Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Hátrány úgy állást keresni, hogy közben főiskolára járok, persze levelezőre? fórum

Hátrány úgy állást keresni, hogy közben főiskolára járok, persze levelezőre? (tudásbázis kérdés)

2010. jan. 24. 19:34
igen, hátrány határozottan állítom
26. nyta
2009. jún. 5. 09:24

a tapasztalatom azt mutatja,hogy igen.

hogy miért?mert 100 százalékos munkaerőt akrnak mindenhol,és nem nézik jó szemmel,ha valaki nincs ott mondjuk a vizsgaidőszak miatt,vagy mert éppen komzultációra megy.

én 2 évig kerestem másik munkát,és ihy is ismerősön keresztül sikerült az egyetem mellett méásik munkát találni,ahol hála az égnek a fönök rendi.

vizsgaidőszakban(most is pl) nem dolgozom,és még fizut is kapok.majd ha vége,ledolgozom.igy van akkor is ha suliba vagyok,mert nekem havi egy hét a konzultáció,ami nem kevés.

2009. jún. 4. 19:58
Saját tapasztalatból mondom, nekem már 3szor sikerült nagyon is könnyen munkát találnom, esti mellett, ami ráadásul több időt vesz igénybe, mint alevelező szakok.
2009. jún. 4. 19:56
Természetesen lehet levelező mellett munkát találni. A lényeg, hogy ne hallgasd el! sok helyen értékelik, hogy motivált vagy önmagad továbbképzését illetően. ahol meg ez nem érdekli a munkáltatót, ott általában az sem zavarja, hogy néha elmész korábban a suli miatt. Kivéve a bankszektor, ott nehéz ügy, mivel eléggé rugalmatlanok a bankok.
2009. jún. 4. 19:09
Szerintem igen. Nekem nem sikerül állást találnom levelező mellett.:(
2008. dec. 17. 07:53
Nem ,sQt Ismim Kislányának meg is ígérték: igényt tartanak a munkájára, akkor is, ha végez :)
2008. dec. 16. 14:04
mindenképp említsd meg,mert ha vizsgaidőszakod lesz,gáz lehet,hogy mennyi szabit veszel ki,hogy jut időd tanulni,stb. Nem szabad hazudni önéletrajzban,interjúnál,mert előbb utóbb kiderül,és annál cikibb lesdz később
2008. dec. 16. 14:03
Nem,sőt!nekem kifejezetten díjazták,hogy "céltudatos,törtető" vagyok,igaz,vizsgaidőszakban nem mindig voltak elnézők
19. 89b99f816e (válaszként erre: 18. - A74de3d08a)
2008. dec. 16. 13:42
értem :)
18. a74de3d08a (válaszként erre: 17. - 89b99f816e)
2008. dec. 16. 13:40
mondom, nem azt mondtam, hogy ne írd bele, hogy tanulsz, hanem azt, hogy azt ne írd bele, hogy mennyi időt vesz igénybe a munkaidőből.
2008. dec. 16. 13:37
Sztem amúgy ha nem írnám bele, akkor nem kerülne elő interjún a kérdés, hiszen nincs benne az önéletrajzban az ilyen irányú terv, akkor miért kérdeznének rá? Azt meg tényleg nem szeretném, h rákérdeznek, nem akar továbbtanulni? Ja, de már fél éve főiskolára járok...Kicsit én a helyükben elveszteném a bizalmat...De ki hogy látja... Nem lehet az ő fejükkel gondolkodni, ki mit tart előnynek, hátránynak.
16. a74de3d08a (válaszként erre: 15. - 89b99f816e)
2008. dec. 16. 13:37
úgy értettem, hogy azt ne írd bele, hogy mennyi időt vesz igénybe.
2008. dec. 16. 13:35
Azért is írom bele, m nem szeretek "sunyizni", a másik meg hogy lehet, h épp előny lesz nekik, hogy itt egy ember, aki törekszik, tanul...Amikor tavaly kerestem állást, akkor már szept-től jártam egy fősulira (amit tudtam h nem fogok folytatni, m nem tetszett, de az önéletrajzomban még szerepelt), és nem kerülte hátrányba anno, sokszor jártam interjúra. Nem tűnt problémának.
2008. dec. 16. 13:23

szerintem ne írja bele ezt az önéletrajzba.

majd az interjún úgyis előkerül ez a kérdés.

lehet, hogy van olyan cég, ahova emiatt nem hívnak be, szerintem ezt be kell nyelni, hogy sok helyen a tanulást nem támogatják. :-(

majd behívnak máshová.

13. emagdi (válaszként erre: 12. - 89b99f816e)
2008. dec. 16. 13:18

akkor azt írd bele az önéletrajzodba, hogy havi 2 nap elfoglaltsággal jár mindössze.

szerintem az nem sok.

a lényeg, hogy lássa a munkáltató egyből, hogy ez a munkaidőd mennyiben érinti. ha látják, hogy nem nagyon, akkor szerintem nem lesz probléma belőle!

12. 89b99f816e (válaszként erre: 10. - Emagdi)
2008. dec. 16. 13:15
Nyilván érinti, ahogy írtam nekem havi 2 nap, de ez még nem is sok. Sajnos az hogy levelező képzés és egyértelműen dolgozó emberek járnak oda, nem azt jelenti, hogy csak hétvégén van oktatás. Szerintem nem nagyon van olyan iskola... Ezt a munkáltatók is tudhatják. Egyébként rengetegen dolgoznak úgy, h mellette így tanulnak, ezért sem gondolnám, h hátránnyal indulok, csak nem értem, most miért nem hívnak interjúra. Amúgy meg le a kalappal, hogy az ember hajlandó dolgozni és tanulni egyszerre, mert ez nem is olyan egyszer dolog.
11. emagdi
2008. dec. 16. 13:12
érdemes az önéletrajzodba beleírni azt is hogy a folyamatban levő főiskola a munkaidőd nem érinti. (ha valóban így van)
10. emagdi
2008. dec. 16. 13:12

Szerintem egyáltalán nem, abban az esetben, ha munkaidőben nem kell menned az iskolába. (Kivéve gondolom a vizsgák, de arra meg szabit veszel ki.)

Ebben az esetben előny is, hiszen látszik hogy ambiciózus, tanulni vágyó ember vagy.


Ha a munkaidőd is érinti, akkor hátrány.

9. 89b99f816e (válaszként erre: 7. - Eprecske)
2008. dec. 16. 13:07
Megmondom én, csak nem hívnak be... :)
2008. dec. 16. 13:04
igen hátrány
2008. dec. 16. 13:04

Szerintem nem lehet gond.

Én is így dolgozom már fél éve.

Csak mindenképpen meg kell mondano mikor kell suliba menned és majd ők eldöntik megéri e nekik.Én minden második pénteken és szombaton járok suliba + még a vizsgáim többsége is hétköznapra esik, de a főnök azt mondta így is felvesz.Ezt csak főnöke válogatja.

2008. dec. 16. 13:01
Igen, csak az a baj, h múltkor, mikor állást kerestem, folyton jártam interjúkra, most meg semmi :( Az önéletrajzommal semmi gond, sőt bővűlt munkatapasztalattal, ezért jutott eszembe, h lehet a suli miatt nem kellenék, pedig csak havi 2 hétköznapot venne igénybe vagy még annyit sem ... Keresem az okot, miért nem hívnak, jó tudom, válság van...De feladták azt a hírdetést, ergo valószínű keresnek is embert...
2008. dec. 16. 13:00

Szia!


ANno én is így kerestem állást, levelezős voltam.

Szerintem ez sok mondentől függ. PL mikor van konzultációd? Nekem havi 1 hét volt, de jelen lenni nem volt muszáj, meg értelme sem volt. Ha nincs névsor, és valaki odaadja az anygot, akkor emiatt nem tudsz hiányozni a munkából.

Függ attól is mikor vannak a vizsgák, és mennyi egy félévben.

Nekem sokszor egy vizsga egy nap olt, mert a suli 400 km-re volt, és egy félévben 6-7 volt, sose hétvégén. Azt szabival oldottam meg.

Mindenestre engem felvettek.

Sok sikert! Ja, de önéletrajzba szerintem ne írd bele, legalábbis én nem írtam, csak interjún mondtam.

2008. dec. 16. 12:59
Egyaltalan nem,sok sikert!
2008. dec. 16. 12:58
Attól függ, hogy melyik városban élsz. Egyébként akik levelezősök, azok pont a munka vagy a baba miatt levelezősök, szóval rengetegen találnak úgy is munkát.
2008. dec. 16. 12:57
Szerintem nem
2008. dec. 16. 12:53
Hátrány úgy állást keresni, hogy közben főiskolára járok, persze levelezőre?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook