Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Róna Katalin: Öreg szívem.....

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, nem cserélhetem újra!

Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,

sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.

Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?

Istenem még milyen feladatokat oszthat?

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, ki tudja, meddig bírja?

A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,

két szép gyermek, kiknek életet adtam.

S, most végre már nagymama is lettem,

kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:

Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?

Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?

Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,

amit csak kérsz én mindent megteszek!

Csak még egy kis időt adj énnekem,

nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, de talán még elbírja!

Tisztességgel elvégzem a munkám,

ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.

Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,

elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr..

Tavaszra várva

Képzeljétek azt, hogy már tavasz van,

kirügyezett a fákon minden új hajtás,

s a gyertyános tölgyben nyíló téltemető virág,

nyárillatba cserkészte a havas út nyomát.

Képzeljétek azt, hogy a zöld pázsitú réten,

százszorszépek ébresztik a napsugarakat,

melyeknek aranylón csillogó fénynyalábjai,

jázminokra lehelik tavaszcsókjukat.

Képzeljétek azt, hogy a fehér hóvirágok,

bölcsőágyon ringatják a kristályteleket,

és álomba ölelik azokat a kettétört gallyakat,

melyek avarba temették a faleveleket.

Képzeljétek el, hogy a fázós szív is áraszt,

égig érő lánggal égő fényes tüzeket,

melyeknek lobogásában, mint egy ékes kincs,

gyönggyé selymesedik az emberszeretet.

Kun Magdolna

Ady Endre: Akarok!

Egy kemény rövidke szó

ebben benne van az egész életem!

E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,

e szó miatt még sokat könnyezem.

De történjék bármi,

ha az egész világ fog ellenállni,

vagy ha egyedül is maradok

mindent legyőzve mégis AKAROK!

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet

szemed kékjében égjen a fényed..

Lásd meg végre, hogy szeretnek

még akkor is, ha nevetnek,

hisz mosolyt te csalsz arcukra,

ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,

hisz erőre így találsz.

S mi most bánatot okoz

később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,

de hinnünk mindig muszáj.

Fogd a kezem, ha úgy érzed,

hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni

vérző szívvel is remélni.

Világvége/Esti Kornél

Madarak szállnak az égen

Az erkélyemről nézem

Vörös festék a szárnyuk

Bár repülhetnék utánuk

Semmi nem maradt hátra

Az Északi-sark egy tábla

Rá van írva, hogy “vége”

Hogy "nem ússzátok meg élve"

Nincs baj, tetszik a káosz

Otthonosabb lett bárminél

A világvégét az ágyba kérem

Nem kelek fel a semmiér’

Szabadulhatna a lelkem

Kidobott szelvényen nyertem

Ha megfagy, legalább fájjon

Én is átsöpörnék a tájon

Nincs baj, tetszik a káosz

Otthonosabb lett bárminél

A világvégét az ágyba kérem

Nem kelek fel a semmiér’

A világvégét az ágyba

Nem kelek fel hiába

A világvégét az ágyba

Nem kelek fel hiába

Nincs baj, tetszik a káosz

Otthonosabb lett bárminél

A világvégét az ágyba kérem

Nem kelek fel a semmiér’.

Kányádi Sándor :A jámbormedve

/részlet/

Februárban föl szokott

ébredni a medve,

s elindul a barlangból,

lassan lépegetve.

Úgy lépeget, mint aki

nincs mezítláb szokva,

s karjaival kalimpál,

folyton kapaszkodva.

Nem is csoda, szegénynek

érzékeny a talpa,

kivékonyult, télen át

álmában is nyalta.

Álmos is meg gyönge is

ilyenkor a medve.

Lézeng, cselleng egy kicsit,

ha volna mit, enne.

De csak azért jön elő,

lássa, mi a dolga.

Ha süt a nap, visszamegy,

mert a nap csalóka,

hátra még az igazi

zimankós hadd-el-hadd,

hátra még a tél java:

kíméljük a talpat.

(Nem annyira vers meg nem is szép, de szeretek dalszövegekből idézni.)

Balaton last minute/Esti Kornél

A német turisták a Balatonon

Mindig levetkőznek egy szál gatyába

És felhívják a Hotel Európát, hogy

Keressenek egy sofőrt délutánra

Lehetőleg egy pici postás múlttal

De ha videotékás is volt egyúttal

Nekik az se baj, sőt ha szeret kijárni

Berlinbe seftelni, nőzni vagy bármi

Az előny, mert a rokonszenvet

Fontos megtalálni

A vizünk nem sós, de nem is oly édes

Mikor a német egy hét után még fizetni képes

És ha egy magyar lány esetleg randira kéri

Előtte kinn a mólón a farkát megméri

Veszély annyi volt

Beleránthat a vízbe és nem kapok észbe

De én azért sem félek tényleg

Ha német turistákat látok a Balaton közelébe’

A német turisták a Balatonon

Annyira szeretnek élni, hogy meghal, aki nézi

Én is fetrengtem az irígységben

Mikor Delhusa Johnny-ra táncoltak éppen

Egy nyugati stílusú grillparti közepén

Hol a szemed előtt csak úgy szarják a pénzt

És mindenki tegez éppen mindenkit

Cowboy-kalap, sült hús meg ilyesmi

A német turistáktól ugyan nem félek

Hogyha kell, még a lángosért is verekszem vélek

De egy vízipisztoly mindig akad a zsebben

Hogy támadás esetén az irhámat mentsem

A vizünk nem sós, de nem is oly édes

Mikor a német egy hét után még fizetni képes

És ha egy magyar lány esetleg randira kéri

Előtte kinn a mólón a farkát megméri

Én félek tőletek

Veszély annyi volt

Ahogy néztetek rám, ó istenem

Veszély annyi volt.

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Hallgasd meg, mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet

szemed kékjében égjen a fényed..

Lásd meg végre, hogy szeretnek

még akkor is, ha nevetnek,

hisz mosolyt te csalsz arcukra,

ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,

hisz erőre így találsz.

S mi most bánatot okoz

később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,

de hinnünk mindig muszáj.

Fogd a kezem, ha úgy érzed,

hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni

vérző szívvel is remélni..

Kálnay Adél: Lehet-e jónak lenni....

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Sétálni télen kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,

nem vadászni nyúlra, fácánra.

Koldus kezébe kenyeret nyomni,

csábítók között hűnek maradni,

házad kapuját kitárni,

hadd jöjjön hozzád akárki.

Kisgyerek könnyét letörölni,

senkivel soha nem pörölni,

dermedt verébért hajolni porka hóba,

más baját sosem hozni szóba.

Békét, nyugalmat, szépséget akarni,

adni, adni, mindig csak adni.

Tökéletesre lelni egy madár dalában…

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Heinrich Heine: Bánat

Tudod mi a bánat?

Várni valakit ki nem jön el többé.

Eljönni onnan, hol boldog voltál,

S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot,soha el nem érni,

Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet,

Szív dobogva várni, s nem jön rá felelet.

Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,

Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,

Mással látni meg őt és utána fordulni.

Kacagni hamis lemondással,

Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,

S imádkozni,

Hogy sose tudja meg

Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,

De mást lát a két szemem,

Messze túl a könnyeken,

Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Tán büszkeségből azt felelném,

Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,

S a két szemed rám nevet.

Kacagva köszöntelek én is,

De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig.

Aztán, hogy elfordulok,

Fáradt szememhez nyúlok,

S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,

De rosszul itélsz,

Nem bántam meg

Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.

Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett

És csak az maradsz,

Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,

S én hagytam, hogy menj csak el.

Hiába lett volna minden,

Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,

De mögé, már senki sem néz.

Játszani a közönyös embert,

Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki

Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!

Egy pillanatra zavarba jönnék,

S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám halkan

Semmiség, csupán az életem.

S nem venné észre rajtam senki sem,

Hogy könnyes lett a szemem!

Február Kökény Éva

Már tavaszillat

volt a levegőben,

s kíváncsi fejét

kidugta a hóvirág,

de nézd!

Újból rohamra

indul a tél:

rázza ablakom,

kopog, zenél –

s kint az utcán

újból tépi a ruhám,

az arcomba

megint zord

havat hord

a metsző hideg szél.

Pődör György: FEBRUÁR

Február van, február,

medve papa meditál:

tavasz jön vagy marad tél,

megegyem, mi maradt még?

Február van, február,

szarka madár lopni jár:

elfogyott vagy nem is volt,

nincs áruház, se kisbolt.

Február van, február,

róka koma ki-be jár:

még csak nem is szidhatjuk,

a faluban nincsen tyúk.

Február van, február,

kis nyuszika kapirgál:

tavalyról mi megmaradt,

ott lehet a hó alatt.

Február van, február,

még varjakat verbuvál:

mind azt fújja, nagyon kár,

hideg még a napsugár.

Február van, február,

a hóvirág arra vár:

adjon a Nap meleget,

fehérlik ő eleget.

Ady Endre : A nagy szerelemből…

A nagy szerelemből

Nem maradt meg semmi.

A multat olyan jól

El tudtam feledni:

Nem emlékszem másra,

Csak a búcsuzásra.

Megfogtam kis kezed

Hűséget fogadva,

Kacagás volt nézni,

Hogy meg voltunk hatva

S míg ott álltunk ketten,

Majdnem sírni kezdtem.

Engem a tömegbe

Vitt az élet árja,

Itt meg hamar elszáll

Az ifjukor álma…

Vissza úgyse kapnám,

Minek is siratnám?…

…megszeretik egymást

Ifju és leányka.

Tündér-álmot szőnek,

Sírnak is utána, –

Megszeretik egymást

S elfeledik egymást!

Ne búsuljunk rajta,

Nem segítünk rajta.

Józannak kell lenni,

A világ azt tartja.

Régi mese, régi…

Kár róla beszélni!

Tudom, hogy hű hozzám

Jómagad se lettél,

Álmodozó szívvel

Minek is szeretnél?

Az álmoknak vége,

Nem adnak pénzt érte.

Kalmár szívvel járjuk

Tovább a világot,

Kacagjuk a multat,

Kacagjuk az álmot

S hogyha találkoznánk,

De jól is mulatnánk!…

A nagy szerelemből

Nem maradt meg semmi,

Álmaim olyan jól

El tudtam temetni,

Nem emlékszem másra:

Csak a búcsúzásra.

Juhász Gyula:Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

TÁNCZOS KATALIN : A HÁLÁS VAKEMBER

Színtelen szemmel, mereven nézőn

Énekel a vak az utcasarkon

Körülzsibongja a vidám gyereksereg

Hallgatja a hajnal, bámulja az alkony,

Hogy énekel a vak az utcasarkon.

Reggeltől estig van sok hallgatója,

Mégsem apad ki soha dala, szava.

Kopott kalapját forinttal, rézgombbal

Tölti irgalom, és gyerekcsúfolódás,

Amíg a vak énekes mélabúsan nótáz.

Nincs csörrenés, amit ne köszönne gonddal.

Micsoda kegyetlenek lázongok én magamban,

Nem meritek fel butuska gyerekésszel,

Nagy baját szegény világtalannak?

Aki a nyomorultat megcsúfolja hétszer.

Jajt mond a föld is, jajt az ég is annak!

Kegyetlenek, így lázongok én magamban.

A sötét est jó éjszakát köszönt a vaknak.

A játékosok gyorsan elszaladnak.

A földre leülve kalapját ölébe rakva,

Számol a vak és nem gerjed haragra,

Amikor a pénzből a gombot kiválogatja.

Zsebébe térnek a gombok is, a forint is.

Ahogy útra kel a szívemet halk sóhaj repíti.

Megállítom. Hahó. Te koldus ember,

Add ide a gombokat, amit az utcatréfa

Vak szemeddel visszaélve, léha

Gondolattal a kalapodba vetett,

Mindegyikért forintot adok cserébe.

A két szem ablak sötétre van betéve.

De szürke arca szavamra olyan mosolydús.

A Jó Isten áldja suttog felém a koldus.

De a pénze nekem még sem kell,

Hiszen annyi jó kedv tapad a sárga gombokon.

Hogyha arról a napsugarat lebontom.

És meleg tavasznak lelkemre hintem én.

Nincs boldogabb ember nálam a földtekén.

Azóta, ha hozzám betekint az alkony

Elgondolkodom, hogy milyen bölcsen szólt egyszer

A vak ember az utcasarkon.

Tihanyi Tóth Kinga: Adj nekünk látást

Adj nekünk látást,

fájdalomban áldást,

hidegben ölelést,

esőben nevetést.

Zajban a csendet,

káoszban a rendet,

könnyekben ragyogást,

aszályból aratást,

háborúból békét,

a gyűlöletnek végét.

Átokból aranyat,

bánatból vágyakat,

magányban barátot,

aggódásból álmot,

sóhajból virágot.

Egy megmentett világot.

Meggyesi Éva : Szelíden hívj

Szelíden hívj,és szelíden szólj hozzám,

nem bírom már ha bántanak,

szelíden kérj ha szeretnél bármit,

ne töröld belém sáros lábadat!

Nem hívtalak,és nem is kértem tőled

hogy jöjj közel,vagy mellettem maradj,

magadtól jöttél,te akartál látni,

de ha már itt vagy,tiszteletet adj!

Nem vagyok gőgös megbecsülök bárkit,

aki számomra tiszteletet ad,

lehetsz koldus és lehetsz király is,

de durva szóra ne nyisd ajkadat!

Szeress vagy gyűlölj!Nem számít nékem!

de ha már gyűlölsz tedd azt csendesen!

Ki emberként született erre a földre

joggal várják hogy ember is legyen!

Zelenka Brigitta: Valamit írni kéne

"Valamit írni kéne mégis

míg eloszlik ez a szürkeség,

széthullt gyöngyöket megkeresni,

köd mögött a csillagot lesni

mint hitőrző, büszke jegenyék,

hamufelhők rongyos fodrában

felfedezni örömvillanást,

bujkáló emlékek vigaszán

szállani, mint az a régi szán,

s belélegezni mesék illatát.

Valamit írni kéne tán, vagy

fénynek tartani a poharat,

s az átszűrődő tisztulásban

megérintsen a titok lágyan,

hogy sötéten győz a virradat.

Valamit írni kéne addig,

míg megszólalnak a madarak..."

Somogyi Zsolt: F O H Á SZ

Felnézek az égre minden áldott este,

Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.

Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,

Tudom odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az ég csillagának;

Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,

Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :

Uram ! A világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,

Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.

Ember az embernek farkasa lett régen,

Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a földön a hontalan, árva,

Uram, ez a világ saját sírját ássa!

Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.

Uram ! A világgal nincs valami rendben!

Anya a gyermekét sorsára hagyja,

Pénzért az ember a lelkét is eladja.

Háborúk zajában ártatlanok halnak.

Jól tudom Uram, Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,

Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!

Könyörögve száll fel fohászom az égbe:

Uram! A világnak Tenélküled vége!

Hogyha úgy érzed.....

Hogyha úgy érzed, hogy rossz hozzád az élet

Mert a boldogságról nem mond szép meséket

Van, hogy másnak nyílnak néhanap a rózsák

Nem kerülheti el senki sem a sorsát.

Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe

Mindenkinek megvan a maga keresztje

Minden nagy bánatnál van egy nagyobb bánat

Hiszen az embernek annyi minden fájhat.

El nem ért nagy álmok s elveszített társak

Sebek amelyek egy életen át fájnak

Annyi minden csalfa, könnyek a szemekbe

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Túl leszel majd egyszer minden csalódáson

Nem azért van a szív, hogy örökké fájjon

Akármilyen hosszú nem örök a tél sem

És a legszebb rózsák neked hullnak végre.

Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe

Mindenkinek megvan a maga keresztje!

( Somogyi Zsolt )

Pilinszky János:

Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,

csak tervezem, csak épphogy fölvetem,

játszom magammal, ennyi az egész,

siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet

a torkomig felömlő élvezet,

mi most csak fölkérődző förtelem,

mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,

mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?

hogy pusztulj ott és vesszenek veled,

kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,

elüldögélnék benn egy délutánt,

agyamba venném, ágyad merre van,

a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,

hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,

a tűzvész honnan támad és hova

szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron

a tátott szájjal síró fájdalom

megnyílik érted, nyeldeklő torok.

Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:

gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,

gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,

vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,

most végig ömlik rajtad, mint a genny,

sötét leszel, behorpadt néma seb,

akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.

A poklokban is meglazult hitem.

Vigasztalást a játék sem szerez,

az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.

Nem érdekelsz, nem is szerettelek.

Aludj nyugodtan, igyál és egyél,

s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

Aranyosi Ervin: Örökké élni!

Örökké akarok élni!

Lám, lám, eddig sikerült!

Legtöbb részlet életemben

már a helyére került!

Nem terhel a múltam súlya,

nem bánt már a tegnapom,

a jövőtől nincs mit félnem,

ami jár, azt megkapom!

Nyugalom van a lelkemben,

a szívemben szeretet,

s mint tortából, mindenkinek

adok egy szép szeletet.

Ebben pedig az a csoda,

hogy tortám sosem fogy el,

olykor viszont is szeretnek,

s az gazdagít, felemel!

Örököltem egy világot,

ami mesés, gyönyörű,

s ha a szívemen át látom.

megszépíti a derű!

Én is tanítok szeretni,

verseken át, másokat,

olyat is, akinek ma még,

elnyűtt szíve fáj sokat!

Gyógyítsuk meg a világot,

szeretettel, menni fog!

De kell hozzá a segítség,

ennyi szívvel nem bírok!

Ne spórolj a mosolyoddal,

ha adod is, nem fogy el!

Jobbá teheted világod,

én hiszem, csak ennyi kell!

Adj esélyt az öröklétnek,

mindig szeretve legyünk,

s nem kell sosem költözködnünk,

hogy végre Mennyben legyünk!

Eljöhet a MI országunk,

mennyben és a Földön is,

ha mind szeretetté válunk,

kinyílik a börtön is!

Akarjunk örökké élni,

ha akarjuk, menni fog!

Földi angyalokká válni,

elérhető, nem titok!

Ez az egy tehet boldoggá,

teljessé egy életet,

ha a legfőbb energiánk

az éltető szeretet!

Nincsen szükség prófétákra,

a képlet is egyszerű,

a szeretet pirulája

sosem lehet keserű!

Osztogasd hát kedvességed,

legyen jobb a lét veled,

szeretettel hadd kívánjak

békés, örök életet!

( Aranyosi Ervin © 2024-01-28. )

Ballada egy régi háztól.....

Már lassan leszállnak az alkonyi árnyak,

az utca is elcsendesült.

A játszótér árva, a boltok is zárva,

az asztalra lámpa került.

A kis kocsma mélyén egy sört hoz a pincér,

és játszik egy harmonikás.

Én hallgatom csendben és feléled bennem,

a régmúltból valami más.

Valahol áll még egy vén ház a parton,

valahol vár még egy boldog sziget,

ahol a holnapról álmodtam egykor,

ahol nagyon boldog volt az életem.

Csak visznek a léptek, és szemembe néznek

az emlékek, az ifjúság.

A házunk a sarkon, a fűzfák a parton,

s a kertünkben az orgonák.

Az udvarunk végén egy vén fatönk szélén

mindig állt egy telt pohár,

s a postás is tudta, ha arra vitt útja,

hogy neki egy jó korty kijár.

Valahol áll még egy vén ház a parton,

valahol vár még egy boldog sziget,

ahol a holnapról álmodtam egykor,

ahol nagyon boldog volt az életem.

De múlnak az évek, hol rosszak, hol szépek,

mint másodperc, szaladnak el.

Már fogynak az évek, és halkul az ének,

de nyugtatom fájó szívem,

mert nézem a házat, a rozsdás, vén zárat,

mit régen nem nyitott a kéz.

Pár napom volt itthon, és sírnék is titkon,

de szégyellem, ez az egész.

Valahol áll még egy vén ház a parton,

valahol vár még egy boldog sziget,

ahol a holnapról álmodtam egykor,

ahol nagyon boldog volt az életem.

( Z. Horváth Gyula )

Ady Endre

SZELÍD,ESTI IMÁDSÁG

Uram, adj csöndes éjt,

Nyugodalmas, nagy éjt

A te vén gyermekednek,

Beteg, rossz gyermekednek.

Fölséges dáridók,

Keserves dáridók

Muzsikája kerüljön,

Hangja messze kerüljön.

Ne ülje szívemet,

Nyomorék szivemet

Az ébrenlét lidérce,

Rettenetes lidérce.

Aludjak kacagón,

Álmodjak kacagón

S boldoguljak álmomban,

Ifjuljak meg álmomban.

Valami nagyon nagyot,

Valami dicső nagyot

Álmodva hadd képzeljek,

Éjemben hadd képzeljek.

Imádkozzak, mint gyerek,

Régi, iskolás gyerek

Istenes áhitattal,

Altató áhitattal.

Mikor az alkony leszáll,

A barna alkony leszáll,

Régi imám az ajkam

Szaporázza az ajkam: "Adj

csöndes éjt szüleimnek, adj csön-

des éjt mindeneknek. Istenem,

én járva-kelve, fölvirradva

és lefekve, imádlak, mint

édes Atyám. Jó Atyám, vi-

selj gondot rám, ámen."

Várnai Zseni : Szolgálj szívem..

Csak kis kitartás! - biztatom magam,

még futni kell, még minden messze van.

Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,

jaj, meg ne állj az úton hirtelen,

sok a dolgunk még s nem mutathatom,

hogy a harcot már nem bírom nagyon,

és este, ha ágyamba roskadok,

érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,

elkoptunk, de ne sejtse senki sem,

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,

nem irgalmaznak ám az emberek,

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,

frissen induljak minden reggelen,

csak én tudom, ha ágyba roskadok,

estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén

a két vonás már mély lett és kemény,

sokat sírtam; eső után a föld

ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,

arcom hegy-völgye lágyan kisimul,

csak este, ha ágyamba roskadok,

érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,

holnap sikerül minden biztosan,

a félúton, szívem, jaj meg ne állj,

kip-kop... tovább is híven kalapálj,

a hegynek föl kicsit nehéz az út,

szív kell hozzá, de aki odajut,

a csillagok közt csillagként ragyog...

csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...

Most meg-megállok s felfohászkodom:

- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...

Csak kis kitartás, még egy hős iram,

fussunk dalolva bátran és vígan...

de este már a dal is csak dadog;

altassatok el engem, csillagok!

Szilágyi György:Így múlik el az életünk

Úgy múlik el az életünk: emlékezünk,emlékezünk.

Egy régi dal, egy régi kép eszünkbe jut, szívünkbe tép.

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Elillant rég a nagy varázs. Ifjúságunk hunyó parázs.

Álmaink lásd eloszlanak, hő vágyaink szétfoszlanak.

Nem marad meg már más nekünk: emlékezünk, emlékezünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák.

Gyermekkorunk hívó szava:

- Hol vagy fiam?

- S, te hol vagy mama?

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Egy régi bál, egy régi tánc, mindegy mi volt, semmit se bánsz.

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Örvénylik múltunk mély tava.

Nincs nyár heve, csak tél hava.

Csitult a láz, elmúlt a tánc, szemünk körül már több a ránc.

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák.

Gyermekkorunk hívó szava:

- Hol vagy fiam?

- S, te hol vagy mama?

Az életünk így múlik el, s ha jő a nap, hogy menni kell,

elhal szavunk, elhal dalunk, megszülettünk, hát meghalunk.

De míg vagyunk, emlékezünk. Így múlik el az életünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák,

Gyermekkorunk hívó szava:

- Hol vagy fiam?

- S, te hol vagy mama?

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel

ülök a fényben,

rózsafa ugrik

át a sövényen,

ugrik a fény is,

gyűlik a felleg,

surran a villám

s már feleselget

fenn a magasban

dörgedelem vad

dörgedelemmel,

kékje lehervad

lenn a tavaknak

s tükre megárad,

jöjj be a házba,

vesd le ruhádat,

már esik is kint,

vesd le az inged,

mossa az eső

össze szivünket

Zelk Zoltán: Hóvirág

Tél eleje, tél közepe:

havas a hegyek teteje,

sehol egy árva virág –

zúzmarás a fán az ág.

Ám télúton egy reggelen,

csoda történik a hegyen:

kibújik a hóvirág,

s megrezzen a fán az ág.

Öröm rezzen ágról ágra:

itt a tavasz nemsokára,

kizöldülnek mind a fák –

Isten hozott, hóvirág!

Andrássy Réka: A puszi

Hogy a puszi miből van, azt nem tudom,

de hogyha anya adja, akkor nem unom.

Ha apa adja, akkor menekülök előle,

mert szúrja arcomat a szakálla szőre.

Ha a szomszéd néni adja, letörlöm nyomban,

még a nyoma is tűnjön el azonnal onnan!

Ha nagymama adja, akkor kibírom, üsse kő,

nagymamától egy- két puszi elvégre tűrhető.

Nagypapa szerint a puszi lányos holmi,

a férfiak férfiasan kezet szoktak fogni.

Ha a tesóm puszil meg, akkor már gyanítom,

el szeretné kérni a legújabb játékom.

Egy jó puszitól, tapasztaltam, meggyógyul a bibim is,

de csak hogyha anya adja vagy adhatja a Lili is.

Mert mikor a szomszéd Lili puszilgat meg ritkán,

azt érzem, hogy olyankor még jó sokáig bírnám.

Nem tudom, hogy miből lehet, mindig ezen agyalok,

anya szerint, mikor alszom, puszilnak az angyalok.

Szóval ez a puszi dolog érthetetlen énnekem!

Ha megnövök, tudós leszek és részeire szétszedem!