Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Szuhanics Albert: Nemzeti Ünnep augusztus 20.
Csordultig telt szíveinkben
ős reménynek hangja dobban.
Ezer éves szép hazánkban
hogyan élhetnénk mi jobban?
Kárpátoknak igazgyöngye,
Magyarország a mi földünk.
Teremje meg új kenyerünk,
s legyen borunk, mit kitöltünk!
Államiságunk ünnepén
a Szent jobbot körbe hordják.
Az időknek végeztéig
a mi hazánk, Magyarország!
Ott ahol zúg Duna, Tisza,
az új kenyér bőven terem.
Áldott földjén arany mezők,
nektár csöppen szőlőhegyen.
István király mindörökre
Máriára bízta földünk.
Patrónusunk Nagyasszonyunk,
nem veszi el senki tőlünk!
Gyermekáldás legyen számos!
Boldog párok, otthon, fedél...
Mi mást adhat magyar állam?
Azt hogy te itt otthon legyél!
Munka legyen, boldogulás,
család, Isten ege alatt.
Szent koronánk védelmezzél,
s magyar hazánk erős marad!
Új kenyér
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér-
Honnan van az új kenyér?
Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget.
Szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte
Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér.
Szilágyi Domokos
Kosztolányi Dezső szép versével köszöntöm az Ilonákat névnapjukon 💐
Ilona
Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.
Lelkembe
hallgatag
dalolom,
lallala,
dajkálom
a neved
lallázva,
Ilona.
Minthogyha
a fülem
szellőket
hallana,
sellőket,
lelkeket
lengeni,
Ilona.
Müezzin
zümmög így:
"La illah
il' Allah",
mint ahogy
zengem én,
Ilona,
Ilona.
Arra, hol
feltűn és
eltűn a
fény hona,
fény felé,
éj felé,
Ilona,
Ilona.
Balgatag
álmaim
elzilált
lim-loma,
távoli,
szellemi
lant-zene,
Ilona.
Ó az i
kelleme,
ó az l
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.
Csupa l,
csupa i,
csupa o,
csupa a,
csupa tej,
csupa kéj,
csupa jaj,
Ilona.
És nekem
szín is ez,
halovány
kék-lila,
halovány
anilin
ibolya,
Ilona.
Vigasság,
fájdalom,
nem múlik
el soha,
s balzsam is
mennyei
lanolin,
Ilona.
Elmúló
életem
hajnala,
alkonya,
halkuló,
nem múló
hallali,
Ilona.
Lankatag
angyalok
aléló
sikolya.
Ilona,
Ilona,
Ilona,
Ilona.
Búcsút int a nyár
Lassan búcsút intünk a csillagfényes nyárnak,
s követői leszünk az őszi hervadásnak,
ami oly keserű érzés, így alkony idején,
mikor fáradt már a szív, és semmit sem remél.
Én is nagyon fájom, hogy véget ér a nyár,
s messze délre száll minden gólya pár,
mert tudom, mikor a vándormadarak
messzi útra kelnek,
valamit lelkünkben mindig összetörnek.
Sajog bennem is az a bizonyos tudat,
hogy utoljára látom a rétvirágokat,
s utoljára érezhetem azt a kócos langy-szelet,
mely arcomba fújja a homokszemeket.
Én minden évszakot nagyon szeretek,
de bennem véreznek el az őszi levelek,
s bennem halnak el azok a bús gondolatok,
hogyha egyszer én is, én is meghalok,
akkor hiába a tavasz, és hiába a nyár,
szép muzsikát nem fütyül több énekesmadár.
(Kun Magdolna)
Feinek György: Csak addig menj haza...
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek…
Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza – vissza tartnak!
Két karod kitárva – ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!
S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad…
Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az… ÉDESANYÁDNAK!
Bodás János: Ki van jelölve a helyed
Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak mások vállai,
hogy terhüket te segítsd hordozni
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd,
hogy mennyi szeretet van benned.
Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, hol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled,
csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit sohse kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, miben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ.
93 éve, 1929. augusztus 17-én hunyt el Benedek Elek újságíró, író, “a nagy mesemondó”.
Benedek Elek - Itt van az ősz!
Itt van az ősz, elmúlt a nyár,
Búcsúzik a fecske madár.
Kedves fecske, Isten veled,
Szép hazánkat el ne feledd!
Fitó Ica: Társ
Voltam az ígéret,
beteljesült álmod,
voltam a szerelmed,
és hűséges párod.
Voltam büszke asszony,
gyümölcsöt érlelő,
voltam meleg kályha,
ágyadban fészkelő.
Voltam a nagy úton
sorsodban osztozó,
voltam zord időkben
támasz, vigaszt hozó.
Voltam a biztos pont,
kihez visszatérhetsz,
voltam megbocsátód,
amikor eltévedsz.
Voltam hű ápolód
bajban, betegségben,
vagyok sorsod társa
élet-őszülésben.
Voltam fényes sugár
virághozó nyárban,
vagyok bágyadt napfény
őszi hervadásban.
Ossian - Hiszek abban....
Hiszek abban, hogy nekünk itt helyünk van,
Nem csak vagyunk a világban!
Hiszek abban, hogy létezik barátság,
Nem csak érdek és aljasság!
Hiszek abban, hogy létezik bizalom,
Nem csak gyanú, az arcokon!
Hiszek abban, hogy létezik igazság,
Nem csak mese és hazugság!
Itt élünk, nem kérünk,
Senkitől, semmitől már nem félünk!
Nincs álmunk, nem várunk,
Megyünk meg nem állunk!
Itt élünk, nem félünk,
A szeretet tüzében rég nem égünk!
Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll!
Hiszek abban, hogy nem élünk hiába,
Ez nem a törtetők hazája!
Hiszek abban, hogy nem hiszik el soká,
Hamis próféták, hazug, hazug szavát!
Itt élünk, nem kérünk,
Senkitől, semmitől már nem félünk!
Nincs álmunk, nem várunk,
Megyünk meg nem állunk!
Itt élünk, nem félünk,
A szeretet tüzében rég nem égünk.
Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll!
Moretti Gemma
Tükör
"Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
- a napmosolyú, gondtalant. -
Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
- mely réges-régen tiszta kék volt -
lesz-e még újra égi szép?
Ha tükröd magad elé tartod,
s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.
Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van."
Juhász Magda : Haldoklik a Föld
Haldoklik már a Föld,
a szíve is beteg,
nagyokat döng a föld alatt,
és néha megreped.
Ha szíve végleg megszakad,
ember mi lesz veled?
Sutba dobhatod álmodat,
és rabolt pénzedet.
Felettünk van az ég,
és alattunk a pokol?
Mi cérnaszálon függünk
a létben valahol.
De a cérna egyszer elszakad,
mert betelik minden pohár,
és szétszóródik az űrben
az ember, az ostoba kufár.
Bánk Géza: Egy koldus az utcán....
Egy koldus az utcán a kezemhez ért,
reszkető kezével valamit kért.
Láttam, hogy elhagyott, boldogtalan,
nem volt egy fillérem, szégyelltem magam.
Csak álltam, és néztem a könnyes szemét,
megfogtam remegő, öreg kezét:
"Bácsikám, én is majd ide jutok,
szívemben én is egy koldus vagyok.
Nemrég még együtt jártunk holdas éjszakán.
Megcsókolt, hogyha fázott, didergett a szám.
Egyetlen csókomért most jönne el,
azután elmehet akárkivel.
A szerelmünk záloga volt ez a gyűrű.
Nézze meg, bácsikám, milyen gyönyörű!
Ez engem többé már nem boldogít,
odaadom magának, vegyen valamit."
Ez a dal legyen tanulság néked,
elvesztheted egyszer te is a szíved.
Mindenki lehet álomtalan,
gazdag vagy szegény, boldogtalan.
Egy koldus az utcán a kezemhez ért,...
...odaadom magának, vegyen valamit.
Moretti Gemma: Tükör
Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
a napmosolyú, gondtalant.
Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
- mely réges-régen tiszta kék volt -
lesz-e még újra égi szép?
Ha tükröd magad elé tartod,
s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.
Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van.
Garai Gábor: Álmodj
Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér…
Álmodd, hogy a szeretett örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél.
Álmodd, hogy az álmaid
valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.
Aranyosi Ervin: Gólyabúcsú
Összegyűltünk, búcsúzkodunk
indulásra készen.
Szemünk végigjáratjuk még
ezen a vidéken.
Hosszú útra indulunk és
lassan neki vágunk.
Ez a sorsunk – költözni kell –
ilyen a világunk.
Ám ez itt a szülőföldünk
nem hagyjuk el végleg.
A tél után, meglátod,
a gólyák visszatérnek!
Visszahúzza a szívünket
e gyönyörű ország,
csak a tél nem nekünk való
a fagyos valóság.
Ám, ha beköszönt a tavasz,
újra visszatérünk,
visszavár a szeretett táj,
hazánk és a fészkünk!
Váci Mihály
Kettesben önmagammal
Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.
Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.
Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.
Bíztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk.
Czóbel Minka: Fényes meleg
Nyár van! langy szellő hordja széjjel
A mámorító illatot,
Fehér jázmin virága hull rám,
A nyár varázsa megkapott.
Lángszínben égő szegfűszálak,
Nap csillog bíbor szirmokon,
Piros láng mellett fény-ezüstben
A büszke halvány liliom.
Csodás-mesés hószín virágok
Hajlongó száron inganak.
Szép nyár! midőn bágyadt örömben
A reggel is már álmatag.
Madárdal is a tiszta légben
Csak halkan lágyan tévedez,
Levélzizgés csak, suttogás csak,
Az élet boldog csöndje ez.
Az élet boldogsága ébred
Szívemben is, megérezem:
Virúló föld nagy életével
Egy-oszthatatlan életem.
Ezer dal ébred, kél szívemben,
A nyár varázsa megkapott,
Langy álmatag lég hordja széjjel
Az édes jázmin-illatot.
Kristina Calu - Hinta
Ha lenne egy kertem
Hintám is lenne
Felszállnék rajta a fellegekbe
Kacagva repülnék
Lobogna a hajam
Boldogan rikkantanék
Látnák, mily jó kedvem van
Becsuknám a szemem
Érezném a szelet
Hogy arcom simítaná
Mint kit nagyon szeret
Szétterülne rajtam
A rég látott mosoly
Mit eddig rejtegettem
Gond mélyén valahol
A hintán szállva
Mindaz sehol sem lenne
Nem is gondolnék
A lenti zord hidegre
Odafent minden
Zöld és kék és sárga
Odafent másképp néznék
Az egész világra.
Czikora Ildikó: Kert csendjében
Kert csendjében madár dalol,
Bogár neszez zöld fű alól.
Víz csordogál, levél susog,
fű, fa, virág mind boldogok.
Odvas fának hűs árnyéka,
Enyhet nyújt a határban,
rigó fütyül lombok között,
tikkasztó nyár varázsa.
Beszél hozzád minden virág,
néked nyílnak színesben,
csupa illat, éden csodák,
esti padon mesélnek.
Issza szemed, érzi orrod,
tapintható mindenütt,
természetben lágy muzsika,
elbódítón eltelít.
Védj meg, fiam
Ha eljön az-az idő, mikor megaláznak mások,
s lelkemet sértik a súlyos megbántások,
te védj meg, fiam, úgy védd meg anyádat,
mintha kicsordult könnyeim szívedre hullnának.
Védj, ahogy egykoron én óvtalak téged,
s ahogy feloldottam rólad láncot, nehezéket,
hogyha rád zúdulna egyszer a világ bűne, átka,
te könnyedén röppenj, egy élhetőbb világba.
Védj, fiam, védj meg, hogy érezhessem azt,
megmentőm, támaszom egyedül te vagy,
te aki két kezével óv majd, és két kezével véd,
ha egyszer rám terítné fátylát a magasságos ég.
Kun Magdolna
Ha beköszönt a tél
Mi lesz, velünk kérdezem, ha beköszönt a tél,
ha fűtetlen házainkra havat fúj a szél,
mely jégkristályba zárja azt a csöppnyi meleget,
amit könnypárába fojt a fagyos lehelet.
Mi lesz velünk, ha gyermekeink éhesek lesznek,
és mi nem tudunk adni nekik ételt, kenyeret,
sem bármit, mivel pár óráig jóllakatnánk őket,
hogy ne vesszen el hitük a vétlen szenvedőknek.
Mi lesz velünk, mondjátok meg, hogyan éljük túl,
ha majd gyermekeink arcára könnyeink csordul,
azon kínzó fájdalomtól, mi akkor tör majd ránk,
ha már mind-mind érezzük, vége, nincs tovább.
Most kellene megmutatni, van még emberségünk,
és van bennünk annyi erő, hogy bátran szembenézzünk,
mindazokkal, akik hagyták azt, hogy kapzsiságaik,
kicsalják majd gyermekünkből az éhség könnyeit.
Kun Magdolna
Széll Magdolna: Nyári este
Sután kapok egy emlék után,
mikor a nyár még nyár volt talán,
a meleg nem viselte meg testem,
bár lehet, elmém hagyott cserben.
Netán azért, mert öregszem,
esték langya kedvesebb nekem,
míg a rigó köröttem csacsog,
lejátszómon könyvet hallgatok.
Csalódott szúnyog sarkon fordul,
mielőtt kenőcsömtől elbódul,
másik áldozatot keres,
a béka éhesen reá les.
Esthajnalcsillag helyére ül,
hallja a tücsköt, hogy hegedül,
muzsikája álomba ringat,
pajkos felhő nedves csókot ad.
Véget vet az esti sziesztának,
inni ad szomjazó fűnek, fának,
lemossa nyarunk tapadó porát,
elzárja tücskök muzsikáját.
Kun Magdolna: Csak a lelkem értsd meg
Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,
csak a lelkem értsd meg némely napokon,
mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,
mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.
Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,
s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,
csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,
ha sötét felhők árnya libben minden útirányon.
Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,
s azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,
csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,
te legyél a legigazabb szívbátorító.
Horváth M. Zsuzsanna: Késő már...
Barátsággal visszaélni
sosem szabad.
Az igaz barát mindig
melletted marad.
A hamis, képmutató
nem mer a szemedbe nézni.
Fájdalmat okoz, ne
sajnáld,
el kell őt feledni!
Az idő gyógyír mindenre,
a lelkiismeret büntet helyette.
Akkor már késő a könny,
a megbánás...
Rájössz majd ki voltam,
már nincs megbocsátás.
Könnyű bántani, sárba taposni,
aki nem szól vissza,
igaz barátnak hitt évek óta.
Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,
érzelmekkel játszani kár!
A barátságnak vége,
visszaút nincs,
apró szilánkokra hullott a szív.
A becsület többet ér mindennél,
érző kebel, már semmit nem remél.
Csalódás felnyitotta a szemem,
hazug barát, már nem kell nekem!
Aranyosi Ervin: Mesélő levelek
A természet lágy ölében
leveleket olvasok.
Elvarázsol és nem számít,
merre járok hol vagyok.
Mesék kelnek szárnyra bennem,
azt súgják a levelek.
– Meséljétek most el nekem,
hogy mi történt veletek!
Meséljetek a tavaszról,
mikor a rügy kifakadt.
Fénylő Napról, az esőről,
amikor az úgy szakadt!
Meséljetek a madárról,
aki köztetek dalolt,
s álmotokról, mely meglepett,
míg a madár dala szólt.
Meséljetek kis fészekről,
mit egy madárpár rakott,
kibélelt madár lakásról,
ahol fióka lakott.
Meséljetek nyári égről,
melegről, mi lebegett,
meséljetek turistáról,
ki vidáman nevetett.
Meséljetek a patakról,
amit innen láttatok.
Mókusról mely köztetek járt,
mikor reá vártatok.
Meséljetek meleg nyárról,
amit bús ősz követett,
bántó szélről, vad viharról,
melyet eső övezett.
Meséljetek a színekről,
ami közben változott,
hogy lett zöldből, sárga, barna,
olyan, mit az ősz hozott.
Hogy lettetek ilyen szépek,
drága, fénylő levelek,
hogy lett végül a fázós föld
beterítve veletek?
A természet lágy ölében
leveleket olvasok.
Arról írnak, a lét múlik,
bőgnek már a szarvasok…
Juhász Gyula
Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Aranyosi Ervin: Kiálltam a sorból
Hej barátom, van-e dédelgetett álmod?
Beálltál a sorba és most nem találod?
Látod a sok embert? Mind-mind azt keresi,
s hiszi, ott a sorban, másoktól ellesi!
Majd ott megmutatják, hogyan kell elérni,
hogyan kell harcolni, erősektől félni.
Mások hátán mászni, gyengét eltaposva,
s mikor számon kérnek, lapulni laposra.
Nekem elegem lett, kiálltam a sorból,
nem válik gazdaggá, aki pénzt megspórol!
Lemond örömökről, hogy vegyen valamit,
eladja a lelkét, s mást is erre tanít!
Ám, aki robotol magát teszi rabbá,
s a megszerzett kincs sem teszi gazdagabbá!
Mások irigysége az összes öröme,
s hamar reá szárad a szerzett kincs zöme.
Kiálltam a sorból és elkezdtem élni,
elengedtem múltam, jövőt sem kell félni!
Inkább kiélvezem perceimnek sorát,
fütyülök a széllel, rúgom az út porát.
Szívemben szeretet, két kezemmel szórom,
gyakrabban nevetek, sosem morgolódom.
Álmaim követem, békés úton járok,
a lelkembe nézve magamra találok!
Kiálltam a sorból, álmaimnak élek,
ha akad cimbora, hát vele zenélek!
Kenyerem megosztom, ki éhesebb nálam,
s tudom, nekem sem fog felkopni az állam.
Minden gazdagságom képzeletem adja,
s minden reggel felkel életem új Napja,
nem vagyok átlagos, kilógtam a sorból,
s nem zavar, ha ezért pár rabszolga korhol.
Tudod, még szebb lenne, ha más is kiállna,
ha az emberekből szabad lélek válna,
olyan, aki teremt, álmot vált valóra,
kik egymásért élnek, míg ketyeg az óra!
Milyen jó is lenne egymásért dolgozni,
egymás örömére világot foltozni.
Szeretettel venni egymást körbe-körbe,
s büszke szívvel nézni bele a tükörbe!
F O H Á SZ
Felnézek az égre minden áldott este,
Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.
Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,
Tudom odafönn is rengeteg a dolga.
És csak halkan mondom az ég csillagának;
Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,
Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :
Uram ! A világgal valami nincs rendben!
Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,
Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.
Ember az embernek farkasa lett régen,
Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.
Rengeteg a földön a hontalan, árva,
Uram, ez a világ saját sírját ássa!
Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.
Uram ! A világgal nincs valami rendben!
Anya a gyermekét sorsára hagyja,
Pénzért az ember a lelkét is eladja.
Háborúk zajában ártatlanok halnak.
Jól tudom Uram, Te nem így akartad.
Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,
Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!
Könyörögve száll fel fohászom az égbe:
Uram! A világnak Tenélküled vége!
Aranyosi Ervin: Kutya-meleg
Kutyavilág, kutya-meleg,
nem csoda, hogy elpilledek.
Lóg a nyelvem és úgy hiszem,
sehol sem jó, csak a vízen!
Gumimatracon nyújtózom,
hullámokon ringatózom,
ne is kelljen már mást tennem,
csak a nyarat kiélveznem!
Hát nekem ez volt az álmom,
úgy döntöttem idén nyáron,
így nyaralok, lustán, szépen,
hűsölve a medencében…