Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Móra Magda: Az út felén túl..

.

Ha elkerülted már az ötven évet a lelked gyakran tűnt időkbe téved.

A dolgaidban tartod még a rendet, de egyre inkább áhítod a csendet.

Már nem vársz rangot, címet, hatalmat és nem mész fejjel valamennyi falnak. Már tiszteled az évgyűrűt a fában és hinni tudsz

a mások igazában. Már reméled, hogy nem hiába éltél, mit szóval

szóltál, vagy tettel beszéltél. Nem maradt hang a semmibe kiáltó,

ha nem is lettél irányjelző zászló. A magad helyén álltál lendületlen,

szélben, viharban, ködben, szürkületben. A tieidnek maradtál a béke

a nyitott ajtó biztos menedéke. Ha elkerülted már az ötven évet, már

nem hiszed, hogy adósod az élet. Csak azt érzed, hogy tiéd az adósság, mert kevés volt a salakmentes jóság. A mindent adó, semmit vissza váró a minden próbát derekasan álló. Mely sosem számol szüntelen csak árad, örökös fölény és örökös alázat.

Ha elkerülted már az ötven évet s mind ezt beláttad és mind ezt

megélted. És be tudsz állni a legszürkébb helyre, már Te lehetsz

a sorsod fejedelme !

Kun Magdolna: Könnyek nélkül

Van mikor az ember hangtalanná válik,

és csendre inti fáradt gondolatait,

hogy sejtése se legyen senkinek sem arról,

milyen ha szívében bánat lakozik.

Mert, ha szabadjára engedné a gondolatait,

csak szánalmat és sajnálatot kapna,

mitől még jobban fájna az a belső kín,

mely megsebzett lelkét szótlanságra bírja.

Ezért hát könnyek nélkül sírja el rejtett fájdalmát,

és hallgatag napjait mosolygásba fonja,

hogy úgy lássák az emberek, úgy lássa világ,

mint ha szívet ölő bánat sosem érte volna.

Wass Albert: ŐSZ

Valahol már az ősz dalolgat,

és hullanak a gesztenyék,

vad szél-fiuk lombot karolnak,

s kacagva hintik szerte-szét,

valaki jár a szürkületben,

s szívében őszi dal fakad,

valaki búcsúval köszönti

a messze-szálló darvakat,

valaki áll a fenyves alján,

s a szeme könnyel lesz tele...

szél sír a park arany-avarján,

s koppanva hull a gesztenye.

Dante Alighieri: Oly furcsák vagyunk...

Olyan furcsák vagyunk mi emberek,

A szemünk sír, az ajkunk nevet.

Azt hisszük másról, hogy boldog talán

S irigykedünk egy-egy szaván.

Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,

Gondolatai tiszták és szabadok,

S nem vesszük, dehogy vesszük észre,

Hogy könnyek égnek csillogó szemében.

Oly furcsák vagyunk mi emberek,

A szemünk sír, az ajkunk nevet.

Hazugság az egész életünk,

Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...

-----------------------

Kormányos Sándor:

NOVEMBER- VOLT...

-----------------------

November volt már, reszketős, vacogtak mind a kertek,

s a lúdbőrző zsombékos vizek fehér ködöt leheltek.

A csupasz fákon búskomor némaság ült, s a gallyak

törékeny gyászát károgták a határban űzött varjak.

A bánat szállt majd elrepült, s a szétkárogott csendbe

már úgy hulltak a percek, mintha a holnap lenne benne.

November volt, a szél sodort didergő, furcsa álmot,

mely télről dalolt és ringatott egy hófehér világot...

Kun Magdolna: Befelé hullt könnyek

Az a legszörnyűbb tudat-állapot,

mikor magunkban kell elsírni

minden bánatot,

s úgy kell viseltetnünk,

mintha nem is fájna

az a marcangoló kín

mely lelkünk falát vájja.

Az a leggyötrőbb

belső szenvedés,

mikor nincs kar, sem szív,

mely ölelésre kész,

csak nehéz könnyek vannak,

melyeknek sós-víz csobogása

ringat bele lágy szavakkal,

az álmok világába.

Az a legfájóbb tudatállapot,

mikor elveszítesz mindent,

mi értelmet adott,

s csak bolyongsz-bolyongsz

ebben a hazug, torz világban

mindaddig,

míg el nem merülsz

a magány mocsarában.

Az út végén…

Aranyosi Ervin

Vajon az út végén,

mi fog engem várni?

Kérdésre a választ,

megfogom találni?

S addig vajon engem

majd milyen út vezet?

Félelem-göröngyös,

szépen kikövezett?

Szeretet vezet majd,

vagy düh, harag, átok?

Magányosan megyek,

vagy lesznek barátok?

Mennyi-mennyi kérdés.

Tudatlan a lélek?

Keresem a választ,

utamon, míg élek!

Visszanézni nem kell,

nem segít a múltam,

ami lényeges volt,

talán megtanultam.

Magam mögött hagyom,

szívből megbocsátok,

mert a múlt súlyával

csak magamnak ártok.

Csak a mában élek és

teszem a dolgom,

amint felmerülnek

gondjaim, megoldom.

A jövőm majd eljön,

nem kell félnem tőle,

vágyammal teremtek,

jó cél lesz belőle.

És ha majd egy napon

az út végéhez érek,

majd angyalok várnak,

csupa kedves lélek.

Addig nem is kell már

egyéb dolgot tennem,

csak emberként élnem,

s őszintén szeretnem!

Szabolcska Mihály

ESZMÉNYEK, ÁLMOK.

Csak álmodozva szép az élet;

S legszebb virágok a remények,

Miket nem érünk el sohsem.

Minden betelt földi reményünk:

Kinyílt virág, melyet letéptünk...

- Szétfoszlik, elhull hirtelen!

Csak álmodozva szép az élet;

Minél nagyobb vágy lángja éget:

A lelked annál boldogabb.

Nem az élt szépen, aki jól élt...

Száz szürke, köznapi valóért

Ne add egy színes álmodat!

Csak álmodozva szép az élet;

A józan emberek szegények,

Bármennyi kincset gyűjtsenek.

Csak küzdj magas eszményekért te,

Hadd mondjanak bolondnak érte

A célt-érő filiszterek!

Csak álmodozva szép az élet;

- Magasztos ábrándok, remények,

Ti szültök mindent, ami szép.

...Boldog, ki a jövőkbe érez:

Holtig szorítván kebeléhez,

Eszményit, álmait, hitét!

Sárhelyi Erika : Illúzió

Mintha vágy volna, de csak emlék,

mintha most volna, ami oly rég,

mintha valóság, pedig mákony,

üvegen pára, homokban lábnyom.

Mintha itt lenne, ami távol,

mintha engedne, ami gátol,

mintha megélném, szinte látom,

éber kómában, álomhatáron.

Mintha még hívna, aki elment,

mintha csak volna, ami nem lett,

mintha tükör, pedig egy ablak,

ki-bezárt fényből ketrec magamnak.

Mintha már múlna, ami mégsem,

mintha láng gyúlna a sötétben,

mintha költemény, de csak szándék,

egy vers, ami szív, szív, ami játék.

Farkas Éva: Mi a boldogság?

Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,

Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.

Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,

Figyelj a lelkednek rezdülésire.

A boldogság ott mélyen, tebenned van,

Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.

Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,

Ébredő fény, melytől más lesz a világ.

Boldogság, amikor másnak adni tudsz,

Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.

Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,

Megosztod, ha asztalodon van kenyér.

Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,

Letörlöd az érted hullott könnyeket.

Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,

Egy versben, egy dalban, ott a boldogság.

A boldogságért néha szenvedni kell,

Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!

Engedned kell, hogy szívedet mossa át,

S kezedet megfogja egy igaz barát.

Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,

Szívedből lassan eltűnik a teher.

Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,

Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.

Gyóni Géza: ŐSZI HANGULAT

Ónszürke ködével száll le az alkony.

És bontja ki szárnyát búsan hidegen.

Tán, hogy titeket fátylába takarjon

Emlék, szerelem?

Átvillan a fényetek éji sötéten,

Hit, hű szerelem s te, csalóka remény

Mint árva hajósnak, törten, hazatérten

Bús északi fény.

És bágyad a sugár, tűz lángja kilobban

Bús, fénytelen éjnek árnya kisért.

Egy könny lepereg, nem sejtve, titokban,

Ki tudja miért?

Hervadásba léptem

Hervadásba léptem, nem tagadhatom,

hisz ezer ránc, és könny fut át arcomon,

könnyek, azok a folyton hulló könnyek,

melyek oly gyakorta szabad utat törnek.

Réges-régi varázsom is illanóban van,

akárcsak a tűzragyogás rőt-szín hajamban.

Csak lelkem érez még némi napsütést,

mikor szép szó pendít belül tavaszi zenét.

Mert azon az úton, hol ma már lépkedek,

fázósan sírnak fel a nyári levelek.

S fázósan sír minden mi körülöttem éled,

mert ez a hervadás az, mibe belehal az élet.

Kun Magdolna

Búcsúzik az ősz

Vége van a színes,

Szép őszi világnak.

Dél darával az ősz,

Befedi a tájat.

Szél sípolva, dalol,

Lomb nélküli fákon.

Száraz leveleket,

Sodor hét határon.

Varjak kiáltoznak,

Hintázva az ágon.

Gyakran vitorláznak,

Hervadt őszi tájon.

Csendes lett a kisút,

Üres, néma, árva.

Sepregeti a szél,

Síró dalát fújja.

A sok színes levél,

Lehullott a földre.

Búcsúzik, messze száll,

A színek tündére.

A fáradt öregek,

Hosszú útra mennek.

Sápadt levelekkel,

Csendben elköszönnek.

Elbúcsúzik az ősz,

Indul az útjára.

Sírva búcsúztatja,

Varjak kiáltása.

/Kovács István/

A boldogság

A boldogság az egyetlen a földön,

amit irigyel még a gazdag is,

hiába van neki kincse,palotája,

ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.

A boldogság az egyetlen a földön,

amely mindennél fontosabb talán,

s mégis oly kevés ezen a földön,

kinek a boldogság örökké kijár.

Lehet kincsed és hatalmad,

megvehetsz mindent mit kívánsz,

s bár a pénzedért szeretni fognak.

boldog attól még nem leszel talán.

Sokszor a szegény a gazdag,

hisz mindenkinél gazdagabb talán,

kit kedves szavakkal,forró öleléssel

szerető párja karjaiba zár.

A kedves szót nem pótolja semmi!

Kinek kell az,ki dölyfös és puhány,

csak aki szívből tud szeretni,

az lehet boldog igazán.

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,

Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;

Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,

Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.

Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga

Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;

Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,

Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.

2.

Ösztövér kútágas hórihorgas gémmel

Mélyen néz a kútba s benne vizet kémlel:

Óriás szunyognak képzelné valaki,

Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.

Válunál az ökrök szomjasan delelnek,

Bőgölyök hadával háborúra kelnek:

De felült Lackó a béresek nyakára,

Nincs, ki vizet merjen hosszú csatornára.

(Arany Janos, Toldi - 1. ének)

Aranyosi Ervin : Utolsó levél

Őszi levél bágyadtan lóg a fán.

Kapaszkodik, maradna még talán.

Az elmúlás sápadt képére ül,

ereje fogy, s hitében elmerül.

Mert nem hiszi, hogy véget ért a nyár,

és nem hiszi: - neki csak ennyi jár.

Maradna még, - az elmúlástól fél.

Kapaszkodik az utolsó levél.

Hiszi: Ő nem, csak egy a sok közül,

kinek a sors ezt hagyta örökül.

Neki a földön annyi dolga van!

- Aki elmegy, az mind boldogtalan!

Mert Ő bizony még őrzi ezt a fát,

mert nélküle szegényebb a világ.

Őrzi a fényt, lelkében a napot,

az életet, mit egykor megkapott.

Az élete, mint szép film úgy pereg,

és újraél gyönyörű perceket.

Rügybontó tavaszt úgy idézi fel,

mint születést, ha jött az égi jel.

Majd jött a nyár, lángoló szerelem.

virág is nyílt az apró levelen.

Gyümölcse érett, leszedték róla már,

elárvult lelke a megváltóra vár.

Eljött az ősz, a színe megfakult,

sok társa már réges-régen lehullt.

Kapaszkodik, - soha nem adja fel,

ígéret kell, hogy új tavasz jön el,

s ő visszatér, s megújul teste tán,

rügyként születő levél lehet e fán.

Fülébe súgja ígéretét a szél,

és földre hull az utolsó levél.

Aranyosi Ervin: Úgy kellene a szeretet

Úgy kellene a szeretet,

mint utolsó darab kenyér,

mit odalöknek teneked:

– Nesze koldus, ma még egyél!

De hová lettek álmaink,

az igazak, a közösek,

mit megálmodtak nagyjaink,

kik nem voltak még gőgösek?

Hát csak a küzdelem marad?

A “bízva bízz” frázis csupán?

A világ nélkülünk halad,

s mi bámuljuk csak ostobán?

Úgy kellene a szeretet,

mint utolsó kenyérdarab,

mely csillapítja éhedet,

s az illúzió fennmarad.

Hogy élünk még a mában itt,

hogy van miért és van kiért,

s van még ki jóérzést tanít,

egy eljövendő holnapért.

De jaj, ha elvész az a hit,

ha bennünk szakad az a szó,

mit nem merünk kimondani,

mert lázadozni nem való!

Úgy kellene a szeretet,

a pénz, a vagyon mit sem ér!

Jó lakatni a lelkeket,

ha van még szóból gyúrt kenyér!

Kormányos Sándor - November volt...

November volt már, reszketős,

vacogtak mind a kertek

s a lúdbőrző zsombékos vizek

fehér ködöt leheltek.

.

A csupasz fákon búskomor

némaság ült s a gallyak

törékeny gyászát károgták a

határban űzött varjak.

.

A bánat szállt majd elrepült

s a szétkárogott csendbe

már úgy hulltak a percek mintha

a holnap lenne benne.

.

November volt, a szél sodort

didergő, furcsa álmot

mely télről dalolt és ringatott

egy hófehér világot.

LASSÚ TÁNC

Néztél valaha gyermekeket a játszótéren?

Vagy hallgattad az eső zaját,

mikor lehull a földre?

Vagy követted-e egy lepke

szabálytalan röptét?

Vagy figyelted-e, a nap

hogyan oldódik fel az éjszakában?

Jobban tennéd, ha lassítanál.

Ne táncolj ilyen gyorsan.

Az idő rövid.

A zenének vége lesz.

Napjaidon átrohansz?

Amikor kimondod: „Hogy vagy?”

meghallgatod a választ?

Amikor a napnak vége van

végigheversz-e ágyadon

hogy a fejedben átfutó

ezernyi gondolatnak helyet adj?

Jobban tennéd, ha lassítanál.

Ne táncolj ilyen gyorsan.

Az idő rövid.

A zenének vége lesz.

Mondtad-e valaha fiadnak

„majd holnap…”

anélkül, hogy siettedben

észrevetted volna bánatát?

Vesztettél el

jó barátságot

visszahozhatatlanul,

csak azért, mert nem volt rá időd

hogy felhívd, és azt mond „Szia”?

Jobban tennéd, ha lassítanál.

Ne táncolj ilyen gyorsan.

Az idő rövid.

A zenének vége lesz.

Ha ennyire rohansz

hogy elérj valahová,

elveszíted az utazás örömét.

Ha egész napodat lihegve

rohanod át, a kapott ajándékot

mintha sosem nyitnád ki . . .

de az út porába dobod.

Az élet nem versenyfutás.

Fogd kezedbe inkább lassan.

És hallgasd muzsikáját.

'Amerre csak járok,

keresem a szépet.

Gyűjtök én örömöt,

ezer szép emléket.

Ébren is álmodom,

álmomban is élek.

Mosolyog az arcom,

s szívet nem cserélek.

Minden szép évszaknak

meglelem a báját.

S ha van, megbocsátom

mindegyik hibáját.

Tudod, a szeretet

elfogadni képes,

és a sok-sok ember,

mind-mind tehetséges.

Van, ki ebben ügyes,

van, ki jártas másban,

s van ki örömöt lel

az új tanulásban.

Van, ki figyelemmel

képes felfedezni,

tudás tengerében

ügyesen evezni.

Mert nem csak a jó pap,

tanul, bizony, holtig,

mi is elláthatunk

Napig, vagy égboltig.

Csak a jót kell látni

mindig a világból,

a rossz szemellenző,

ami látni gátol.

Amerre csak járok,

keresem a szépet.

Gyűjtök én örömöt,

ezer szép emléket.'

~ Aranyosi Ervin: Keresem a szépet

Márai Sándor:

MENNYBŐL AZ ANGYAL

MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta -

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta -

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik -

Ők, akik örökségbe kapták -:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?...

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

- a gyermek, a szamár, a pásztor -

Az álomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik -

mennyből az angyal.

(New York,1956.)

Kerner Mariann

A csend

Néha jól esik a csend,

Magammal lenni idebent.

Hogy meghalljam én ki vagyok,

Nem bántják fülem földi szólamok.

.

Ilyenkor a nyugalom szívemre terül,

Nem fáj a nincs, és az egyedül.

A Mindenség apró porszemét képezem,

A világgal együtt fel-fellélegzem.

.

Megáll az óra, a föld nem forog,

A semmi, a minden– egyben vagyok.

Kihunyó lámpafény, ragyogó csillag,

Apró ember– ki megannyi érzéssel bírhat.

.

Néha jól esik a csend

– rendet, tisztaságot teremt.

Hogy meghalljam végre ki vagyok,

Majd menjek az úton, mit az Úr adott…

Buda Ferenc

Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!

Rádcsukom a szempillámat.

Benn zörömbölsz a szívemben,

s elsimulsz a tenyeremben,

s elsimulsz az arcom bőrén,

mint vadvizen a verőfény.

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,

nagyon jó így, hogy velem vagy.

Mindenekben megtalállak,

s öröm markol meg, ha látlak.

Nézz rám, szólok a szemednek,

ne fuss el, nagyon szeretlek!

Kun Magdolna: Ahogy idősödöm

Ahogy idősödöm, egyre jobban érzem,

becsülni kell minden napot, mely adódik még nékem,

becsülni és megköszönni a magasságos égnek,

hogy nem hagyott el erőm, s hogy van még bennem élet.

Mert amíg van erő bennem, tán remélhetem azt,

hogy része lehet életemnek a következő nap,

és az azt követő újabb nap, melyben ismét meglelem,

azon apró csodákat, mikért érdemes élnem.

Sok évtized elszaladt már, s az időm egyre fogy,

mert úgy születtünk, hogy nem lehetünk halhatatlanok,

hiszen mindenkinek ki van szabva másodpercre tán,

hogy mikor fénylik fel előtte egy másik útirány.

A boldogság...

A boldogság az egyetlen a földön,

amit irigyel még a gazdag is,

hiába van neki kincse,palotája,

ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.

A boldogság az egyetlen a földön,

amely mindennél fontosabb talán,

s mégis oly kevés ezen a földön,

kinek a boldogság örökké kijár.

Lehet kincsed és hatalmad,

megvehetsz mindent mit kívánsz,

s bár a pénzedért szeretni fognak.

boldog attól még nem leszel talán.

Sokszor a szegény a gazdag,

hisz mindenkinél gazdagabb talán,

kit kedves szavakkal,forró öleléssel

szerető párja karjaiba zár.

A kedves szót nem pótolja semmi!

Kinek kell az,ki dölyfös és puhány,

csak aki szívből tud szeretni,

az lehet boldog igazán.

Ács Vivien : Én már nem ...

akarok rohanni, elfáradtam. Nem akarok megfelelni senkinek. Nem tartozom elszámolással az életemről. Azt csinálok, amit akarok, ha én jól érzem magam, akkor nincs mit megbánnom.

Csak meg akarok állni, abbahagyni a versenyfutást az idővel. Nem sietni, nem futni, csak sétálni szeretnék.

Nem akarok azon agyalni, kinek hiányzom,ki szeret, ki nem, ki keres, ki nem, kinek számítok és kinek nem. Egy életem van, azt teszem, ami nekem jó, nem kérek a megfelelésből.

Én már nem ...

Én már nem akarok válaszokat. A múltamból, az emberektől, akik cserben hagytak, akik ott hagytak, akik miatt kifordultam magamból és akik ott hagytak, és akiknek nem számítok.

Már nem keresem a miérteket. Inkább csak elfelejtem a kérdést, és azt, hogy volt.

Nem volt igazi, nem volt helyes, nem jó helyre szálltam fel, vagy csak rossz állomáson kötöttem ki, de már újra visszatértem, és saját magam vagyok.

Én már nem ...

Én már nem várok, de nem is rohanok , egyszerűen csak hagyom megtörténni a dolgokat, hagyom a sorsot, hogy engedjen. Nem várok senkire, nem vesztegetem az időmet.

Én már elengedtem a múltam...

Én még nem ...

Én még nem adom fel, szárnyalok . Én még élek, néha még futok, néha már nem rohanok. Csak megyek az úton, és ha kereszteződéhez érek, hagyom, hogy a szívem irányítson .

Én még igen...

Én még élek, még akarok szeretni , én még sok boldog pillanatos akarok, én még utazni vágyom, én még táncolni akarok az esőben, stoppolni akarok az országúton, elfeküdni egy virágos réten. Ölelni akarom azokat, akiket szeretek, sikítani akarok egy hullámvasúton, látni a világ csodáit, piramist látni és hegyeket mászni, új kultúrákat megismerni, én még ÉLNI akarok !

Én már nem ....

Én már nem félek, nem félek az egyedülléttől , nem félek attól, hogy nem kellek, nem akarok félni attól, hogy fájni fog , én csak élek, ha kell őrülten, ha kell kockáztatva, minél több saját pillanattal, ami mind az enyém.

Nem rohanok, nem futok, vagy ha igen, néha megállok, hogy körülnézzek, van-e mellettem valaki.

Legkedvesebb verseim egyike

Útravaló

"Ne számolgasd az éveket,

nem lesz sem több, sem kevesebb,

ha tükröd szemed elé tartod,

ne keresd, azt a régi arcot,

- a napmosolyú, gondtalant. -

Megvívtál néhány kemény harcot.

De hallgatózzál befelé,

s ha felnézel, az ég felé,

tudsz-e még hinni, hogy az égbolt

- mely réges-régen tiszta kék volt -

lesz-e még újra égi szép?

Ha tükröd magad elé tartod,

s nem néz vissza a régi kép,

ne fájjon, hogy a gondtalan,

napmosolyú arcnak ránca van,

nem is egy-kettő. Számtalan.

Ami fontos: szemed a régi fénnyel,

barátkozzon a változó éggel,

s tudj mosolyogni, gondtalan.

Mert a lelkedben béke van."

Moretti Gemma : Tükör

Aranyosi Ervin: Terjedjen a vidámság

Tök jó kedvem van ma reggel.

Látod? – Fülig ér a szám!

Rám nézel, s már te is nevetsz,

– ez ragályos, kiskomám!

Add tovább, hogy a vidámság

terjedjen a világban.

Ne lógassuk az orrunkat,

éljünk inkább vidáman!

Kristina Calu - Döntés

Menjek vagy maradjak?

Nehéz eldöntenem

Ha indulnék

Belém mar a félelem

Arra gondolok

Mi áll majd utamba

Mik várnak rám

Ha leszek majd magamba

Jobb-e odakint

Teljesen egyedül

Efféle kérdések

Mardosnak legbelül

Lépek az ajtóhoz

Ujjaim kilincsen

Csomagom kezemben

Bár ne lennék erőtlen

Csapdában rekedt

Bennem a döntés

Bomlik fel bennem

Száz meg száz öltés

Leválnak mind régi sebekről

S akkor már tudom

Régóta vagyok egyedül

Ajtón belül, hol kettő egy pár

Rám ezer és egy éve

Semmi nem vár

Jobb lesz hát odakint

Magamban lennem

Meggyőzöm szívemet

Ideje mennem

Kezem a kilincsen

Lábam a küszöbön

Kulcsomat itt hagyom

Ennyi volt, köszönöm.