009. márc. 5. 09:42

Szerintem is igazad van. Mehetünk akár az erdőbe is lakni, készítünk faházat, bogyókat gyűjtünk...


De már más világ van. A mostani nagyszülők(legalábbis az enyém) elfogadják a fejlődést, van mobiljuk, és egyáltalán nem fikázzák az internetet. Mindig mondja nekem, hogy nyomtassak neki különleges recepteket.


Csak a szülők nem akarják elfogadni így a világot, akiknek sulis gyerkőcük van.

156. SF
2009. márc. 5. 09:38

Leginkább semmilyet. A barátnőm fia egyetlen este 70 ezres számlát csinált a vadonatúj telefonjával, pedig megbeszélték előtte, hogy mire való, és mire nem.

A kölök különben kitűnő tanuló, és elmúlt 14. Én nem kockáztatnék...

2009. márc. 5. 09:34

Változik a világ,el kell fogadni.Sokan mar mar betegesen harcolnak ellene,-nekem nem kell mobil elvagyok nelkule aztan sok embert ismerek aki rajott hogy bizony jo dolog.

Az meg hogy mar a gyerekeknek is van na bummm,nagy dolog.Kedves szulok,mire kell az internet?a GPS?ez is mind uj dolog,regen nem volt es mindenki el volt nelkule...

154. Gummy (válaszként erre: 153. - 6ebf587766)
2009. márc. 5. 09:22

Nem tudom, hogy mi ez a negatív hozzáállás.


Visszamehetünk akár régebbre is. Kedves szülők! Miért járnak busszal, kocsival a munkába, amikor régebben a nagyapáink lovaskocsival jártak!!


Miért ne lehetne egy ekkora gyereknek telefonja, ha a szülő megbízik benne. Bár mindegyik gyerek máshogy fejlődik. Ezt a szülő tudja eldönteni igazán.

2009. márc. 5. 08:59

na erre mit fognak irni?mar elsoben vitte...igazi fertőőő.

Gummy orulok hogy vegre egy normalis szuloi hozzaszolas:)

152. Gummy
2009. márc. 5. 08:55

Nekem van egy 10 éves lányom, és már elsőben vitte magával a mobilt. Semmi gáz nincs ebben. Vigyázott rá, nem telefonálja le a számlát. Csak velem beszél, engem hív ha szükséges. Max 1 hónapban 1x hívja a barátnőjét ha megbeszélnek valami találkozót, és a másik nem ért még oda.


Mindig az én telefonomat kapja meg, amikor újítok.


Ja, és az osztályban mindenkinek van telcsije, de nem majomkodnak, hogy kié jobb, a másiké esetleg tök gáz.


A fiammal más a helyzet. El sem tudnám képzelni, hogy telefont adok neki. Elsős, és mindig minden cucca után úgy kell kutatni a suliban, hogy meglegyen. Ő még biztos hogy egy ideig nem fog kapni telcsi.


Szerintem ez gyerekfüggő.

151. agis
2009. márc. 5. 08:50
semmilyet
2009. márc. 5. 08:49

Te jo eg,hogy itt mennyi negativ ember van,es a legszebb hogy meg mindig azzal foglalkoznak hogy vegyel e vagy ne vegyel...mar megvette,megkapta a kislany,orult neki es ez a lenyeg:)nekem nincs meg gyerekem de en is vennek neki az tuti.Mi van akkor?en most vagyok 21 eves,anno mikor mentem kozepsuliba akkor kaptam mobilt,es nem csak azert mert mar mindenkinek volt hanem mert kellett,valtozott a vilag.Mar rendre mindenki megszunteti az otthoni telt es volt hogy hamarabb ertem haza mint a szulok,akkor volt mirol hivni.Vagy pl mi van ha a kislany elindul a sulibol es lekesi a buszt?akkor nem tud a tanito neni szolni a szulonek?ha meg megker vlkit az utcan hat oszinten vannak olyanok aki meg sem halljak ha vlki segitseget ker...

Amugy az volt a kerdes hogy milyen mobilt ajanlanank nem az hogy kell e neki es ti vennetek e.Szoval az mar el volt dontve hogy mobil lesz igy vagy ugy.Miert kell a mobilban a rosszat latni?manapsag az olyan mint a tv,minden hazban van sot nem is 1.ennyi.

2009. márc. 5. 05:12
Én nem biztos, h 9 éves gyereknek vennék mobilt, de ha már igen, akkor vmi régebbi, egyszerűbb típust, amit nem akkora gond, ha elvesznek tőle a suliban, v elhagyja, stb. Amúgy is, ha vennék, akkor az csak azért lenne, h a szüleivel tudja tartani a kapcsolatot az otthonán kívül is.Arra pedig jó 1 ilyen is!
2009. márc. 5. 03:24
semmilyet, még kicsi hozzá
147. nyta
2009. febr. 15. 21:00
meg a gyerekek is csak rivalizálnak egymással bármilyen téren,igy a mobil is ilyen kényes helyzetet teremthet.
146. nyta
2009. febr. 15. 20:59

én nem vagyok amellett,hogy egy általános iskolás gyerek mobillal menjen bárhová.

nekem sem volt annak idején,mégis mindig tudták éppen holbagyok,mit csinálok.

145. tücsimücsi (válaszként erre: 144. - 3a0842d373)
2009. febr. 15. 20:55
A szocializmusban is jól elvoltak a gyerekek mobil nélkül pl. a zánkai táborban. Akkoriban pedig sok családnak még vezetékes telefonja se volt, emlékezzünk hány évet kellett várni anno vonalra.....és mégis elengedték a szülők a gyerkőcöket, pedig ők sem voltak kevésbé aggódóak, mint mi. Erről ennyit.
2009. febr. 15. 20:33
Szerintem van az a helyzet, amikor szükséges az a telefon. A mi lányunk több "bentlakásos" táborba megy a nyáron. Reggelente kiosztják a tanítók a készülékeket és beszélhetnek a gyerekek a szülőkkel, majd be is szedik a telefonokat. 20-25 gyerek esetében ez nem mehet a tanár költségére, illetve egész nap nem lehetnek készenlétben az aggódó szülőktől jövő hívások miatt ....
143. tücsimücsi (válaszként erre: 142. - Erika1015)
2009. febr. 15. 20:26
Egyetértek. Na ja...17 évesen meg már saját autója.
2009. febr. 15. 20:25
Szerintem még egy 9 éves kislánynak nem való telefon.10-12 évesen már saját számítógépje lesz ?
141. Bhelga (válaszként erre: 140. - Dencsikné)
2009. jan. 10. 22:10
A téma megrágásán már túlestünk, mindenki kifejtette, hogy miért tartja jónak,rossznak, illetve eljutottunk oda, hogy segítettünk a konkrét készülék megkeresésében, és a kislány tegnap megkapta.
1 2 3 4 5 6

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook