Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Aranyosi Ervin: Úgy kellene a szeretet
Úgy kellene a szeretet,
mint utolsó darab kenyér,
mit odalöknek teneked:
– Nesze koldus, ma még egyél!
De hová lettek álmaink,
az igazak, a közösek,
mit megálmodtak nagyjaink,
kik nem voltak még gőgösek?
Hát csak a küzdelem marad?
A “bízva bízz” frázis csupán?
A világ nélkülünk halad,
s mi bámuljuk csak ostobán?
Úgy kellene a szeretet,
mint utolsó kenyérdarab,
mely csillapítja éhedet,
s az illúzió fennmarad.
Hogy élünk még a mában itt,
hogy van miért és van kiért,
s van még ki jóérzést tanít,
egy eljövendő holnapért.
De jaj, ha elvész az a hit,
ha bennünk szakad az a szó,
mit nem merünk kimondani,
mert lázadozni nem való!
Úgy kellene a szeretet,
a pénz, a vagyon mit sem ér!
Jó lakatni a lelkeket,
ha van még szóból gyúrt kenyér!
Légy jó mindhalálig
Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik.
Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek gyorsan tova szállnak,
Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak.
Rövid ez az élet, mégis sok a könnye,
Mikor Te sírsz, mások könnyét törlöd le!
Mert ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások.
Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.
És ha minden álmod valóssággá válik,
Akkor se feledd : Légy jó mindhalálig!
(Móricz Zsigmond)
Csillagokba írva
Asztalomon, mama, egy pislákoló gyertya,
mellette egy hervadt rózsa mely kertedből való,
a hervadt rózsa mellett egy megsárgult levél,
s a levélben néhány tollal írott szó.
A szavak hozzád szólnak, neked formálódnak,
neked, mama, ki már csak fentről nézheted,
hogy telik a papírlap sok száz gondolattal,
mit ékként fényesít pár csillagékezet.
Szeretnék ma írni valami különösen szépet,
de látod-látod mama még sem sikerül,
mert valahányszor a tollat kezembe fogom,
szememre a könny mint ólom nehezül.
Hát most gondolatban a csillagokba írok,
odarajzolok egy szép hatalmas szívet,
hogy annak közepében meglelhesd e verset,
mellyel Áldott Adventet kívánok neked.
Kun Magdolna
Szabadi Lívia: A várakozás ideje
Várom a havat, hófehéret,
a száncsengőt, a nevetésed,
piros sapkának fehér bojtját...
Kandallótűz meleget ont ránk.
Várom a téli nagy csodákat,
feldíszített karácsonyfákat,
narancs-fahéj illatú estet...
Békességet, nyugalmat, csendet!
Várom a családok mosolyát,
a búcsút intő gondok sorát,
a szívekbe költöző imát...
Mikor jön végre egy jobb világ?
Várom karácsony ígéretét,
lelkekbe lopott szeretetét...
Várom, hogy ne csak egy nap legyen,
várom: Ne kelljen várni sosem!
Kosztolányi Dezső:
Mostan színes tintákról álmodom
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Szuhanics Albert:Katalin napi köszöntő
Katalinnak viszünk ma virágot,
jellemző rá tisztaság, erény.
Születéskor ki e nevet kapja,
vezérli azt mindig új remény.
Ő igaz nő, tudja is a világ,
mily hűséges, boldog, Katalin,
Odaadó jelleme van neki,
segítene mindig valakin.
Mert Katácska sohasem butácska,
okos ő és szemrevaló ám.
Kati huncut, de lényéből árad,
hogy Katóka jóravaló lány.
Katust nagyon szereti is apus,
dorombol ő, mint egy kiscica.
Szerelméhez hozzábújik féltőn,
ugye fiúk, ilyen Katica?
Ma köszöntjük Katalinok napján,
Katerinát, Ketrint, Katikát,
Családtagunk, rokonunk ő nekünk,
nélkülük nem teljes a világ!
Szomszédunk is Katus néni olykor,
nagy énekes, Cárnő is lehet.
Köszöntöm ma mindegyik Katinkát,
szívemből, ki visel ily nevet!
Wass Albert: Az életünk egy furcsa kis mese ...
Az életünk egy furcsa kis mese,
szeszélyes játék, bús színész dolog,
... minden egy szürke váz körül forog,
fénnyel cifrázva, könnyel is tele...
az életünk egy furcsa kis mese.
Ami körülvesz, minden: színfalak.
Nincs hang, nincs szellem, nincs szín, nincs alak,
a fény, a rózsa, a dal, a babér,
ha majd kilépünk újra visszatér,
s új élet-színészeknek itt marad.
Ami körülvesz, minden: színfalak.
S vajon, ha majd, a halk függöny legördül,
s érezzük már a Csend leheletét,
elmondhatjuk a taps elé kiállva,
hogy nem játszottunk mi sem el hiába
e végzetes, csodálatos mesét?
Bogdán András - Amikor lehunyod két csillagszemed...
Amikor lehunyod két csilagszemed,
Amikor párnára hajtod a fejed,
Amikor gondod a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz- én veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor egyedül maradtál végleg,
Amikor nincs más- vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott könnyed,
Amikor érzed a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor örök vendég a bánat,
Amikor felhők ültek a szemedre,
Amikod sírsz- mosolyogj szemembe...
Amikor fáj- ne hagyd, hogy fájjon,
Amikor bánt- ne hagyd, hogy bántson,
Amikor eljön a halál érted,
Akkor élni Én hívlak Téged.
Álmodj patakot, virágzó rétet,
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet,
Álmodj napot, szellőt- fényeket,
Csillagok Vándora, ÉLJ ÉLETET!
Ossian - Hiszek abban....
Hiszek abban, hogy nekünk itt helyünk van,
Nem csak vagyunk a világban!
Hiszek abban, hogy létezik barátság,
Nem csak érdek és aljasság!
Hiszek abban, hogy létezik bizalom,
Nem csak gyanú, az arcokon!
Hiszek abban, hogy létezik igazság,
Nem csak mese és hazugság!
Itt élünk, nem kérünk,
Senkitől, semmitől már nem félünk!
Nincs álmunk, nem várunk,
Megyünk meg nem állunk!
Itt élünk, nem félünk,
A szeretet tüzében rég nem égünk!
Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll!
Hiszek abban, hogy nem élünk hiába,
Ez nem a törtetők hazája!
Hiszek abban, hogy nem hiszik el soká,
Hamis próféták, hazug, hazug szavát!
Itt élünk, nem kérünk,
Senkitől, semmitől már nem félünk!
Nincs álmunk, nem várunk,
Megyünk meg nem állunk!
Itt élünk, nem félünk,
A szeretet tüzében rég nem égünk.
Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll!
Kora reggel kávét hoztam,
mosolyodban is napoztam.
Ettől lett több ez a reggel,
így ébredjen minden ember!
Kávét hoztam, ébresztőnek,
barátnak és barátnőnek.
Nem zavar az időjárás,
mert a mosoly csodavárás.
Most elküldöm, s ha megkapod,
legyen boldogabb a napod.
ha megkapod, küldd is vissza,
szívem a mosolyod issza.
A kávém csak ébresztgetett,
ám csodát tesz a SZERETET!
(Aranyosi Ervin)
Szabó Magda:
Hinni
Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban,vagy épp zöldelőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.
"Nincs időm." Ez a ma emberének kedvenc mondata, de legalábbis a legtöbbet használt. Hozzájön még a "rohannom kell", az "azt sem tudom, hol áll a fejem" stb. stb. Ötven évvel ezelőtt is huszonnégy órából állt egy nap, az óramutató sem haladt lassabban. Akkor is dolgoztak, gyereket neveltek és háztartást vezettek, és abban az időben még jóval kevesebben büszkélkedhettek autóval, amivel ugye sokkal kényelmesebb és gyorsabb (?) az eljutás A-ból B-be. Szóval akkor hol a bibi? Miért nincs senkinek ideje? Heteken át vársz egy nyamvadt telefonhívásra, de hát ugye nincs rá idő, nemhogy találkozni...
(Kristina Calu)
Szuchánszki Aranka: Mi
Egyszer úgy volt, hogy nem leszünk Mi.
S nem tudtuk, akkor lesz-e még valami.
Azt hittem szabad leszek ettől,
de aztán félni kezdtem a csendtől.
Meg attól is, hogy már nem vigyáz rám,
ahogyan tette, rosszkedvűen akár.
De akkor is védett, óvott még,
bár a szeretet elmúlóban volt rég.
Aztán mikor úgy volt, nem leszünk Mi,
ismét megmozdult bennünk valami.
Éreztük, hogy negyven év az érték,
s hiába nehéz idők kísérték.
Olyan jó, hogy megint vagyunk Mi,
így esett, hogy lesz még valami.
A nehéz időket is kibírtuk ketten,
a következőket, reméljük, már könnyebben.
Nem akarunk mást, csak legyünk ezután Mi,
ezt már nem fogjuk elrontani.
Csak el ne engedd ezután a kezem,
maradj ezután mindig velem.
Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Aranyosi Ervin: SZERETET
Van egy érzés a világon,
– úgy hívják, hogy SZERETET.
Ami nélkül boldogulni,
szépen élni nem lehet.
Nem számít a mennyisége,
– pénzben nem is mérhető,
s bárhol élnél a világban,
mindenhol elérhető.
Szia!
Ez az egyik kedvenc versem. Nem tudom, hogy hallottad-e Papp Zoltán előadásában.
Érdemes meghallgatni.
Üdv.
József Attila
TÉL
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
1922. okt.
Móra Magda: Az út felén túl..
.
Ha elkerülted már az ötven évet a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet, de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat és nem mész fejjel valamennyi falnak. Már tiszteled az évgyűrűt a fában és hinni tudsz
a mások igazában. Már reméled, hogy nem hiába éltél, mit szóval
szóltál, vagy tettel beszéltél. Nem maradt hang a semmibe kiáltó,
ha nem is lettél irányjelző zászló. A magad helyén álltál lendületlen,
szélben, viharban, ködben, szürkületben. A tieidnek maradtál a béke
a nyitott ajtó biztos menedéke. Ha elkerülted már az ötven évet, már
nem hiszed, hogy adósod az élet. Csak azt érzed, hogy tiéd az adósság, mert kevés volt a salakmentes jóság. A mindent adó, semmit vissza váró a minden próbát derekasan álló. Mely sosem számol szüntelen csak árad, örökös fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már az ötven évet s mind ezt beláttad és mind ezt
megélted. És be tudsz állni a legszürkébb helyre, már Te lehetsz
a sorsod fejedelme !
Kun Magdolna: Könnyek nélkül
Van mikor az ember hangtalanná válik,
és csendre inti fáradt gondolatait,
hogy sejtése se legyen senkinek sem arról,
milyen ha szívében bánat lakozik.
Mert, ha szabadjára engedné a gondolatait,
csak szánalmat és sajnálatot kapna,
mitől még jobban fájna az a belső kín,
mely megsebzett lelkét szótlanságra bírja.
Ezért hát könnyek nélkül sírja el rejtett fájdalmát,
és hallgatag napjait mosolygásba fonja,
hogy úgy lássák az emberek, úgy lássa világ,
mint ha szívet ölő bánat sosem érte volna.
Wass Albert: ŐSZ
Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,
valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,
valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.
Dante Alighieri: Oly furcsák vagyunk...
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...
-----------------------
Kormányos Sándor:
NOVEMBER- VOLT...
-----------------------
November volt már, reszketős, vacogtak mind a kertek,
s a lúdbőrző zsombékos vizek fehér ködöt leheltek.
A csupasz fákon búskomor némaság ült, s a gallyak
törékeny gyászát károgták a határban űzött varjak.
A bánat szállt majd elrepült, s a szétkárogott csendbe
már úgy hulltak a percek, mintha a holnap lenne benne.
November volt, a szél sodort didergő, furcsa álmot,
mely télről dalolt és ringatott egy hófehér világot...
Kun Magdolna: Befelé hullt könnyek
Az a legszörnyűbb tudat-állapot,
mikor magunkban kell elsírni
minden bánatot,
s úgy kell viseltetnünk,
mintha nem is fájna
az a marcangoló kín
mely lelkünk falát vájja.
Az a leggyötrőbb
belső szenvedés,
mikor nincs kar, sem szív,
mely ölelésre kész,
csak nehéz könnyek vannak,
melyeknek sós-víz csobogása
ringat bele lágy szavakkal,
az álmok világába.
Az a legfájóbb tudatállapot,
mikor elveszítesz mindent,
mi értelmet adott,
s csak bolyongsz-bolyongsz
ebben a hazug, torz világban
mindaddig,
míg el nem merülsz
a magány mocsarában.
Az út végén…
Aranyosi Ervin
Vajon az út végén,
mi fog engem várni?
Kérdésre a választ,
megfogom találni?
S addig vajon engem
majd milyen út vezet?
Félelem-göröngyös,
szépen kikövezett?
Szeretet vezet majd,
vagy düh, harag, átok?
Magányosan megyek,
vagy lesznek barátok?
Mennyi-mennyi kérdés.
Tudatlan a lélek?
Keresem a választ,
utamon, míg élek!
Visszanézni nem kell,
nem segít a múltam,
ami lényeges volt,
talán megtanultam.
Magam mögött hagyom,
szívből megbocsátok,
mert a múlt súlyával
csak magamnak ártok.
Csak a mában élek és
teszem a dolgom,
amint felmerülnek
gondjaim, megoldom.
A jövőm majd eljön,
nem kell félnem tőle,
vágyammal teremtek,
jó cél lesz belőle.
És ha majd egy napon
az út végéhez érek,
majd angyalok várnak,
csupa kedves lélek.
Addig nem is kell már
egyéb dolgot tennem,
csak emberként élnem,
s őszintén szeretnem!
Szabolcska Mihály
ESZMÉNYEK, ÁLMOK.
Csak álmodozva szép az élet;
S legszebb virágok a remények,
Miket nem érünk el sohsem.
Minden betelt földi reményünk:
Kinyílt virág, melyet letéptünk...
- Szétfoszlik, elhull hirtelen!
Csak álmodozva szép az élet;
Minél nagyobb vágy lángja éget:
A lelked annál boldogabb.
Nem az élt szépen, aki jól élt...
Száz szürke, köznapi valóért
Ne add egy színes álmodat!
Csak álmodozva szép az élet;
A józan emberek szegények,
Bármennyi kincset gyűjtsenek.
Csak küzdj magas eszményekért te,
Hadd mondjanak bolondnak érte
A célt-érő filiszterek!
Csak álmodozva szép az élet;
- Magasztos ábrándok, remények,
Ti szültök mindent, ami szép.
...Boldog, ki a jövőkbe érez:
Holtig szorítván kebeléhez,
Eszményit, álmait, hitét!
Sárhelyi Erika : Illúzió
Mintha vágy volna, de csak emlék,
mintha most volna, ami oly rég,
mintha valóság, pedig mákony,
üvegen pára, homokban lábnyom.
Mintha itt lenne, ami távol,
mintha engedne, ami gátol,
mintha megélném, szinte látom,
éber kómában, álomhatáron.
Mintha még hívna, aki elment,
mintha csak volna, ami nem lett,
mintha tükör, pedig egy ablak,
ki-bezárt fényből ketrec magamnak.
Mintha már múlna, ami mégsem,
mintha láng gyúlna a sötétben,
mintha költemény, de csak szándék,
egy vers, ami szív, szív, ami játék.
Farkas Éva: Mi a boldogság?
Hogy mi a boldogság? Most elmesélem,
Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen.
Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire,
Figyelj a lelkednek rezdülésire.
A boldogság ott mélyen, tebenned van,
Most szunnyad éppen, némán és hangtalan.
Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág,
Ébredő fény, melytől más lesz a világ.
Boldogság, amikor másnak adni tudsz,
Ha békét hozol, nem szörnyű háborút.
Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér,
Megosztod, ha asztalodon van kenyér.
Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek,
Letörlöd az érted hullott könnyeket.
Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát,
Egy versben, egy dalban, ott a boldogság.
A boldogságért néha szenvedni kell,
Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj!
Engedned kell, hogy szívedet mossa át,
S kezedet megfogja egy igaz barát.
Ne félj attól, hogy most talán sírni kell,
Szívedből lassan eltűnik a teher.
Hallgasd szívverésed friss, új dallamát,
Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.
Gyóni Géza: ŐSZI HANGULAT
Ónszürke ködével száll le az alkony.
És bontja ki szárnyát búsan hidegen.
Tán, hogy titeket fátylába takarjon
Emlék, szerelem?
Átvillan a fényetek éji sötéten,
Hit, hű szerelem s te, csalóka remény
Mint árva hajósnak, törten, hazatérten
Bús északi fény.
És bágyad a sugár, tűz lángja kilobban
Bús, fénytelen éjnek árnya kisért.
Egy könny lepereg, nem sejtve, titokban,
Ki tudja miért?
Hervadásba léptem
Hervadásba léptem, nem tagadhatom,
hisz ezer ránc, és könny fut át arcomon,
könnyek, azok a folyton hulló könnyek,
melyek oly gyakorta szabad utat törnek.
Réges-régi varázsom is illanóban van,
akárcsak a tűzragyogás rőt-szín hajamban.
Csak lelkem érez még némi napsütést,
mikor szép szó pendít belül tavaszi zenét.
Mert azon az úton, hol ma már lépkedek,
fázósan sírnak fel a nyári levelek.
S fázósan sír minden mi körülöttem éled,
mert ez a hervadás az, mibe belehal az élet.
Kun Magdolna