Nem bírok a lányommal: Züllés, hazugság, lopás, alkohol, altató, öngyilkosság (beszélgetős fórum)
ha csak egy kicsit kutakodsz a neten renfógeteg leszokott drogos és alkoholista beszámolóját fogod megtalálni, akik így találták meg a kivezető utat a sötétből.
elvesztették az utolsó láncszemet is, a családot, innen már csak felfelé vezethet az út.
Sosem ittam, sosem drogoztam, de közeli hozzátartozó alkoholizált, s közeli barátom drogozott.
A drogos a nehezebb.
Én is így gondolom,ahogy leírtam az ismert történetet is...korábban.Eben az esetben csakis ezt a járható utat látom eredményesnek.A többi "maszatolás" bocsánat a kifejezésért,ha valakit sértek vele.
Kíváncsi vagyok azok tanácsaira akik azt mondják segíteni kel,mellette kell állni, mondjanak már egy-két gyakorlati példát ,de úgy hogy elképzelik azt is olyannal állnak szembe aki hazudik és egy lépést sem tesz az ügy érdekében...
Nem hiszem el, hogy felnőtt embereknek ez a véleményük!!!
Gondolj bele, valaki téged lökne ki az utcára, hogy találj már magadra!!!
Gondolom, hálás lennél annak, aki hátat fordított neked a legnehezebb időszakodban.
Gondolom, azért vagytok ebben ilyen magabiztosak, mert benneteket még soha nem hagytak el teljesen, amikor senkire nem támaszkodhattatok.
Ha igazatok van, szeretném ebben a topicban egy olyan embernek a hozzászólását olvasni, aki azt mondja: igen, jót tettek velem, hogy elzárkóztak tőlem. Majd akkor elhiszem, hogy igazatok van...
mihez volt szerencséd a droghoz és piához, vagy a drogoshoz, piáshoz???
számomra nem teljesen világos a válaszod
Igen, igen.
Mindkettőhöz volt " szerencsém".
Én mégsem lettem egyik sem.
Így van.
Ha egy állandó "segítséget" nyújtó (értsd.: minden szarból kirángató) háttér van a gyereknél mégis milyen motivációja legyen..arra a harcra amit rajta kívűl senki nem vívhat meg.
Egyébként az összes drogfüggő gyerek szüleinek családi terápiákon ezt szokták tanácsolni, hogy zárja ki.
Soha nem voltam ilyen helyzetben... hasonlóban sem, tehát szorosan a témához nem is tudok hozzászólni. Számomra egyszerűen döbbenetes, amiket olvastam. :o(
De azt, hogy a saját életét mindenki maga alakítja, és azért maga felel... ezt egész kiskortól kell tanítani... és akkor ebbe fog belenőni a gyerkőc... szerintem...
..mert nem volt szenvedélybetegekkel kapcsolatod.
ez az egyetlen módja annak, hogy emberré váljon, a te lépcsőiden ez a család már régen túl van.
A legnehezebb feladat szülőként pontosan úgy szeretni, hogy felfogjuk az ajtót be kell csukni, mert kizárólag akkor használunk a gyerekünknek.
..... mégis, valamikor ez a legnagyobb segítség.
És nem örökre kell magára hagyni, csak amíg rá nem jön, hogy Ő a felelős a saját életéért, nem mutogathat folyton a szüleire, a testvéreire. Ha Ő nem akar változtatni, meggyógyulni, a család nem fogja tudni kirángatni a gödörből. Ha rádöbben, és segítséget kér, és komolyan is gondolja, akkor kell és fontos megint a támasz, a családi háttér!
Azt, hogy szeretünk valakit, nem mindig azt jelenti, hogy anyagilag mindent megadunk neki, vagy hogy korlátok nélkül élhet...
Nem tudok tanácsot adni konkrét példák nélkül.
De ha alkoholra kell neki a pénz, akkor leülök vele teázni, s beszélgetni.
Ha társaságra van szüksége, akkor kinyitom az ajtómat, hogy bejöhessenek a barátai, ne kelljen az utcán felnőnie.
Ha drogra kell a pénz, akkor megpróbálom megérteni, miért nyúl a drog után, s megfelelő segítséggel elszoktatni tőle.
De mindig érezze, hova mehet mindig haza.
Nagyon szomorú, ha valaki előtt becsukják az ajtót a saját szülei, testvérei....
én is ezt javaslom- amikor a nővérem a garázsban kapott menedéket és mindig kapott ételt, addig mindig visszajárt ,mert tudta, hogy még mindig tud zsarolni, továbbra is hol részegen hol belőve vagy este vagy reggel megjelent, ha nem akkor tudtuk, hogy menni kell érte és ugrottak a Szüleim.... telefonáltak, keresték a pszihiátrián, detokszban.....
egy végigbőgött éjszaka után, miután eladta a fűnyírót /télen/ Anyám kitette.....jött másnap tántorogva, jött utána is még néhány napig- ordítozott, sírt , könyörgött, fenyegetőzött....mi meg bent, aztán eltünt.... nem lehet leírni mit éreztünk.... aztán 196 nap múlva megjelent, koszosan lesoványodva mégjobban és kérte a szüleimet, hogy segítsenek rajta....
Ezért nem csinálok most semmit estig.
Mert aki most fogná a cuccát és a lányát és kihajítaná az esőbe, az a szülő.
De aki megölelni a csonttá aszott testét és letörölné a könnyeit, az az anya.
Megvárom a férjemet, a gyerekeimet, hogy érjenek haza és megbeszéljük, mi legyen a sorsa. Mivel mindenki érintett, közösen kell döntenünk.
Ugyanannyi szavazati joga lesz kicsitől nagyig mindenkinek.
És most elmegyek itthonról, hogy ne az anya törjön ki belőlem. Bevásárolok a karácsonyi ételekhez.
Annyira nagyon drága emberek vagytok!
Köszönöm!
Sziasztok!
Köszönöm, hogy vagytok nekem itt a fórumon, nagyon sokat segítetek, hogy fogjátok a kezem. Kevésbé érzem úgy, hogy beleőrülök ebbe az egészbe.
Erről az egész vitáról ZÁGON ISTVÁN: AZ ANYA MEG A SZÜLŐ című írása jut eszembe.
Körülbelül ugyanez miatt hangzik el részetekről is a két (látszólag) ellentmondó vélemény.
Mert skizofrén módon kétféle énünk van, az egyik az anya, a másik a szülő.
Biztosan sokan ismeritek, de azért bemásolom:
"ZÁGON ISTVÁN: AZ ANYA MEG A SZÜLŐ
Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.
A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.
Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.
Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.
Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle
De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának."
TUDOM MIRŐL BESZÉLEK...
Gyakorlatból.
Ha én nem szeretem, akkor ki fogja szeretni?
Egyetértek veled!
Ugy gondolom el kellene engedni ennek a leánynak a kezét, tanulja meg végre, hogy a tetteinek következményei vannak.
Hagyni kellene, legalább 1 hétre hogy magára maradjon, aludjon az utcán, fetrengjen a saját hányadékában, a járó-kelő emberek megvetésében. Nem kellene /nem több ideig, csak legalább 1 hétig/ beengedni a házba, mosakodni, enni, inni.
Ugy gondolom ezután vinnyogva menne haza segitséget kérni, és átérezné tetteinek minden sulyát!
Amig az anyuka /és erről biztosithatlak Márti, hogy minden tiszteletem és megbecsülésem a tiéd/ szinte azonnal visszafogadja, addig mindig az lesz a buta fejében, hogy csinálhatok bármit, a családom, de legalábbis anyám ugyis segit rajtam, ad ennem, innom, fedelet a fejem fölé.
Tudom szörnyü nehéz lehet ezt megtenni, de talán igy megtanulná, megértené hogy a tetteinek következményei vannak.
Nekem is Ő segített.
Ma este 6-kor gyertyát gyújtva imádkozom Mártiért, a lányáért és az egész családjáért.
Ha valaki ugyanígy gondolja, tegye ezt akkor velem, talán egy picit segíthet közbenjárásunk.
Nem bírok a lányommal: Züllés, hazugság, lopás, alkohol, altató, öngyilkosság
Szeresd!!! Csak ez az egyetlen gyógymód. Szeresd mindenkinél jobban, akkor is, amikor nagy fájdalmakat okoz. De ne azért szeresd, hogy majd valamikor viszonozza, hanem csak mert egyetlen kincse van: a te szereteted. Akkor majd megtanulja lassan szeretni a körülötte lévő világot is.