Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Reviczky Gyula: Egyedül
Magány! Magány, téged szeretlek!
De csönded mégis fáj nekem,
Ha úgy magamban elmerengek,
S végig tekintek éltemen,
Egy szó, mint kő, szívemre nehezül:
Egyedül, egyedül!
Azt hallom a zajos teremben:
Ezek közt senki sem szeret!
S hallom: nem ért itt senki engem!
Ha emberek közé megyek,
Szívem e hangtól sohse menekül:
Egyedül, egyedül!
Ott fészkel állandón szívembe'
Rossz álmaival a bús magány,
S úgy megpanaszlok éjjelente
S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
És könnyre könny lassan szemembe gyül:
Egyedül! Egyedül!
"Lassíts,
Az idő úgyis rohan,
Ezt elfelejtik sokan!
Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:
Nem kell megfelelned úton-útfélen,
Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,
Másként festeni a múltat hiába akarod,
Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.."
(Pocsai Piroska: Ne siess! -versrészlet)
Várnai Zseni: Szolgálj szívem
Csak kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy- völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki oda jut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg- megállok s felfohászkodom;
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, meg egy erős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
Botos Anita: Hirtelen jött vers!
Olykor túl gyorsan múlnak el az évek.
Észre sem vesszük, és elillan egy élet.
Mire feleszmélünk, nincs többé velünk.
Csak a puszta emléke kíséri életünk.
Hiányát pótolni hogyan kell? És feledni?
Kérdések, mikre tán senki nem tud felelni.
Néha csak úgy bevillan, és észreveszed.
Lehet bármi, hiánya végigkíséri az életed.
Hmm... Apa? Anya? Szerelem és ezernyi dolog lehet,
Minek hiánya nélkül életed tán boldogabb lehet.
Viszont kinek mindez megvan? Értékeli talán?
Elmondja, mennyire szereti? Minden nap, éjszakán?
Megbecsüli azt, amiért más ezer hálát adna?
Boldog, hogy mellette van szerető családja?
Az élet rövid, az idő túl gyorsan telik.
Szeressünk addig, míg az égiek engedik.
Mutassuk ki! Éreztessük, hogy szeretünk!
Addig, míg lehet, csak ne késlekedjünk.
Benedek Elek: Várok egy estét...
Várok egy estét... Várva- várom.
Pedig rég elszállt ifjúságom.
Száll, száll a lelkem, nem pihenve,
Száll messze földre, Betlehembe.
.
Millió csillag ragyog az égen,
De nem világit egy se nékem,
Mit én keresek, az a csillag
Messze, messze, Keleten csillog.
.
Várok egy estét... minek várom?
Hisz már az élet őszét járom.
Hiába állok én már lesbe,
Nem énnekem szól ez az este.
.
És várom mégis epedően,
Habár a napom lemenőben.
Várom, mint várták hajdanában
A pásztorok a pusztaságban.
.
Érzem, szívemnek ifjodása
Ama csillagnak ragyogása,
S unokáimmal összebújva,
Ez estén gyermek leszek újra.
.
Várok egy estét... Várva- várom,
Reszkető karomat kitárom.
Örüljetek, közeleg az angyal,
A szózatos arany haranggal!
.
Örülj te is, öreg szívem te!
Új élet száll a kebelembe.
Nem érzem már az öregségem
Feltámadott szép gyermekségem.
Aranyosi Ervin: Havat szórnék…
Havat szórnék a világra
így december közepén!
Havat szórnék a szívekre,
rájuk szállna a remény.
Akire csak a hó hullna,
érezné, milyen hideg,
de amikor elolvadna,
ébresztené a szívet.
A szeretet melegétől
lángra gyúlna minden szív,
s érezné, hogy szép az élet,
és most épp szeretni hív.
Ráébredni, hogy a világ
csak látszatra oly rideg,
de elolvad minden bánat,
ha egy szép szív lepi meg.
Gyertek majd ki a szabadba,
rátok is essen a hó!
Kapjátok meg üzenetem:
– Emberek, szeretni jó!
Kun Magdolna: Csak a mának élj...
Ne tervezd a jövőt, sem a holnapot,
ma élj meg minden szép pillanatot,
ma legyél vidám, ma legyél boldog,
ma vess le válladról minden földi gondot,
mert a holnapban nem bízhatunk meg,
hisz elég egy perc, és befejezett lesz
mindaz mit álmodtunk, mit tervbe vétettünk,
mert hittük, elég idővel rendelkezhetünk.
Életünk hosszát nem mi szabjuk meg,
s nem mi állítjuk meg az időkereket,
mert az időkerék forgását ott állítják meg,
ahol ajándékba kaptuk ezt a földi életet.
Horváth M. Zsuzsanna: Csendpercek
Virág szirmait nem kötheted ághoz,
sorsuk a repülés, széllel most szálljon.
Gallyak közt ezüstös ökörnyál libben,
harmatcseppekkel hintázik frissen.
Korhadt ágak egymást némán karolják,
múlt emlékképeit csendesen dalolják.
Mohás avar alatt életre kel milliónyi élet,
éltető gyökér közt örök körforgás léte.
Bíborszínű hajnal palástja bársony,
álmot sző köré a csendfonál vágyón.
Lomb közé rejtve van, éveknek súlya,
kitaposott ösvény őseink útja.
Márai Sándor – Ajándék 🎀
És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
Bizalom - Szeretet
A bizalom nemcsak egy szó,
Mit kimondani is nehéz,
A bizalom egy törékeny kincs,
Mi nagyon könnyen odavész.
A bizalom egy hosszú út,
Melyen mi is végig megyünk,
S, hogy nehéz lesz-e járni rajta
Attól is függ, mi mit teszünk.
A bizalom a legnagyobb díj
Mit másoktól kaphatunk,
S bizony e ritka kincsért sokszor
Nagy árat adunk.
A bizalom az egyetlen út
Egy másik ember szívébe,
S csak akkor tudjuk mennyit ér
Ha már mindennek vége.
A bizalom egy fájdalmas érzés
Mert bízni csak szeretve tudunk,
S e szeretetben a legszebb az
Ha a másiktól bizalmat kapunk...
(Ismeretlen)
Aranyosi Ervin: Úgy kellene a szeretet...
Úgy kellene a szeretet,
mint utolsó darab kenyér,
mit odalöknek teneked:
– Nesze koldus, ma még egyél!
De hová lettek álmaink,
az igazak, a közösek,
mit megálmodtak nagyjaink,
kik nem voltak még gőgösek?
Hát csak a küzdelem marad?
A “bízva bízz” frázis csupán?
A világ nélkülünk halad,
s mi bámuljuk csak ostobán?
Úgy kellene a szeretet,
mint utolsó kenyérdarab,
mely csillapítja éhedet,
s az illúzió fennmarad.
Hogy élünk még a mában itt,
hogy van miért és van kiért,
s van még ki jóérzést tanít,
egy eljövendő holnapért.
De jaj, ha elvész az a hit,
ha bennünk szakad az a szó,
mit nem merünk kimondani,
mert lázadozni nem való!
Úgy kellene a szeretet,
a pénz, a vagyon mit sem ér!
Jó lakatni a lelkeket,
ha van még szóból gyúrt kenyér!
Tóthárpád Ferenc Szórom a mákot
Luca, Luca széke
elkészül-e végre?
Édesapám faragja,
Kész már minden darabja.
Össze kéne rakni!
Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek
Várják már az ünnepet.
Karácsonykor éjjel
Félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot,
Nagyon-nagyon vigyázok.
Éjfélkor felcsendül,
Hálaének zendül.
Minden hívõ énekel,
Szentmisével ünnepel.
Felállok a székre,
Luca-, Luca-székre.
Templomajtók, nyíljatok!
Boszorkányok, fussatok!
Czimmermann Nikolett - Még egy kanócnyi idő
(Advent harmadik vasárnapja)
Ma este meggyújtom a harmadik lángot,
Kizárom házamból a sötét világot.
Családom fényét tenyerem mögé rejtem,
Melegítse kissé most az én lelenc lelkem.
Háromig számoltunk, csak egy kanóc vár,
Már szívembe merült ez a régi hagyomány.
Képzeletben csöpp arcodon táncol gyertyafény,
S pocakomban rugdalózik egy másik kicsi lény.
De ketten vagyunk csupán, egymás kezét fogva,
Nem ünnepelhetünk könnyekkel, zokogva.
Hálásnak kell lennünk egymásért a Sorsnak,
S szebb jövőt álmodni eljön majd a holnap.
Egy kanócnyi idő, s az Ünnep átölel,
Szeretettel ömleszt, vérző sebet köt el,
S mi nem tehetjük meg, hogy fényünkkel állva,
Bezárjuk az ajtót a havas, téli tájra.
Mély levegő... s ahogy tüdőnkből kiárad,
Magával sodor mindent, mi bánat.
Így mire a negyedik is megérik a fényre,
Őszinte mosollyal kerülhet lelkünk kiskertjébe.
Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya
Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.
Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.
A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.
Meggyesi Éva:
Múlnak az évek
Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.
Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.
Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.
De a szívem még ugyanúgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.
Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.
Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.
Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a hideget.
S most itt vagyok. Hajamra dér hull,
arcomra sűrű köd szitál,
egyedül, mint egy gyönge nyárfa,
amely oltalmat nem talál.
Mégsem félek, hisz van miért élnem!
Van két gyönyörű gyermekem!
S szeretnék értük többet tenni,
hogy ők boldogok legyenek.
Istentől már csak annyit kérek,
csak annyit adjon még énnekem,
hogy tudjak még nekik valamit adni,
amíg a földön megleszek.
Kassák Lajos: Advent van
Advent van, s átjárja lelkem
szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.
Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba -
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.
Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a ˝jó˝
A testem és a lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya - így advent idejében -
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.
Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝
Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést fiaimnak
minden karácsonykor átadom.
Már negyedszer töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli hét kisgyermekét.
Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!
Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.
Katona Bálint: Maradék idő...
Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba
a kimondatlan szó.
Örülni valaminek,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben
esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….
ARANYOSI ERVIN - MI LENNE, HA A KARÁCSONY…
Mi lenne, ha a Karácsony, a szeretetről szólna?
Ha minden ember szívében egy apró gyertya volna?
Mi lenne, ha meggyújtanánk, s fénye mást elérne?
Mi lenne, ha a fény körül mindenki elférne?
.
Mi lenne, ha így, közösen, őriznénk a lángot,
szeretettel beragyognánk az egész világot?
Az ajándék, a szeretet, s a kedvesség lenne,
ha világunk Karácsonykor, újjá is születne.
.
Mi lenne, ha a Karácsony sosem érne véget?
Szeretetben és békében kezdenénk új évet?
Mi lenne, ha megváltoznánk, s emberibbé válnánk?
Mi lenne, ha meg is tennénk, nem csak megpróbálnánk?
.
Mi lenne, ha nem vennénk el, s megpróbálnánk adni,
s mindenkit, ki emberré lett, el tudnánk fogadni?
Mi lenne, ha megélhetnénk, mind a boldogságot,
s szeretettel jobbá tennénk az egész világot?
Babits Mihály i
"Névnap: Mária neve
zengi át a tengert,
kit az Isten eleve
anyja gyanánt szentelt.
Ej haj gyöngy a nap,
Gyöngyfüzér az év:
minden nap egy névnap,
minden gyöngy egy név."
Horváth Attila: Ajándék
Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek.
Gondolkodtam, mit is adhatnék neked,
amit csak én adhatok,
amiről te is tudod,
hogy igazán én vagyok.
Minden gazdagságom, hangok és szavak,
néhány általuk kimondott gondolat.
Egyet elmondtam neked,
hogyha igaznak hiszed,
mondd el mindenkinek.
Kívánj a szónak nyílt utat,
és a dalnak tiszta hangokat.
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.
Csak arról énekelek, amit igaznak hiszek,
s csak akkor szól neked, ha te is úgy hiszed.
Hisz te is úgy élsz, ahogy én.
Te is azt álmodod, amit én.
Legalábbis úgy szeretném.
Horváth M. Zsuzsanna: Ünnepvárás…
Szitáló hó háztetőkre takarót von,
jeges tél az ágakra zúzmarát fon.
Hópelyhek táncolnak a széllel,
szívemben az ünnep közeledtét érzem.
Fehér hópaplan öleli a tájat,
fagyöngy, gyöngyszemcsés varázslat.
A téren feldíszített fenyő áll,
színes üveggömbökre hópehely száll.
Szemekben könnycsepp csillan,
szeretetangyal simogatást oszt ma.
Szomorúság, bánat lelkekben ne legyen,
a rosszat feledjed, helyébe lépjen a szeretet!
Az év minden napján ezt kellene tenni,
a haragot, a gonoszt örökre elűzni! -
Mosoly az arcokon, összefonódó kezek,
halvány gyertyaláng, melegen ölel.
Csillagszóró csillámport lövell,
Karácsony ünnepe, itt van oly közel.
LIEBE ATTILA - JÁTSSZ EL EGY DALT
Amikor nem simogatnak a napsugarak,
Mert lustábban kel fel a Nap,
Amikor nem hallatszik tücsök-hegedű,
Mert fakóbban zöldell a fű:
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
.
Amikor nem csengetnek rád a barátok,
Mert kihűltek már a régi álmok,
Amikor ürességtől hideg az ágyad,
Mert ellustultak benned a vágyak:
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
.
Amikor hiába vársz egy őszinte szóra,
Mert por rakódott rá a jóra,
Amikor eleged van magad körül mindenből,
Mert csak a neheze jut az életből:
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
.
Amikor már csak feledés az élet,
s nem férnek bele lázadó remények,
mikor mindenki mást mond mint amit gondol,
s lelkedben a meg nem értés tombol:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor nem nézel körbe, mert körbenézni fáj,
mert fáradt, sápadt s kiégett a táj,
amikor nem férsz bele abba a körbe,
ahonnan rád néznek utálva s röhögve:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor csak vagy, mintha nem is lennél,
s már reggel az esti gondokkal keltél,
amikor már nem emlékszel arra a napra,
mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor igaznak festi arcát a hazugság,
szégyenlő szemüket az égiek is lehunyják,
amikor hűvös fuvallattal készül a vihar,
testedből, lelkedből minden érzést kicsavar:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor ostoba törvények ostora ver nyakon,
elítélnek s megítélnek gőgösen s vakon,
amikor magadra maradsz a magad igazával,
s nem rendelkezel már sem házzal sem hazával:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban,
Játszd azt, hogy mosolyogsz s nem érdekel semmi,
Játszd, hogy érdemes minden nap embernek lenni,
Játssz koldust vagy királyfit,
Játszd, hogy nem ördög de Isten irányít,
játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,
játszd, hogy fárad az Isten de még bízik,
játszd, hogy jobb lesz,
játszd, hogy szebb lesz,
játszd, hogy még lesz….
.
Játssz el egy dalt – csak úgy csendben magadnak,
Játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!
Punk Mária: Nagy szakállú, kedves bácsi
Nagy szakállú, kedves bácsi,
puttonyod most oly nehéz,
kicsit belekukucskálni
kíváncsian szeretnék.
Rejt-e mélye csokoládét,
édes cukrot, mogyorót,
van-e benne nekem játék,
hoztál babát, autót?
Rajzoltam és írtam neked,
régóta úgy vártalak,
megfogadtam, nemcsak kedden
rakom rendbe ágyamat.
Mindennap az iskolában
szorgalmasan tanulok,
segítem az osztálytársam,
és csak néha hazudok.
Látod, milyen jó vagyok én,
holnap is ily jó leszek,
s szeretettel szorítom meg
nagy Mikulás-kezedet.
Váci Mihály - Még nem elég
Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
Úgy döntöttem, ha megnövök,
én leszek a Mikulás.
Mert tudom, a legszebb dolog
a szívből adni tudás.
Az én szívem elég nagy lesz,
elfér benne mindenki.
Szánkómmal a szeretetet
fogom vinni, s hirdetni!
Szétszórom a Nagyvilágban,
minden gyerek majd örül.
Kezet fogunk, s körbeállunk,
körben majd a Föld körül.
Mosoly ragyog minden arcon,
ömlik ránk a szeretet.
A boldogság könnycseppjei
díszítik a szemeket.
A puttonyom teletömöm,
lesz majd benne nevetés,
mikor aztán majd kibontom
minden gyermek nevet és
vidám táncba hívó zenék
tanítják a lépteket,
kibékítjük a világban
veszekedő népeket.
Ha megnövök, meglátjátok,
én leszek a Mikulás.
Lesz majd öröm és boldogság
és virágba borulás.
Mindennap köztetek járok,
és csak adok, csak adok,
és ameddig jó lesz nektek,
Mikulás is maradok!
Aranyosi Ervin: Én leszek a Mikulás
Heltai Jenő – Karácsony
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,
A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.
Aranyosi Ervin – Advent második gyertya
A második is fényre lobban,
jelzi, angyal szállt a földre:
– Éljetek méltóbban, jobban,
s várjatok az újszülöttre!
Lelketeket készítsétek,
– a világ újjá születhet!
Szóljon szívből belső ének,
– nyissátok meg szeretetnek!
Legyen bennünk könyörület,
új megváltónk mikor várjuk.
A világ is szebbnek tűnhet,
ha utunkat e képp járjuk.
Találd meg a belső békét,
s majd, ha utad tisztán járod,
élvezheted eredményét,
egy csendes, békés világot…
József Attila
Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
JÓZSEF ATTILA - KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. nov.-dec.
Horváth M. Zsuzsanna: Ünnepvárás
Szitáló hó háztetőkre takarót von,
jeges tél az ágakra zúzmarát fon.
Hópelyhek táncolnak a széllel,
szívemben az ünnep közeledtét érzem.
Fehér hópaplan öleli a tájat,
fagyöngy, gyöngyszemcsés varázslat.
A téren feldíszített fenyő áll,
színes üveggömbökre hópehely száll.
Szemekben könnycsepp csillan,
szeretetangyal simogatást oszt ma.
Szomorúság, bánat lelkekben ne legyen,
a rosszat feledjed, helyébe lépjen a szeretet!
Az év minden napján ezt kellene tenni,
a haragot, a gonoszt örökre elűzni!
Mosoly az arcokon, összefonódó kezek,
halvány gyertyaláng, melegen ölel.
Csillagszóró csillámport lövell,
Karácsony ünnepe, itt van oly közel.