Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Ébredés

Ébredjetek emberek, mert veszni látszik minden,

ami igazán fontos ebben az életben,

hisz lassan-lassan oda jutunk, hogy nem tudunk mit enni,

mert nem lesz elég pénzünk az élelmet megvenni.

Ébredjetek emberek, mert ez valóság, s nem játék,

hisz egyre jobban körbefon az-az álarcba bújt árnyék,

amely elragadja tőlünk azon éltető, kis fényt,

mely felvillantja előttünk az utolsó reményt.

Ha nem ébredtek mielőbb fel, örök lesz az álom,

s többé sosem láthattok át a könnyes valóságon,

mert oly keserves, fájdalmas lesz ez a földi élet,

hogy azt kívánod, bárcsak elérne a végzet.

Ha magadért nem ébredsz, gyermekedért ébredj,

ne hagyd, hogy számára kín legyen az élet,

mert hidd el, ezerszer is megbánod, majdan odaát,

hogy gyávaságod miatt hullott el a család.

Kun Magdolna

Várnai Zseni

NÉMA BÁNAT

Én úgy igyekszem megnyugodni:

már a szívem sem mer dobogni,

lélegzetem is visszafojtom,

és ami fáj:én ki nem mondom,

csitítom magam,hogy ne sírjak,

hogy semmi szomorút ne írjak:

maradjon meg a néma bánat

ott bent a szívben önmagának!

Kinek beszéljek,tán a szélnek?

Vagy fönt a ködös,szürke égnek,

esőnek,hónak,zivatarnak,

panaszkodjam a hideg falaknak?

Papírra róni is hiába,

belesikoltani a világba

nem érdemes:a néma bánat

maradjon meg csak önmagának!

Ha olykor érzem:tűrhetetlen!

És nem bírom már türelemmel,

hogy így maradtam,így kifosztva,

kedveseimtől elrabolva,

hogy mérhetetlen messze élnek...

kinek zokogjam,tán a szélnek?

Szívemben elbődül a bánat,

de csak befelé önmagának!

És,hogy a hangját én se halljam,

összeharapom lázas ajkam,

a jajkiáltás föl ne törjön,

inkább a lelkem összetörjön!

Minek a szív,minek a lélek?!

Már nem tudom,miért is élek,

mért húzom,húzom,mint az állat

e sorsot,amely csupa bánat.

Csak nézek,nézek esdekelve,

egy villanásnyi fényt keresve...

s szemembe bús szemek merednek,

és könnyek,könnyek permeteznek!

Ki tette ezt,mi történt itten?

Nem tudja más csak,csak fönt az Isten,

de hangtalan sírjon a bánat,

csak bent a szívben önmagának!

Csitulj szívem,ne merj dobogni,

csak hagyd a lángot ellobogni,

már ami fáj,ki nem sikoltom,

lélegzetem is visszafojtom,

a néma fájdalom beszéljen,

helyettünk a nagy ég ítéljen...

s maradjon csak a mély búbánat

ott bent a szívben...önmagának!

Hol találok barátokat.....

Hol találok barátokat, kik nem hagynak el,

Kinek szívében, mindig vane gy kis hely.

Kinek elmondhatom agondomat talán,

Ha nem is tud segíteni sorsomnak baján.

Nem panaszkodok nincsenek nagy bajok,

De néha akaratlanul is feltörneka sóhajok.

Elmondani milyen szép kék az ég felettünk,

Ha távoli úton jártunk, már megjöttünk.

Kinek lelkében nem fészkel ármány,

Lenyűgöz személye, mint a szivárvány.

Hol találok olyat, ki mindig rám veti a szemét,

Ha elbotlok, nem kacag, hanem nyújtja a kezét.

Vígasztal, ha könny szökik a szemembe,

Nem fordul el, kendőt ad a kezembe.

Igen, ilyent keresek, hol találok,

Egy őszintén figyelő jó barátot.(

(Szerzője ismeretlen számomra!)

Aranyosi Ervin: AZ ÉLET SZÉP

Minden nap újra ébredünk,

s a nagy világba révedünk,

újabb utunkra indulunk,

dúdolva szép, bevált dalunk.

Minden nap újra kezdjük el,

ilyen az élet, menni kell!

Előre nézni, s tudni azt,

a múlt sosem jelent vigaszt.

Ne nézz hát vissza, nem szabad,

nehezen vonszolod magad,

a tegnap súlya válladon,

minden lépésnél hátranyom.

A mában élj és láss csodát,

élvezd virágok illatát,

a nap az égről rád nevet,

melengeti a lelkedet.

Végy észre apró örömöt,

hétköznapodba költözött

vidító szép varázslatot,

egy kedves embert, állatot,

virágokat, patakot, fát,

a szerelmet, ha rád talált,

s mindent mi jól esik neked,

élvezd a teljes életet.

Tóth Árpád

Június 21.

S most már végre itt marad.

Nem a március van mostan,

Nem van most az április,

Amit hőben most mi élünk,

Megirigyelheti tőlünk

Szicilia, Kápri is.

Mostan érik a cseresznye,

Mostan érik meg a meggy,

Most szakítunk klubbal, körrel,

És az ember most gyönyörrel

Főszezonra Tönkre megy.

Demokratán izzaszt a nap,

Úrt, nemest és nem nemest,

És szerelmi lázba kapva

Szüli nékünk napról-napra

A fagylaltost és jegest.

Mire majd a szüret eljön,

Mit várunk nem kevesen,

Vaskarika lesz a fából,

Kenyér addig a buzából,

És belőlünk szerecsen.

Hájas-súlyos mozdulattal

A nagyerdőn steppelünk

S mert játék kell az embernek,

Híjával a lóversenynek,

Gutaütést tippelünk.

Már a híres jobb jövőben,

Minden hitünk odalett,

Csak csodálkozunk veszettül,

Hogy befagy a nagy melegtül

Mindennemű kabarett.

A meleg az egész várost

Múmiává érlelte,

Ebben a nagy hő-hű-hóban

Nem menekülünk olcsóbban,

Mint bifsztekké spékelve.

S akinek a jókedvéből

Még maradt egy cseppecske,

Azt e pompás humor-versem

- Kimondani van ám merszem -

Bizonyosan elvette.

Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,

ha te hozzám nem hajolnál,

te sem volnál, ha nem volnék,

ha én hozzád nem hajolnék.

.

Osztódom én, osztódol te:

só vagy az én kenyeremben,

mosoly vagy a bajszomon,

könny vagyok a két szemedben.

.

Köt a vére, köt a vérem:

szeretőm vagy és testvérem.

köt a vérem, köt a véred:

szeretőd vagyok s testvéred.

.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,

viharom, ki szerteszaggatsz,

szelőd vagyok, ki simogat,

viharod, ki szétszaggatlak.

.

Ha nem volnék, te sem volnál,

én sem volnék, ha nem volnál.

Vagyunk ketten két szép nyárfa,

s búvunk egymás árnyékába.

.

Kányádi Sándor

Moretti Gemma: Vigyáznak rád

A napra bíztalak:

forró szívében megmártva magad

legyél erős, tiszta és nem sebezhető,

óvd amit szeretsz, és ne feledd

ami jó és emberi, az mindig érthető.

A holdat is megkérlelem,

ha sötétbe süllyed a világ,

legyen álomba mesélő dajka,

égre festett, hajnalig fénylő virág.

Rábízlak a csillagokra is:

vigyázzák álomképed

ha alszol, szőjenek szivárványt

szíved fölé,

s a reggel kék függönye mögé bújva

lessék, köszöntsék ébredésed.

Boldog Apák Napját!

Aranyosi Ervin: Apának lenni

"Hogyan is kellene apának lenni,

néhány kis “porontyot” felnevelni?

Megtanítani szépre és jóra,

becsületre és szép, igaz szóra.

Fiúnak mutatni a példaképet,

és erőt adni, mit elvár az élet.

S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,

milyen legyen majd az Ő választása,

hogy később, a méltó párjára leljen,

s benne milyen értékekre figyeljen.

Hogyan is kellene apának lenni?

Anyát szépen és hűen szeretni.

Tenyéren hordani a kis családot,

megadva nekik az egész világot.

Biztatni azt, aki már belefáradt,

– együtt építeni a homokvárat.

Szépséges terveket, álmokat szőni,

s látni a gyermeket lassan felnőni.

S bármi is történik mellette állni,

s ha eljön a napja nagypapává válni.

Hogyan is kellene apának lenni?

Igazi receptet még nem írt senki.

Egyetlen módon igazol az élet:

az kiknek apja vagy mind szeret téged."

Késő már...

Barátsággal visszaélni

sosem szabad.

Az igaz barát mindig

melletted marad.

A hamis, képmutató

nem mer a szemedbe nézni.

Fájdalmat okoz, ne

sajnáld,

el kell őt feledni!

Az idő gyógyír mindenre,

a lelkiismeret büntet helyette.

Akkor már késő a könny,

a megbánás...

Rájössz majd ki voltam,

már nincs megbocsátás.

Könnyű bántani, sárba taposni,

aki nem szól vissza,

igaz barátnak hitt évek óta.

Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,

érzelmekkel játszani kár!

A barátságnak vége,

visszaút nincs,

apró szilánkokra hullott a szív.

A becsület többet ér mindennél,

érző kebel, már semmit nem remél.

Csalódás felnyitotta a szemem,

hazug barát, már nem kell nekem!

(Horváth M. Zsuzsanna)

Meggyesi Éva: Szeretnék egyszer még..

.

Szeretnék egyszer még boldogan élni

messze hol csönd és béke van,

temetni mindent mi nem hagyott élni

s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.

.

Szeretnék olyan messzire futni

hogy utol ne érhessen senki sem,

új álmokat és új reményt keresni

s ne zavarjon meg semmi sem.

.

Szeretnék végre megnyugodni

hogy ne sírjam többé át az éjszakát,

feltörő könnyemből szivárványt fakasztva

újra megtalálni százezer csodát.

.

Szeretnék hinni a kimondott szóban

hol nemes léleknek nyílik a virág,

zúgó viharként söpörve a rosszat,

hogy megtisztuljon e megromlott világ.

F O H Á S Z

Felnézek az égre minden áldott este,

Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.

Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,

Tudom odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az ég csillagának;

Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,

Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :

Uram ! A világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,

Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.

Ember az embernek farkasa lett régen,

Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a földön a hontalan, árva,

Uram, ez a világ saját sírját ássa!

Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.

Uram ! A világgal nincs valami rendben!

Anya a gyermekét sorsára hagyja,

Pénzért az ember a lelkét is eladja.

Háborúk zajában ártatlanok halnak.

Jól tudom Uram, Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,

Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!

Könyörögve száll fel fohászom az égbe:

Uram! A világnak Tenélküled vége!

(Somogyi Zsolt)

Horváth Piroska

Jó volna

De jó volna futni vadvirágos réten,

elfeküdni lustán, szenderülni mélyen.

Vörös pipacsmezőn édes álmot szőni,

pöttyös katicának kedvesen köszönni.

Apró bogárkáknak lefülelni nászát,

élvezni a nyárnak langyos áramlását.

Üdítő harmatból nagyokat kortyolni,

világnak bajára kicsit se gondolni.

Jó volna tücsöknek elhúzni nótáját,

hallani csermelynek lassú sodródását.

Kis póknak hálóját szőni aranyszállal,

felhők közé szállni tarka lepkeszárnnyal.

De jó volna szállni, fel a magas égbe,

horizonton ülni csodás messzeségben.

Pillangószárnyakkal virágra repülni,

illatos nektártól, vágytól szenderülni.

...úsztam a tengerbe, repültem kék égbe,

vágyódtam cifra rét titkos rejtekébe.

Gyorsan visszatértem, nem élhetek máshol,

otthon lágy melege, mindíg elvarázsol!

Horváth M. Zsuzsanna: Távoli remény

A magányomat most magamra zárom,

felesel a csend céltalan az álmom.

Pókfonál selymén képzeletem játszik,

távoli remény szivárványnak látszik.

Élet virága új szirmot bont érzem,

fájdalom, könny mindig erőt ad nékem.

Lélekrezdülés, holnap tudom szép lesz,

apró könnygyöngyöt arcomra a fény tesz.

A magányt, örökre távolra űzöm,

álmom, céljaim reményszálra fűzöm.

Szertefoszló buborék, pőre pillanat,

kalitkába zárt, méltósága itt marad.

Katona Bálint:A magány

Amikor egyedül vacsorázol

És magaddal bújócskát játszol

És otthonról hazamennél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod

És eluntad végleg a harcot

Mert tudod, hogy sohase nyertél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak

Hogy nem vagy egyedül

Hogy más is ugyanúgy magányos

És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk

Hogy sokan vagyunk egyedül

A magány, az nem az, ami körülvesz

Hanem az, ami hiányzik - itt belül

Mikor az évek már összefolynak

És nem jelent semmit a holnap

És magadtól fel se kelnél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos

És nincs már kedved a szóhoz

És mindegy, hogy kit szerettél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak...

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

🙂

Móricz Zsigmond - A török és a tehenek

Volt egy török, Mehemed,

Sose látott tehenet.

Nem is tudta Mehemed,

Milyenek a tehenek.

Egyszer aztán Mehemed,

Lát egy csomó tehenet.

"Én vagyok a Mehemed!"

"Mi vagyunk a tehenek!"

Csudálkozik Mehemed,

Ilyenek a tehenek?

Számlálgatja Mehemed,

Hányfélék a tehenek.

Meg is számol Mehemed,

Háromféle tehenet.

Fehéret, feketét, tarkát,

Meg ne fogd a tehén farkát!

Nem tudta ezt Mehemed,

S felrugták a tehenek.

Boldogító erő

Mikor még szívünkben több volt a szeretet,

jobban megbecsültük a napokat, az éveket.

Nem hajszoltuk a pénzt, nem is vágytunk nagyra,

csak mindig annyit kértünk, hogy víz és étel

jusson az asztalra.

Mikor még jobban becsültük, és tiszteltük egymást,

emberibb volt körülöttünk ez a nagyvilág,

hiszen áradtak lelkeinkből a tanult szép mesék,

melyek nehéz sorsú életünket megkönnyítették,

s egyben megszépítették.

Mikor még a szegénység nem volt bűn, sem vétség,

az emberek egymás baját jobban megértették,

és önzetlenül segítették azokat a rászorultakat,

kik valamilyen oknál fogva bajba jutottak.

Akkor még én is hittem, s vallottam, úgy érdemes élni,

hogy szívünk szeretetét bőséggel kell mérni,

mert minél többször adjuk oda szeretetünk másnak,

annál jobban érezhetjük boldogító erejét

az emberi jóságnak.

( Kun Magdolna )

Váci Mihály

PIPACSOK A BÚZAMEZŐBEN

Búza, búzakalász!

véle szél hadonász:

hajlik, lengedezik,

amíg cseperedik.

Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:

mint a fű, csak olyan.

Szerte búzamező

zöld színben repeső,

- színe még nem arany.

Amíg érik a mag,

lassan, jó nap alatt,

- könnyű kis pipacsok

szirma, lángja lobog,

amíg érik a mag.

Messze virítanak.

Lenge szirmaikat

rázva vérpirosan,

mag felett magasan,

messze virítanak.

Tőlük piros a táj!

_"Ime itt van a nyár!"

Őket nézegetik,

szép csokorba szedik.

Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,

észrevétlenek ők!

De lehull a pipacs,

s felragyognak a nagy

érett búzamezők!

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet,

mert meddig lesz e könyv veled?

Ha a tied, kölcsönveszik,

a közkönyvtárban elveszik,

s ha nem: papírja oly vacak,

hogy sárgul, törik, elszakad,

kiszárad, foszlik, megdagad

vagy önmagától lángra kap,

kétszáznegyven fok már elég –

és mit gondolsz, milyen meleg

egy nagyváros, mikor leég?

Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,

mert nemsokára könyv se lesz,

költő se lesz és rím se lesz,

és autódhoz benzin se lesz,

és rum se, hogy leidd magad,

mivel a boltos ki se nyit,

s kivághatod a pénzedet,

mert közeleg a pillanat,

mikor képernyőd kép helyett

halálsugarat közvetít,

s mert nem lesz, aki megsegít,

ráébredsz, hogy csak az maradt

tiéd, mit homlokod megett

viselsz. Ott adj nekem helyet.

Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,

s mondd el, mikor kiöntenek

a lúgtól poshadt tengerek,

s az ipar hányadéka már

beborít minden talpalat

földet, akár a csiganyál,

ha megölték a tavakat,

s mankóval jön a pusztulás,

ha fáján rohad a levél,

a forrás dögvészt gurguláz

s ciánt hoz rád az esti szél:

ha a gázmaszkot felteszed,

elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,

hogy elkísérjelek. Lehet,

s túléled még az ezredet,

s pár kurta évre kiderül,

mert a bacillusok dühödt

revánsa mégse sikerül,

s a technológia mohó

hadosztályai több erőt

mozgatnak, mint a földgolyó –

memóriádból szedd elő

s dúdold el még egyszer velem

e sorokat: mert hova lett

a szépség és a szerelem?

Tanuld meg ezt a versemet,

hadd kísérlek, ha nem leszek,

mikor nyűgödre van a ház,

hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,

s elindulsz, hogy odút keress,

rügyet, magot, barkát ehess,

vizet találj, bunkót szerezz,

s ha nincs szabad föld, elvegyed,

az embert leöld s megegyed –

hadd bandukoljak ott veled,

romok alatt, romok felett,

és súgjam néked: tetszhalott,

hová mégy? Lelked elfagyott,

mihelyst a várost elhagyod.

Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet, hogy odafenn

már nincs világ, s te odalenn

a bunker mélyén kérdezed:

hány nap még, míg a mérgezett

levegő az ólomlapon

meg a betonon áthatol?

s mire való volt és mit ért

az ember, ha ily véget ért?

Hogyan küldjek néked vigaszt,

ha nincs vigasz, amely igaz?

Valljam meg, hogy mindig reád

gondoltam sok-sok éven át,

napfényen át és éjen át,

s bár rég meghaltam, most is rád

néz két szomorú, vén szemem?

Mi mást izenhetek neked?

Felejtsd el ezt a versemet.

Álmodok

Álmodok egy békés életet,

színeket, olyan szépeket.

Álmodok egy igaz világot,

mit ember még nem látott.

Álmodok mosolygó arcokat,

kik nem ismerik hírből a harcokat.

Álmodok egy békés kék bolygót,

olyan kedvesen, szolidan mosolygót.

Álmodok halkan csobogó patakot,

kék fényben úszó kis folyamot.

Álmodok zöld rétet és erdőt,

az égre gomolygó , fehér felhőt.

Álmodok minden nap egy új álmot,

mentsük meg együtt ezt a szép világot.

Dóró Sándor

"Vadvirágokat szedek

S kötözöm füzérbe.

Vagy a fűben heverek,

S felnézek az égre.

S haja hopp!

A madárral dalolok...

Szép világ, te, jó napot!"

Reviczky Gyula

Juhász Gyula

Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Aranyosi Ervin - Küldj egy kis szeretetet

Küldj ki a világba egy kis szeretetet,

ami más szíveket jósággal megetet.

Adj, amikor adhatsz, nem is várva hálát,

így tedd picit szebbé, mások torz világát.

Hisz akinek nem jut, tán nem tehet róla,

csupán a szőnyeget húzták ki alóla…

Talán, ha segítesz, jó példát mutatva,

mikor egy elesett kerül az utadba,

akkor a világ is cseppnyit szebbé válik,

hisz a jóság mindig szívünkben tanyázik.

S talán, kin segítesz, az majd segít másnak,

nagyon kell a jóság a meggyötört világnak.

Hol találok barátokat...

Hol találok barátokat, kik nem

hagynak el,

Kinek szívében, mindig van

egy kis hely.

Kinek elmondhatom a

gondomat talán,

Ha nem is tud segíteni

sorsomnak baján.

Nem panaszkodok nincsenek

nagy bajok,

De néha akaratlanul is feltörnek

a sóhajok.

Elmondani milyen szép kék az

ég felettünk,

Ha távoli úton jártunk,

már megjöttünk.

Kinek lelkében nem

fészkel ármány,

Lenyűgöz személye,

mint a szivárvány.

Hol találok olyat,

ki mindig rám veti

a szemét,

Ha elbotlok, nem kacag,

hanem nyújtja a kezét.

Vígasztal, ha könny szökik

a szemembe,

Nem fordul el,

kendőt ad a kezembe.

Igen, ilyent keresek,

hol találok,

Egy őszintén figyelő jó barátot.

Aranyosi Ervin: Megfelelés

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?

Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?

Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?

Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?

El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,

csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!

Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,

becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!

A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,

rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!

És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.

jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!

Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,

éld a saját életedet, s ne legyél banális,

legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,

s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.

Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,

hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!

"Piros pünkösd öltözik sugárba,

Mosolyogva száll le a világra.

Nyomában kél édes rózsa-illat,

Fényözön hull, a szivek megnyilnak."

Reviczky Gyula

Benedek Elek: Piros pünkösd napján

Nyílik már, nyílik már

A pünkösdi rózsa,

Eredj lányom, gyöngyvirágom,

Szakassz egyet róla.

Szakassz egyet róla,

Tűzd a kalapomba,

Virágosan, bokrétásan

Megyek a templomba.

Nem illik a virág

Nagyapó kalapján?

Illik bizony, gyöngyvirágom,

Piros pünkösd napján.

Piros pünkösd napján

Mosolyog az ég is,

Ide azt a piros rózsát,

Hadd mosolygok én is.

Rózsa, rózsa, rózsa,

Szép pünkösdi rózsa,

Eredj, lányom, magadnak is

Szakassz egyet róla!

Egyet a hajadba,

Egyet kalapomba,

Virágosan,bokrétásan

Megyünk a templomba!

BENEDEK ELEK:

PÜNKÖSDI HARANGOK

Olyan szépen cseng a harang,

Mintha nem is harang volna,

hanem ezer harangvirág

Imádságos szava szólna.

Piros pünkösd vasárnapján

Piros rózsa nyíl a kertben,

Kis szívünkben tiszta öröm

Imádsága énekeljen.

Piros pünkösd vasárnapján

Szálljon reánk a szentlélek,

S térde hullva mondjunk hálát

A mindenség Istenének.

Sík Sándor - Búzavirág

Jó volna lenni búzavirág-módra:

Ülni tövemen csendességgel,

És napra, rétre, aratókra

Rámosolyogni halkan, kéken,

Békességgel.

.

Ne lenne közöm semmi, semmi

Tevés-vevéssel, hangossággal:

Csak lenni, szépen, csendben, lenni,

És dicsérni a boldog Istent

Boldogsággal.

Zelk Zoltán: Nyár

Tudjátok-e, mit énekel

a csobogó kis patak?

„Gyertek, igyatok vizemből,

szomjas madarak!”

Tudjátok-e, mit zizegnek

a réten fűszál, virág?

„Gyertek hozzám lakomára,

megéhezett barikák!”

Tudjátok-e, mit susognak

az erdőben a lombok?

„Gyertek aludni árnyamba,

ti elfáradt vándorok!”

S tudjátok-e, mit énekel

fáradt vándor és madár?

„Szép az erdő, szép a mező,

gyönyörű a nyári táj!”