Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Juhász Magda : Haldoklik a Föld

Haldoklik már a Föld,

a szíve is beteg,

nagyokat döng a föld alatt,

és néha megreped.

Ha szíve végleg megszakad,

ember mi lesz veled?

Sutba dobhatod álmodat,

és rabolt pénzedet.

Felettünk van az ég,

és alattunk a pokol?

Mi cérnaszálon függünk

a létben valahol.

De a cérna egyszer elszakad,

mert betelik minden pohár,

és szétszóródik az űrben

az ember, az ostoba kufár.

Bánk Géza: Egy koldus az utcán....

Egy koldus az utcán a kezemhez ért,

reszkető kezével valamit kért.

Láttam, hogy elhagyott, boldogtalan,

nem volt egy fillérem, szégyelltem magam.

Csak álltam, és néztem a könnyes szemét,

megfogtam remegő, öreg kezét:

"Bácsikám, én is majd ide jutok,

szívemben én is egy koldus vagyok.

Nemrég még együtt jártunk holdas éjszakán.

Megcsókolt, hogyha fázott, didergett a szám.

Egyetlen csókomért most jönne el,

azután elmehet akárkivel.

A szerelmünk záloga volt ez a gyűrű.

Nézze meg, bácsikám, milyen gyönyörű!

Ez engem többé már nem boldogít,

odaadom magának, vegyen valamit."

Ez a dal legyen tanulság néked,

elvesztheted egyszer te is a szíved.

Mindenki lehet álomtalan,

gazdag vagy szegény, boldogtalan.

Egy koldus az utcán a kezemhez ért,...

...odaadom magának, vegyen valamit.

Moretti Gemma: Tükör

Ne számolgasd az éveket,

nem lesz sem több, sem kevesebb,

ha tükröd szemed elé tartod,

ne keresd, azt a régi arcot,

a napmosolyú, gondtalant.

Megvívtál néhány kemény harcot.

De hallgatózzál befelé,

s ha felnézel, az ég felé,

tudsz-e még hinni, hogy az égbolt

- mely réges-régen tiszta kék volt -

lesz-e még újra égi szép?

Ha tükröd magad elé tartod,

s nem néz vissza a régi kép,

ne fájjon, hogy a gondtalan,

napmosolyú arcnak ránca van,

nem is egy-kettő. Számtalan.

Ami fontos: szemed a régi fénnyel,

barátkozzon a változó éggel,

s tudj mosolyogni, gondtalan.

Mert a lelkedben béke van.

Garai Gábor: Álmodj

Álmodj egy szép világot

hol a tenger a fény,

ott hol a béke az égig ér…

Álmodd, hogy a szeretett örökké él,

a szívedben derű, és senki nem fél.

Álmodd, hogy az álmaid

valóra váljanak,

és elkerül minden,

mi szívednek fájhat.

Aranyosi Ervin: Gólyabúcsú

Összegyűltünk, búcsúzkodunk

indulásra készen.

Szemünk végigjáratjuk még

ezen a vidéken.

Hosszú útra indulunk és

lassan neki vágunk.

Ez a sorsunk – költözni kell –

ilyen a világunk.

Ám ez itt a szülőföldünk

nem hagyjuk el végleg.

A tél után, meglátod,

a gólyák visszatérnek!

Visszahúzza a szívünket

e gyönyörű ország,

csak a tél nem nekünk való

a fagyos valóság.

Ám, ha beköszönt a tavasz,

újra visszatérünk,

visszavár a szeretett táj,

hazánk és a fészkünk!

Váci Mihály

Kettesben önmagammal

Aki voltam, milyen messze van tőlem!

S aki leszek, az már milyen közel.

Már utolér, mellém lép, támogat,

és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!

Valahogy majd csak megleszünk.

Hiszen szívünk marad a régi,

s ketten talán csak megőrizzük

az eszünk.

Aki voltam, milyen messze van tőlem!

S aki leszek, az már milyen közel.

Már utolér, mellém lép, támogat,

és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!

Valahogy majd csak megleszünk.

Hiszen szívünk marad a régi,

s ketten talán csak megőrizzük

az eszünk.

Czóbel Minka: Fényes meleg

Nyár van! langy szellő hordja széjjel

A mámorító illatot,

Fehér jázmin virága hull rám,

A nyár varázsa megkapott.

Lángszínben égő szegfűszálak,

Nap csillog bíbor szirmokon,

Piros láng mellett fény-ezüstben

A büszke halvány liliom.

Csodás-mesés hószín virágok

Hajlongó száron inganak.

Szép nyár! midőn bágyadt örömben

A reggel is már álmatag.

Madárdal is a tiszta légben

Csak halkan lágyan tévedez,

Levélzizgés csak, suttogás csak,

Az élet boldog csöndje ez.

Az élet boldogsága ébred

Szívemben is, megérezem:

Virúló föld nagy életével

Egy-oszthatatlan életem.

Ezer dal ébred, kél szívemben,

A nyár varázsa megkapott,

Langy álmatag lég hordja széjjel

Az édes jázmin-illatot.

Kristina Calu - Hinta

Ha lenne egy kertem

Hintám is lenne

Felszállnék rajta a fellegekbe

Kacagva repülnék

Lobogna a hajam

Boldogan rikkantanék

Látnák, mily jó kedvem van

Becsuknám a szemem

Érezném a szelet

Hogy arcom simítaná

Mint kit nagyon szeret

Szétterülne rajtam

A rég látott mosoly

Mit eddig rejtegettem

Gond mélyén valahol

A hintán szállva

Mindaz sehol sem lenne

Nem is gondolnék

A lenti zord hidegre

Odafent minden

Zöld és kék és sárga

Odafent másképp néznék

Az egész világra.

Czikora Ildikó: Kert csendjében

Kert csendjében madár dalol,

Bogár neszez zöld fű alól.

Víz csordogál, levél susog,

fű, fa, virág mind boldogok.

Odvas fának hűs árnyéka,

Enyhet nyújt a határban,

rigó fütyül lombok között,

tikkasztó nyár varázsa.

Beszél hozzád minden virág,

néked nyílnak színesben,

csupa illat, éden csodák,

esti padon mesélnek.

Issza szemed, érzi orrod,

tapintható mindenütt,

természetben lágy muzsika,

elbódítón eltelít.

Védj meg, fiam

Ha eljön az-az idő, mikor megaláznak mások,

s lelkemet sértik a súlyos megbántások,

te védj meg, fiam, úgy védd meg anyádat,

mintha kicsordult könnyeim szívedre hullnának.

Védj, ahogy egykoron én óvtalak téged,

s ahogy feloldottam rólad láncot, nehezéket,

hogyha rád zúdulna egyszer a világ bűne, átka,

te könnyedén röppenj, egy élhetőbb világba.

Védj, fiam, védj meg, hogy érezhessem azt,

megmentőm, támaszom egyedül te vagy,

te aki két kezével óv majd, és két kezével véd,

ha egyszer rám terítné fátylát a magasságos ég.

Kun Magdolna

Ha beköszönt a tél

Mi lesz, velünk kérdezem, ha beköszönt a tél,

ha fűtetlen házainkra havat fúj a szél,

mely jégkristályba zárja azt a csöppnyi meleget,

amit könnypárába fojt a fagyos lehelet.

Mi lesz velünk, ha gyermekeink éhesek lesznek,

és mi nem tudunk adni nekik ételt, kenyeret,

sem bármit, mivel pár óráig jóllakatnánk őket,

hogy ne vesszen el hitük a vétlen szenvedőknek.

Mi lesz velünk, mondjátok meg, hogyan éljük túl,

ha majd gyermekeink arcára könnyeink csordul,

azon kínzó fájdalomtól, mi akkor tör majd ránk,

ha már mind-mind érezzük, vége, nincs tovább.

Most kellene megmutatni, van még emberségünk,

és van bennünk annyi erő, hogy bátran szembenézzünk,

mindazokkal, akik hagyták azt, hogy kapzsiságaik,

kicsalják majd gyermekünkből az éhség könnyeit.

Kun Magdolna

Széll Magdolna: Nyári este

Sután kapok egy emlék után,

mikor a nyár még nyár volt talán,

a meleg nem viselte meg testem,

bár lehet, elmém hagyott cserben.

Netán azért, mert öregszem,

esték langya kedvesebb nekem,

míg a rigó köröttem csacsog,

lejátszómon könyvet hallgatok.

Csalódott szúnyog sarkon fordul,

mielőtt kenőcsömtől elbódul,

másik áldozatot keres,

a béka éhesen reá les.

Esthajnalcsillag helyére ül,

hallja a tücsköt, hogy hegedül,

muzsikája álomba ringat,

pajkos felhő nedves csókot ad.

Véget vet az esti sziesztának,

inni ad szomjazó fűnek, fának,

lemossa nyarunk tapadó porát,

elzárja tücskök muzsikáját.

Kun Magdolna: Csak a lelkem értsd meg

Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,

csak a lelkem értsd meg némely napokon,

mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,

mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.

Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,

s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,

csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,

ha sötét felhők árnya libben minden útirányon.

Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,

s azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,

csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,

te legyél a legigazabb szívbátorító.

Horváth M. Zsuzsanna: Késő már...

Barátsággal visszaélni

sosem szabad.

Az igaz barát mindig

melletted marad.

A hamis, képmutató

nem mer a szemedbe nézni.

Fájdalmat okoz, ne

sajnáld,

el kell őt feledni!

Az idő gyógyír mindenre,

a lelkiismeret büntet helyette.

Akkor már késő a könny,

a megbánás...

Rájössz majd ki voltam,

már nincs megbocsátás.

Könnyű bántani, sárba taposni,

aki nem szól vissza,

igaz barátnak hitt évek óta.

Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,

érzelmekkel játszani kár!

A barátságnak vége,

visszaút nincs,

apró szilánkokra hullott a szív.

A becsület többet ér mindennél,

érző kebel, már semmit nem remél.

Csalódás felnyitotta a szemem,

hazug barát, már nem kell nekem!

Aranyosi Ervin: Mesélő levelek

A természet lágy ölében

leveleket olvasok.

Elvarázsol és nem számít,

merre járok hol vagyok.

Mesék kelnek szárnyra bennem,

azt súgják a levelek.

– Meséljétek most el nekem,

hogy mi történt veletek!

Meséljetek a tavaszról,

mikor a rügy kifakadt.

Fénylő Napról, az esőről,

amikor az úgy szakadt!

Meséljetek a madárról,

aki köztetek dalolt,

s álmotokról, mely meglepett,

míg a madár dala szólt.

Meséljetek kis fészekről,

mit egy madárpár rakott,

kibélelt madár lakásról,

ahol fióka lakott.

Meséljetek nyári égről,

melegről, mi lebegett,

meséljetek turistáról,

ki vidáman nevetett.

Meséljetek a patakról,

amit innen láttatok.

Mókusról mely köztetek járt,

mikor reá vártatok.

Meséljetek meleg nyárról,

amit bús ősz követett,

bántó szélről, vad viharról,

melyet eső övezett.

Meséljetek a színekről,

ami közben változott,

hogy lett zöldből, sárga, barna,

olyan, mit az ősz hozott.

Hogy lettetek ilyen szépek,

drága, fénylő levelek,

hogy lett végül a fázós föld

beterítve veletek?

A természet lágy ölében

leveleket olvasok.

Arról írnak, a lét múlik,

bőgnek már a szarvasok…

Juhász Gyula

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt,

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben,

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Aranyosi Ervin: Kiálltam a sorból

Hej barátom, van-e dédelgetett álmod?

Beálltál a sorba és most nem találod?

Látod a sok embert? Mind-mind azt keresi,

s hiszi, ott a sorban, másoktól ellesi!

Majd ott megmutatják, hogyan kell elérni,

hogyan kell harcolni, erősektől félni.

Mások hátán mászni, gyengét eltaposva,

s mikor számon kérnek, lapulni laposra.

Nekem elegem lett, kiálltam a sorból,

nem válik gazdaggá, aki pénzt megspórol!

Lemond örömökről, hogy vegyen valamit,

eladja a lelkét, s mást is erre tanít!

Ám, aki robotol magát teszi rabbá,

s a megszerzett kincs sem teszi gazdagabbá!

Mások irigysége az összes öröme,

s hamar reá szárad a szerzett kincs zöme.

Kiálltam a sorból és elkezdtem élni,

elengedtem múltam, jövőt sem kell félni!

Inkább kiélvezem perceimnek sorát,

fütyülök a széllel, rúgom az út porát.

Szívemben szeretet, két kezemmel szórom,

gyakrabban nevetek, sosem morgolódom.

Álmaim követem, békés úton járok,

a lelkembe nézve magamra találok!

Kiálltam a sorból, álmaimnak élek,

ha akad cimbora, hát vele zenélek!

Kenyerem megosztom, ki éhesebb nálam,

s tudom, nekem sem fog felkopni az állam.

Minden gazdagságom képzeletem adja,

s minden reggel felkel életem új Napja,

nem vagyok átlagos, kilógtam a sorból,

s nem zavar, ha ezért pár rabszolga korhol.

Tudod, még szebb lenne, ha más is kiállna,

ha az emberekből szabad lélek válna,

olyan, aki teremt, álmot vált valóra,

kik egymásért élnek, míg ketyeg az óra!

Milyen jó is lenne egymásért dolgozni,

egymás örömére világot foltozni.

Szeretettel venni egymást körbe-körbe,

s büszke szívvel nézni bele a tükörbe!

F O H Á SZ

Felnézek az égre minden áldott este,

Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.

Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,

Tudom odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az ég csillagának;

Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,

Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :

Uram ! A világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,

Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.

Ember az embernek farkasa lett régen,

Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a földön a hontalan, árva,

Uram, ez a világ saját sírját ássa!

Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.

Uram ! A világgal nincs valami rendben!

Anya a gyermekét sorsára hagyja,

Pénzért az ember a lelkét is eladja.

Háborúk zajában ártatlanok halnak.

Jól tudom Uram, Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,

Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!

Könyörögve száll fel fohászom az égbe:

Uram! A világnak Tenélküled vége!

Aranyosi Ervin: Kutya-meleg

Kutyavilág, kutya-meleg,

nem csoda, hogy elpilledek.

Lóg a nyelvem és úgy hiszem,

sehol sem jó, csak a vízen!

Gumimatracon nyújtózom,

hullámokon ringatózom,

ne is kelljen már mást tennem,

csak a nyarat kiélveznem!

Hát nekem ez volt az álmom,

úgy döntöttem idén nyáron,

így nyaralok, lustán, szépen,

hűsölve a medencében…

Aranyosi Ervin: Szeretnélek téged…

Szeretnélek téged verssel köszönteni,

szerető szívedbe örömöt önteni!

Tudatni, mily fontos vagy az életemben,

bármi is történik, hidd el, minden rendben!

Minden történés az életünk szolgálja,

az élet nem verseny és nem küzdőpálya!

Feladatok vannak, megtapasztalások,

amiben gátolnak, vagy segít’nek mások.

Tudd, hogy rám számíthatsz, csupán szólíts engem,

van segítő készség és jószándék bennem.

Segítek terheid válladról letenni,

boldogabbá válni, könnyedebben menni!

Keressük az utat, s együtt megtaláljuk,

önmagunkat, s egymást közösen szolgáljuk.

Megtanulunk együtt és egymásért élni,

s megértjük haláltól nincsen okunk félni!

Tereljük figyelmünk inkább életünkre,

s lássuk mit mutat meg nekünk élő tükre?

Tanuljuk meg együtt, miről szól az élet,

legyünk segítői egymás életének.

Leljünk hát örömöt létben, szeretetben,

lássuk világunkat napról napra szebben!

Tegyük a dolgunkat tudatosan, jobban!

Jobb, hogyha a szívünk szeretettel dobban!

Éljünk világunkkal szép harmóniában,

élhető, szebb jövőt tervezzünk a mában!

Higgyünk önmagunkban, álmodjunk merészet,

és váltsuk valóra sorban az egészet!

Jó lenne a szépre, jóra fókuszálni,

másokkal törődve jó emberré válni!

Jó példával járni más előtt az élen,

mutatva a módját, szebben hogyan éljen.

Visszaadni hitét minden elesettnek,

megmutatni, hogy még boldogok lehetnek!

Ne hagyjuk magunkat csúnyán megvezetni,

tanuljunk meg mind-mind őszintén szeretni!

"A tegnapokkal fogy az élet,

A holnapokkal egyre nő,

S szemedben mégis mindörökké

A mának arca tűn elő.

(...)

Ezért ha illan ez az év is,

S a múltba szállva szétomolt,

Lelkedben ott a kincs örökre,

Amely valaha benne volt."

Mihai Eminescu

Ady Endre: Fölszállott a páva

Fölszállott a páva, vármegye-házára,

Sok szegény legénynek szabadulására.

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,

Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,

Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Újszelek nyögetik az Ős-magyar fákat,

Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,

Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,

Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek.

Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházra,

Vagy itt ül a lelkünk végleg leigázva.

Vagy lesz új értelmük a magyar Igéknek,

Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

Vagy lesz új értelmük a magyar Igéknek,

Vagy marad régiben, a bús, magyar élet.

Aranyosi Ervin: Birka-mese

Egy hazában lakott a szarka, és a birka.

A birka dolgozott, ahogyan csak bírta.

A szarka figyelte, honnan lesz a pénze,

hogy a falatot a szájából kinézze.

Ígért neki fűt fát, – csodás füvű rétet.

farkastól megvédi, hogy ne legyen sértett.

Cserébe annyit kért, hogy élelmet hozzon,

dolga végeztével majd neki adózzon.

S lám a birka hitte, hogy a szarka képes

megóvni a nyájat, így hát a mellékest,

nem raktárba hordta, a szarkának adta,

magától a luxust könnyen megtagadta.

Úgy hitte fontosabb szerényebben élni,

mindent odaadott, csak ne kelljen félni.

Ám, ne hidd a szarka ennyivel beérte,

eledele után a gyapját is kérte.

Mikor szegény birka, mindet odaadta,

jött a szörnyű farkas, s torkát átharapta.

Van-e tanulsága ennek a mesének?

Hát csak azoknak van, kik birkasorban élnek.

Csak hát kényelmesebb jó birkának lenni,

mert, ha gondolkozol, nem fognak szeretni!

De ez csak egy dogma, s pont a szarka írta,

s azóta hiszi el minden kerge birka...

Lehet szegény, aki gazdag...

Lehet szegény, aki gazdag,

S lehet gazdag a szegény,

Csak az fontos, milyen kincs ül

Bent, a szíved rejtekén.

Ha megtanulsz mosolyogni,

Észreveszed, ami szép,

Rádöbbensz majd, amit te adsz,

Mások azt nyújtják feléd.

Gyűjts magadnak igazgyöngyöt,

Rakj el minden szép mesét,

Ne hagyd, hogy a kedved rontsa

Buta, bántó, rossz beszéd.

Ülj le néhány gondolattal,

hallgasd, hogyan hegedül,

mert, ha veled van a fejed,

soha nem vagy egyedül!

( K.László Szilvia )

Buda Ferenc

Ne rejtőzz el

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!

Rádcsukom a szempillámat.

Benn zörömbölsz a szivemben,

elsimulsz a tenyeremben,

elsimulsz az arcom bőrén,

mint vadvizen a verőfény.

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,

nagyon jó így, hogy velem vagy.

Mindenekben megtalállak,

s öröm markol meg, ha látlak.

Nézz rám, szólok a szemednek,

ne fuss el, nagyon szeretlek!

Garajszki Istvánné Rozika

Ezerarcú nyár

Nyár, üdítő, csodás, ezerarcú nyár,

Forró napsütés és víg szabadság vár.

Tópart, fodrozó víztükör, hűs habok,

Egész álló nap a vízparton vagyok.

Nyár, barnító, csodás, ezerarcú nyár,

A tájon végigsimít a napsugár.

Lágy szellő suhan át a tarka réten,

A távoli égbolt tündököl oly kéken.

Nyílnak a virágok, a rét maga egy csoda,

Nézzen ember szeme a mezőn bárhova.

A rétnek pompái üdítően hatnak,

Elgyötört testünknek boldogságot adnak.

Olyan nagy meleg van, elnyúlt a kutya is,

De egy csapat pillangó azért csuda friss.

Ide-oda repdes, szárnyait kitárja,

Nap fényében repül virágról virágra.

Kis fecske cikázik, próbálgatja szárnyát,

Pihegve keresi lombos fának árnyát.

Ebben a melegben a tó vizébe vágyom,

Ott szeretnék lenni talán egész nyáron!

Tóth Árpád: LÉLEKTŐL LÉLEKIG

Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át

Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd

Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul,

S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most

Hozzám talált, s szememben célhoz ért,

S boldogan hal meg, amíg rácsukom

Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a

Tudósok finom kristályműszerén,

Bús földünkkel s bús testemmel rokon

Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény,

Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

(1923)

Az élet színpadán...

Az élet színpadán könnyezni nem szabad,

bármi történjék, Te csak tettesd magad.

Ha szíved vérzik, mondd azt, hogy boldog vagy

Hogyha bántanak, akkor is csak kacagj.

Kacagj ha öröm, kacagj ha bánat ér,

kacagj a szemükbe akkor, mikor látnak.

De hogyha nem látnak, s csak Te maradtál,

vonulj egy sarokba s csendesen és sírjál.

Felejtsd el a világot, gondold hogy egyedül vagy,

meg fogsz könnyebbülni, s jobban érzed magad.

hogyha elfelejted szomorú sorsodat,

menj vissza a színpadra, s újra tettesd magad!

Bár a szíved vérzik, ők ne gúnyoljanak, csak

Azt lássa mindenki,hogy nagyon boldog vagy.

(Ismeretlen)

Alkony/Zagyi Gáborné: Vajon...

Vajon milyen lenne a világ, ha

mindenki őszinte lenne,

ha kimondaná, amit gondol,

senkinek se lenne szennye?

Vajon milyen lenne a világ, ha

minden titok kiderülne,

sem tett, sem szó, sem vágy

bent nem maradna, rejtve..

Vajon milyen lenne a világ, ha

minden ember barát lenne,

nem lenne üldöző sem üldözött

gonoszságot senki nem ismerne.

Vajon milyen lenne a világ, ha

hatalomvágy nem lett volna,

egymást nem taposnák a létrán

ember, ember fölött nem uralkodna..

Vajon milyen lenne a világ, ha

az a "ha" ott nem lenne,

minden olyan lehetne, ahogy

egykor Jóisten eltervezte...