Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Meggyesi Éva - Az én időm

Az én időmben nem volt sok minden,

zsír meg kenyér volt csak az asztalon,

nem volt mindennap megterítve,

csak vasárnap, s ünnepnapokon.

Nem volt olyan sok drága játék,

csak szabadban töltött nappalok,

s szalmavárakat építettünk,

amíg az este ásított.

Csupasz lábakkal ugrándoztunk

a félig levágott torzsokon,

egészen addig, amíg a tarló

perzselő füstje fölcsapott.

Felcsendült dallam szállt a szélben,

vidám, jókedvű kacajok,

gyöngyöző hangja messze szállott

átsuhanva az ugaron.

Ma is emlékszem minden percre!

Az volt a legszebb korszakom,

ott, az aranyló búzatáblák

között eltöltött hónapok.

Elszállt az idő. Gépek jöttek.

A tarló hangja most oly üres,

nem hallik többé gyermekdallam,

csak üresen kongó néma csend.

Mégis: oly gyakran visszacsendül

a dallam, mi akkor elveszett,

hisz rég volt, amikor gyermekek voltunk,

de olyan jó, mikor feldereng.

Kányádi Sándor: Február

Reggel

.

Reggel

az ember

ki se lát,

annyi, de annyi

jégvirág

nyílott az éjjel

az ablakon.

És szánkáz a szél

az utakon.

.

Délfelé

Ereszt

az eresz:

csöpp-csöpp-csurr!

Izzad a hó és

kásásul.

Fázik a hóember,

didereg.

Kacagnak rajta

a verebek.

.

Estefelé

Bújnak a cserepek

alá a verebek:

csip-csirip.

Hideg van, hideg

a mindenit!

Az ablak üvege

citeráz, szaporáz.

Az ajtón ijedt kis

szelecske kotorász.

Brummog az erdő is,

dörmögő hanglemez.

Morog a medve.

Ébredez.

Február Kökény Éva

Már tavaszillat

volt a levegőben,

s kíváncsi fejét

kidugta a hóvirág,

de nézd!

Újból rohamra

indul a tél:

rázza ablakom,

kopog, zenél –

s kint az utcán

újból tépi a ruhám,

az arcomba

megint zord

havat hord

a metsző hideg szél.

Petőfi Sándor: A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!

Nagy munkát vállal az magára,

Ki most kezébe lantot vesz.

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan

Népével Mózes bujdosott,

S követte, melyet isten külde

Vezérül, a lángoszlopot.

Ujabb időkben isten ilyen

Lángoszlopoknak rendelé

A költőket, hogy ők vezessék

A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,

A néppel tűzön-vízen át!

Átok reá, ki elhajítja

Kezéből a nép zászlaját.

Átok reá, ki gyávaságból

Vagy lomhaságból elmarad,

Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,

Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik

Azt hirdetik nagy gonoszan,

Hogy már megállhatunk, mert itten

Az ígéretnek földe van.

Hazugság, szemtelen hazugság,

Mit milliók cáfolnak meg,

Kik nap hevében, éhen-szomjan,

Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell. -

Talán az élet, munkáinkért,

Nem fog fizetni semmivel,

De a halál majd szemeinket

Szelíd, lágy csókkal zárja be,

S virágkötéllel, selyempárnán

Bocsát le a föld mélyibe.

Arany János: LETÉSZEM A LANTOT

Letészem a lantot. Nyugodjék.

Tőlem ne várjon senki dalt.

Nem az vagyok, ki voltam egykor,

Belőlem a jobb rész kihalt.

A tűz nem melegít, nem él:

Csak, mint reves fáé, világa.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,

Bársony palástban járt a föld,

Madár zengett minden bokorban,

Midőn ez ajak dalra költ.

Fűszeresebb az esti szél,

Hímzettebb volt a rét virága.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:

Versenyben égtek húrjaim;

Baráti szem, művészi gonddal

Függött a lantos ujjain; -

Láng gyult a láng gerjelminél

S eggyé fonódott minden ága.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,

Elsírtuk a mult panaszát;

Dicsőség fényével öveztük

Körűl a nemzetet, hazát:

Minden dalunk friss zöld levél

Gyanánt vegyült koszorujába.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon

A visszafénylő hírt-nevet:

Hazát és népet álmodánk, mely

Örökre él s megemleget.

Hittük: ha illet a babér,

Lesz aki osszon... Mind hiába!

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?

Elhunyt daloknak lelke tán,

Mely temetőbül, mint kisértet,

Jár még föl a halál után...?

Hímzett, virágos szemfedél...?

Szó, mely kiált a pusztaságba...?

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az.

Kit érdekelne már a dal.

Ki örvend fonnyadó virágnak,

Miután a törzsök kihal:

Ha a fa élte megszakad,

Egy percig éli túl virága.

Oda vagy, érzem, oda vagy

Oh lelkem ifjusága!

Oly korban élünk.......

Oly korban élünk most ezen a földön,

ahol az ember már úgy elaljasult,

hogy dolgoztatná egy szelet kenyérért

az elesettet, bár tudja: könnye hull.

Képes tőle az utolsó fillért is

kicsalni, pedig tudja, hogy szegény,

s arcának egyetlen izma sem rándul,

ha az éhező tőle enni kér.

Oly korban élünk most ezen a földön,

hol a munkásnak nem jár tisztelet,

addig kell csak, míg bagóért gürcöl,

s ha már legyöngül, nem kell senkinek.

Oly korban élünk most ezen a földön,

hol szülőnek lenni hatalmas kereszt,

ki nem tud a gyermeknek kincseket adni,

őt is lenézik, bármilyen nemes.

Hiába okos, és hiába szorgos,

ebben az országban sehol sincs helye,

bármily hitvány is, csak azt méltatják,

kinek bankóktól duzzad a zsebe.

Oly korban élünk, hogy nem vesszük észre,

mily borzalmakat szül a gyűlölet,

hiszen valóság show-tól agy mosottan

butulnak sorra már az emberek.

Főző műsorra, tehetségshow-ra

mindig van néző, s telik sms,

de ha beteget, nincstelent látnak,

félrefordulnak már az emberek.

Oly korban élünk most ezen a földön,

hogy visszasírjuk a régi szép időt,

s kétségbeesve a messiást várjuk,

hiszen tudjuk, hogy többé nincs jövőnk.

Oly korban élünk most ezen a földön,

hol ármánykodás dúl kézfogás helyett,

s ki elborult aggyal gyilkolni képes,

büntetés helyett luxust érdemel.

Oly korban élünk most ezen a földön,

hogy össze kell fogni, amíg még lehet,

s jobbá tenni e gonosz világot,

hogy gyermekeinknek nyugalma legyen.

Rónay György: Feketerigó

Odafenn a fenyőfa hegyén,

mindig a legtetején

fütyül a feketerigó,

fütyüli, hogy élni jó.

.

Már szinte az alkonyi égen,

fekete pont a bársony kékben:

mintha egy kotta fekete feje

hirtelen énekelni kezdene.

.

Vagy mintha a Tavasz keze írna

víg verset az égi papírra;

tintája az öröm, a remény:

mint gyöngy remeg a tolla hegyén.

.

Azután nem bírja tovább

a tulajdon gondolatát:

kis szíve boldog bódulatát,

s azt, hogy oly gyönyörű a világ:

.

Lecsöppen a csepp örömében,

s most ott ül a fenyőfa hegyén fenn,

mindig, mindig a legtetejében:

csepp öröm a világ tengerében,

.

amitől az egész Föld fényes,

amitől a világ színe szép lesz,

s az áttetsző alkonyi oldott

kékben a világ szíve boldog.

.

És habkönnyű lesz, aki hallja.

Visszhangzanak a szívek a dalra.

Hallod-e: tíz, húsz, száz, millió, millió!

Taníts meg örülni, feketerigó!

Zelenka Brigitta: Valamit írni kéne

"Valamit írni kéne mégis

míg eloszlik ez a szürkeség,

széthullt gyöngyöket megkeresni,

köd mögött a csillagot lesni

mint hitőrző, büszke jegenyék,

hamufelhők rongyos fodrában

felfedezni örömvillanást,

bujkáló emlékek vigaszán

szállani, mint az a régi szán,

s belélegezni mesék illatát.

Valamit írni kéne tán, vagy

fénynek tartani a poharat,

s az átszűrődő tisztulásban

megérintsen a titok lágyan,

hogy sötéten győz a virradat.

Valamit írni kéne addig,

míg megszólalnak a madarak..."

Sajnos nem ismerem a verset és a Google is csak rész-találatokat ad ki.

Viszont neked mielőbbi megnyugvást kívánok! 💖

Keresek egy verset,aminek az első sotaiígy kezdődik:::

Ott vagyok a mosolygó nap sugarától harmatos réten, ott vagyok az őszben,

Mikor a bőgő szarvasbikák násza megdobogtatja a vadász szívét,minden érzés ott van velem és felettem,mindennek teremtője AZ,ISTEN..

Lehet van még tovább is, a de a fiam aki öngyilkos lett, ezt a verset tette be utoljára a fb oldalára.

Szeretném tudni a vers teljes egészét, hogy talán valamit megtudunk belőle miért tette. Hivatásos vadász volt és a saját fegyverével végtett magával.45 éves volt. Semmit nem tudunk miért, hogyan tette.Aki tudhatta volna a családja nem nyilatkozik, csak hazudozik. (felesége.) neki tudni kellett az előzményeket, a rezzenéseket, a viselkedés megváltozását. st. 3 kiskorú gyermek maradt utána.

Puskásné, egy soha meg nem nyugvó édesanya.aki a bánatát nem tudja feldolgozni. Már lassan fél éve.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

Katona Bálint:

HA ELMÉSZ...

Ha elmész, kialszik a fény,

összeomlik a vár, széthull a remény.

Ha elmész, meghalnak az álmok,

minden szerelmes szó hazug lesz és álnok.

Nézz hát a fénybe, énekelj békét,

vétkezz velem, s ne féld a végét.

Álmodj bátran jövőt, álmodj szerelmet,

higgy a szívednek, higgy a szemednek.

Ha elmész, rúttá lesz a világ,

hervadjon el akkor minden színes virág.

Ha elmész, meghalnak az álmok,

minden szerelmes szó hazug lesz és álnok.

Ha elmész, én is veled megyek,

hogy a végtelenben ott lehessek veled...

Ady Endre: Akarok

Akarok ! Egy kemény rövidke szó

ebben benne van az egész életem !

E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,

e szó miatt még sokat könnyezem.

De történjék bármi,

ha az egész világ fog ellenállni,

vagy ha egyedül is maradok

mindent legyőzve mégis AKAROK !

Zelk Zoltán: Hóvirág

Tél eleje, tél közepe:

havas a hegyek teteje,

sehol egy árva virág –

zúzmarás a fán az ág.

Ám télúton egy reggelen,

csoda történik a hegyen:

kibújik a hóvirág,

s megrezzen a fán az ág.

Öröm rezzen ágról ágra:

itt a tavasz nemsokára,

kizöldülnek mind a fák –

Isten hozott, hóvirág!

"Keresd az örömöt! Ott van körülötted!

Szépséget találni, hidd el, nem nehéz!

Ne hidd hogy a mosolyt, mint ruhát kinőtted!

Vidáman, jó kedvvel mindig többre mész!

Keresd a világnak az élhetőbb részét,

nem szenvedni jöttél, érezd jól magad!

Keresd a jó utat, emelt fővel nézz szét,

ha kéred, az Isten minden jót megad!

Bármire is vágynál, teljesülhet álmod,

képzeld el, hogy megvan áhított csodád!

Egyszer csak magaddal épp szemben találod,

ne állj meg az úton, menj felé tovább!

Keresd az örömöt! Ott van körülötted!

Éltető Nap ragyog benned és fölötted!"

(Aranyosi Ervin: Keresd az örömöt!)

Fekete István: Búcsú

Elmegy lassan a berek, az erdő

El a nádas, a tél, a nyár.

A hegy, a völgy, a nappal és az éjjel

A szemem látta egész határ.

Elmegy? Talán mégsem egészen,

Meglátom tán az örök vízen,

Hiszen a Szépség maga az Isten.

S lelkemben ott lesz: hiszem, hiszem.

(1900 január 25-én született Fekete István magyar író)

Áprily Lajos: Imádkozom, legyek vidám

Én Istenem, legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.

Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.

Arcom ne lássa senkisem

bánkódni gondon és hiányon.

Legyen szelíd vasárnapom,

ha mosolyog a kisleányom.

Én Istenem, legyek vidám,

ma minden gondot tűzre vessek.

Nyujtsam ki kincstelen kezem

s szegényen is nagyon szeressek.

Tudom, sokat bűvölt a gyász,

a hollós téli bút daloltam.

A bátrakkal hadd mondom el:

panaszkodtam, mert balga voltam.

Én Istenem, legyek vidám,

ujjongjon újra puszta lelkem,

mint rég, mikor falum felett

az első forrásvízre leltem.

Ködökbe csillanó sugár,

víg fecskeszó bolond viharban,

tudatlan gyermekhang legyek

a jajgató világzavarban.

Kristina Calu - Elfáradtam

Elfáradtam, kimerültem

Elfogyott az erő belőlem

Bántó szavak kötnek gúzsba

Sötét pillantások vájnak húsba

Elbújok oda, hol nem találnak

Egy helyre, hol nem lel rám a bánat

Apró kis zug, mi elég nekem

Becsukott szemem mögött a végtelen

Feltérképezem az ismeretlent

Felidézem magamban a szertelent

A mindig vidám, elnyűhetetlent

Ki olykor talán mások agyára ment

Ez voltam én egyszer régen

S leszek-e még, most ezt kérdem

De válasz nélkül maradok

A legtöbb a remény, mit kaphatok

Kálnay Adél: Kérdés

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,

sétálni télen kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,

nem vadászni nyúlra fácánra,

koldus kezébe kenyeret nyomni,

csábítók között hűnek maradni,

házad kapuját kitárni,

hadd jöjjön hozzád akárki,

kisgyerek könnyét letörölni,

senkivel soha nem pörölni,

dermedt verébért hajolni porka hóba,

más baját sosem hozni szóba,

békét, nyugalmat, szépséget akarni,

adni, adni, mindig csak adni,

tökéletesre lelni egy madár dalában…

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Mondd azt, ......

Mondd azt, hogy sohase féljek,

Mondd azt, a tűz el nem éget,

Mondd azt, hogy semmi se fájhat,

Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.

Hazudj még nekem.

Mondd azt, hogy ezerszer élek,

Akkor is értesz, ha nem beszélek.

Mondd azt, hogy senki se bánthat,

A sötétben senki se láthat.

Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy igaz volt minden,

Minden szó, amit elhittem,

Meleget hozz, hogyha fázom,

Szeress úgy, ahogy kívánom.

Hazudj még nekem!

Engedj közelebb,

Engedd, hogy én is ott legyek,

Látni akarom, és érezni azt, amit lehet

Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,

Hogy ha fáj, ne mondj igazat.

Mondd azt, hogy sohase féljek,

Mondd azt, a tűz el nem éget,

Mondd azt, hogy semmi se fájhat,

Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak.

Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy igaz volt minden,

Minden szó, amit elhittem,

Meleget hozz, hogyha fázom,

Szeress úgy, ahogy kívánom.

Hazudj még nekem!

Engedj közelebb,

Engedd, hogy én is ott legyek,

Látni akarom, és érezni azt, amit lehet

Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,

Legyen úgy, ahogy nem szabad.

(Bódi László)

Sík Sándor: Hetven körül

Hetven körül

Az ember a világi jónak

Kétszeresen örül.

Halk lesz a Szó,

Kettős akkord búg benne mégis,

A szomorú is meg a szép is:

Köszöntő is meg búcsúzó.

,,Köszöntelek;

-Szólnék;- Te Szép világ szeretlek",

De a nehéz szók könnyekként peregnek:

,,Isten veled, Isten veled!"

Hetven felé

Minduntalan búcsúzna már az ember,

És könnyeit szégyenlős szerelemmel

Szemérmes szókba rejtené.

De megered

A Szó patakja s szétveti a mellet:

,,Hívlak, szeretlek; kívánlak, ölellek;

Erdők; hegyek; virágok emberek!"

Hetven körül

Az ember mindennek örül

Hetven felé,

Mint felhőn át az esti napkorong;

Mindenfelé

Egy fényességes árny borong:

Az Istené.

Kristina Calu - Pillanat

Úgy kezdődik, hogy felsírunk

Reszketve kérdezzük, hol vagyunk

Gondos kezek közt megnyugszunk

Már tudjuk, nincs miért aggódnunk

Kacagunk, s még más is velünk örül

Csupa szerető szív vesz minket körül

Ragyogó arccal esünk és kelünk

Vidáman játszunk és felfedezünk

Megéljük sorban mind a sok elsőt

Barátot, árulást, fekete felhőt

Csókot, csalódást, szerelmes éjszakát

Fojtó hazugságot, könnyeket és a gyászt

Karunkban ringatjuk őt, ki úgy sírt

Vigasztaljuk, ha kapna rossz hírt

Óvnánk a széltől is, bár tudjuk, nem lehet

Adunk nekik szárnyat, hogy elrepülhessenek

Egyre lassul minden, csendesedik a lét

Tán csak mi gondolunk magunkra teherként

Kitárul a világ, ragyogóbb lesz a nap

Sírástól az elnémulásig mindez egyetlen pillanat

Simon András: Aki bocsánatot kér

Aki bocsánatot kér, abban új élet sarjad.

Aki megbocsát, az új életre szül.

A megbocsátás a viszonzást nem váró,

(ön)gyógyító szeretet magasiskolája,

a lelki méregtelenítés legbiztosabb útja.

Nehezen járható, keskeny ösvény

a boldogság felé. Ne sokat várakozz!

Valakitől szeretet elfogadni annyit jelent,

mint megerősíteni őt élete értelmében.

Bármilyen picinyke és törékeny vagy is,

senki sem akadályozhat meg abban,

hogy szívből mosolyogj, s így

- mint Isten kedves virágszála -

a Szeretet jó illatát áraszd

ebben a kedvetlen világban.

Te magad légy az Isten mosolya!

Aranyosi Ervin: Keresd az utat!

Keresd meg az utat az emberek szívéhez!

Ismerd meg a lelkét: - mit gondol, mit érez?

Képes-e megnyílni, őszintén szeretni,

önfeledten élni, vidáman nevetni?

A szív kapujához kérdések vezetnek.

Van, ki bezárkózik, s van, kit nem szeretnek.

Van, aki úgy érzi, magányt mért rá sorsa,

ezért nem jut neki szép szeretet morzsa.

Csak a kulcsot kéne hozzá megtalálni,

meghallgatni szavát, s a pártjára állni.

Néhány kedves szóval vidítani lelkét,

s odaadni időnk, s a lelkünk figyelmét.

Keresd hát az utat szívvel, szeretettel,

keresd meg, mitől lesz boldogabb az ember!

Amit kisugárzol, az tér vissza hozzád,

keresd meg a kulcsot, indulj, s ne habozz hát!

VÁCI MIHÁLY : HA ÉRDEMES - HA NEM

Ma sem volt könnyű élni.

Nem lesz könnyű sosem.

De érdemes volt! - s mindig

Érdemes lesz, - hiszem.

Nehéz - s el kell fogadni,

ki szemben áll velünk,

s azokat elviselni,

kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,

hogy meg se tántorodj;

- a túloldal ne lássa,

mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,

ki gyenge s már kidől;

s mert rá is jut erődből,

lefödne - úgy gyűlöl.

Naponként mosolyogni

kínban azok között,

kik összefenik szemük

egy jó szavad mögött.

Menni velük - már régen

nem értük! - Csak azért,

mert e sereg iránya

valami célt ígért.

Velük és ellenükre

annyi közt egyedül,

- vívni mégis azért, mi

csak együtt sikerül:

- mindez ma sem volt könnyű,

- s nem lesz könnyű sosem, -

de törvény s vállalt sors ez,

ha érdemes - ha nem!

Aranyosi Ervin: Megfelelés

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?

Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?

Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?

Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?

El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,

csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!

Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,

becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!

A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,

rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!

És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.

jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!

Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,

éld a saját életedet, s ne legyél banális,

legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,

s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.

Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,

hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!

Szép álmokat......

Hajtsd le párnádra kócos kis fejed,

Engedd, hogy az álom játszhasson veled.

Rajzoljon a képzelet szemnek tetsző képet,

Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.

Holdsugár fonja majd álmaidat körbe,

S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.

Elsuhan az éj, szinte észre sem veszed

Álmodat vigyázva fogják a kezed..

Megnyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,

Létünknek ez, ez a legszebb szenvedése.

Mert az álom sokszor oly szép is lehet,

De tudjuk csak játszik velünk a képzelet.

És így nehéz szívvel ébredünk,

Hogy tovább éljük rohanó életünk.

S ha nyújtanak feléd egy segítő kezet,

Estére nyugodtan hajtod álomra fejed.

(Ismeretlen)

Wass Albert:

Erdély

Valahol van egy furcsa ország.

Bérce templom, völgye szentély,

Bánatország az az ország,

Neve: Erdély.

Kékebbek ott az esték,

sárgábbak ott a rózsák

S a falevelek mindig hullanak.

Este tájt.

Csöndes faluk fehér harangszavára

Imádkozó bükkerdők orgonája:

Zsolozsmásan felzúg a patak.

Ott mindig ősz van. Erdély árva lelke:

az őszi szél kószálgat szüntelen.

És megsúgom: hiába jön tavasz,

A hóvirág.

A régi hóvirág már nem terem.

Mert ott az erdők keresztfát teremnek

És Golgota a hegynek a neve.

S ki ott él: valami régi nyárnak

Halálosan beteg szerelmese.

Elátkozott álmok kísérik,

Ha belekábult ott a tájba:

Mert átokország az az ország.

Nagyon ködös és nagyon árva...

Fészkefosztott fiainak,

Széttépett, bús fiainak,

Mégis, mégis, jaj de drága!

(1928. december 1.)

Ágai Ágnes: Lelkiismeret

Gyönge pillanataidban légy erős,

erős óráidban gyöngülj el,

valld be, ha reszketsz,

és szívedben lüktet a vér,

ha szemhéjadat könnyek feszítik,

sírj, kiálts, panaszkodj,

ne zárd palackba a fájdalmadat.

Szenvedj hangosan, dörömbölj,

a néma kín méregként megöl,

ne játszd a bátrat,

ess el, ha löknek,

és ha feltápászkodsz,

ne mondd, hogy semmiség!

A fegyelem rabruháját vesd le,

légy anyaszült,

vállald csapzott, megroggyant magad,

és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

Vajda János:Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül

Múlt ifjúság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,

Mint hosszú téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelõ nap megjelen...

1897.január 17-én hunyt el Vajda János költő.