Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Pósa Lajos: Karácsonykor

Fényes égből, Mennyországból,

Szálljatok le, angyalok!

Zöldleveles, aranydiós

Karácsonyfát hozzatok!

Karácsonyfát, ragyogót,

Zörgő-börgő mogyorót,

Ezüstcsengős barikát,

Selyemszőrű paripát.

Fényes égből, Mennyországból,

Szálljatok le, angyalok!

Kis fiúknak, kis lányoknak

Egy-egy könyvet hozzatok!

Hadd kiáltsák: jaj de szép!

Legyen benne mese, kép,

A hazáért imádság,

Magyar érzés, szabadság.

Fényes égből, Mennyországból

Szálljatok le, angyalok!

A didergő szegényeknek

Meleg ruhát hozzatok!

Nagykabátot, nagy kendőt,

Vastagtalpú cipellőt.

Tüzelőfát, angyalok,

Azt is, azt is hozzatok!

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sűrű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…

Csak a havas pusztán a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Moretti Gemma:

Az a régi gyermek

Évek maradnak el mögöttem,

változik az ég is fölöttem,

de van érzés ami változatlan,

amelyhez mindig hű maradtam.

Hiába múlnak el az évek,

annyi minden van körülöttem

ami elbűvöl. És a lélek

őrzi bennem a csodaváró

kisgyermeket. Amíg csak élek.

Tudom azt is, hogy bűn, hazugság

és gonoszság van a világon:

háborúk, gyermekhalál, könnyek,

és képmutató szánom - bánom.

Vad, könyörtelen tülekedés,

pénzért, tünékeny hatalomért,

de vannak, kik sírva küzdenek,

az életből egy kis falatért.

Én látom ezt, és fáj nagyon,

úgy segítenék, de nem tudok,

csak jó szavakkal, kezem nyújtva

annak, aki magát megadva,

reményeit vesztve elbukott.

Esendő, gyenge vagyok én is,

titkon oltalmat keresek,

s hátatfordítva a világnak

hívom azt a régi gyereket,

kit múltam rejtekében őrzök:

a csodavárót, hinni tudót,

a tiszta, tágra nyitott szeműt,

és szép mesékről álmodozót.

Kérem, nyugtasson szép szavakkal,

biztasson dallal, új tavasszal,

hogy érezzem: él még lelkemben

a gyermek, akihez hű maradtam.

Szabolcska Mihály: Lányhivatás

Ne vigyétek a lányt

Magas iskolákba,

Ne tanítsátok sok

Hideg tudományra.

A jó Isten a lányt

Másra teremtette;

Nem okoskodásra,

Hanem szeretetre!

Gyönyörűbb tudomány

Úgy sincs e világban,

Mint ami úgy terem

Magától a lányban.

S hol van nagyobb erő,

Ez ő erejénél?

A gyöngédségénél,

A szereteténél!

Az ő hivatása:

Vidítni, szeretni,

Napnélküli puszták

Napsugara lenni.

Elűzni a gondot

Pihenő tanyánkról,

Küzködő férfiak

Felhős homlokáról!

S lenni az eszmények

Hű ápolgatója,

Vigasztalanoknak

A vigasztalója.

Érezni, szeretni

Ez az ő világa…

- Ne vigyétek a lányt

Magas iskolákba!

Csorba Győző: December

Minden jó, ha a vége jó.

Az év jó, mert jó a december,

a gazdag, ajándékozó,

kedves hónap, szép ünnepekkel.

Karácsony-táji álmaink

– cifrábbakat nem lát a lélek.

Fenyőfák díszes ágain

angyalhaj, csengő, gyertyafények.

Ilyenkor még a tolvaj is

föl-fölfüggeszti tán a szakmát,

szelíd lesz a goromba is:

előre emeli kalapját.

Most van a leghosszabbik éj,

de most győz rajta épp a nappal.

Ebben segít, nyilván ezért

jön le a mennyből is az angyal.

Most összegzünk: siker, kudarc...

A mérleg mindegy, fő, hogy élünk.

S a számvetés nem hátraarc,

inkább hit, hogy följebbre lépjünk.

December, télelő hava,

a föld fagyott, a szív melegben.

Az év csúcsa, az év java,

ó, víg, komoly, bundás december!

Egri Erzsébet:

KARÁCSONYKOR EGYEDÜL

------------------------------

Az egyedüllét nem magány,

ne félj hát,

ha az ünnep meggyújtja

milliónyi csillagát.

Hunyd le a szemed,

hallgasd a szíved szavát.

Mesélni kezd

múltról, jelenről,

égbe szállt szerettekről,

elvesztett álmokról,

meg nem élt szerelemről.

De mesél vidámat is:

hajdani fahéjas kalácsról,

karácsony illatáról,

gyertyáktól fényes karácsonyfáról,

család boldog kacajáról.

Érzed?

Már zsúfolásig megtelt a szoba,

körülvesz angyalok tánca,

szeretteid éteri simogatása,

s talán ott settenkedik

valaki eltitkolt álma.

Most nézz a gyertyára:

oly vidám a lángja,

halld meg a fény üzenetét:

nem éltél hiába,

mert ki lelkével másokért élt,

lesz ki sosem hagyja magára.

VÁRNAI ZSENI : Száguldó idő

Azt mondják, hogy a szív égő sebére

legjobb gyógyszer

a száguldó idő!

Én elhiszem,

de egyre inkább érzem,

hogy az a sebhely

mind nagyobbra nő.

Talán azért, mert nem tudok feledni,

nem is akarok,

hadd fájjon, ami fáj!

Csak hulljon könnyem

a könnyek tengerébe,

s fölötte én

mint sikongó sirály

eringjek, míg majd utolér a sorsom:

nyílvessző, ólom,

bármi, ami öl…

s nem lesz többé,

mi fájni tudna bennem:

se szív, sem emlék,

ami meggyötör,

ami összetör!

Zelk Zoltán: Téli fák

Nem fáztok, ti téli fák,

Mikor meztelen az ág?

Eldobtátok a nyári zöld

S az őszi aranyruhát.

Ejnye, ejnye, téli fák,

Ez aztán a furcsaság:

Hideg télben levetkőztök,

Nyáron viseltek ruhát!

Mentovics Éva: Mese a karácsonyról

Elérkezett már december,

foga van a télnek,

házak meghitt melegében

kis gyertyácskák égnek.

Faluvégi házikóban

fénylik minden ablak.

E takaros, kicsiny házban

iskolások laknak.

Édesanyjuk vacsorát főz,

apjuk mesél nékik.

– Szóljon most a karácsonyról! –

kedvesen azt kérik.

Mosolyog az édesapjuk:

– Szívesen mesélek,

hisz karácsony a legszebb

ünnepe az évnek.

Megszületett a kis Jézus –

mindenki őt várta.

Boldogságot, melegséget

hozott a világra.

Decemberben e napon van

születése napja,

ezt ünnepli kerek Földünk

apraja, és nagyja.

Ünneplőbe öltöztetjük

szívünk, és a lelkünk –

szép karácsony érkezését

boldogan köszöntjük.

JUHÁSZ GYULA: KARÁCSONY FELÉ

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

Kristina Calu - Valaki

Vagyok-e valaki, olykor ezt kérdezem

Mert néha nem érzem, hogy létezem

Csak kóborolok napjaim ösvényein

Így múlnak el lassan heteim, éveim

Mit kéne tennem, hogy érezzem a valamit?

Hogy lássam végre a tükörben a valakit?

Nem elég a jóság, a szívből jövő szeretet

Még mindig úgy hiszem, nem tettem eleget

Szeretnék végre az a valaki lenni

Ki úgy érzi, reggel érdemes felkelni

Látni magam előtt az élet értelmét

S nem azt gondolni, fáraszt az ébrenlét

Azt kérdezem: Te is voltál-e már így?

Százszor is, mosolyogsz, ez sokat segít

E mosolytól megrepedeznek kétségeim falai

Tán holnap majd elhiszem, hogy vagyok valaki.

József Attila: KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,

amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké

éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Csoóri Sándor: Aranyvasárnap

Aranyvasárnap…

Mit vegyek neked?

Nyitva az ég, nyitva a boltok.

Egy kis életet kellene még, ha lehetne,

tűlevél-szagút, hiszen karácsony közeledik

s néhány napos napot az esztendőből

és engesztelhetetlen, nagy téli esőt,

amely veled együtt a földbe mosna.

Amíg te éltél s a gesztenyelombokat

itt bókoltattad a fejem körül,

nem is volt halál –

S ó, az a szörnyű helycsere mit tett velem!

Te sehol, a halál pedig a zöld befőttesüvegek

homályos domborulatán is körbesétál,

előmászik a könyveimből,

mint kenyeresruhából éhes hangya,

jön a sötétség vele,

a düh, a szégyen,

jön a tolongó semmi a lépcsőházból,

hálóinged helyett a szemfedőd –

Úristen, most tudom csak, hogy mindenki őrült,

akit a halál megérint

és szájába kihűlt hajszálat kever –

Te is csak beszéltetsz engem

végig a Mártírok útján magamban,

csöpög fejemre a háztetőkről a lúgos hólé,

csöppre csöpp, mint az elítéltre.

Juhász Gyula : Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Behegesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

Kun Magdolna: Ahogy idősödöm

Ahogy idősödöm, egyre jobban érzem,

becsülni kell minden napot, mely adódik még nékem,

becsülni és megköszönni a magasságos égnek,

hogy nem hagyott el erőm, s hogy van még bennem élet.

Mert amíg van erő bennem, tán remélhetem azt,

hogy része lehet életemnek a következő nap,

és az azt követő újabb nap, melyben ismét meglelem,

azon apró csodákat, mikért érdemes élnem.

Sok évtized elszaladt már, s az időm egyre fogy,

mert úgy születtünk, hogy nem lehetünk halhatatlanok,

hiszen mindenkinek ki van szabva másodpercre tán,

hogy mikor fénylik fel előtte egy másik útirány.

Reviczky Gyula: Egyedül

Magány! Magány, téged szeretlek!

De csönded mégis fáj nekem,

Ha úgy magamban elmerengek,

S végig tekintek éltemen,

Egy szó, mint kő, szívemre nehezül:

Egyedül, egyedül!

Azt hallom a zajos teremben:

Ezek közt senki sem szeret!

S hallom: nem ért itt senki engem!

Ha emberek közé megyek,

Szívem e hangtól sohse menekül:

Egyedül, egyedül!

Ott fészkel állandón szívembe'

Rossz álmaival a bús magány,

S úgy megpanaszlok éjjelente

S kérdem: nincs hát sehol tanyám?

És könnyre könny lassan szemembe gyül:

Egyedül! Egyedül!

"Lassíts,

Az idő úgyis rohan,

Ezt elfelejtik sokan!

Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:

Nem kell megfelelned úton-útfélen,

Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,

Másként festeni a múltat hiába akarod,

Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.."

(Pocsai Piroska: Ne siess! -versrészlet)

Várnai Zseni: Szolgálj szívem

Csak kitartás! - biztatom magam,

még futni kell, még minden messze van.

Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,

jaj, meg ne állj az úton hirtelen

sok a dolgunk még s nem mutathatom,

hogy a harcot már nem bírom nagyon,

és este ha ágyamba roskadok,

érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,

elkoptunk, de ne sejtse senki sem,

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,

nem irgalmaznak ám az emberek,

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen

frissen induljak minden reggelen,

csak én tudom, ha ágyba roskadok

estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén

a két vonás már mély lett és kemény,

sokat sírtam, eső után a föld

ilyen barázdált, csapzott elgyötört...

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,

arcom hegy- völgye lágyan kisimul,

csak este ha ágyba roskadok,

érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,

holnap sikerül megint biztosan,

a félúton, szívem jaj meg ne állj

kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,

a hegynek föl kicsit nehéz az út,

szív kell hozzá, de aki oda jut,

a csillagok közt csillagként ragyog...

csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...

Most meg- megállok s felfohászkodom;

- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...

Csak kis kitartás, meg egy erős iram,

fussunk dalolva bátran és vígan...

de este már a dal is csak dadog;

altassatok el engem, csillagok!

Botos Anita: Hirtelen jött vers!

Olykor túl gyorsan múlnak el az évek.

Észre sem vesszük, és elillan egy élet.

Mire feleszmélünk, nincs többé velünk.

Csak a puszta emléke kíséri életünk.

Hiányát pótolni hogyan kell? És feledni?

Kérdések, mikre tán senki nem tud felelni.

Néha csak úgy bevillan, és észreveszed.

Lehet bármi, hiánya végigkíséri az életed.

Hmm... Apa? Anya? Szerelem és ezernyi dolog lehet,

Minek hiánya nélkül életed tán boldogabb lehet.

Viszont kinek mindez megvan? Értékeli talán?

Elmondja, mennyire szereti? Minden nap, éjszakán?

Megbecsüli azt, amiért más ezer hálát adna?

Boldog, hogy mellette van szerető családja?

Az élet rövid, az idő túl gyorsan telik.

Szeressünk addig, míg az égiek engedik.

Mutassuk ki! Éreztessük, hogy szeretünk!

Addig, míg lehet, csak ne késlekedjünk.

Benedek Elek: Várok egy estét...

Várok egy estét... Várva- várom.

Pedig rég elszállt ifjúságom.

Száll, száll a lelkem, nem pihenve,

Száll messze földre, Betlehembe.

.

Millió csillag ragyog az égen,

De nem világit egy se nékem,

Mit én keresek, az a csillag

Messze, messze, Keleten csillog.

.

Várok egy estét... minek várom?

Hisz már az élet őszét járom.

Hiába állok én már lesbe,

Nem énnekem szól ez az este.

.

És várom mégis epedően,

Habár a napom lemenőben.

Várom, mint várták hajdanában

A pásztorok a pusztaságban.

.

Érzem, szívemnek ifjodása

Ama csillagnak ragyogása,

S unokáimmal összebújva,

Ez estén gyermek leszek újra.

.

Várok egy estét... Várva- várom,

Reszkető karomat kitárom.

Örüljetek, közeleg az angyal,

A szózatos arany haranggal!

.

Örülj te is, öreg szívem te!

Új élet száll a kebelembe.

Nem érzem már az öregségem

Feltámadott szép gyermekségem.

Aranyosi Ervin: Havat szórnék…

Havat szórnék a világra

így december közepén!

Havat szórnék a szívekre,

rájuk szállna a remény.

Akire csak a hó hullna,

érezné, milyen hideg,

de amikor elolvadna,

ébresztené a szívet.

A szeretet melegétől

lángra gyúlna minden szív,

s érezné, hogy szép az élet,

és most épp szeretni hív.

Ráébredni, hogy a világ

csak látszatra oly rideg,

de elolvad minden bánat,

ha egy szép szív lepi meg.

Gyertek majd ki a szabadba,

rátok is essen a hó!

Kapjátok meg üzenetem:

– Emberek, szeretni jó!

Kun Magdolna: Csak a mának élj...

Ne tervezd a jövőt, sem a holnapot,

ma élj meg minden szép pillanatot,

ma legyél vidám, ma legyél boldog,

ma vess le válladról minden földi gondot,

mert a holnapban nem bízhatunk meg,

hisz elég egy perc, és befejezett lesz

mindaz mit álmodtunk, mit tervbe vétettünk,

mert hittük, elég idővel rendelkezhetünk.

Életünk hosszát nem mi szabjuk meg,

s nem mi állítjuk meg az időkereket,

mert az időkerék forgását ott állítják meg,

ahol ajándékba kaptuk ezt a földi életet.

Horváth M. Zsuzsanna: Csendpercek

Virág szirmait nem kötheted ághoz,

sorsuk a repülés, széllel most szálljon.

Gallyak közt ezüstös ökörnyál libben,

harmatcseppekkel hintázik frissen.

Korhadt ágak egymást némán karolják,

múlt emlékképeit csendesen dalolják.

Mohás avar alatt életre kel milliónyi élet,

éltető gyökér közt örök körforgás léte.

Bíborszínű hajnal palástja bársony,

álmot sző köré a csendfonál vágyón.

Lomb közé rejtve van, éveknek súlya,

kitaposott ösvény őseink útja.

Márai Sándor – Ajándék 🎀

És mégis, ma is, így is,

örökké mennyit ad az élet!

Csendesen adja, két kézzel,

a reggelt és a délutánt,

az alkonyt és a csillagokat,

a fák fülledt illatát,

a folyó zöld hullámát,

egy emberi szempár visszfényét,

a magányt és a lármát!

Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,

minden napszakban,

minden pillanatban!

Ajándék ez,

csodálatos ajándék.

A földig hajolok,

Bizalom - Szeretet

A bizalom nemcsak egy szó,

Mit kimondani is nehéz,

A bizalom egy törékeny kincs,

Mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,

Melyen mi is végig megyünk,

S, hogy nehéz lesz-e járni rajta

Attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj

Mit másoktól kaphatunk,

S bizony e ritka kincsért sokszor

Nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út

Egy másik ember szívébe,

S csak akkor tudjuk mennyit ér

Ha már mindennek vége.

A bizalom egy fájdalmas érzés

Mert bízni csak szeretve tudunk,

S e szeretetben a legszebb az

Ha a másiktól bizalmat kapunk...

(Ismeretlen)

Aranyosi Ervin: Úgy kellene a szeretet...

Úgy kellene a szeretet,

mint utolsó darab kenyér,

mit odalöknek teneked:

– Nesze koldus, ma még egyél!

De hová lettek álmaink,

az igazak, a közösek,

mit megálmodtak nagyjaink,

kik nem voltak még gőgösek?

Hát csak a küzdelem marad?

A “bízva bízz” frázis csupán?

A világ nélkülünk halad,

s mi bámuljuk csak ostobán?

Úgy kellene a szeretet,

mint utolsó kenyérdarab,

mely csillapítja éhedet,

s az illúzió fennmarad.

Hogy élünk még a mában itt,

hogy van miért és van kiért,

s van még ki jóérzést tanít,

egy eljövendő holnapért.

De jaj, ha elvész az a hit,

ha bennünk szakad az a szó,

mit nem merünk kimondani,

mert lázadozni nem való!

Úgy kellene a szeretet,

a pénz, a vagyon mit sem ér!

Jó lakatni a lelkeket,

ha van még szóból gyúrt kenyér!

Tóthárpád Ferenc Szórom a mákot

Luca, Luca széke

elkészül-e végre?

Édesapám faragja,

Kész már minden darabja.

Össze kéne rakni!

Minek még faragni?

Türelmetlen gyermekek

Várják már az ünnepet.

Karácsonykor éjjel

Félve nézek széjjel.

Szórom, szórom a mákot,

Nagyon-nagyon vigyázok.

Éjfélkor felcsendül,

Hálaének zendül.

Minden hívõ énekel,

Szentmisével ünnepel.

Felállok a székre,

Luca-, Luca-székre.

Templomajtók, nyíljatok!

Boszorkányok, fussatok!

Czimmermann Nikolett - Még egy kanócnyi idő

(Advent harmadik vasárnapja)

Ma este meggyújtom a harmadik lángot,

Kizárom házamból a sötét világot.

Családom fényét tenyerem mögé rejtem,

Melegítse kissé most az én lelenc lelkem.

Háromig számoltunk, csak egy kanóc vár,

Már szívembe merült ez a régi hagyomány.

Képzeletben csöpp arcodon táncol gyertyafény,

S pocakomban rugdalózik egy másik kicsi lény.

De ketten vagyunk csupán, egymás kezét fogva,

Nem ünnepelhetünk könnyekkel, zokogva.

Hálásnak kell lennünk egymásért a Sorsnak,

S szebb jövőt álmodni eljön majd a holnap.

Egy kanócnyi idő, s az Ünnep átölel,

Szeretettel ömleszt, vérző sebet köt el,

S mi nem tehetjük meg, hogy fényünkkel állva,

Bezárjuk az ajtót a havas, téli tájra.

Mély levegő... s ahogy tüdőnkből kiárad,

Magával sodor mindent, mi bánat.

Így mire a negyedik is megérik a fényre,

Őszinte mosollyal kerülhet lelkünk kiskertjébe.

Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya

Advent, harmadik vasárnap

örömgyertyát gyújtunk,

rózsaszínre vált a lelkünk,

nem nyomaszt a múltunk.

Közeledik a Karácsony,

öröm gyúl lelkünkben,

a szeretet és a hála

vendég életünkben.

Az Adventi várakozást

még az is fokozza,

hogy minden nap, a Karácsonyt,

még közelebb hozza.

A szeretet ünnepére

készül minden lélek.

Három gyertya lángja fénylik,

s hálatelt az ének.

Meggyesi Éva:

Múlnak az évek

Megváltoztam. Múlnak az évek.

Ma már egészen más vagyok,

másképp látom az őszi kertet,

másképp érzem az illatot.

Nemrég még hamvas rózsa nyílott

a sűrű, zöldülő bokrokon,

ma már lehulltak, s ott hevernek

a dértől gyöngyöző pázsiton.

Elhervadtak, ahogyan én is,

bár a szívem még úgy dobog

mint rég, amikor ifjú voltam,

s nem voltak ráncok arcomon.

De a szívem még ugyanúgy érez,

ma is éppen úgy szeretek

minden jót, amely boldoggá tesz,

s megszépíti az életem.

Ha eső mosott, én bőrig áztam,

s habár a testem remegett,

szívemből olyan melegség áradt,

mely messze űzte a hideget.

Ha vihar volt, gyakran megtépázott,

összetörve a lelkemet,

s mégis: annyiszor talpra álltam!

Mindig volt, ami éltetett.

Ha hideg volt, remegve, félve

őriztem azt, akit szeretek,

meleg kabátként átölelve,

hogy elűzzem tőle a hideget.

S most itt vagyok. Hajamra dér hull,

arcomra sűrű köd szitál,

egyedül, mint egy gyönge nyárfa,

amely oltalmat nem talál.

Mégsem félek, hisz van miért élnem!

Van két gyönyörű gyermekem!

S szeretnék értük többet tenni,

hogy ők boldogok legyenek.

Istentől már csak annyit kérek,

csak annyit adjon még énnekem,

hogy tudjak még nekik valamit adni,

amíg a földön megleszek.