Főoldal » Fórumok » Diéta & Fitness fórumok » Hogyan diétázzunk a munkahelyen éhezés nélkül? fórum

Hogyan diétázzunk a munkahelyen éhezés nélkül? (tudásbázis kérdés)


12. fe9e12ede0 (válaszként erre: 2. - Margitnéni)
2009. jún. 10. 19:04
Ismerős a szitu. Nálam ez úgy működik, hogy ha reggel kiadós reggelivel sikerül indítani, akkor az ebédet kitolom fél kettőig. Este hét után kerülök hűtőközelbe, és elmarad a "kizabálási" roham. Ha nem sikerül reggel jól bekajálni, akkor este képes lennék egészben lenyelni a hűtőszekrényt.
11. fe9e12ede0 (válaszként erre: 7. - E87e4cce43)
2009. jún. 10. 18:57

DE lényeges. Idézek:

"A 90-es évek derekán megvizsgálták a muzulmán böjt, a Ramadán hatását, amikor is csak napnyugta után (és csak napkeltéig) szabad enni. Ebben a négy hétben, noha kevesebb kalóriát vittek be, mint egyébként, testsúlyuk néhány kilóval növekedett. Ezt követôen megismételték a vizsgálatot úgy, hogy napkeltétôl az egész nap folyamán ehettek, de csak a müezzin napnyugtát jelzô esti imájáig, s utána már nem! E második idôszakban nemcsak visszanyerték korábbi súlyukat, hanem fogytak is valamelyest, bár többet ettek, mint a böjtben."


Teljes forrás:

[link]

10. szimba
2009. jún. 9. 17:06
A legújabb Korpovit keksz valóban teljes kiőrlésű (és nem csak nyomokban), hozzáadott cukrot nem tartalmaz. 10 darabban van 160 kalória. Egy jó nagy pohár vízzel tökéletesen eltelít, kisétkezésre szerintem ideális.
2009. jún. 9. 15:36
Simán rá lehet szokni, hogy délután ne egyen csak gyümölcsöt, zöldséget. Ezen kívül járható út a 3óránkénti étkezés, az nekem is bejött. Reggeli rendesen (műzli, telejs kiőrlésű kenyér), tízóraira joghurt, pár szelet sajt, ebéd rendesen,délután pedig egy alma, banán, bármilyen gyümölcs (hűtőben eláll délig, utána kibírja a fiókban is). Nekem bejött.
2009. jún. 9. 15:27

Ha az ebédet el tudja tenni hűtőbe, akkor egy kis joghurt, kefír, saláta is befér mellé. Én is hozok egy kis tízórait, uzsit, ami a diétába is belefér, és kalóriában is. Itt nálunk szinte mindenki rágcsál valamit a nap folyamán, ebédre pedig kivonulunk az étkezőbe. Nagyon sokan élünk így, ahogy a lányod, késői vacsi, ezt neki kell kiügyeskedni, hogy mi fér bele vacsorára, ami nem hízlaló.


Nagyon dícséretre méltó, hogy egészséges életmódra nevelted őt. Tele van a világháló jobbnál jobb tanácsokkal, biztos ő is megtalálta, amivel tud fogyni az életmódja mellett.

2009. jan. 10. 23:31

Szerintem nem az a lényeg, hogy hány órakor eszik valaki, hanem az, hogy mit -és mennyit eszik. Fontos az is, hogy rendszeres időpontokban legyen az étkezés.

A lányod számolja ki a kalóriákat, a korpás keksz eszegetését pedig felejtse el, mert sajnos sok a kalória benne.

Az éhség érzetet nem lehet megúszni, de néhány hét után elmúlik:P

Sok sikert!

6. Margitnéni (válaszként erre: 4. - MelisUK)
2008. dec. 17. 16:51
Ezt a búzakorpa tablettát valamikor nagyon régen én is ettem, de azóta már lehet, hogy másmilyen. Ezt szinte észrevétlenül be lehet kapni munka közben is. Elég rossz ez az esti evészet, én csak 4-ig dolgozok, de mire hazaérek és enni tudok, már akkor is legalább fél 6 van. És ez az ebéd, vagyis a fő étkezés. Dehát első a munka.
5. Margitnéni (válaszként erre: 3. - Emagdi)
2008. dec. 17. 16:45

Szia!

Csak saját magától próbál fogyni. Önálló lett,és most az én példámon okulva próbál egy egészséges életódot követni. Sok gyümölcs, zöldség, sovány husi, hal. És a lényeg kerüli a szénhidrátot, semmi kenyérféle, édesség.

4. MelisUK (válaszként erre: 2. - Margitnéni)
2008. dec. 17. 15:58

A búzakopra tablettát ajánlanám neki. A DM-ben vagy a Rossmanban meg lehet venni, kb 1500Ft. Ebből a tablettából bevesz 3 szemet, iszik rá fél liter vizet, majd ehet. Ez megduzzad a hasában, tehát este kevesebbet fog tőle enni és napközben is jó az éhségérzet elmúlasztására. Ez a búzakorpa nem hízlal, emészthetetlen, így széklet formájában távozni fog. Eredetileg nem fogyókúrázóknak készült, hanem olyanoknak, akiknek a széklettel van gondjuk, azaz székrekedésük van. A mai világban nem eszünk elegendő rostot, ez a tabletta pedig pótolja.

Nagyon jó, hogy megduzzad és ezáltal nem tud olyan sokat enni az ember, így fogyni fog tőle. Aki gyorsan szerente fogyni, az minden étkezés előtt bevesz belőle 2-3 szemet, de pusztán a napközbeni éhségérzet elmúlasztására is való egy kis nasi helyett.

Én még nem próbáltam, mivel nálunk nem kapható, de megyek haza karácsonyra, veszek magamnak, én is kipróbálom.

Egyébként mi is este eszünk ebédet, mivel úgy dolgozunk. Ez nagyon nem egészséges, három év alatt 10 kiló szépen fölszaladt, ezt szeretném én is ezzel leadni.

2008. dec. 17. 14:23

szia! gondolom valamelyik diéta szerint eszik.

minden ilyen diéta rendszerben vannak olyan ételek, amik "büntetlenül" nassolhatóak a főétkezések közötti időszakban.


esetleg valamilyen zöldsalátát ha visz magával, az fél napot az irodai hőmérsékleten is kibír, és délután meg tudná enni az asztalánál is.

2008. dec. 17. 14:16

Sziasztok! A lányom szeretne lefogyni, elég nagy a súlyfeleslege. Nemrég lett önálló, dolgozik és ügyesen főz magának, próbál egészségesen étkezni. Mégis nehezen mennek le a kilók, mert este későn vacsorázik.Dél körül van lehetősége ebédelni, ilyenkor viszi magával az elkészített ebédjét. Viszont este 6-ig dolgozik, fél 8-ra ér haza és utána eszik megint. Illetve ekkor főz valamit, ezt eszik, és másnap viszi magával.

Déltől 6-ig viszont nincs lehetőség csak esetleg olyan evésre, amit esetleg a fiókból be tud kapni, kimenni nem lehet. Korpovit kekszet szokott eszegetni, de mire hazaér már nagyon éhes, és gondolom jól bezabbant. Mit tehetne? Porokat már ivott, de az már a fülén jön ki, úgyhogy az nem jöhet szóba.

2008. dec. 17. 14:08
Hogyan diétázzunk a munkahelyen éhezés nélkül?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook